Szeptember 14-én, 85 évesen hunyt el Wittner Márta, kinek a magyar szabadságért hozott áldozata, bátorsága, és az igazság melletti elkötelezettsége példamutató a jövő generációi számára.
1937. június 19-én született Budapesten. Édesapját nem ismerte, kétéves korában pedig édesanyja a karmelita rend gondjaira bízta. Mikor a rendet államosították, átmenetileg visszakerült édesanyjához, de nem sokkal később állami gondozásba került.
A gimnáziumot félbehagyva gépírónőként dolgozott Szolnokon, később Kunhegyesen, a járási tanácson. 1955-ben fia született, akit egyedülálló anyaként nevelt. Fél évre rá visszaköltözött Budapestre és alkalmi munkákból élt. 1956-ban, fiatalkora ellenére egy pillanatig sem habozott, csatlakozott a forradalmárokhoz. Először a sebesülteket ápolta, de később puskát ragadott, és harcolt a megszálló szovjetek ellen. Szabadságharcosként a Corvin közben és a Vajdahunyad utcában tevékenykedett.
A forradalom leverése után Ausztriába menekült, de hamarosan úgy döntött, visszatér hazájába.
1957. július 6-án letartóztatták és "fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, disszidálás" vádjával 1958. július 23-án, 21 éves korában első fokon halálra ítélték.
Kétszáz napot töltött börtönben halálraítéltként, a másodfokú bíróság azonban végül életfogytiglanra változtatta az ítéletet. 1970. március 25-én szabadult.
"Igen, kiengedtek bennünket, de nem amnesztiával. Nem lehetett 1970-ben '56-osoknak amnesztiát adni, mert mindenki úgy tudta, '56-osok már nincsenek benn. 1969 őszén megjelent egy Kádár-interjú, amit egy amerikai újságíró készített. Az volt az egyik kérdése, hogy vannak-e még Magyarországon politikai foglyok. Kádár azt hazudta, hogy nincsenek, mert '63-ban mindenkit kiengedtek. Akik még bent vannak, azok azóta kerültek vissza. Élő cáfolatként, bizonyítékként ott voltunk mi hárman!" - olvashatjuk Wittner Mária Börtönévek c. könyvében.
Bár szabadságát visszanyerte, amnesztiában sosem részesült - ennek egyik következménye volt, hogy csak takarítónőként és/vagy varrónőként voltak hajlandóak foglalkoztatni. 1980-tól rokkantsági nyugdíjban részesült az 1956-ban elszenvedett sérülései miatt.
Wittner Mária csak a rendszerváltás után szerzett országos elismerést. Aktív szerepet vállalt az 1956-os örökségnek szentelt emlékbizottságok megszervezésében, emlékeztetve az országot a forradalmárok Magyarországért hozott áldozatukra. A forradalomról és a börtönben töltött éveiről szóló visszaemlékezése, valamint az életéről készült dokumentumfilm hozzájárult magyarországi hírnevéhez.
1991-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét és az 1956-os emlékérem kitüntetést, 2006-ban Szent István-díjat kapott, számos más rangos állami elismerés mellett.
Wittner Mária neve és életműve a legtöbb magyar számára a szabadságot, a megvesztegethetetlen szeretetét, és az antikommunizmus iránti elkötelezettséget szimbolizálja.
„Elment egy nagy szabadságharcos. Bátorsága és hazaszeretete mindannyiuknak iránytű volt. Isten nyugosztalja Wittner Máriát, Józsefváros díszpolgárát!” - búcsúzott Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője Wittner Máriától.
Kép forrása: pestisracok.hu
