Az áprilisi választások után sem állt meg az élet a magyar politikában, még a nyári szünet előtt több érdekes javaslat alakítja a napirendet. Sokakat sokkolt a hír: Magyarországon újra bevezethetik a főispán tisztséget, a megyéket pedig leválthatja a történelemórákról ismeretes vármegye. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté azt is felvetette, hogy 2024-től egyszerre, májusban tartanák meg az Európai Parlamenti választásokat és az önkormányzati választásokat. Ezek igen jelentős, nagy változások, lehetetlen elmenni fölöttük.
De mégis miért áll elő ilyen nagymértékű javaslatokkal a kormánypárt? Milyen reakciókat váltott ki, milyeneket lehet várni? Milyen racionalitás állhat mögötte? Mit reagált az ellenzék ezekre a javaslatokra?
A Fidesz-KDNP a történeti alkotmányosságra és hagyományra hivatkozva vezetné be újra a vármegyéket és az ispánokat. Nem ez lenne az első eset, amikor a történeti folytonosságot alkalmazzák, mint indokot. A rendszerváltás alkotmányának a lecserélése az Alaptörvényre is egy ilyen aktus volt; az 1949. évi XX.-as törvény (volt kommunista alkotmány) módosítását nem tekintették elég legitimnek, megszakítottságot véltek felfedezni a magyar történeti alkotmányosságban. 2011 után ismét elérkezettnek látták, hogy történelmi érvek mentén módosítsanak.
Valamivel több mint ezer év jogkódexeire, törvénykezéseire, sarkalatos törvényeire, szokásjogára hivatkozni szimbolikus. Az, hogy a megyék helyett a vármegye kifejezés lesz használatos, nem valószínű, hogy lényegi változásokat fog magával hozni. Az, hogy a kormánybiztosokra főispánként kell majd hivatkozni, se jelent majd fundamentális jogkörbővülést vagy csökkenést, mindenesetre érdekes lesz az alkalmazása. Magyarországon több mint 70 év után ezeket visszavezetni meglehetősen váratlan fejlemény, pedig nem előzmény nélküli. Az 1990-es választás utáni Parlament már foglalkozott a vármegyék kérdésével, de a jobbközép koalíciónak nem volt meg a kellő többsége ahhoz, hogy ebből ténylegesen legyen is valami. A 2010-es „fülkeforradalom” után is felmerült az előbb említett problematika, nem mellesleg a történeti felsőház újra beemelése az intézményrendszerbe is szóba jött, de nem lett belőlük semmi.
Bár korainak tűnhet, mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a módosítás mennyit árthat a kormánypártnak. Az ellenzéki média, az olvasótábora remekül szórakozik az egészen, a kormányoldalt mérsékelten, de megosztja, elég elvont dolog a többség számára a historizálás mentén történő alkotmányozás. A népszerűségi mutatók, a közvéleménykutatások majd megmutatják, hogy mit fog mindez kiváltani a társadalomból.
De akkor mégis miért most hozakodik ezzel elő a kormánypárt? 12 évnyi kétharmados parlamenti többséggel (ami időközi választás miatt ugyan volt, hogy nem volt meg) ezt szinte bármikor megtehették volna. Itt jön a képbe a másik javaslat, hogy egyszerre tartsák meg az önkormányzati és az EP választásokat.
Jelentőségét tekintve mindenképpen fontosabb a politika számára, hogy az önkormányzati választást október helyett májusban vagy júniusban akarják megtartani. Annál mindenképp lényegesebb, hogy most vármegye-e a megye, vagy főispán-e a kormánybiztos. Azonban a közvéleményt mégiscsak az utóbbi foglalkoztatja, ami érthető, a javaslatot emészteni kell még, meredeknek tűnik sok szempontból. Azonban ebből nem következik, hogy az ellenzéknek is erre kellene összpontosítania.
A hír hallatán az ellenzéki politikusok egy része, például Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Niedermüller Péter, Karácsony Gergely rögtön valami Facebook poszton keresztül poénkodva reagált; a pillanatnyi népszerűség senkinek sem árt. Azonban Ceglédi Zoltán rámutatott, hogy:
Ha tényleg szembejön egy gumicsont, azt meg nem ismeritek fel. Drága ellenzéki közönség, Orbán a vármegyékkel meg az ispánokkal megnyomta rajtatok a gombot, és csináljátok is a műsort az üzenőfalon meg a címlapokon, mint a cintányéros makimajom.
Felmerül a kérdés, hogy az ellenzéknek jelen pillanatban tényleg a „gumicsonttal” kell-e foglalkoznia, vagy inkább érdemben foglalkozni a kormánypárt által belebegtetett módosítással. Akárhogy nézzük, ez a fejlemény is már többnapos, az ellenzéki értelmiségi holdudvarnak, tanácsadóknak igazán a politikusok fülébe kellett volna már súgnia valamit.
Már csak azért is, mert a napnál is világosabb, hogy a Fidesz-KDNP ezzel a javaslattal alapvetően írná felül a jövőbeli ellenzéki politizálást. Az EP választás egy tisztán listás választás, az ellenzéki pártok már az országgyűlési választás után utaltak arra, hogy egyedül fognak indulni. Az önkormányzati választás más logika alapján működik, itt faluról falura, városról városra, kerületről kerületre komoly kormány-ellenzéki párviadal várható. A 2019-es önkormányzati választáson elért ellenzéki sikerek mutattak arra, hogy együtt több esélyük lehet a kormánypárti jelölttel szemben, elkerülhetetlen, hogy koordinálják a jelöltállítást.
Az EP választáson a pártok szabadon kampányolhatnak, egyedül, a saját víziójukat próbálják meg eladni a választók számára, a sajátjaikat próbálják mandátumhoz juttatni. Az önkormányzati választáson - feltéve, ha nem mondanak le az összefogásról - akkor valami közös mellett, valaki közösért kell kampányolniuk. Mindez egyedül a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk számára nem okoz problémát, hiszen mindkét alakulat egyedül fog indulni, önálló szereplőként. Nem mellesleg a kormánypártnak van a legtöbb erőforrása ennek a menedzselésére, a jobboldali radikálisok pedig a parlamenti jelenléttel járó pénzbeli támogatás miatt jelentős tőkéhez jutnak, így nekik sem fog majd gondot okozni a kettős kampány.
Először fog majd a Mi Hazánk annyi pénzből gazdálkodni, mint a többi releváns párt.
Az ellenzéknek sikerült megoldania azt a talányt, amit a választási rendszer változásai jelentettek; az előválasztás alkalmazásával a látszat szerint tudták összpontosítani az erejüket. Azonban a kampány során kiderült, (de a választás után is) hogy ez az együttműködés nem működött olajozottan. A partikuláris érdekek ütközése, a romboló viták mára egy darabjaira hullott, népszerűtlen, önbizalomhiányos, az útkeresés legelején álló baloldali ellenzéket hagyott maga után. A választás után kevesen gyakoroltak önkritikát az összefogott ellenzék részéről, leginkább egymást okolták, elégtelennek tartották a másik teljesítményét. A végtelenségig nem lehet hivatkozni az erőviszonyok egyenlőtlenségére, az ellenzéki politikusokat is megválasztották, elfogadták a játékszabályokat, képviselniük kellene a szavazóikat ebben a kérdésben is.
A Mi Hazánk új erőként nem riadt vissza a parlamenti szerepléstől, ők vállaltan a konstruktív ellenzék szerepét vették fel, mindig vissza fognak csatolni a kormányoldal részéről jövő impulzusokra. A Jobbik 2010-től a néppártosodásáig képviselte a történeti alkotmányosságot, ugyanúgy elutasította a rendszerváltás alkotmányát, a Rákosi és Kádár fémjelezte időszakot. A Fideszt meg is vádolta a Jobbik, hogy igazából az ő programjukat hajtja végre Orbán Viktor. A két párt szinkronban bírálta a rendszerváltás utáni politikai rendszert, bírálták a liberális demokráciát, a régi struktúrákat. A Jobbik valamivel messzebb merészkedett a historizálásban, ez a radikális pozícióból következett.
Ugyanez igaz a Mi Hazánkra is, Toroczkai pártja többek közt a csendőrség intézményét is visszahozná, mint rendfenntartó erőt, ezt most is hangsúlyozták, rátették még egy lapáttal a Fideszre. A Mi Hazánk válasza várható volt és logikus, számukra nem okoz kellemetlenséget a vármegye vagy a főispán tisztsége, az általuk képviselt értékek alapján még rá is tudnak kontrázni a javaslatra. Beletudták építeni a jelenlegi bűnüldözés kritikájukba, szerintük egy bűnözőnek több joga van, mint kellene. A hagyományos intézményekhez való visszanyúlás aktuálissá teheti a Mi Hazánk programjának ezen részét.
Mégis minek lehet értékelni ezt a javaslatpárost a kormány és az ellenzék részéről? A kormány részéről egy, a figyelmet a hatalomtechnikáról elterelő gumicsontot lehet látni, míg az ellenzék részéről, ha nagyon kritikus akarok lenni, akkor az érdemi politizálás alól felmentést adó mentőövet. Az ellenzéknek nem az ispánokon, sóadókon, tizedeken és Ludas Matyin kellene élcelődniük, hanem érdemben politizálni. Az élet nem állt meg, illetve bármennyire úgy tűnik sokaknak; az időben sem mentünk vissza.
