Reaktor

A pesti és a pozsonyi események után a legtöbbek reményteljesen tekintettek 1848 hátralevő hónapjaira, egészen addig, amíg meg nem érkeztek az első hírek a szerbek délvidéki szervezkedéseiről, majd a császári szóra ránk támadó horvátokról. Erdélyben ugyanakkor már a kezdetek kezdetén feszültségekkel teli volt az év, hiszen emlékeztek még a korábbi évszázad véres román parasztfelkelésére, amelyhez hasonló erők törtek fel a politikai események következtében - később e hangok be is váltották szavukat, rengeteg magyar áldozatot hozva Erdélybe. Kolozsvár azonban ünnepelt karácsonykor...

Parasztfelkelés Erdélyben

Az 1848-as áprilisi törvények kimondták Magyarország és Erdély (ide tartozott a mai Szilágyság is, vagyis Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék, amelyek egyébként nem a történelmi Erdély részei) unióját, melyet az utolsó erdélyi rendi országgyűlés is megerősített Kolozsváron, 1848. május 30-án. Mivel azonban a rendi országgyűlésen értelemszerűen a legszélesebb képviselettel rendelkező magyarság, akik a három rendi népből (magyar, székely és szász) egyet teljes mértékben (székely) lefedtek, egyet, a magyar nemességet pedig nagyrészt - jelentős volt ugyan a román etnikumú és az elrománosodott kisnemesség aránya, ők többnyire nem rendelkeztek befolyással -, így ezt a határozatot a románok nem fogadták el, sőt már április végén szervezkedni kezdtek az Alsó-Fehér vármegyei Balázsfalván. A románság vezetője fokozatosan egy volt filozófiatanár, Simion Barnutiu lett, de hatalmas szerep jutott a görögkatolikus és az ortodox egyházi vezetőknek is.

A balázsfalvi román gyűlés ábrázolása (forrás: WIkipedia)

A május közepén tartott első legális balázsfalvi gyűlés még csak a jobbágyság eltörlését és románok elismerését, ezáltal bizonyos nemzeti(ségi) jogokat és az unió (előbbi pontok teljesülését követő) újratárgyalását tűzte ki célul, emellett megalakult a Román Nemzeti Komité (felvették a kapcsolatot mind az udvarral, mind az erdélyi országgyűléssel), azonban a szeptemberi gyűlés már teljes mértékben elutasította az uniót, mivel a hó elején az országgyűlés parancsára Erdélyben is megkezdték a hadköteles korosztályt összeírni, miközben a jobbágyság teljes eltörlése is késett. Ezen

ugyanis Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok vezetésével már elkezdték felfegyverezni a románokat - hasonlóan az észak-erdélyi Naszódhoz, ahol Karl von Urban, a határőrök parancsnoka fegyverkezett.

Simion Barnutiu (forrás: Wikipedia)

Ez a felfegyverzés azt eredményezte, hogy egy felszabadított jobbágycsaládból lett uradalmi intéző jogot végzett fia,

Avram Iancu (forrás: Wikipedia)

Előbbi zátonyra futott ugyan, utóbbi azonban a dél-erdélyi magyarság jelentős részének kipusztításához vezetett: először október 13-án két földbirtokost és egyikük lányait mészárolták le, majd 14-17. közt öltek meg mintegy 150-200 magyart Kisenyeden, akik a környékről menekültek egy helyi udvarházba. Még októberben következett a teljesség igénye nélkül Székelykocsárd, Zalatna, Balázsfalva, Mikeszásza stb. települések és környékük magyarságának megtizedelése. (A vérengzés nem állt le az összel, az egyik leghíresebb eset Nagyenyeden történt 1849 januárjában, májusban pedig újabb hullám következett.)

Bem apó, Osztrolenka véres csillaga

A románság persze nem önmagában tudta ezt megtenni. Szeptember 29. után ugyanis Magyarország az Országos Honvédelmi Bizottmány kormányzata alá került, amelynek a már ismert Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok október közepén megtagadta az engedelmességet, ezzel

Puchner néhány területen a román nemzeti mozgalomra bízta Erdély vezetését, míg máshol az általa vezetett katonaságra. Mindeközben a magyar hadvezetés hibát hibára halmozott, november 17-én fel kellett adniuk magát Kolozsvárt is. A hónap végére majdnem egész Erdély (Háromszék kivételével, ahol Gábor Áron fellépésének köszönhetően "lett ágyú") császári kézre került, a megmaradt magyar seregek pedig Czetz János őrnagy vezetésével az északnyugat-erdélyi határhoz húzódtak vissza. Ekkor azonban Kossuth kinevezte a lengyel származású, öt évtizedet megélt Bem Józsefet az erdélyi csapatok parancsnokává.

Bem József (forrás: Wikipedia)

Bem nem habozott: nekilátott a hadsereg újjászervezéséhez. Előbb Szilágysomlyóra, Czetz János főhadiszállására ment, ahol értesült a hadsereg állapotáról. Itt dolgozták ki a haditervet, és Bem rögtön támadást rendelt el, amely alapján előbb Csucsánál (dec. 19.) verte meg a magyar sereg egy része Riczkó Károly ezredes vezetésével (dec. 19.) a császáriakat, majd Zsibónál Czetz hadereje (dec. 20.). Mindeközben Bem északról, Nagybánya felől vonult, és értesülve Czetz győzelmeiről azt a parancsot adta, hogy menjenek utána a Szamos völgyén át - a két sereg kvázi egyesült. December 20-án Csicsókápolnánál, 23-án pedig Désnél verte meg a császáriakat, így csakhamar jött Kolozsvár elfoglalásának lehetősége.

Czetz János (forrás: Wikipedia)

Égből jött szabadító

Kolozsvár előtt időzzünk el kicsit a hadsereg körében. Bem serege úgy tudott győzni, hogy korábban nem volt igazán vezetője, fegyelemhez nem volt szokva. Így tettek meg bő egy hét alatt mintegy 200 kilométert, mínusz 15-20 fokos hidegben.

Mindenütt ünnepi öltözetben, ellátmánnyal, fűtött szállással és meleg ruhával fogadták honvédeinket - Bem Józsefre pedig úgy tekintettek, mint a Gondviselés által küldött megmentőre. (Czetz János visszaemlékezése és Balás György későbbi leírása alapján)

Hát így tudott Bem mintegy 10-12 ezer főnyi sereggel előretörni, miközben korábban Czetz legalább 50 ezer fős haderőt tartott szükségesnek Erdély visszafoglalásához. A karácsony előtti napokban azonban már nyitva állt az út Kolozsvár felé.

Puchner Antal (forrás: Wikipedia)

Karácsonyi ajándék Kolozsvárnak

Bem nem várt sokáig: tovább folytatta menetelését, és Szenteste napján Válaszúthoz ért. Itt értesült arról, hogy a császáriak Kolozsvárnál összevonták erőiket, ugyanakkor mivel Bem és Czetz Apahidánál megtámadtak egy a dési vereség után hátramaradt sereget, elkezdték tervezni a visszavonulást, amely végül december 25-én történt meg annak hatására, hogy Bem "hirtelen" megjelent Kolozsvár alatt. A felszabadító sereg szinte ellenállás nélkül tudott bevonulni Kolozsvárra, és bár egy császári hadtest nyugat felől megpróbálta megközelíteni, amikor értesültek arról, hogy Kolozsvár már a magyaroké, miközben a császáriak nyomában Riczkó ezredes tartott, inkább északkelet felé menekültek.

Bem, Czetz és Riczkó útja Kolozsvárig (forrás: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme)

Korabeli visszaemlékezések alapján Kolozsváron "kétszeres ünnep" volt ekkor, és teljesen megváltozott a város hangulata. A korábban várt hős immáron megtestesült, és Kolozsvár népe a legnagyobb tisztelettel, örömmel fogadta a bevonuló felmentő sereget. Kővári László történész 1861-ben úgy fogalmazott:

Nyitva állt az út Erdély felszabadítása felé. Bem tábornok előbb átgondolta a haditervet, majd december 27-én három nyelvű - magyar, német, román - nyilatkozatot tett közzé, melyben mindenkitől a fegyverek beszolgáltatását várták el, miközben biztosították a magyar állam alkotmánya által nyújtott szabadságot. Nem sokáig maradt azonban Erdély szívében, ugyanis december 29-én már Bethlennél arat győzelmet.

Kolozsvár ábrázolása a XIX. század elejéről (forrás: WIkipedia)

Kolozsváron 1898-ban állítottak emléktáblát a főtéri Teleki-házra, ahol Bem megszállt. Ezt 1936-ban távolították el, majd a bécsi döntést követően visszakerült. Legutoljára 1994-ben falaztatta be a nem éppen magyarbarátságáról híres Gheroghe Funar polgármester, de a bukaresti lengyel nagykövetség tiltakozására végül eltakarították a vakolatot.

A Pataki-Teleki-ház Kolozsváron, ahol Bem 1848 karácsonyán megszállt (forrás: hereditatum.ro)

Borítókép: Kolozsvár karácsonykor (forrás: Magda Travel)