Egy igazi időkapszulát rejt Budapest egyébként is sok érdekességben, nevezetes helyszínben és emlékműben gazdag belvárosa. Az Október 6. utca 4-es száma alatt található, a Kádár-korszak „gulyáskommunizmusát” felidéző három emeletes múzeum kicsiknek és nagyoknak egyaránt sok élményt kínál. Az élményközpont a 1960-as évek elejétől az 1980-as évek végéig tartó időszakba, a Kádár-korszakba, repíti el a látogatókat.
De mégis hogyan érdemes megnézni a múzeumot?
Mivel egy interaktív múzeumról van szó, több ott eltöltött idővel kell számolni (2-3 óra alatt nem nagyon lehet megunni). Kisgyermekes családoknál kitűnő alkalmat nyújt a Budapesti Retro Élményközpont meglátogatására a nyári szünet, hisz akkor a gyermekek biztosan, de a szülők is nagyobb eséllyel érnek rá.
Talán az egyik legnagyobb erénye az élményközpontnak, hogy minden generációt le tud kötni.
Fiatalabbaknak, gyerekeknek az az érdekes, hogy láthatják, hogyan teltek az emberek hétköznapjai a Kádár-korszakban, az idősebbeknek pedig egy kellemes nosztalgia érzést nyújt: ismerős használati tárgyak, könyvek, szobrok, autók, hirdetések (és még sok minden más) tárul a szemük elé.
Azok a szülők, akik néha vágynak egy kis kikapcsolódásra, ami éppen nem a játszóházat, a játszóteret, a vidámparkot vagy a cirkuszt, esetleg a strandot jelenti, bátran elvihetik a legkisebbeket is. A múzeum annyiban mindenképpen kiemelkedik a többi közül, interaktív jellegéből adódóan, hogy mindenhol meg lehet valamit nyomni, kinyitni, tárcsázni, forgatni, arról nem is beszélve, hogy egy oldalkocsis motorba is be lehet ülni, valamint egy életnagyságú rendőrautót is lehet vezetni. Arról is külön gondoskodtak a múzeum üzemeltetői, hogy legyen egy játéksarok is, ahol meg lehet szólaltatni egy tangóharmonikát.
Ezen felül fel lehet próbálni a korszak jellemző ruháit, például a mára már a divatból teljesen kikopott otthonkát.
A történelemnek megvan a maga varázsa, főleg akkor, ha az ember élt is benne. Bár ami idősebb korosztályok számára szinte tegnap történt, azt a fiatalabbak már a történelem tankönyvből ismerhetik meg, megvan annak a bája, amikor az ember belegondol, hogy hány éves volt és mit csinált, amikor Farkas Bertalan megjárta a világűrt, hogy mikor, mi ment a tévében, amikor ő annyi idős volt, mint gyermeke, unokája. Esetleg a Szomszédok?
Azok számára, akik megélték vagy rendelkeznek valamilyen ismerettel a korszakkal kapcsolatban, azok felfrissíthetik és kipróbálhatják a tudásukat a kihelyezett érintőképernyős kvízeken. Ismerősen csenghetnek a telefonfülkékben hallgatható Kádár-rendszeri viccek, dalok is (Katyusa, Internacionálé). Egy telefonon keresztül még Kádár, Brezsnyev, valamint Honecker hangját is meghallgathatjuk.
Az ifjúság számára – akik valósággal beleszülettek a szabadságba – fontos, hogy minél jobban megismerjék a történelmet. A fiatalok gyakran elégedetlenek az élettel, néha nem árt, ha szembesítik azzal, hogy mennyit változott a világ a jobb irányába.
Bár a Kádár-rendszer „romantikusabb” tálalásaként is fel lehet fogni a látottakat, azért sokat árnyal a korszakra jellemző felületes, komolytalan ideológiai máz feltüntetése. A személyi kultuszt a múzeumban számtalan helyen utolérhetjük, legyen szó akár a Lenin- és Sztálin-képekről vagy szobrokról. Többször is találkozhatunk a kisdobos esküvel, az úttörők 12 pontjával.
Fontos az ilyen gyermekmozgalmak esetében, hogy a szép mellett meg kell látni a visszás dolgokat is. Persze, nagyon szép és jó lehetett, hogy elvitték táborozni a gyerekeket, programokat szerveztek, közösségi élményeket biztosítottak, de ez nem csak ebből állt.
Meg kell látni azt is, hogy „A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának” vagy, hogy „Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét”, illetve azt is, hogy „Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.”
Természetesen nem is az a célja a múzeumnak, hogy kizárólag negatívumokra fókuszáljon, az élhető, emberarcúbb szocializmus világát tárja a látogatók elé. Aki szeretne a nem-olyan-emberi részével találkozni a Rákosi Mátyás és Kádár János által fémjelzett időszaknak, az pár megállót mehet a kisföldalattival a Vörösmarty utcáig és benézhet a Terror Házába, a hírhedt Andrássy út 60-ba, ahol a kommunista rendszer ellenségei raboskodtak. A Terror háza megemlékezik a szélsőjobboldal magyarországi áldozatai mellett a kommunista kemény diktatúra áldozatairól is - ezt nem lehet, és nem is kell elvárni a Retro Élményközponttól.
A múzeum előterében van egy büfé is, ahol találhatunk retró édességeket, például jugoszláv jégkrémet. Ott áll egy zenegép is, ami természetesen ahhoz a korhoz tartozó dalokat játszik, például Máté Pétertől a Most élsz-t vagy az LGT Ő még csak 14 című számát.
