Carl Gustav Jung 1875. július 26-án született Svájcban, éppen ma 147 éve. Az orvosi hivatást választotta, egészen pontosan a pszichológia és a pszichiátria érdekelte.
Nagyon hamar felfigyelt Freud munkásságára, akiről már egy korábbi cikkben is írtam. 1906-ban kezdtek levelezni, 1907-ben pedig már személyesen is találkoztak. Annyira jól kijöttek egymással, hogy első találkozásukkor 13 órán keresztül csak beszélgettek. Különös barátság alakult ki közöttük, ám ennek sajnos 1913-ban vége szakadt: Jung bizonyos dolgokban nem értett egyet Freuddal, Freud pedig nem tűrt ellenvéleményt. Innentől kezdve pedig C. G. Jung kialakította saját elméletét az emberi pszichéről. Analitikus lett, amely irányzatot nagyon fontos megkülönböztetni a freudi pszichoanalízistől.
Jung születésének a 147. évfordulóján nyerjünk egy kis betekintést az ő rendszerébe!
Az első alapvető különbség Freud és Jung között a szexualitás kérdésköre. Freud úgy gondolta, hogy minden tudattalanba száműzött vágynak, gondolatnak, érzésnek szexuális eredete van, csak azok jelenthetnek kínt számunkra. Például ilyen lehet egy megerőszakolás vagy Elisabeth kisasszony esetében az, hogy saját nővérének a férjéhez vonzódik. Jung ezzel szemben nem tudta elhinni, hogy csak szexualitással kapcsolatos dolgok okozhatnak nekünk traumát, hisz annyi minden más is történik velünk a világban. Szerinte ugyanezt okozhatja még például a társadalmi beilleszkedés zavarának elfojtása is.
De lássuk Jung személyiségelméletét!
A pszichiáter megtartotta a freudi tudat és a tudattalan fogalmát. Freud szerint a tudatos azt jelenti, amire épp gondolunk, ami adott pillanatban uralja gondolatainkat. Ez a felfogás megjelenik Jungnál is, de ő – ellentétben Freuddal – úgy gondolja, hogy a tudatosság az elsődleges, ami a másodlagos tudattalanból emelkedett ki. Freud tudattalanja azokat vágyakat, emlékeket, érzéseket, gondolatokat foglalja magában, amikre újra rágondolni kínt jelentene, ezeket épp ezért is száműztük ide. Freuddal ellentétben Jung nem akarta megismerni az egész tudattalant, csupán azokat a mozzanatokat, amik problémát jelentenek a páciens életében, hisz a terápia szempontjából ez a fontos.
Ezen felül fontos különbség, hogy megkülönböztetett személyes és kollektív tudattalant. A személyes tudattalan a tudattalan felszíni rétege. Itt általában gyenge élmények tartózkodnak, amelyek valaha tudatosak voltak, de tudattalanná váltak (kínnal járt felidézése).
Ezzel szemben a kollektív tudattalan a mélyebb réteg; örökletes és veleszületett élményeket tartalmaz, olyanokat, amik nem velünk személyesen történtek.
Ez általános természetű, minden emberben megvan, a múlt emlékeinek tárháza. Ahogy a tudattalanban haladunk lefelé, ennek egyre mélyebb rétegei tűnhetnek a szemünk elé: először például a család, ezt követően a nemzet, Európa, az emberiség élményei. Ennek tartalmai az ösztönök és az archetípusok. Az ösztönök a biológiai szükségleteket foglalják magukban. Természetesen ezek mindenkiben megvannak, sürgetnek minket, hogy elégítsük ki azokat. Vagyis együnk, ha éhesek, igyunk, ha szomjasak vagyunk. Az archetípusok pedig a mesékben, mítoszokban megjelenő általános képek; ilyen lehet például a Hős, az Anya, az Apa vagy a Bölcs Öreg. Ezek nagyon gyakori motívumok, Jung szerint pedig nem véletlen - jelentésüket mindannyian értjük, ez az ősök hagyatéka bennünk. Kedvenc népi történeteinkben is bármikor megtalálhatjuk őket.
Az Én (Ego) a tudat központja. Vagyis, valami csak akkor kerülhet be a tudatunkba, ha az kapcsolódik az Énnel. A tudattalanból és a külvilágból is képes a tudatba hozni elemeket.
A Mély-Én az ember teljessége, a tudat és a tudattalan központja és kiterjedése. Jung szerint az élet célja ennek az elemnek a tudatosítása magunkban, ez az alapja a személyiségfejlődésnek. Azért ezt kell tudatosítani, mert ezek vagyunk valójában, ez lapul bennünk mélyen.
Jung még beemelte a Persona és az Árnyék fogalmát az elméletébe.
„Persona az, ami tulajdonképpen nem mi vagyunk, hanem amiről magunk és mások azt gondolják, hogy mi vagyunk az” – vallja az analitikus.
Vagyis ez egy szerepszemélyiség, aminek akkor látszunk, ha társaságban vagyunk. Ezzel szemben az Árnyék azokat az elemeket foglalja magában, amit soha nem élünk meg, hisz azok összeegyeztethetetlenek lennének a tudatosan választott életformánkkal. Ez egy önálló részét adja a tudattalannak, míg a Persona a tudathoz áll közelebb.
Természetesen ezek másképp is megjelenhetnek, de az komoly problémát hordoz magában. Nagyon vigyázni kell például arra, hogy ne törjön nagyon előre a szerepszemélyiségünk. Hisz akkor nem magunk vagyunk, hanem azok, akiknek látszani akarunk. Így pedig nem tudunk kiteljesedni, megvalósítani önmagunkat. Úgy is mondhatjuk, hogy valaki más életét éljük. Ilyenkor fontos feltenni egy kérdést:
„Kik is vagyunk mi?”.
Vissza kell találnunk minél hamarabb magunkhoz, megtalálni eredeti céljainkat, feladatainkat. Ha annyiban hagyjuk, az egyre komolyabb problémát fog okozni, hisz valódi személyiségünk mindenképp ki akar törni. Ha ezt nem engedjük, az akár meg is betegíthet minket.
Ha az Árnyékunk tör előre, az összeegyeztethetetlen lesz velünk. Úgy viselkedünk, ahogy sohasem akarnánk. Ekkor mi történik? Például engedünk a kísértésnek, olyat teszünk, ami a tudatosan működő moralitással nem összeegyeztethető. Ez pedig negatív érzést fog kiváltani bennünk. Nem egészséges keretek között nem tudjuk visszaállítani az eredeti állapotot, hanem az Árnyék fog minket irányítani. Ilyen esetekben szintén nem azok vagyunk, akiknek kéne lennünk.
Ezen problémák megoldásában egy analitikus terapeuta könnyen segíthet, legyen szó akár a szerep- vagy az árnyékszemélyiség előretöréséről.
Ezek a fogalmak egy egységes rendszerben helyezkednek el. Középen van a Mély-én (Selbst), ami alapvetően tudattalan, ha dolgozunk magunkon, egyre inkább a tudatosba emelhetjük. Az Én ennél már sokkal inkább a tudatos tartalmakhoz kapcsolódik, hisz valami akkor lehet tudatos, ha kapcsolódik ezzel az elemmel. Itt említhetjük még meg a Personát is, szerepszemélyiségünket. A tudattalan tartalmakhoz pedig az Árnyék, az ösztönök, a kollektív tudattalan archetípusai tartoznak.
Ez az elmélet igen sokban különbözik Freud pszichoanalízisétől, azonban mindkettőnek nagyon fontos eleme a tudatosítás.
Döntő szerepű életünkben az önismeret.
Hisz minél jobban ismerjük magunkat, annál könnyebben tudjuk megoldani problémáinkat. Ebben pedig a személyiségelméletek is segíthetnek. Rengeteg elképzelés van az emberről, de minél többel találkozunk, annál közelebb kerülünk a rejtélyes lelkünkhöz.
