Ugyan elmaradt az ünnepi tűzijáték augusztus 20-án az időjárási körülmények végett, de legalább Jakab Péter nem maradt adós az ígéretével: megalakult a Nép Pártján Mozgalom. Hosszú folyamat eredménye, hogy Jakab Péter így folytatja politikusi karrierjét. Azonban fontos az elején leszögezni, hogy a Jobbik legújabb szakadása korántsem volt elkerülhetetlen, illetve előre determináltnak sem mondható.
A Jobbik radikális jobboldali pártként kezdte, majd a néppártosodás rögös útján elindulva középpárti magaslatokat elért, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy 2018-ban legyőzzék a Fideszt. Vona Gábor ígéretéhez hűen lemondott pártelnöki tisztségéről és kilépett a Jobbikból, hatalmi űrt hagyva maga mögött. A radikálisok nem tudták átvenni az irányítást, így inkább kiváltak és megalakították a Mi Hazánk Mozgalmat. A nagy exodus után a Jakab Péter fémjelezte populista vonal emelkedett fel, 2020 januárja óta vezette a pártot. A Jobbikból a baloldali ellenzékkel összefogni képes jobbközép pártot faragtak. Ez a „Gyurcsány-konformitás” viszont „halálos ölelésként” zsugorította össze a párt szavazótáborát. A nem-Fideszes jobboldali szavazók nehezen tudták elfogadni ezt a fordulatot, hiszen a párt alapállása sokáig az volt, hogy a „poszt-kommunista baloldalnál” kvázi minden jobb. Ehhez az együttműködésért a párt aránytalanul sok engedményt adott. Jakab populizmusa gyakorlatilag kilúgozta a Jobbik jobboldali értékrendjét, mindent a NER-ellenességre tettek fel.
A baloldali ellenzék felismerte a választási rendszerből fakadó versenyelőnyét a Fidesznek, szoros kooperációra volt szükség. Ebből a szempontból logikus volt a Jobbik lépése, hogy csatlakozott az összefogáshoz, csak példátlan mértékben emésztette fel a pártot az együttműködés. Az előválasztás intézménye egy innovatív válasz volt, sokáig tudták alakítani a napirendet, hiszen ez volt akkoriban a magyar közélet legfontosabb eseménysora. Az ellenzék újra kétpólusúvá akarta tenni a magyar politikát, az áprilisi választáson egy az egy ellen akarták a konszenzusos jelölteket megmérettetni a kormánypártiakkal. Az előválasztás azonban kudarcos volt a Jobbik számára, hiszen a legnehezebb körzeteket kapták, illetve a miniszterelnök-jelölt-jelölt Jakab Péter negyedikként zárt.
(kép forrása: szmsz-press
A második fordulóban (miután Karácsony visszalépett) Márki-Zay Péter meccselt Dobrev Klárával, ahol az előbbi nyert. A jobboldali jelölt győzedelmeskedett, de nem az, amelyik a második legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkezett, hanem az, amelyik független, kívülálló szereplőként indult. Az április választás eredményének elemzése és az azt kiváltó okok taglalása szükségtelen, hiszen most Jakab Péter és mozgalma a cikk tárgya.
A politika egyik lényegi eleme a hatalomért való versengés. Ahogy a demokráciában, úgy a diktatúrában is ringbe lehet szállni, azonban az előbbiben lényegesen kisebb a kockázat, nem életveszélyes. A nem demokratikus rendszerekben a hatalom monopóliumával bíró eliten belül is lehetnek pártharcok, de megjelenhet a rendszeren kívüli, informális ellenzék is. Ezzel szemben a demokráciában a verseny formális keretek közt zajlik, törvényileg szabályozva van, et cetera. A demokratikus rendszerek intézményi struktúrái (kis változtatásokat leszámítva) nagyjából állandóak.
Ezzel ellentétben a politika szereplőinek összetétele, tulajdonágai folyton változnak. Ennek vannak természetes okai: nincs olyan ember, akinek ne ketyegne a „biológiai órája”. Értelemszerűen senki sem lehet örökké politikus. Vannak olyanok, akik önként s dalolva hagyják ott a politika világát, visszatérnek a civil szférába, de nem ez a jellemző. Az is egy elképzelhető forgatókönyv, hogy valaki vagy valakik nem tudnak megfelelni a politikai verseny követelményeinek, a felmerülő problémákra nem képesek megfelelő választ találni. Aki lemarad, az kimarad: fel kell tudni ismerni a változások irányát és megfelelő döntésekkel be kell biztosítania a politikusnak és a pártnak a helyét a versenyben, különben könnyedén kieshet a pixisből.
(kép forrása: hvg.hu)
Például a Fidesz felismerte a kilencvenes években, hogy a jobboldali egység megteremtése a baloldali pólussal szemben megkerülhetetlen, kvázi kétpártrendszert kell létrehozni. Az MSZP-SZDSZ koalíció volt az első „kész pólus”, ami végezetül a liberális párt fokozatos felőrlődésével járt. A jobboldalon az MDF-et megtépázta a kormányon töltött négy év 1990 és 1994 között, a koalíciós partnereit úgyszintén. A Fidesz felismerte ezt a „piaci rést” és az Orbán vezette jobboldali liberális pártból arculatváltással keresztény-konzervatív, jobbközép pártot csinált. A Friderikusz Sándorral készült 1996-os interjú alapján kiderül, hogy ez a fiatal liberálisból érett konzervatívba történő átmenet egy fontos része volt a külsőségekre adás, például a rendszeres borotválkozás és a ruhatár kicserélése.
Azonban a Torgyán József vezette kisgazdák nélkül nem lett volna 1998-ban jobboldali kormánytöbbség, a parlamenti helyek 12%-át birtokolták és egészítették ki a Fidesz 38, illetve az MDF 4%-át. Ebben az előkelő harmadik helyben, -amelyet elért az FKGP- nagy szerepe volt Torgyán József igen vitatott személyének. Torgyán politikusként igazi unikumnak számított. Botrányos beszédjei (féregirtós beszéd), vicces, tréfás parlamenti felszólalásai (Hej, te bunkócska, te drága), demagógiája és populizmusa tette viszonylag sikeressé. Azonban éppen ez volt a politikus és a pártjával szemben megfogalmazott kritikák lényege is: a kisgazdapárt semmi mást nem tudott felmutatni híres hordószónokán kívül. Nem véletlen, hogy a Fidesz lett a jobboldal vezető ereje. A kisgazdák képtelenek voltak mit kezdeni Orbán dominanciatörekvésével.
A kisgazdákkal és Torgyánnal kapcsolatos korrupciós botrányok felemésztették a történelmi pártot: 2002-ben végleg kiestek a törvényhozásból, meg is szűntek nem sokkal utána. Torgyán Józsefnek nem volt stratégiája. Hangzatos populista szólamai és komikus felszólalásai pedig percekig tartó népszerűségre voltak elegendőek. Nem volt semmi innovatív ebben az egyszemélyi mutatványban.
(kép forrása: index.hu)
Az SZDSZ és az MDF is ugyanarra sorsra jutott, mint az agrárius párt, de nem ugyanazért. Az SZDSZ bukása szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy képtelenek voltak elmozdulni az értelmiségi liberális alapállásukból, az MDF pedig akkor akart benyomulni a politikai középre, amikor a pártrendszer polarizálódott és kiüresedett a centrum. Az azonban árnyalja a közös innováció-képtelenséget, hogy a rendszerváltó pártok Kelet-Európa szerte előbb-utóbb a történelmi süllyesztőben végezték, tehát más okai is voltak a térvesztéshez.
Kérdéses, hogy az ellenzék milyen módon próbál felnőni ahhoz a feladathoz, hogy a társadalom számára életerős alternatívává váljon a Fidesszel szemben. Donáth Anna irományai, a Momentum és a DK dominanciatörekvései, a népszavazás kezdeményezése az EU kapcsán, de a Jobbik konzervatív fordulata is igazolja azt, hogy mindenki próbál tanulni, valahogy javítani a helyzetén. Jakab Péter és Márki-Zay Péter sem különb ebben a tekintetben a mozgalomépítésükkel. A nagy pártok vezetni szeretnének, a kisebbek megpróbáljak meghosszabbítani a koalíciós politizálás okozta végzetes felőrlődés folyamatát.
A hosszas, de szükségesnek mondható felvezető segítségünkre lesz abban, hogy kontextusba helyezzük és megértsük a Jakab-jelenséget. Mindezek után több kérdést is megfogalmazhatunk. Milyen lehetőségei és korlátjai vannak A Nép Pártján Mozgalomnak? Milyen stratégia mentén akar életerős alternatívát felépíteni Jakab Péter? Az eddigiek után egyértelműen meg lehet ítélni a próbálkozás jövőjét?
(kép forrása: telex.hu)
Jakab Péter mozgalma maga Jakab Péter személyének szervezeti leképződése. A Facebook oldalon egyértelművé teszik a látogató számára: ők a nemzet egészét akarják képviselni, attól függetlenül, hogy az baloldali vagy jobboldali, ennek az arca maga Jakab Péter. Ennyi elmélet után szükségtelen hosszasan fejtegetni, hogy mi az a populizmus, hiszen könyvtárnyi irodalma van. A lényeg summázva annyi, hogy a populisták két homogén részre osztják a társadalmat: a becsületes, dolgozó, differenciálatlan népre és a korrupt (politikai) elitre. Ebben a kettősségben egyértelműen az utóbbi a rossz, aki a másik kárára gyarapodik, illetve gyakorolja a hatalmat. Ezért gyakran megfogalmazzák az igényt, hogy a politikai életet meg kell tisztítani a régi elittől, hiszen az csak a saját érdekeit nézi, miközben széles néptömegeket kisemmiznek. Ebben a relációban a populista vezér önmagát a megmentő szerepét veszi fel, az ő megválasztásával eljön az igazságosság ideje.
A populizmus mások olvasatában inkább egyfajta politikusi stílust jelent, ahol a konvenciókat felrúgó, otromba, botrányos megnyilvánulások a megszokottak. Fontos elem a politikus „egy vagyok közületek” imidzsének a hangsúlyozása, hiszen -bármennyire a politikai elit része a politikus, ami nyilvánvaló ellentmondás- úgy hiteles. Jakab Péter ízig-vérig populista politikus, erre építette fel a politikusi karakterét. Morális kötelesség ilyenkor a politikus számára a nép pártján lennie, ez az egyetlen helyes út. Jakab Péter tudja, hogy mi kell a népnek, hiszen ő Orbán Viktorral ellentétben ült már kombájnban, ő volt már pizzafutár, miközben Navracsics Tibor soha.
A mozgalomépítés nem egyszerű műfaj, már csak abból kiindulva, hogy nem politikai pártról beszélünk. Egy mozgalom nem a politikai hatalomért versenyez, ahhoz párttá kell alakulni. Mondhatni lényegileg más a kettő. Másak az eszközei, az erőforrásai, az összetétele, a szervezeti struktúrája, illetve a működési logikája. Jakab Péter attól tette függővé a jövendőbeli pártjának a megalakulását, hogy mennyien csatlakoznak, hogy lesz-e rá igény. Ez értelmezhető egyfajta beismerésnek is: egyáltalán nem vannak elegen ahhoz, hogy egyből párttá alakuljanak, de ez az elsődleges cél. Fontos megemlékezni arról a tényről, hogy ez egy hirtelen fordulat volt a Jobbikban, bármennyire úgy tűnik, hogy ez törvényszerű volt. Ha a Jobbik elnökségének egy része nem döntött volna úgy, ahogy, ha nem állt volna a keresztény-konzervatív vonal a sarkára és tovább tűrte Jakab politizálását, akkor most nem ez lenne a helyzet!
(kép forrása: fuhu.hu)
Ez a viszonylag gyors törés hirtelen érte mind Jakabot, mind a jakabinusokat is. Időbe telik, mire megszervezi magát a Nép Pártján Mozgalom. Azonban úgy vélem itt bukkan fel a Torgyán-szindróma: Jakab Péter nem igazán mutatta meg, hogy a parizeres-piros aranyas tízórain, a krumplistésztán, a megnyert sajtóperek lobogtatásán és a botránypolitizáláson túl mire képes. Gyakorlatilag a Jobbik erőforrásainak nagy részét arra használta fel, hogy az ellenzéki összefogás golyófogója, Ludas Matyija lehessen. Az eddigi politikai pályafutása alapján nem lehet azt mondani, hogy olyan szervezői kvalitásokkal bírna, mint mondjuk Kónya Imre (Független Jogász Fórum, EKA, MDF), Csoóri Sándor (MDF), az SZDSZ alapítói vagy Orbán Viktor (a polgári körök sikerességéből kiindulva).
Jakab Péter megpróbálta visszahozni a torgyáni karaktert, de korántsem olyan sikerrel, mint maga Torgyán József. A közvélemény egyszerűen hozzászokik az egykoron napirendformáló témákhoz, személyekhez. 1996-ban nagyot robbant a Tocsik-botrány, mint korrupciós ügy. Azonban utána a pártok a haszon reményében fűt-fát megvádoltak korrupcióval, de jóval kisebb eredményességgel, mint ahogy a Fidesz tette Tocsik Márta kapcsán. Torgyán sokáig tudta sikeresen önmagát adni a politika színpadján, de ő se tudott újat mondani egy idő után. Ahogy Jakab Péter sem fogja sohasem feladni, úgy Torgyán sem adta fel. A száraztészta, a krumpliszsák, a ficsúrozás nem fog beszűnni, de várhatóan korántsem fogja olyan sokaknál átütni az ingerküszöböt, nem lesz elég figyelemfelkeltő.
Ebből a szempontból Márki-Zay mozgalma „autentikusabbnak” tűnik Jakabénál. A Mindenki Magyarországa Mozgalom nem úgy tűnik, hogy vezetőjének a „járma alatt nyögne”. A Kossuth Körök feltehetőleg a polgári köröket hivatott utánozni, ahol a szervezet tagjai összejönnek és közösen elmélkedhetnek az ország és a nagyvilág fejleményeiről. Márki-Zay ténylegesen a civilekre építi mozgalmát, Jakab inkább azt várja, hogy minél több jobbikos bajtársa átszivárogjon. Majd meglátjuk, hogy a Nép Pártján Mozgalom miképpen fog működni, mint mozgalom.
(kép forrása: ezalenyeg.hu)
Jakab Péter megalapította Magyarország első, tisztán populista mozgalmát. Feltehetőleg az övé lesz az első ilyen párt is, mivel távlati célként ezt jelölte meg. Ez tekinthető innovatívnak, hiszen erre nem volt még példa a magyar pártrendszerben. Mindenhol fellelhető a populizmus gondolata, hiszen a Fidesz is a brüsszeli bürokráciával szemben képviseli a magyarok érdekét, az ellenzéki pártok pedig a kormánypárti és a kormánypárthoz köthető elitet helyezte célkeresztjének közepébe. Ebben viszont nincs semmi innovatív, sokan ezért is kritizálták Jakab Jobbikos időszakát: ideológiailag kiüresítette a pártot és nem mondott olyat, amit senki más ne mondana. A válságos időszakban nem lesz egyedül, aki az elégedetlenek indulatosságát próbálja majd felkorbácsolni és felhasználni.
A Nép Pártján Mozgalom vezetője visszahozta Torgyán József karakterét a magyar politikába. Azonban a kisgazda hordószónok egy sokkalta természetesebb, személyiségéből fakadóbb, eredetibb populista karakter volt. Ezzel szemben Jakab Péter inkább egyfajta „ahogy a nagykönyvben meg van írva” demagóg. Torgyán egy tehetséges szónok (egyesek szerint ripacs) volt, azonban ez nem volt elég arra, hogy megakadályozza az FKGP kiesését a rendszerváltás utáni magyar politikából. Jakab Péter a „változatlan változás” politikáját követi, nem hajlandó megválni a bejáratott karakterétől. Annyival lesz másabb a helyzet, hogy a parlamenti politizálás (a függetlensége végett) jobban háttérbe szorul, a parlamenten kívüli pedig felerősödik. Arra a kérdésre is választ kapunk, hogy a "Jakab Péter brand" képes-e arra, hogy olyan összetett feladatot végrehajtson, mint mozgalomépítés. A változás, az innováció nem hordozza magában azt, hogy az jó is lesz. Hogy mindez mire lesz elég, hogy lesz-e komoly eredménye, azt majd az idő eldönti.
