Kép forrása: Shutterstock
Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska hetilap, a Gazeta Polska Codziennie napilap és a Telewizja Republika televíziós csatorna főszerkesztője a július 5-én megjelent, Budapestből is lehet Bucsa című írása erőteljes filippika Oroszország ellen, és bár közvetett módon, de buzdítás a magyarsághoz, hogy teljes mértékben támogassák a lengyel (nyugati) álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Cikkében Sakiewicz számos tényt részletez Oroszország be nem jelentett háborújáról és a felperzselt föld taktikájáról, amelyet Moszkva alkalmaz. Leírja a bucsai mészárlás hátborzongató részleteit, kiemelve az orosz vezetés semmibevételét az emberi élet iránt. Emlékeztet arra, hogy Oroszország már jó ideje tervezi határainak kiterjesztését és a szovjet érdekszféra visszaállítását, és kijelenti, Moszkva „a közép-európai országok elleni támadásra képezi ki katonáit”, valamint, hogy Oroszország nem fog habozni, hogy nukleáris csapást mérjen szomszédaira, ha szorul a hurok.
Sakiewicz arra a következtetésre jutott, hogy a bucsai és mariupoli jelenetek még Budapesten vagy Varsóban is megismétlődhetnek.
Míg a szerző tisztességes és lényegében tényszerű leírást ad az orosz agresszióról, általános üzenetével és következtetéseivel számos probléma merül fel.
Sakiewicz az elemzők többségéhez hasonlóan azzal magyarázza Oroszország jelenlegi magatartását, amit „orosz birodalmi elvként” emleget. Valószínűleg nem téved. Oroszország történelmileg hajlamos egy „orosz világ” megvalósítására törekedni, amint Sakiewicz rámutat, és soha nem tartózkodik az erőszak alkalmazásától, amikor szükségesnek tartja. Azonban Sakiewicz általános ábrázolása Oroszországról és annak viselkedéséről meglehetősen ferde.
Akaratlanul is azt közvetíti, hogy Oroszország eredendően gonosz. Mintha mondjuk a brit vagy az amerikai imperializmus valamiképpen magasabb szinten állna.
Az orosz imperializmus valamiféle negatív piedesztálra emelése azt jelenti, hogy a többi imperializmus erkölcsileg felülmúlja az ortodox Oroszország „barbárságát”. Ez a fajta elemzés egyszerre leereszkedő és démonizáló.
Talán igazságos lett volna az elemzésbe belefoglalni azt a tényt is, hogy a NATO az elmúlt évtizedekben folyamatosan terjeszkedett, és mára gyakorlatilag Moszkva udvarában van. Sakiewicz megfogalmazásából az derül ki, hogy Oroszországnak nyilvánvalóan nem kellene nemzeti érdekeit érvényesítenie, vagy bármiféle befolyást gyakorolnia, szemben bizonyos nyugati hatalmakkal, amelyek vitathatatlanul jogosultak proxy háborúkat folytatni, szuverén országokat bombázni, választott kormányok elleni felkeléseket finanszírozni, ha országuk érdekei ezt megkívánják. Négy láb jó, két láb rossz, Oroszország gonosz, pont.
Természetesen el kell ismernünk, amint azt már korábban is említettük, hogy
Oroszország történelmi múltja olyan tényező, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. De mi a helyzet Magyarország történelmével és történelmi tapasztalataival?
Trianon a kollektív traumák közül talán a legfontosabb, amely akár tetszik, akár nem, befolyásolja a világ ügyeire adott magyar válaszokat.
De úgy tűnik, hogy egyáltalán nincs figyelembe véve különleges érzékenységünk, amikor az orosz-ukrán háborúról van szó, mindenekelőtt az ukrajnai magyar közösségért való törődésünk, ami enyhén szólva sem részesült a legtisztességesebb bánásmódban, amióta Ukrajna független országgá vált. Kiábrándító, hogy Sakiewicz sem kivétel ez alól.
Tegyük fel, hogy a magyar kormány kiutasítja az orosz diplomatákat, egyik napról a másikra leállít minden oroszországi gázimportot, és nap mint nap szigorú feljelentéseket tesz Moszkva ellen. Vajon Putyin remegni fog a félelemtől? Nagyon valószínűtlen.
Egy olyan ország nem fog beállni nyíltan az oroszgyűlölők kórusába, aminek sorsa olyan tényezőktől függ, mint Németország vagy az orosz gáz. Kis ország, nem mellesleg az EU legkeletibb schengeni tagállama, nyitott gazdasággal. Értjük, ugye?
Kétségtelen, hogy Ukrajna áldozata ennek a háborúnak, Oroszország pedig az agresszor. Ahogy Sakiewicz fogalmaz, Ukrajna valóban „szabadságáért és államiságáért” küzd, amit a magyar kormány is újra és újra elismer. Magyarország a lehető legmesszebb ment Ukrajna támogatásában, beleértve az ukrán menekültek nagylelkű és feltétlen befogadását, ellátását, nemcsak élelmet és szállást biztosít a menekülőknek, hanem ingyenes iskoláztatást és munkalehetőséget is a felnőtteknek. Magyarország hangos támogatója volt Ukrajnának, nem csak szóban, de tettekben is.
A magyar kormány azonban joggal előtérbe helyezi saját állampolgárai és a határon túli magyarok igényeit és érdekeit.
Az is tény, hogy a magyarok többsége nehezen érez teljes szimpátiát Ukrajna iránt, amelynek elitjei és vezetői folyamatosan megtagadtak számos alapvető jogot az ott élő magyar kisebbségtől.
Egyszerűen aljas azt várni, hogy tudatosan lőjük lábon magunkat gazdaságilag, szakítsunk meg minden kapcsolatot Oroszországgal, fedjük fel a mellkasunkat és kiáltsunk fel: "Ide lőjetek!" Sakiewicz szerint Ukrajna most egy olyan eszményért küzd, amely mindig is összekötötte a lengyeleket és a magyarokat: jog a saját identitásának megőrzéséhez.
Jól mondja; Magyarország mindig is küzdött és mindig is küzdeni fog azért, hogy megvédje és megőrizze saját identitását, éppen ezért ne lepődjön meg senki, ha Ukrajna támogatása mellett először a saját hazánk érdekeit vesszük figyelembe.
