Reaktor

Ismert, de mégsem ismerjük - mi Tajvan Magyarországhoz képest?

tajvan-484380.jpg

 

Az ukrajnai háború, de főleg a 2022 augusztusi kínai hadgyakorlat és Pelosi-látogatás ismét felvetette azt a kérdést, hogy vajon Kína képes lenne-e háborút kirobbantani Tajvan miatt - amely esetleg világháborúvá fajulhatna. Tajvanról ismert, hogy jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, ahogy a mai nyugati közvélemény talán azt is ismeri, hogy Kína fenyegetést jelent a számára - de milyen adottságokkal rendelkezik Tajvan Magyarországhoz képest?

Földrajzi és éghajlati adottságok

Tajvan területe mintegy 36 ezer négyzetkilométer, vagyis Magyarország területe (93 ezer km2) ennek 2,5-szerese.

Magyarország és Tajvan természeti adottságai igen különbözőek. Amíg Magyarország területének több mint kétharmada alföld, valamivel kevesebb, mint egyharmada dombság és kevesebb, mint öt százaléka középhegység, addig Tajvan esetében a helyzet szinte fordított: a sziget keleten erdővel borított hegység (Csungjang-hegység), nyugaton síkság – előbbi teszi ki az ország mintegy kétharmadát. Tajvan főszigetének legmagasabb csúcsa, a Jáde-hegy (vagy Jüsan-hegy) a maga 3952 méteres magasságával majdnem négyszerese a magyar Kékes-tetőnek (1014 m).

A két ország vízrajza is érthető módon eltérő: Magyarország medence jellegű, míg Tajvan szigetország, előbbi esetében ez azt jelenti, hogy folyóvizeink nagy része külföldről érkezik, míg Tajvan szigetén „végigfolynak” a vizek. Magyarország leghosszabb folyójának, a Dunának az országon belüli szakasza több, mint 400 km – ezzel szemben Tajvan leghosszabb folyója, a Csosuj ennek kevesebb mint fele. Állóvizek tekintetében is hasonló a helyzet, ugyanis Tajvan legnagyobb területű állóvize, a Zsijüetan mindössze nyolc négyzetkilométer területű – ennél a Balaton (594 négyzetkilométer), a Tisza-tó, Velencei-tó és még a Fertő-tó magyarországi területe is nagyobb. Ami közös a két országban, hogy jelentősek a víztározók – Tajvan a tavakat ekként is használja, míg Magyarországon több mesterségesen kialakított víztározó is ismert, például a Tisza-tó.

wikipedia_riyuetan.jpg

A Zsijüetan-tó - Riyuetan (forrás: wikipedia.org)

Magyarország kontinentális éghajlatával szemben – amelyre ugyan hatással van a közeli tengerek mediterrán éghajlata, sőt még valamennyire az óceáni éghajlat is – Tajvan, amelyet átszel a Ráktérítő, szubtrópusi-trópusi éghajlatú, emiatt a hosszú és párás nyarak, valamint az enyhe és száraz telek jellemzőek. Tajvanon jóval magasabb az éves csapadék mennyisége – erre a kelet-ázsiai monszun is hat.

Társadalmi adottságok

Tajvan összlakossága – becslések szerint – 23-24 millió fő, vagyis Magyarország 9,7 milliós lakosságának 2,3-2,5-szöröse. A magasabb lakosságszám kisebb területen magasabb népsűrűséget eredményez, amely összességében a nyugati parton és a főváros, Tajpej közelében– vagyis a sík vidékeken – összpontosul.

tajpej_portfolio.jpg

Tajpej (forrás: portfolio.hu)

A statisztikák alapján etnikailag Tajvan és Magyarország lakossága is homogén (jóllehet Magyarországon az önbevalláson alapuló statisztika és a környezeti megítélés közti különbség torzíthat). Tajvan lakosságának mintegy két százaléka őslakos, a többiek az újkorban érkeztek Kínából, nagyrészt han kínaiak. Az utolsó jelentős bevándorlási hullám 1949-ben volt, amikor a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra menekült. Ennek következtében Kínának majdnem minden területéről érkeztek bevándorlók Tajvanra.

Vallási téren részletes és friss adatok nem állnak rendelkezésünkre, de 2005-ben a tajvani lakosság több, mint 80%-a vallásos volt (2011-ben a magyarországi lakosságnak valamivel több mint felére volt ez jellemző). A legjelentősebb vallások Tajvanon a buddhizmus és a taoizmus. A keresztény felekezetek közül a protestánsoknak nagyobb az arányuk, mint a katolikusoknak.

Tajvan esetében – Magyarországhoz hasonlóan – a teljes termékenységi ráta alacsony, 1 körül mozog (Magyarországon 1,5 körül).

Gazdasági adottságok

A földrajzi adottságok miatt Tajvan mezőgazdasága – Magyarországéval ellentétben – korlátozott, ugyanakkor nyersanyagokban sem kifejezetten gazdag, vagyis Tajvan a látványos fejlődését főleg a rendelkezésre álló munkaerőnek, a beruházási politikának és a rendelkezésre álló (külföldi) tőkének köszönheti. A fejlődést kezdetben erős állami felügyelet tette lehetővé, ma már az állam jóval kevésbé irányít.

Tajvan gazdasága erősen exportorientált, kiemelkednek az elektronikai, a gépipari és az olajipari termékek. Ez persze azt is jelenti, hogy Tajvan függ a külső piacoktól. A 2000-es évek közepétől kezdve a legjelentősebb külkereskedelmi partner fokozatosan a Kínai Népköztársaság lett: ma már közvetlenül kereskednek kínai és tajvani cégek, emellett jelentős a tajvani gyárak száma Kínában (főleg környezetvédelmi okok miatt települtek át, de az olcsó munkaerő is szerepet játszott).

Az exportorientáltság miatt például a 2008-as válság erősen érintette az országot, ugyanakkor a technológia jelentősége miatt a koronavírus-járvány miatti válság során 2020-ban a legnagyobb fejlődést elérő ázsiai ország Tajvan volt, főleg a félvezetőgyártás miatt.

Tajvan mezőgazdasága jóval kevésbé jelentős, mint Magyarországé. A tajvani mezőgazdasági terület az ország területének mindössze 20%-a, emellett vízhiány is sújtja az országot – a csapadék ugyanis sem időben, sem térben nem egyenletesen oszlik el, és éppen a mezőgazdasági területek a szerencsétlenebb sorsúak (Magyarország mezőgazdasági területe az országnak több, mint fele).

Tajvan gazdasága hasonló utat járt be, mint a többi „kistigris”: kezdetben amerikai támogatásra szorult, majd erős állami irányítás mellett gyors fejlődést produkált. Kevésbé kedvező földrajzi adottságok mellett ma az ipar bizonyos ágazatai a húzótényezők.

Ugyan Tajvan és Magyarország gazdasági kapcsolatai nem kifejezetten erősek, az nem mondható, hogy a kapcsolat nem fontos. A Tajvanba irányuló magyar exportot főleg a járművek adják – a negyedik legnagyobb felvásárló ezen a téren -, továbbá a mezőgazdasági termékek (főleg sertéshús, fagyasztott zöldségek és bor).

Tajvan vásárlóerő-paritáson alapuló egy főre jutó GDP-je – az IMF adatai szerint – 68,73 ezer dollár (több mint háromszorosa a kínai adatnak), ez 1,67-szerese a magyar 40,94 ezer dollárnak.

Hadügy

A hadügy kérdése Tajvan számára azért fontos, mert a tenger túloldalán helyezkedik el az a Kína, amely egyrészt soha nem ismerte el Tajvant, másrészt rendszeresen hangoztatja, hogy – bár végső megoldásként tekint erre – kész erőszakkal is megvédeni „Kína egységét”, vagyis kész megtámadni Tajvant. Ez Tajvan számára a tudatos hadseregfejlesztést jelentette – Kínához mérve -, a kérdést pedig még aktuálisabbá tette a 2022 februárjában történt Ukrajna elleni orosz támadás – felmerült ugyanis a kérdés, hogy vajon Kína is megtenne-e egy hasonlót Tajvan kapcsán, ráadásul egy tajvani konfliktust összességében kockázatosabbnak ítélnek minden oldalról, mint egy ukrajnait.

Tajvan – Magyarországhoz hasonlóan – tudatos haderőfejlesztést visz véghez. Magyarország azonban Tajvannal ellentétben általánosan fejleszti a hadsereget és a hadiipart, részben NATO-kötelezettség teljesítése céljából, részben a korábbi évtizedek amortizációja miatt. Széleskörű, átfogó haderőfejlesztési programot hirdetett meg, amely alapvetően az egész közép-kelet-európai régióra jellemző.

Tajvan ezzel szemben egy esetleges kínai támadásra „készül”: a nagy horderejű fejlesztések és a nagy számok, jelentős beruházások, továbbá a nagy volumenű felszerelések (például hadihajók, tankok, repülők) helyett olyan eszközök beszerzését támogatják elsősorban, amely egy esetleges kínai támadás esetén jelentős veszteségeket tudna okozni a jóval nagyobb forrásokkal és eszközökkel rendelkező Kína számára.

Ezek kis méretű, nagy számban beszerezhető és alkalmazható, könnyen elrejthető, nehezen felderíthető rendszerek, például rakétakilövők. Magyarország – és a régióban mondjuk Románia – számára ezzel szemben kiemelten fontos a nagy erejű, fejlett felszerelések rendelkezésre állása (például tankok).

Tajvan emellett a földrajzi viszonyokra is tudatosan épít, belekalkulálja a hadseregfejlesztésbe. Érthető, hiszen hiába fejlett a tajvani haditechnika, hiába kapnak jobb kiképzést, a kínai hadsereg létszáma meghaladja az egymillió főt, míg a tajvanié a százezret sem éri el. A rendelkezésre álló eszközök közt hasonló eltérések mutatkoznak Kína javára – emiatt is érthető a védekezésre készülés és a kisebb rendszerek beszerzése és üzemeltetése.

siouguluan-river-hualien-ta_wikipedia.jpg

Tipikus tajvani táj (forrás: wikipedia.org)

Összességében mindkét ország, Magyarország és Tajvan is tudatos, komplex haderőfejlesztést hajt végre, ugyanakkor Magyarországon ez általános biztonságpolitikai megközelítéssel társul, míg Tajvanban a kínai fenyegetettség az oka. Magyarország emellett NATO-tag – és kötelezettsége a haderőre fordítani bizonyos forrásmennyiséget -, Tajvan ugyanakkor - hivatalosan - jóval kiszolgáltatottabb. Elvileg számíthat amerikai segítségre, de bizonytalan, hogy kockáztatna-e az Egyesült Államok, vagy a földrajzi viszonyokhoz tudna-e alkalmazkodni.

Kapcsolódó cikkünk: Tajvan szerepe napjainkig

Tekintsük át, mi vezetett napjaink konfliktusaihoz Tajvant illetően. Mik a kilátások a jövőre nézve?

(A borítókép forrása: portfolio.hu)

süti beállítások módosítása