Az energia és az energiapolitika kérdéseit tárgyaló podcast-sorozatunk első részében Dániellel beszélgettünk az energiatudatos nevelésről, illetve a családokat érintő energiapolitikai változásokról és azok hatásairól az általános és középiskolás korú gyerekek tekintetében.
Hogy vagy Dani? Minden rendben?
Minden nagyon.
Izgulsz?
Izgatott vagyok.
Hogy vannak a tanítványaid?
Hát, most éppen talán pihennek.
Még nem látják a rájuk leselkedő veszélyt.
De, már tudják, hogy szeptember 22-én témazáró.
Tényleg elmondtad nekik?
Hát még nem, de majd írok nekik gyorsan egy e-mailt műsor után.
Ha már a tanítványaidhoz elkanyarodtunk, milyen korú gyerekeket tanítasz?
Hát a legfiatalabbak azok ilyen ötödik-hatodikosok voltak, akikkel foglalkoztam, de most pont egy nyári tábor keretében első-második osztályosokkal is végeztünk kísérleteket, improvizációs kísérleteket. A legidősebbek meg egyetemista korosztály, tehát gyakorlatilag mindenkivel.
Egy nagyon fontos, kardinális kérdés ma Magyarországon az energiatudatosság, illetve az Európai Unió is elvárja az állampolgáraitól, hogy tudatosabban álljanak az energiafogyasztókhoz, hiszen ezeknek az ellátásbiztonsága megkérdőjeleződött az elmúlt hónapok eseményei mentén. Nagyon sokat foglalkozunk azzal, hogy a felnőttek ezt hogyan tudják menedzselni, mégis nagyon keveset érintjük azt a témát, hogy ez a gyerekeknek milyen terhet, vagy milyen szellemi megfontolásokat jelent. Te hogy látod a saját osztályodban a saját gyerekeidnél, illetve a saját óráidon lévő gyerekeknél; hogyan hat a kicsikre, az általános iskolásokra, ők hogy látják ezt az energiaválság kérdést? És a felső tagozatosok?
Érdekes, mert a fiatalabbak gyakorlatilag nem éreznek ebből semmit. Az általános iskolás korosztály szerintem maximum annyit tapasztal meg az egészből, hogy drágábbak lettek bizonyos dolgok, most voltam osztálykirándulni júniusban, és annyi jött vissza erről az egészről, hogy hát drágább lett a fagyi, sokkal drágább lett, mint az elmúlt években, hogy a megszokott 10-20 forint helyett most már 50 forinttal is drágább, és hogy így most már csak egy gombóc fagyit kapnak, és akkor erről panaszkodtak, és nagyon boldogok voltak, amikor két gombóc fagyit vettünk nekik az osztálykiránduláson, merthogy otthon ez már nem mindig fér bele.
A fiatalabbak inkább a fogyasztási szokásaikat érintő változásokon keresztül láthatják ezt.
Bár a legtöbb esetben szerintem semmilyen ilyen ok-okozati összefüggés nincsen, tehát hogy ők ebbe nem látnak bele, hogy ez azért van, mert az energiaárak azok így-úgy változtak. A gimnazistáknál ott már érdekesebb a helyzet, ők azért már a hírekből is tájékozódnak bizonyos dolgokról, meg azért jobban megértik a szülőknek az aggodalmait is az energiaárakat illetően, de én azt látom, hogy ő náluk sincsen meg egy olyan nagyon tudatosság, hanem őnáluk annyi a különbség, hogy összekötik azt, hogy az áremelkedés az az energiaáraknak az elszabadulása miatt van, és ennyi. És tovább nem nagyon gondolkodnak, mert az az általános hozzáállás, hogy az a szülők dolga, hogy ezen agyaljanak. Bár kivételtől eltekintve.
Ugye te foglalkozol, vagy hát neked a szakterületed az általános iskolás és középiskolás korú gyerekeknek a természettudományos nevelése. Egyre több kritika éri egyébként, főleg a közép-európai társadalmat és a közép-európai polgárokat abban a tekintetben, hogy bár felfogjuk az energiatudatosságnak a szükségességét az átlagháztartásokban, a döntéshozók nagyon kevés információval rendelkeznek, nagyon kevés helyes információval rendelkeznek arról, hogy ezt mégis technikailag hogyan lehet megvalósítani. Te hogy látod a saját osztályodban, vagy a saját diákjaidnál lévő családok esetében? Tényleg létezik ez az alulinformáltság?
Ez egy érdekes kérdés, mert
tényleg az látszik, hogy alulinformáltság van, ugyanakkor szerintem rendkívüli módon inkább túlinformáltság van.
A gyerekeknek olyan kiskortól tanítjuk az iskolában is, akárcsak az energiatudatosságot, akárcsak a fenntarthatóságot, akárcsak a környezetvédelmet, hogy én inkább azt látom a fő problémának, hogy annyira ez a "minden csapból ez folyik"-effektus áll fent, hogy egyszerűen nem tűnik már fontosnak. Tehát onnantól kezdve, hogy alsó tagozatos gyerekek is már a környezet órán érintik ezeket a témákat, utána ötödik-hatodikban természetismereten, és pontosan ugyanígy előjönnek, csak kicsit bővebben, utána, amikor nekiállnak a természettudományokat differenciáltan tanulni, akkor még inkább, ott ráadásul ugye különböző tanórákon is, tehát biológián is előjön, földrajzon is előjön, kémián is, meg fizikán is előjön, mellette az osztályfőnöki órán, és akkor a szelektív hulladékgyűjtésről, meg az ilyesmikről beszélnek, és akkor most még csak nyolcadiknál vagyunk, tehát akkor még mehetünk tovább, és ezt lehetne szépen tovább vinni gimnáziumba is, hogy ott mennyire tanulják, meg mennyire részletesen, meg pontosan. Tehát gyakorlatilag nagyon kevés olyan óra van, ahol ez egyáltalán nem kerülne elő.
És pont ez szerintem a hátulütője sok szempontból, hogy valamilyen szinten rutinszintűvé vált, hogy akkor jól van, akkor megint tanulunk az ózonlyukról.
Nagyon sok oktatási szakember például azon a véleményen van, hogy az ózonlyuknak egyáltalán a felfogásához vagy a globális szintű problémáknak a felfogásához az általános iskolások még túl kicsik. Az ózonlyuk egyébként 30 éve volt egy nagyon jelentős probléma, azt azóta pár nagyon jól időzített rendelettel sikerült szépen visszaszorítani, tehát az jelenleg már nem globális probléma, csak egy veszélyforrás lehetne a jövőre nézve, de ennek ellenére pontosan ugyanolyan szinten kezeljük, mint ahogy a globális felmelegedés, vagy globális klímaváltozás a különböző kérdéseit. Tehát, hogy az, amit mi a hétköznapokban tapasztalunk, amit most akár csak nyáron láthattunk, hogy nem lehet kimenni dél és öt között az utcára, sőt dél és hét között az utcára, mert 40 fok fölötti hőmérséklet van Budapesten, az azért kicsit jobban érinti a diákokat, és pontosan ugyanolyan súllyal beszélünk róluk, mint a különböző más környezetvédelmi problémákról is, amikkel mondjuk lehet, hogy nem is találkoznak. Tehát nem biztos, hogy találkoznak egyáltalán egy ilyen eutrofizációs jelenséggel, hogy a túlzott nitrogén tartalmú műtrágyáknak a kibocsátása a vízi élővilágot, főleg a növényeket értelemszerűen, nagyon megdobja, és elmocsarasodik a terület. Tehát, nem hinném, hogy ez úgy bárkit olyan nagyon különösebben izgatna, főleg, ha mondjuk nem is megy a Balatonpartra, de még ott is ez egy könnyen kezelhető probléma, ellentétben azzal, hogy 40 fok van itt nyáron.
És mi az a kor, amitől kezdve a gyerekeknek el lehet kezdeni ezeket a fogalmakat megtanítani, illetve ezt a praktikus tudást, például a háztartáson belül, átadni nekik, hogy miért kell lekapcsolni a villanyt, ha már nem használod, miért nem kell fogmosás közben engedni a vizet, illetve, hogy mi az az információhalmaz, amit az általános iskolásoknak érdemes és át is kell adni, és mi az, amit már inkább csak a felső tagozatosoknak kell?
Szerintem magára a cselekedetekre már egészen kiskortól rá lehet szoktatni a gyerekeket.
Rá lehet szoktatni már óvodás korban arra, hogy ne folyassuk fölöslegesen a vizet, és emögé nem kell olyan nagyon-nagyon különleges indokokat gyártani, mert egy óvodás gyerek is már be tudja látni azt, hogyha ott folyik a víz, amire neki nincsen szüksége, akkor az nem jó. Tehát lehet neki mondani, hogy valahol máshol a Föld más részein sokkal kevesebb víz áll rendelkezésre, de mondjuk az ezzel való riogatást sem tartom célravezetőnek, hogy az afrikai vízhiányt összekössük valahogyan Magyarországon azzal, hogy az Istike tíz percig folyatja a vizet. Viszont azért valamilyen szempontból jó, hogyha ezt tudatosítjuk, ha mást nem, mondjuk azon, hogy akkor nagy lesz a vízszámla. Kicsit távolabb már lehet menni hogyha idősebbek, tehát most így nem kivehető a vízfogyasztás, hanem mondjuk az áramfelhasználásnál, akár már egy felső tagozatosnak is lehet arról beszélni otthon, iskolában is meg lehet említeni azt, hogy ez az áram, ez valahonnét van, ez nem csak úgy van, ezt valahogyan előállítottuk. És hogy ez, hogy előállítottuk, ehhez szükség volt különböző nyersanyagokra, vagy a napra, vagy a szélre, attól függően, hogy milyen módon állítjuk elő ezt az energiát, és hogy ez mind-mind-mind pénzbe kerül. Be lehet hozni azt, hogy akár környezetre káros is lehet, gondoljunk itt csak a szénerőművekre, amik azért nem tesznek túl jót a környezetnek, és ezt mondjuk ilyen alapszintű tudással, mert ugye hetedikben már megtanulják azt, hogy mi az a széndioxid, rá fognak jönni arra, hogy az biztos, hogy nem jó, hogyha a szenet én elégetem, és abból lesz sok-sok szén-dioxid, akkor azt úgy kiengedjük, mert már tudnak annyit, ami tényleg csak ilyen nagyon-nagyon alapja ezeknek a természettudományoknak, de mégis erre már lehet alapozni, szerintem.
És akkor itt ér véget, tehát ezeknek a mennyiségi fogalmaknak, illetve ezeknek az enyhébb minőségi fogalmaknak az ismerete, akkor a felső tagozatosoknak már elegendő ahhoz, hogy tudatos felhasználók legyenek?
Én azt gondolom, hogy ez már bőven jó lehet. És ugye mivel ez már kisgyerekkoruk óta megy, tehát hogy inkább itt arra van szükség szerintem, a felnövő gyerekeknél, hogy ez rutinszerű legyen, rutinszerű legyen az, hogy nem folytatjuk a vizet fölöslegesen, rutinszerű legyen az, hogyha kimegyünk egy szobából, akkor lekapcsoljuk a lámpát, rutinszerű legyen az, hogy nem megy akkor a légkondi, amikor amúgy 23 fok van, és mi pont 22 fokot szeretnénk, akkor mondjuk beletörődünk abba a pont egy fokba, és tudjuk, hogy az nem fog különösebb problémát okozni.
Tehát ezeket mind-mind rutinszerűvé kell tenni.
És akkor ezzel igazából elkerülhetjük azt is, hogy elbagatellizáljuk a problémát, mert igazából a problémát azt már az elejétől fogva megszüntettük, tehát a fogyasztók számára is ez a probléma megszűnt létezni. És mire elérünk addig, hogy most megmagyarázzuk, hogy ez pontosan miért van, addigra már csak az lesz, hogy a gyerekekben a megtörténik a felismerés, hogy ezt ezért csináltuk, és jaj, de jó.
Ez egy pozitívabb élmény.
Igen, és akkor nem az lesz a gyerekekben, hogy bűntudat, hogy én milyen rossz ember vagyok azért, mert én úgy szoktam mondjuk zuhanyozni, hogy végigfolyik a víz, és rengeteg vizet elhasználok, hanem az lesz benne, hogy jaj, de jó, hogy én az elmúlt években ezt mindig úgy csináltam, hogy nem folyt folyamatosan, vagy nem égett fölöslegesen a lámpa, vagy biciklivel mentem iskolába, és nem autóval vitettem magamat.
Itt szokott lenni egy ilyen ellentét, hiszen a szülők elvárják az oktatástól a teljes információt, vagy sok esetben a teljes információ átadását, hiszen miért van ott reggel nyolctól délután ötig a gyerek, hanem ezért. Viszont az oktatás pedig elvár egy alapszintű ismeretet, és folyamatosan visszautal a családi szokásokra, amik persze nincsenek meg mindig, vagy nem rutinszerűek, ahogy te mondtad. Mi a szerepe a családnak szerinted, és mi a szerepe az oktatásnak abban, hogy egy energiatudatos generáció nőjön föl?
Én ebben nagyon kritikus vagyok, tehát mint az oktatási oldalnak a képviselője, ugye nem tudok nagyon pártatlan lenni ilyen ügyben, de én azt gondolom, hogy itt a jelentősebb dolga az a szülőknek van. Tehát tény, hogy a gyerek mondjuk nyolctól ötig az iskolában van, de ennek a jelentős részét egy olyan tanteremben tölti, ahol állandóan tartózkodnak, ott van mindig valamilyen tanár, felügyel, satöbbi. Tehát, ha mondjuk kimennek az udvarra játszani, akkor a tanár oké szól, hogy kapcsolja el az utolsó a lámpát, de ez ennyi volt. De amikor hazamegy, és ott az életét már több szobában éli, akkor azt már koordinálnia a szülőnek kell, hogy most a gyerek, ha kijön a gyerekszobából, mert éppen vacsorázni szeretne este, akkor miután kijött, akkor kapcsolja le a lámpát.
Tehát több döntési helyzetnél van jelen a szülő?
Igen. Tehát én ezt gondolom, hogy a szülő az jóval több döntési helyzetnek lesz a szemtanúja, és jóval több hatást tud ezáltal elérni. Mi tanárként, ami rendelkezésünkre áll helyzet, azt természetesen meg tudjuk oldani - talán. Reméljük, meg tudjuk oldani és törekszünk is rá, a saját nevemben beszélve én törekszem is rá, hogy ezek meg is legyenek oldva. De
egyszerűen szerintem nem tudunk akkora ráhatást elérni a gyerekeknél, hogy az felül tudjon írni bármit is, amit otthon tapasztal.
És inkább ezt nevezném meg a fő problémának, hogy persze, hogyha sokat megy az iskolába, és sokszor hallja a tanártól is ezeket az intelmeket, akkor alkalmazkodni fog hozzá, de hogyha otthon mindig azt hallgatja, vagy egyáltalán nincsen rajta betartva, sőt, ami a legrosszabb, hogy mondjuk ennek az ellentettjét látja példaként, hogy egyszerre megy a tévé, ég a lámpa, meg mellette asztali lámpa is, meg satöbbi, amikor ezek közül értelemszerűen csak egyre lenne szükség, akkor felmerül benne a kérdés, hogy most amit én az iskolában láttam, vagy csináltatnak velem, annak van helye, vagy amit itthon, és azért,
hogyha egy fiatal gyerekről van szó, és mérlegelnie kell, hogy inkább a tanárának, vagy inkább a szüleinek higgyen, akkor egyértelmű, hogy inkább a szülőnek fog hinni, és azt a viselkedési módot fogja fölvenni. És onnantól fogva mi tanárként meg már gyakorlatilag csinálhatunk bármit.
Én azt vettem észre, de lehet, hogy pedagógusként ezt meg fogod cáfolni, de talán még emlékszel, amikor mi voltunk iskolások, körülbelül egykorúak vagyunk, hogy nekünk azért az energetikáról alkotott fogalmi körünk, az néhol azért hézagos volt általános iskolában. Én nem tudtam volna megmondani, hogy mi a különbség a watt meg az amper között, vagy legalábbis alsó tagozatban biztos, hogy nem. Most pedig a 15 éves húgom előállt az ötlettel, hogy hogyan tudnánk olyan biciklis rendszert készíteni, amivel áramot tudunk termelni, és igényt támaszt születésnapjára egy generátorra. Mennyire érzed azt, hogy az energiaválság ilyen oktató jellegűen hatott a diákokra? Mennyivel jobbak az energiáról, energia fogalmáról alkotott ismereteik a mai diákoknak a korábbi diákokkal összehasonlítva?
Szerintem ez a konkrét eset egyrészről ennek az egyértelmű megnyilvánulása, hogy tisztában van a kedves húgod is vele, hogy itt probléma van az energiaválsággal, ugyanakkor szerintem maga a cselekedet, hogy ő most egy generátoros biciklit akar építeni, annak csak a kiváltója volt, tehát, hogy az ötletnek valahonnét mindenképpen jönnie kellett, viszont a megvalósítás az már szerintem teljesen egyéni, és ez már az ő érdeklődésétől függ, és azért csinálhatja. Meg amúgy én ezt
általánosságban látom, hogy nagyon nagy paradigmaváltás történt az oktatáson belül, akárcsak ezt az elmúlt tíz évet nézve,
hogyha mi visszaemlékezünk, akkor mi azért még úgy voltunk iskolában, meg úgy tanultunk ott, hogy ez a ténylegesen tanulás, tehát hogy beülünk, leadják nekünk az anyagot, hazamegyünk, leírtuk a füzetbe, és bemagoljuk vagy megtanuljuk, vagy begyakoroljuk, ha matek volt, vagy megértjük, vagy valami ilyesmi. A mostaniak, azok már sokkal inkább egy ilyen projektközpontú oktatásban vesznek részt, vagy akarnak részt venni, tehát nem az, hogy leülök a fenekemen és megtanulom, hanem az, hogy "oké, rá lehet venni arra, hogy leüljek a fenekemre, viszont akkor csináljunk valamit". Tehát, hogy ez a cselekedtető attitűd van szerintem jobban emögött. És a teljes kiváltó oka nem feltétlen az energiaválság volt, az inkább csak az, hogy ez így tudatosult.
Tehát igazából minden tantárgyra ez a kicsit proaktívabb hozzáállás jellemző, és ezt most az energiánál látjuk a leglátványosabban?
Pontosan, és ez most nagyon szépen előjön. Ugyanakkor viszont azért az, hogy milyen elképzeléseik vannak így az energetikáról, nekem annyira nagyon nincsen illúzióim ezt illetően, hogy úgy a nagy átlagnak milyen információi lehetnek. Persze nem azt várjuk el, hogy a második osztályos unokahúgom az tudjon arról, hogy mi az a watt, meg mi az az amper, de mondjuk azt azért már az iskolákban legalábbis így természettudományos tanárként szeretnénk elvárni, hogy mondjuk egy hetedik-nyolcadikos, aki már tanulta, mondjuk, fizikából ezeket, az már tudja valahova kötni. És ne az legyen, hogy felmerül kérdésként, hogy akkor most az áramot kilowattban vagy kilowattórában akarom-e megadni. Mert persze ez nem egy evidens dolog, ugyanakkor utána lehet gondolni, és minimális gondolkodása után, egyből rá tudja vágni, ha sikeres volt az oktatás.
Legalábbis szurkoljunk neki.
De szerintem ebben nem okoz az energiaválság-probléma sem változást. Tehát ha eddig nem tudta, hogy mi volt a különbség, akkor ezután se fogja tudni.
Hát kicsit pesszimista a hangvétel.
Arra nézve azért mégis vannak törekvések az oktatásszervezés részéről is, hogy ezeket a fogalmakat, amik egyre aktuálisabbak és egyre fiatalabb korban érintik a diákokat, hiszen már a klisének tűnő okostelefonok kezelése is már egyre fiatalabb korban begyűrűzik az életükbe, tehát nagyon sok olyan eszközük van, amihez talán ezek az ismeretek mégis szükségesek, hogy miért nem szerencsés éjszaka tölteni például a telefont. Vagy mi a különbség aközött, ha mondjuk 80%-os az akkumulátor töltöttség, minthogyha 20 vagy 100%-os.
A közoktatás ilyen szempontból rendkívül dolgos, és nagy szerencsénk van.
Köszönjük szépen! Nagy szerencsénkre minden évben változtatnak valamit a tanmeneten, hogy aktualizálják sok esetben. Ilyen szempontból én egy picit szkeptikus vagyok, hogy erre feltétlen minden egyes évben szükség van-e, de ez nem az én asztalom, hanem ez a döntéshozóké inkább. Ugyanakkor az tény, hogy tényleg igyekeznek naprakészek maradni. Viszont sok esetben én azt látom, és azt mondjuk kifejezetten fizikánál látom, hogy próbálnának naprakészek maradni, de annyira nagy a fizikából a tananyag, annyira bonyolódik egy szint után, hogy egyszerűen érthetetlen lesz.
Tehát nem lehet azt megcsinálni, hogy naprakészek legyenek a gyerekek például az okostelefonoknak a fizikáját illetően, merthogy olyan lépéseket kell előtte megejteni, akárcsak a legalapabb mechanikai vagy elektromosságtani fogalmakat illetően, amik után nem fog erre idő jutni,
viszont, ha ezeket meg kihagyjuk, akkor meg nem lesz az érthető, amit meg kéne tanulni az okostelefonról, és igazából én azt látom, hogy e között lavíroznak, hogy most éppen mi az, amit én kihagyhatok még, meg én tanárként is amúgy így vagyok vele, hogy mi az, amit kihagyhatok, hogy még érthető legyen az, amit utána el akarok mondani, amire az egészet ki akarom vezetni. És ez érhető tetten akárcsak a tankönyveknek a változását illetően is, hogy például nem tudják most már berakni egy alapfizika tankönyvbe az atomreaktoroknak a működését, ami amúgy jó, persze, fizikatanárként mondom ezt, de szerintem ez egy nagyon-nagyon bonyolult dolog, ugyanakkor viszont tényleg fontos lenne, csak annyi előzetes lépés lenne hozzá szükséges, és annyi problémát kéne benne egyesíteni, hogy ez már nem fér bele egy alapfizika órába, hanem ez maximum egy fizika fakton fog csúszni. Mellette még most ez egy nagyon friss hír, hogy ugye most lesz egy új tantárgy, a fenntarthatóság, konkrétan ez lesz a tárgynak a neve, amit kifejezetten gimnáziumra terveznek. Heti egy órás tantárgynak tervezik, vagy kilencedikre, tehát lenne egy óra a 9-re, meg lenne egy óra a 11-12-re, és itt kerülnének elő főleg ilyen kérdések. Különböző, akárcsak környezetvédelmi kérdésekkel, akárcsak energiatudatos emberi kérdésekkel foglalkoznának a tárgy keretei között.
Van direkt egy ilyen témakör, hogy otthon milyen cselekedeteket lehet végezni ahhoz, hogy alacsonyabb legyen a rezsiszámla, ami ugye együtt jár azzal, hogy alacsonyabb a fogyasztás és az sokkal jobb.
Ugye ez még csak most fog indulni, de azért van pár aggályom ezzel a tárggyal kapcsolatban. Tehát kicsit érdekes, hogy mondjuk ez kilenc-tizedikben akárki taníthatja, tehát hogy ehhez nem kell semmilyen szakos tanárnak lenni, hanem ezt, nem leszólva az énekszakos kollégákat, de egy énekszakos is taníthatná. Bár ahogy néztem, ez mondjuk a kilenc-tizedikeseknél talán tényleg nem lesz probléma, tehát itt főleg ilyen józan ésszel beadható dolgok, tananyagok vannak. 11-12-ben már szigorodtak annyit, hogy ott már természettudomány szakos tanárnak kell tanítani, tehát, hogy valamilyen természettudományos szakja legyen az illetőnek. Ez megint olyan, hogy legalább érteni fog hozzá, de attól függetlenül én nem látom azt, hogy miért kellene neki tudnia tanítani azt a tárgyat, tehát hogy persze értünk hozzá, de az nem azt jelenti, hogy tudjuk is tanítani. Én értek a matekhoz, de nem tudom tanítani a matekot feltétlen jól. Úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy ezzel mi lesz. Ugye most
már beindul ez tanári továbbképzésként is, hogy tényleg legyenek erre szakos tanárok, és akkor lesz fenntarthatóság szak is.
Csak hát ezzel szemben megint szkeptikus vagyok, mert a tanárok leterheltségét nézve nem vagyok benne biztos, hogy olyan túlságosan nagy lesz a tolongás, a jelentkezés, főleg úgy, hogy ezt most szeptemberben akarják elindítani, tehát az iskolai időszakkal párhuzamosan menne. Én szurkolok a tárgynak, tehát ha jó lesz, akkor tényleg tök jó tud lenni. Viszont én akkor ezzel párhuzamosan megfogalmaznám minden fizika és kémia tanár nevében azt a követelést, hogy akkor viszont picit csökkentsük ezeket a témaköröket a fizika és a kémia anyagokból, és a helyére rakjunk vissza olyan anyagokat, amik mondjuk lehet, hogy picit lényegesebbek.
Minden erőmmel próbálom továbbítani a kérésedet az Oktatási Hivatal felé, de nem ígérek semmit. Remélem a hallgatóink között van ilyen tekintetben kompetens személy. Zárásként még szeretném tőled megkérdezni, azért te mindig olyan büszkén mesélsz a diákjaidról, látszik, hogy ők a szíved csücskei, az összes csücske együttvéve: te globálisan hogy látod - nem csak a saját diákjaid kapcsán, mert azért velük elfogult vagy szerintem egy kicsit - ez a mai általános középiskolás generáció olyan, ami tudatosabban áll egy kicsit az energiához, mint a felettük járók, vagy azért még van mit csiszolni az ő tudásukon is?
Hát csiszolni mindig van mit. Tehát nincsen olyan, hogy tökéletes. Viszont én azt látom, hogy jelenleg, ha veszek egy általános iskolás generációt, ők jóval környezettudatosabbak, mint mondjuk akár csak a mi generációnk. Tehát míg mondjuk nekem rá kellett arra szoktatnom magamat, hogy ne este töltsem a telefonomat, meg ha végeztem a munkával, akkor a gépet ne hagyjam bekapcsolva, mert hogy ki tudja, mire kelhet még, hanem akkor legalább lecsukom, és addig sem fogyasztja az áramot. Tehát
míg nekünk szerintem ez nem jön ennyire ösztönösen, és figyelnünk kell kifejezetten arra, hogy a különböző tevékenységeink mögött ténylegesen ott legyen egy energiatudatosság, addig akárcsak a hat-hét évvel fiatalabbak esetében, de a még kisebbek esetében is én azt látom, hogy erre már van egy ösztönösség.
Én hallottam már olyat, hogy a harmadikos kislány az apukájának azt mondta, hogy másnap jöjjünk biciklivel, és ne autóval, merthogy azt hallotta az iskolában, hogy a kipufogógázokban mérgező gázok vannak. Slusszpoén az, hogy az illető kislánynak még nem volt biciklije, és akkor utána hallomásból tudom, hogy aznap délután el kellett menni biciklit vásárolni.
Interjút készítette: Lévai Emese
