Szeptember 20. – 1954 óta az UNICEF kezdeményezésére ekkor tartjuk a gyerekek világnapját. Ezen a napon hívják fel a figyelmet a gyerekek támogatására és védelmezésére.
Azonban jelen cikk inkább a gyermekek fejlődésére irányul. Sokan próbálták megragadni ennek lényegét, többek között Sigmund Freud, Anna Freud, Erik H. Erikson.
Freud, a pszichoanalízis megalkotója egy igen szokatlan és meglepő elképzeléssel állt elő: a pszichoszexuális fejlődéssel.
De vajon ez mit takar? Hogy lehet szexualitásról beszélni kisgyermekek körében?
Róla nagyon fontos tudni, hogy mindent ezen fogalom köré helyezett, egész elmélete erre épül. A libidót a legfontosabb motiváló erőnek gondolta, azonban ez nem a klasszikus értelemben vett nemi vágyat jelenti. Például az első szakaszban, ami körülbelül a születéstől a 18. hónapig tart, minden motiváló erő arra irányul, hogy a csecsemő az ízeket minél jobban megismerhesse: először az anyatej nyújt számára örömöt, majd pedig a hozzátáplálás kezdetétől a sokféle étel, amit idővel meg is rághat.
A második szakasz nagyjából a 18. és 36. hónap között húzódik, ekkor pedig új örömforrás keletkezik a szobatisztaság kialakításával: a pici gyermek élvezi azt, hogy valamit kontrollálhat.
A következő szakasz egy klasszikus jelenetről mindenkinek ismerős lesz: minden fiú életében eljön a pillanat, amikor feleségül szeretné venni az anyját, ugyanígy pedig minden lány feleségül szeretne menni az apjához.
Kép forrása: divany.hu
Az jelentené az örömforrást, ha ez a vágyuk teljesülhetne. Természetesen ez nem lehetséges, ami nagy nehézség elé állítja őket. Fiúknál kialakul az Ödipusz-komplexus: apjaként riválisra tekint, legszívesebben ő lépne a helyére, azonban ez lehetetlen még az ő szemével is, ugyanis túlságosan bátornak és erősnek látja. Érzéseitől úgy próbál szabadulni, hogy apjára vetíti: azt fogja hinni, apja lát benne riválist, aki el akarja távolítani. A szorongás lendíti előre a komplexus megoldását: elfojtja vágyát, és apjával akar azonosulni, olyan akar lenni, mint ő. Lányoknál is hasonlóan zajlik a folyamat, azonban náluk Elektra-komplexusnak hívjuk a helyzetet.
6-8 éves kortól a latencia szakasza jön: ekkor a motiváló erő az intellektuális teljesítmény felé irányul, iskolai tanulmányaik és érdeklődésük felé fordulnak.
Az utolsó szakaszban (serdülőkorban) pedig újra feljönnek a korábbi konfliktusok, vágyak: akkor oldódnak meg, ha rá tudják vetíteni ezeket egy ellenkező nemű személyre, akibe már nyugodtan szerelmesek lehetnek.
Freud pszichoszexuális elmélete ugyan felvet problémákat, már onnantól kezdve, hogy minden nem függhet a szexualitáson. Azonban fontos alapokat fogalmazott meg, ezt mi sem mutatja jobban, hogy elméleteit még a mai napig igyekeznek csiszolni.
Lánya, Anna Freud is erre tett próbát: apja pszichoanalíziséből indult ki, azonban ő már határozottan a gyerekek fejlődésével foglalkozott. Freud elméletének ez egy kisebb része volt, azonban Anna határozottan ezt szerette volna kutatni. Már ő sem teljesen értett egyet apjával, elmélete igencsak különbözik. Freud szakaszait még nagyrészben megtartotta, azonban a pszichoszexuális fejlődésnél egy árnyaltabb képet alakított ki.
Kép forrása: psychoanalysis.org.uk
Ő már a gyermeki fejlődést összefüggéseiben vizsgálta, nem csak az ösztönkésztetésekre helyezte a hangsúlyt.
Mindemellett fontosnak tartotta az énfunkciók érését (ilyen például a mozgás, a gondolkodás vagy a memória fejlődése), a felettes én fejlődését (morális és erkölcsi szabályok ismerete és betartása) és a környezeti hatásokat.
A gyermekek életében hat fejlődési vonalat állapított meg.
Az első: az infantilis függőségtől az érzelmi önállóságig és a felnőtt tárgykapcsolatokig. De mit is jelent ez? Először biológiai egység van az anya és gyermek között, közvetlenül a születés utáni hónapokban a gyermek még nem érzékeli, hogy anyja és ő már nem szorosan és szétválaszthatatlanul egy. Fejlődése során a gyermek fokozatosan eltávolodik anyjától, a tárgykapcsolat kialakulása azt jelenti, hogy az anya a gyermek szemében függetlenné válik feladatától: a szükségletei kielégítésétől. Végállomásként pedig már vágyait az ellenkező nemű személyre vetíti ki, nem az anyjára.
Egy másik vonal: szoptatástól a racionális evésig. Először az anya segítségével elégíti ki vágyait, hisz ő eteti, majd megtanul önállóan is enni. Az Ödipusz-komplexus idején az evés mint vágy csökken, hisz akkor például a fiúgyermekek az anyába „szerelmesek”, arra vágynak, hogy ő legyen a feleségük. A végső állomás pedig az, hogy a táplálékra racionálisan gondolnak: nem vágyai, hanem éhsége és étvágya irányítják evési szokásait.
Kép forrása: life.hu
A harmadik vonal: tisztaságra szoktatástól a szobatisztaságig. Ez a vonal igencsak hasonlít Freud elképzeléseihez. A gyermek fokozatosan megtanulja a kontrollt, ezt pedig élvezi, hisz egyre jobban hasonlít szüleihez. Ahogy ők mosdóba mennek, már ő is el tud, már neki sincs szüksége pelenkára.
A negyedik: a saját testért való felelőtlenségért a felelősségig. Először a gyermek annyira védi a testét, amennyire anyja szereti őt, majd elkezdi érzékelni a veszélyeket (például tűz, víz, esés), végül pedig a higiéniai és orvosi előírásokat is megérti.
Az ötödik vonal: egocentrizmustól a tárgykapcsolatokig. Először egy gyermek saját magát állítja középpontba, azt hiszi, ő a világ közepe, ez pedig egy teljesen egészséges helyzet. Ebből folyamatosan alakul ki az, hogy a gyermek társaira egyenlő jogú partnerekként gondol.
Végül pedig az utolsó vonal: játéktól a munkáig. A gyermek fokozatosan a játékokon keresztül tanulja meg azt, hogy hogyan lehet dolgozni: előre kialakított tervekkel, kitartással, agresszív impulzusok szabályozásával.
Nagyon érdekes ezeket az elméleteket megfigyelni a gyakorlatban. Minél többet ismerünk, annál jobban megértjük a gyermekek fejlődését és viselkedését. Természetesen mind tartalmaz hibákat, de mind közelebb visz minket a valósághoz.
