Október 15-16. sötét fordulója a magyar történelemnek. Ekkorra tehető ugyanis a sikertelen kiugrási kísérlet és másnapján a nyilasoknak és vezetőjüknek, Szálasi Ferencnek a hatalomra kerülése, amely a következő hónapokat a korábbiaknál is véresebbé és brutálisabbá tette Magyarország, különösen is Budapest és a helyi zsidóság számára. Nem foglalkozva az önjelölt „Nemzetvezető” karakterével és gondolataival – amelyeket már saját korukban is inkább a pszichiátria, semmint a politikatudomány tárgykörébe soroltak – most megvizsgáljuk az események politikai hátterét.
Egy megszállt ország kálváriája
A nyilas hatalomátvétel eseményeinek legfontosabb politikai háttere az, hogy Magyarország 1944. március 19. óta megszállt ország volt.
Az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós ugyanis a német hírszerzés előtt is köztudottan nyugat felé próbált puhatolózni, keresve a lehetőségeket az esetleges átállásra. Kállayt a magyar történettudomány hintapolitikusnak könyvelte el, valójában ő teljesen tudatosan angolbarát irányvonalat folytatott. Persze miniszterelnöksége idejére tehető a doni katasztrófa, Kállay csak annyit tett meg a németeknek, amennyi az ország geopolitikai helyzetéből adódóan szükséges volt – miközben ez is óriási katasztrófát okozott magyar családok százezreinek.
Kállay Miklós magyar miniszterelnök (1942-44) (forrás: mult-kor.hu)
Természetesen ez a szükséges sem volt elég a németek szemében, már 1943-ban elkezdték ugyanis kidolgozni a terveket Magyarország megszállására. Ezt végül a következő év márciusában tették meg, bár formailag megpróbáltak Horthyval aláíratni egy olyan dokumentumot, amely szerint a német csapatok magyar hívásra érkeztek hazánkba. Horthy nem írta alá, de belement a csapatok érkezésébe arra hivatkozva, hogy a németbarát kormány kinevezése után kivonulnak, ami persze nem történt meg (nem mellesleg Hitler szlovák és román csapatok bevonásával is fenyegetőzött).
A következő hónapokról a vidéken bujkáló Bethlen István így fogalmazott:
„Magyarország kálváriája most vette igazán kezdetét. Mindenkitől elhagyatva, ellenségtől és baráttól egyaránt üldözve igazán egyedül állottunk a világban, és mérföldlépésekkel közeledtünk a dicstelen megsemmisülés felé.”
A volt miniszterelnök szavai találóak, hiszen a megszálló szövetségeseink betiltották a nekik nem tetsző lapokat, pártokat; leváltottak rengeteg főispánt és polgármestert; őrizetbe vettek velük ellenséges közéleti szereplőket – a legsúlyosabbak pedig a 800 ezres zsidóság üldözésének fokozódása, a deportálások kezdete volt (ezt Horthy július elején leállíttatta), amelynek következtében a vidéki zsidóság szinte teljesen elpusztult; illetve – Kállay-féle tervekkel ellentétben – további magyar csapatok frontra küldése, amelynek következtében a szövetséges angol-amerikaiak már Magyarországot is bombázni kezdték. A front pedig közeledett az országhoz, a németek pedig nem adták meg az előzetesen megígért katonai segítséget, miközben nagyobb politikai leszámolást hajtottak végre az országban.
Sztójay Döme miniszterelnök (forrás: wikipedia.org)
A Horthy által újonnan kinevezett, Sztójay Döme-vezette kormány nem a kormányzóhoz, hanem a teljhatalmú német birodalmi megbízott Edmund Veesenmayerhez volt hűséges. Rajtuk kívül a karhatalom egy részére is tudtak támaszkodni a megszállók, hiszen mind a csendőrség, mind pedig a katonaság köreiben jelen voltak szélsőjobboldali és németbarát eszmék, különösen a vezetők körében.
Edmund Veesenmayer német nagykövet (forrás: szombat.org)
A kiugrás előkészítése
A megszálló németeket nem fogadta különösebb ellenállás – nem úgy, mint a franciáknál vagy a lengyeleknél. A polgári lakosság a bécsi döntések és a revízió, a politikai szereplők pedig a baloldal ellenállásban való jelenléte miatt nem állt fel, illetve mindenkit összekötött a Vörös Hadsereggel és a szovjetekkel szembeni ellenérzés. A betiltott – kommunista, szociáldemokrata, kisgazda, paraszti, sőt legitimista – pártokat tömörítő Magyar Front még Horthyval is felvette a kapcsolatot, ugyanakkor
a kormányzó inkább kivárta a megfelelő alkalmat a jól megszokott kormányváltásra, hiszen ő sem akart a baloldallal együttműködni. Ez az alkalom pedig Románia augusztus 23-i kiugrása volt.
Augusztus végén a kormányzó leváltotta a németeknek mindenben engedelmeskedő kormányt, élén Sztójay Dömével, az új miniszterelnök pedig csíkszentsimoni Lakatos Géza, egy székely származású katonaember lett, akit Horthy megbízott a magyar kiugrás előkészítésével. A zsidók helyzete valamelyest javult, a kiugrás ugyanakkor váratott magára, hiszen a politikai elit ragaszkodott az angolszász hatalmakkal való tárgyaláshoz és várt a megérkezésükre – a nyugatiak pedig a szovjetekkel való magyar kapcsolatfelvételt várták, akik számára szabad volt az út, hiszen már Erdélyben harcoltak, nem mellesleg már Teheránban (1943 ősz) letettek a balkáni partraszállásról. Horthy végül szeptember végén küldte el a Faragho Gábor tábornok vezette magyar delegációt Moszkvába, akik – Horthy előzetes elfogadása után – október 11-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt.
Magyarország vállalta a harcok berekesztését a szovjetekkel szemben, a hadüzenetet a németeknek – és az 1937-es határok mőgé való visszavonulást. Az átállást október 15-re tervezték.
„a magyar nemzet becsületét megőrzöm”
- hallhatták a kiugrás tervezett napján Horthy szájából. A kormányzó ugyanis proklamációban fordult a nemzethez, ezt a Magyar Rádió közvetítette. A morális szólamoktól sem mentes kiáltvány egyértelmű németellenes éllel bírt, ugyanakkor nem ért célhoz. Hiába adta ki a kormányzó a kiugrási parancsot a vezérkarnak, a magyar hadseregeknek ezt egész egyszerűen nem továbbították, sőt a proklamációval kapcsolatban is azt közölték, hogy nem szabad fegyverszünetként értelmezni. A hadsereghez hasonlóan a kiugrásról a lakosság sem tudott semmit. A németek viszont igen…
Edmund Veesenmayer már a hónap elején intézkedett a kiugrás esetére, és közölte a hataloméhes, messiástudattal bíró nyilas vezetővel, hogy Hitler neki szánta a politikai vezető szerepét.
A proklamáció reggelén Otto Skorzeny vezetésével elrabolták a kormányzó utolsó életben maradt gyermekét, ifjabb Horthy Miklóst. Ezzel tudta rávenni Veesenmayer arra másnap a kormányzót, hogy írja alá Szálasi miniszterelnöki kinevezését, ugyanis fiának szabadon bocsátását ígérte – az előzmények fényében talán nem meglepő, hogy szövetségeseink ezt sem tartották be.
ifj. Horthy Miklós (forrás: wikipedia.org)
A proklamációját visszavonó Horthy lemondott államfői méltóságáról is, amelyet október végén a miniszterelnök kapott meg, aki így névleg teljhatalommal rendelkezett egy csonka parlamentű, megszállt országban.
Valójában a hatalmat a németek gyakorolták, ugyanakkor sejthető, hogy Szálasi teljeskörű vezetése is ugyanilyen következményekkel járt volna.
Magyarország – az egyik legtöbbet szenvedett ország
A hatalomátvételt követően elrendelték a totális mozgósítást, emellett rengeteg gazdasági áldozatot vártak az országtól a német győzelem reményében. Óriási hadi hozzájárulás mellett csökkentették az élelmiszerekhez való hozzáférést, emellett folytatták a budapesti zsidóság megsemmisítését (a Lakatos Géza alatt elzavart, most visszatért Adolf Eichmann vezetésével). Utóbbi következtében soha nem látott vérengzés történt Budapesten, ez lett a Dunába lövések korszaka.
Szálasi Ferenc (forrás: mult-kor.hu)
Bár az egyházi vezetők tiltakoztak, az egyébként a Dunántúlra menekülő Szálasiék nem adták fel a szovjetek által ostromlott Budapestet, amely így soha nem látott mértékű veszteséget szenvedett mind anyagi, mind emberi téren.
November elején megindult az ellenállás is – Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével –, ugyanakkor nem járt sikerrel, vezetőit kivégezték. A harcok az ország területén 1945 áprilisáig tartottak, vagyis a vidéki lakosság szenvedései és veszteségei is nőttek, Magyarország az egyik legnagyobb károkat elszenvedő ország lett. Szálasi mindeközben saját menedékhelyein építgette elméleteit a jövendőbeli, olasz mintára szervezendő hungarista Magyarországról, mindvégig kitartva és bízva a németek győzelmében…
(Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században)
(Borítókép: Budapest látképe az ostrom után - forrás: origo.hu)
