Magyarként talán kicsit többet mond nekünk Lengyelország, mint más európai népeknek. Rögtön a lengyel-magyar történelmi kapcsolatok jutnak eszünkbe, ideértve akár Nagy Lajost – akit a lengyelek másképp ítélnek meg, mint mi -, akár Báthoryt, akár Bem légióját. Még 1956-ban is megjelent a lengyel-magyar barátság kérdése a tömeges megmozdulásokon. Hogyan született újjá e nép fővárosa a második világháborúban?
III. Zsigmond emlékműve, amelyet a XVII. században állítottak. Ez volt az első olyan emlékmű Európában, amelyet nem egyházi személy tiszteletére emeltek. (A szerző felvétele)
Varsó
Varsó többször is Lengyelország fővárosa volt. 1559-től a lengyel országgyűlés, a szejm állandó üléshelye, majd a század végén az akkori uralkodó, III. Zsigmond áttette székhelyét Krakkóból (1596), így fővárossá vált. 1795-ben ezt a státuszt Lengyelország megszűnésével elvesztette, de a napóleoni Varsói Hercegségnek (1807) és a bécsi kongresszus (1815) utáni de facto független Lengyel Királyságnak is központja lett. Az 1830-as oroszellenes lengyel felkelés – melynek több menekültje Magyarországon lelt új otthonra, ahogy sok veteránja harcolt az 1848-49-es szabadságharcban – következtében a Lengyel Királyság autonómiája megszűnt. Varsó 1918-ban lett ismét lengyel főváros, amikor az ország újból elnyerte rég áhított függetlenségét.
Jobb oldalon a Királyi Vár (a szerző felvétele)
Azt mondhatjuk, hogy amióta beszélhetünk a főváros intézményéről – ez újkori fogalom, állandó királyi központot és állandó központtal rendelkező, állandó kormányzati szerveket igényel -, szinte azóta Varsó a lengyel főváros.
Egyedül a kezdeti Krakkó – amennyiben fővárosnak tekintjük – szakítja meg a sort, illetve azon időszakok, amikor Lengyelország nem létezett. De hiába nyerte el függetlenségét – 1939-ben a kétoldali támadás az angolszász ígéretek ellenére felszámolta Lengyelországot, melynek keleti fele a Szovjetunió, nyugati része pedig a német Harmadik Birodalom része lett. Egy Krakkó központú kicsi terület az ún. Lengyel Főkormányzóságot adta, Varsó is ide tartozott. Ezen területnek a feladata olcsó munkaerő biztosítása lett volna a németek számára, akik a hozzájuk került területről a lengyeleket ide kívánták telepíteni.
A szerző felvétele
Varsó szerepe a világháborúban
Bár hivatalosan Krakkó volt a Lengyel Főkormányzóság központja, Varsó szerepe elhanyagolhatatlan.
Itt alakították ki a legnagyobb gettót, ahová félmilliós zsidóságot telepítettek (Varsó lakosságának mintegy harmada élt a gettóban). Mivel itt élt a legtöbb zsidó, így itt tudták leginkább alkalmazni a zsidóellenes szankciókat, mely a zsidókat segítő lengyelekre is kiterjedt, emellett minden németellenes megmozdulás itt indult el, gondoljunk akár a gettólázadásra. Akár pedig az 1944-es varsói felkelésre.
A Királyi Vár (a szerző felvétele)
A varsói felkelés augusztus elsején indult el a londoni emigráns kormány parancsára, akik a föld alatt működő Honi Hadseregnek azon célból adták az utasítást, hogy maguk szabadítsák fel az egykori fővárost. Sztálin ugyanis ellenezte a független Lengyelországot, és már közel járt a Vörös Hadsereg Varsóhoz, vagyis el kellett venni a jogalapot a szovjet hadseregtől. Azon jogalapot, amely a „felszabadításból” eredt, és esetleg a lengyel állam ismételt megszűnését eredményezhette volna. A felkelőket Tadeusz Komorowski irányította, aki a földalatti működés során a „Bór” fedőnevet vette fel. Alapvetően a lengyelek reménykedtek a szovjet segítségben – de a Vörös Hadsereg, bár közel járt Varsóhoz, tétlenül nézte a felkelést, amely október 2-ig tartott ki. Végül csak 1945 januárjában vonultak be az ekkor már elpusztult fővárosba.
Hamvaiból feltámadó főnixmadár
Rengeteg turisztikai jellegű bejegyzés nevezi Varsót így. Jogosan, hiszen évszázadok óta rendszeresen előfordul, hogy lerombolják, majd újjáépül. Egyszer az oroszok is hatalmas pusztítást végeztek itt, mégpedig 1794-ben, a végső felosztás előtt. De ez is eltörpült a második világháborút túlélő romvároshoz képest.
Varsó 1945-ben (forrás: wikipedia.org)
Már 1939-ben jelentős károk érték a varsói óvárost, a Királyi Vár is ekkor égett le.
Természetesen Hitler nem engedte újjáépíteni a károsult részeket, hiszen innen akarta a későbbiekben irányítani a később elfoglalt keleti területeket, így Varsó lengyel jellege emlékezetpolitikai akadályt jelentett. A legnagyobb károk ugyanakkor a következő években történtek: a németek elleni szabotázsakciókra is pusztítás volt a válasz, de az 1943-as gettófelkelés és az 1944-es felkelés következtében a szovjet hadsereget egy mintegy 80%-ban elpusztult város fogadta, amelynek központja szinte teljesen romokban állt.
Az Óváros egy része (a szerző felvétele)
Az újjászületett város
Varsót 1945-ben elkezdték újjáépíteni, de eredetileg funkcionalista, modern szellemben, ráadásul a kommunista vezetők is ellenezték a rekonstrukciót.
A szerző felvétele
Végül az 1950-es évek elején ismét felépítették az Óvárost és a Királyok útját, főként korábbi ábrázolásokat, pl. Canaletto festményeit felhasználva, de a Királyi Várat továbbra is a feudalizmus és a burzsoázia jelének tartották, így azt csak a hírhedt kommunista főtitkár Gomulka leváltása után, Edward Gierek (1970-80) idejében sikerült újjáépíteni.
Canaletto ábrázolása Varsóról (forrás: wikipedia.org)
Az eredeti arculat visszaállítása mellett az Óvárosban is helyet kaptak modern és funkcionalista alkotások, ennek ellenére a városban sétálva az ember szinte elfelejti, hogy egykor itt csak romok álltak. Persze mint minden főváros, úgy Varsó sem őrzi már eredeti, reneszánsz és barokk jegyeit, de az Óváros valódi ékkő a modern kőrengetegben. Varsó ismét újjászületett saját romjaiból, ma már a Világörökség része, és az eredeti városközpont hangulatát idézi. Sajátos lengyel hangulatot, mely a hamvak után megmaradt gyémánt világa.
(A borítókép forrása: origo.hu)
