Már-már közhellyé vált, hogy az olasz politikában csodaszámba megy ha egy miniszterelnök megéli a mandátuma végét, de az elmúlt időszak történései megint bizonyították, hogy Olaszország politikusai igenis rászolgálnak a régóta kialakult ironikus képre. Nem maradtak el ugyanis az izgalmak az idei év során sem, sőt, 2022 két nagy drámasorozatot is hozott az olasz politika tekintetében, a második rész pedig az őszi országgyűlési választások során testesül majd meg. Körülbelül egy hónappal az előrehozott választások előtt tehát itt az idő megnézni, milyen kilátásokkal is futnak neki a főbb szereplők az őszi összecsapásnak!
A 2022-es év Olaszországban államfőválasztással indult, a törés pedig már érzékelhető volt, hisz az egységkormányban jelenlevő baloldali és jobboldali pártok (olasz kezdőknek: jelenleg csak a Giorgia Meloni féle vezette Fratelli d’Italia (Olasz Testvérek) nevezhető igazi ellenzéki erőnek) alapvetően más jelöltekkel szimpatizáltak, így végül egy napokon át keresztül tartó kaotikus szavazás eredményeként újraválasztották Sergio Mattarella államfőt egy második mandátumra. Mindez elsőre nem tűnik furcsának, ám Olaszországban az elnökök hagyományosan egy mandátum után leköszönnek, Mattarellának pedig ez is volt a terve, sőt, többször is elzárkózott a folytatástól, ám miután a szavazások egymás után fulladtak kudarcba (többek között az épp leköszönő jelenlegi miniszterelnököt, Mario Draghit is megkísérelték átültetni az elnöki székbe),
az egységkormány – elsősorban a baloldali pártok – ötlete az volt, hogy egy ilyen nehéz és bizonytalan időszakban a stabilitás érdekében akár vissza is jöhetne Mattarella, végül pedig meg is választották őt egy újabb elnöki mandátumra.
Sergio Mattarella rendkívül nagy támogatottsággal (759 szavazat) került második mandátumra is megválasztásra (Fotó forrása: Sky TG24)
Érződött tehát, hogy a rendhagyó együttműködés és a kissé komikus – ám sikeres - elnökválasztás ellenére az egységkoalíció fundamentális törésekkel küzd, de a legtöbben úgy vélték, mivel választásokra még egy jó ideig úgy sem kerül sor, ezen különbségek elnyomhatóak, aztán majd valamikor a terminus végén a pártok összehozzák a saját maguk számára megfelelő felállást és profilt. Ez az alapgondolat elméletben igaznak, viszont a valóságban hamisnak bizonyult, hisz
egy júliusi szenátusi szavazáson a Movimento 5 Stelle (Öt Csillag Mozgalom – a korábbi miniszterelnök Giuseppe Conte pártja) nem szavazott bizalmat a kormány által tervezett energiacsomagnak, majd erre válaszul Draghi lemondott,
a nemrég újraválasztott elnök a lemondást nem fogadta el, de a kormányfő egy hét alatt bukta a Matteo Salvini vezette Lega (Liga) és a Silvio Berlusconi által irányított Forza Italia (Hajrá Olaszország) támogatását is (ők ketten az Öt Csillag Mozgalom koalícióból való kikerülését akarták), így végül Draghi másodjára is bejelentette lemondását, ennek eredményeként pedig az államfő előrehozott választásokat jelentett be szeptember 25-ére.
Mario Draghit európai szinten is rendkívül komoly befolyással rendelkező közéleti szereplőként figyelték, ám az olasz politikával ő sem bírt el (Fotó forrása: Reuters)
Mint említésre került, a pártok valószínűleg a 2023-ra tervezett választást megelőzően egyre komolyabban próbálták volna építeni saját kampányukat – ezzel így is úgy növelve az ellenségeskedést és a problémákat a koalícióban –, ám a helyzet gyors eszkalációja azt hozta magával, hogy gyakorlatilag a Meloni által vezetett Fratelli d’Italián kívül mindenki rosszul jött ki a helyzetből. Különösen igaz ez az Öt Csillag Mozgalomra, mely 2018-ban a szavazatok több mint 32 százalékát szerezte meg, most pedig a felmérések szerint 11 százalékon áll – miközben a párt belső ügyeit illetően is komoly összecsapások történtek, többek között a jelenlegi külügyminiszter, egyben prominens pártfigura Luigi Di Maio kilépését és pártalapítását (Insieme per il Futuro) hozva.
Az olasz politikában már-már trend, hogy a szintén megbuktatott előd hasonlót tesz utódjával... most Conte lépte ezt meg (Fotó forrása: Bloomberg)
Kellemetlen azonban a Salvini által irányított Lega helyzete is: Salvini számára a politikai játszmák az elmúlt évek során valahogy soha nem jöttek ki igazán jól, a párt mostani támogatottsága pedig csak 14 százalék körül mozog, ami nem kicsit aggasztó azt figyelembe véve, hogy egy éve még a Lega a második legnépszerűbb párt volt Olaszországban 20 százalék körüli támogatottsággal, még korábban pedig a vezető jobboldali erőként is színre lépett.
Nem különösen meglepő azonban a gyengülés, hisz Salvini része volt az egységkormánynak, tehát csak visszafogottan kritizálhatta a kormány munkáját melynek maga is részese volt, miközben a hevesen kritikus Meloni pártja gyorsan zsebelte be magának a csalódott jobboldali szavazókat.
Ügyek sokaságát lehetne felhozni, ám Salvini kényelmetlen pozícióját tökéletesen ábrázolták például a koronavírus-járványt érintő világszinten is szigorú olasz intézkedések, a pártvezető ugyanis már az elején az oltási igazolványok és a szigorúbb korlátozások ellen szólalt fel, majd mikor a helyzet odáig jutott, hogy oltás vagy teszt nélkül az emberek a munkahelyre sem léphettek be (sőt, oltás hiányában tömegközlekedési eszközt sem használhattak), Salvini egyszerűen csendben a háttérben próbált maradni. Nyilván ez nem nyerte el a szavazói szimpátiáját, különösen úgy, hogy Meloniék ebben az ügyben is radikálisan a kormánnyal ellentétes álláspontot képviselték. A kormánykoalícióban való részvételből következtethető az is, hogy egyáltalán nem könnyű választások várnak a Legára, mivel bár mostanra természetesen dübörög a kampány – és egyben a baloldali pártok elleni kemény fellépés is (mintha nem is szövetkeztek volna soha) –, ám talán kevésbé tűnik hitelesnek úgy, hogy eddig kooperáltak velük.
Az egységkoalíció bukásával Salvininek gyorsan kellett kritikus pozíciót felvennie (Fotó forrása: Pledge Times)
Mindazonáltal a Salvini és Berlusconi által vezetett jobboldali pártok számára semmi sincs veszve, hisz az olasz választási rendszerben egy valamennyire hatékony kormányzáshoz amúgy is koalícióra van szükség, így most is egy jobbközép és balközép blokk összecsapását fogják hozni a választások. A mostani helyzetet látva pedig
a jobboldal sokkal hatékonyabban abszolválta a feladatot, mivel bár új kártyákat osztottak, így Meloni vált a vezérré, de úgy tűnik, a pártok képesek együttműködni egy szövetség keretén belül, a mostani előrejelzések szerint pedig akár 50 százalék közelébe is érhetnek együtt, vagyis kormányalakító erőként jelennének meg.
Sokkal bonyolultabb a helyzet a baloldalon, ahol mindenki arra számított, hogy 2023-ban a jelenleg 23 százalék körüli támogatottsággal bíró szociáldemokrata Partito Democratico (Demokrata Párt) majd a Conte féle csillagosokkal együtt indul, ám miután épp az Öt Csillag robbantotta ki a kormányválságot, a Demokrata Párt pedig gyakorlatilag azzal kampányol, hogy Draghi munkáját szeretné folytatni, ez a fajta együttműködési lehetőség teljesen ellehetetlenült. Ezzel párhuzamosan nehézkesen halad a többi baloldali párt között épülő koalíció is (az Enrico Letta vezette Partito Democratico és Carlo Calenda liberális pártjának együttműködése öt nap után felbomlott), ahogy a kampánytémákat sem sikerült igazán jól kiaknázni,
így a baloldal a saját üzenetei helyett inkább az ellenfélre fókuszál, és folyamatosan az esetleges jobboldali győzelem veszélyeit hangoztatja, ami azonban az elsősorban saját anyagi helyzetükre és megélhetési lehetőségeikre fókuszáló olasz választókat egyelőre talán a vártnál kevésbé érinti meg.
A nagy mosoly ellenére a Letta - Calenda együttműködés egy hetet sem bírt ki (Fotó forrása: Italy 24 News)
Körülbelül egy hónnappal a választások előtt azt mondhatjuk tehát, hogy minden a jobboldal felé mutat, a már említett 50 százaléki körüli támogatottsággal szemben ugyanis a baloldali koalíciót egyelőre csak 30 százalékra mérik, ahogy a már említett Conte féle mozgalom sem nagyon álmodozhat a 4 évvel ezelőttihez hasonló eredményekről – sőt, az ő esetükben egyenesen hatalmas visszaesés várható 10 százalék körüli támogatottsággal. A két nagy tömbön túl persze még bőven említhetünk különböző szereplőket – például a korábbi kormányfő, Matteo Renzi, ugyanúgy jelen van a versenyben a Viva Italia (Élő Olaszország) nevű pártjával Carlo Calendával együttműködve –, ám egyelőre nagyon nem úgy tűnik, hogy ők komolyabban beleszólnának a harcba, így bár a jobboldal esetleges győzelem esetén az olasz politikához méltóan szinte biztosan kihívások sorával néz majd szembe, ám most igenis van esélye arra, hogy meglehetősen magabiztos eredménnyel a kormányrúdhoz jusson.
Kiemelt fotó: Italy 24 News
