A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) a hatályos magyar jogrendszerben legsúlyosabb kiszabható szankció. Ez a büntetés vajon túl enyhe vagy túl szigorú? Hogyan vélekedik erről a kérdésről a magyar jog és a magyar közvélemény?
Ennek megítélése előtt azonban tisztázandó, hogy mi is az a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés és mennyire tényleges valójában.
,,A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés olyan szabadságvesztés büntetés, mely az elítélt szabadságát véglegesen elvonja, anélkül, hogy az igazságszolgáltatás működése keretében feltételes szabadságra bocsátására sor kerülhetne." (Dr. Salamon László alkotmánybíró)
Tehát annyiban tényleges, a terhelt ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Annyiban viszont nem tényleges, hogy az elítéltnek bármikor joga van kegyelmet kérni az államfőtől (más kérdés, hogy még soha, senki nem kapott kegyelmet ilyen esetben…), valamint 40 év letöltött szabadságvesztés büntetést követően hivatalból indítják meg a kötelező kegyelmi eljárást.
A büntetés erkölcsi megítélése során a magyar közvéleményre támaszkodom. Talán nem okoz túl nagy meglepetést az a tény, hogy a magyarok túlnyomó többsége a tényleges életfogytig tartó büntetést túlságosan enyhének ítéli meg. Egy 2017-es Závech Research által készített felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 21%-a utasítja el teljes mértékben a halálbüntetést. A mindenki által ismert érvek a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ellen: túlságosan drága az elítéltek fenntartása, nem eléggé elrettentő ez a büntetés, meg sem érdemlik ezek az emberek az életet.
Természetesen vannak olyan vélemények is, miszerint a szabadságvesztésnek ez a formája túlságosan kegyetlen az elítélt számára. Itt a tipikus érvek: kínzásnak, az emberi méltóság megsértésének minősül az, ha az elítélt egyáltalán nem reménykedhet abban, hogy valaha kiszabadul, semmilyen statisztika nem bizonyítja a halálbüntetés elrettentő hatását.
Ezek olyan erkölcsi viták melyek között nem lehet és nem is kell igazságot tenni. A helyzet jogi megítélése lényegesen egyszerűbb. A 23/1990. Alkotmánybírósági határozat kimondta a halálbüntetés alkotmányellenességét, az Alaptörvény elismeri az élethez való jogot, mint elidegeníthetetlen alapjogot, ezen kívül egy sor Magyarország által ratifikált nemzetközi egyezmény is tiltja a halálbüntetés kiszabását. Az egyértelműen látszik, hogy a lehető legsúlyosabb büntetés a TÉSZ. A jog azonban nem állt meg itt.
Az általános nemzetközi közvélemény a TÉSZ magyarországi szabályozását túl szigorúnak, alapjogokba ütközőnek tartja.
Szerintük az államfői kegyelem és a kötelező kegyelmi eljárás nem adja meg az elítéltnek azt a valóságos reményt, hogy egyszer szabadulhat, ezért a magyar szabályozás sérti az emberi méltósághoz való jogot.
A fenti jogi és erkölcsi helyzet tökéletesen manifesztálódik egy híres jogesetben, a Magyar László kontra Magyarország ügyben. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósági (EJEB) előtt zajlott. A Bíróság a tényállásban megállapította, hogy ,,áldozataikat összekötözték, és addig verték vagy fenyegették, amíg el nem árulták, hogy hol tartják értéktárgyaikat, majd megkötözve magukra hagyták őket házaikban. Néhány áldozat a bántalmazást követően hamarosan meghalt.”. A kérelmezőt (Magyar Lászlót) és társait 3 rendbeli emberöléssel, 19 rendbeli rablással, 19 rendbeli személyi szabadság megsértésével, 4 rendbeli súlyos testi sértést okozó bántalmazással, 7 rendbeli birtokháborítással és 3 rendbeli lopás vagy lopás kísérletével vádolták. A magyar eljárások eredményeképp Magyar Lászlót tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, aki ezután fordult az EJEB-hez annak megállapítása érdekében, hogy ez az ítélet sérti az ő emberi méltósághoz való jogát, a magyar bíróságok ítélete a kínzás tilalmába ütközött. (Fontos kiemelni, hogy ekkor csupán az államfői kegyelem lehetősége állt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek között, hiszen pont ennek az ügynek a hatására vezették be a kötelező kegyelmi eljárás intézményét.)
Az EJEB az ítéletében megpróbálta meghatározni a TÉSZ kereteit, az egymással ütköző vélemények között megtalálni az arany középutat.
A Bíróság kimondta, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés alapvetően nem jogsértő.
Azonban ahhoz, hogy jogszerű legyen ez a büntetés, néhány feltételnek meg kell felelnie a szabályozásnak: a büntetés csökkenthetőségének fenn kell állnia, valamint a szabályozásnak biztosítania kell a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a vizsgálatát. A Bíróság szerint azonban az akkori magyar szabályozás nem felelt meg a feltételeknek, így ezzel Magyarország megsértette az embertelen bánásmód, kínzás tilalmát. Az ítélet következtében került be a magyar jogrendszerbe a kötelező kegyelem intézménye.
Az ítélet következményeként kialakult helyzet még tovább mélyítette az ellentéteket a jog és az erkölcs különböző álláspontjai között. Néhány magyar alkotmánybíró felszólalt, hogy a kötelező kegyelmi eljárás olyan szigorú feltételeket szab (40 év letöltött szabadságvesztés), hogy valójában az elítélt nem reménykedhet a szabadulásban, így a magyar megoldás nem felel meg az EJEB követelményeinek. Ezzel párhuzamosan a magyar közvéleményben megerősödött az a meglátás, hogy az EJEB és a kisebbség véleménye nevetséges, hiszen aki ilyen súlyos bűncseleket követ el, annak nincsen joga a szabadulásban reménykedni. Így a szakadék még tovább szakad a két tábor között, sőt a jogász szakma berkeiben sincsen egyetértés.
,,az első felülvizsgálat időpontjával kapcsolatban, szakmai körökben egy sajátos „számháború” alakult ki arra vonatkozóan, hogy az EJEB 25, 30 vagy akár 40 évet tart elfogadhatónak. Álláspontom szerint az EJEB elég határozottan (...) első esetben 25 év után, majd azt követően periodikusan tartja kívánatosnak az életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát." (Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró)
Arra nem fogunk egyhamar választ kapni, hogy kinek van igaza, vagy igaza van-e egyáltalán valakinek. Egy azonban biztos. 30 év alatt Amerikában kb. 340 embert végeztek ki ártatlanul egy tanulmány szerint. Rögtön eszünkbe juthat az örök kérdés: inkább maradjon 100 bűnöző szabadlábon vagy végezzenek ki 1 ártatlant?
