Mindannyian ismerjük nagy íróinkat: Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, később akár Móricz Zsigmondot, Szabó Magdát, Fekete Istvánt, Kertész Imrét és még sorolhatnánk. Mindannyian hallunk a 19. század végének irodalmi problémájáról, a rengeteg Petőfi-epigonról, az „új”, a modern hiányáról – némelyek akár bizonyos előhírnököket is fel tudnának sorolni. Most egy elfeledett magyar írót, egy korai modernség-előképet mutatunk be, igazi dacos, ízig-vérig magyart: Tolnai Lajost.
Büszke urak fia
Tolnai Lajosnak nem ez az eredeti neve, de ne gondoljuk, hogy idegen eredetű lett volna.
Nagyon régi nemesi családba született,
neve csupán származási helyéből, Tolna vármegyéből eredt – ugyanis az itteni Györkönyben született 1837-ben, a helyi nemesi származású jegyző, Hagymássy Sándor fiaként – akinek felmenői egyes hagyományok szerint Erdélyből érkeztek a Dunántúlra a kora újkorban, bár valószínűbbnek tűnik, hogy régi dunántúli család voltak. Apja soha meg nem alkuvó, lobbanékony, konok ember volt, az 1848-49-es szabadságharc után is büszke függetlenségi, a saját maga igazságáért mindig kiálló, erős, kötekedő természetű, aminek okán magának rengeteg ellenséget szerzett. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a család elszegényedett – előfordult, hogy emiatt patkányokkal laktak egy szobában.
Anyja, a dunaszentgyörgyi – az egyetlen tolnai, javarészt nemesek által lakott falu – Kolozsváry Julianna – felmenői minden bizonnyal Kolozsvár környékéről érkeztek az 1600-as években előbb a Felvidékre, Bars vármegyébe, majd onnan 1720 körül Dunaszentgyörgyre. Férjével ellentétben kevésbé harsány, de okos és ravasz természetű volt, rendszeresen megrótta férjét és fiát elhamarkodott viselkedésükért.
Dunaszentgyörgy református temploma - a költő anyai felmenői a nemesi lakosságú falu első telepesei közé tartoztak (forrás: Parókia Portál)
Nemesi származására mindkét szülő oly büszke volt,
mintha semmi más kincsük nem lenne (bár az igazat megvallva: nem is nagyon volt).
"El ne parasztosodjál, ezeket a kesztyűket le ne vesd, azok a szép formás kezeid, Kolozsvári-kezek, el ne durvuljanak. [...] Ne engedd, hogy valaki tegezzen, a szemét kiüsd."
"Te is olyan vagy, mint az apád. Azt gondolod, csak te vagy a becsületes, csak neked van eszed - és nem tudsz megférni a bőrödben."
- részletek A szentistváni Kéry-családból és A sötét világból. (Előbbi esetében egyértelmű a párhuzam, míg utóbbi önéletrajzi regény.)
Arany János nyomdokain
Elemi iskolai tanulmányai után Nagykőrösre ment – ahol
Arany János tanította a magyart.
Felfigyelt a tehetséges diákra, aki ezután – mint szegény, nemes ifjú – református teológiát tanult Pesten. Első verseskötete a hatvanas években jelent meg, és lehetett volna belőle egy tipikus Petőfi- vagy Arany-utánzat: kortársai dicsérték, a népnemzeti irányzat megszokott képviselőjét látták benne, bár éppen Arany volt az, aki a próza felé irányította ezután, mert nem nyűgözték le Tolnai versei. Regényei sem sok mindenben különböztek a megszokottaktól: már halad valamiféle kritika felé, de züllött köznemeseket előtte is ábrázoltak. A kiegyezés előtt a Kisfaludy Társaság tagja, elismert író-költő. Polgári állása is volt: a teológián tanított klasszikus nyelveket, de időközben megnősült, fia született, és a bér kevésnek bizonyult.
Arany János, Tolnai magyartanára Nagykőrösön (forrás: Wikipedia)
Ezért fogadta el a marosvásárhelyi lelkészi állást, ahol kibontakozhatott – na ez hozta meg számára azt a közutálatot, amit kapott.
A lelkész, aki nyílt utcán verte meg ellenfelét
Marosvásárhelyre 1868-ban került, és magasabb kultúrát várt, mint amit Magyarországon tapasztalt. De mit is kapott? Korrupt, műveletlen hivatalnokokat, ugyanolyan kulturális közeget. Mint jó kálvinista prédikátor komoly erkölcsi üzenetet hordoztak prédikációi: előbb a többi vásárhelyi lelkész ügyeit prédikálta ki – szeretőket tartanak, isznak, kártyáznak, nem tudnak prédikálni stb. Később a hivatalnokokat, értelmiséget ostorozta, majd nekiment a köznemességnek és az arisztokráciának.
Regényei egyértelműen hitet tettek a negyvennyolcas örökség mellett.
Egyébként nem egyszer egyértelműen saját rokonságáról mintázta az alakokat, a már idézett, A szentistváni Kéry-család c. regényében például a Kéryeket lenéző Kolozsvári-lány az elbeszélő anyja.
Irodalomszervezéssel is próbálkozott, bár ebben sem volt túl sikeres. Prédikációi az elöljárókkal, paptársaival, később pedig a gyülekezet nagy részével szembe helyezték.
Egyszer a nyílt utcán „kegyetlenül elcsépelte” Nemes Ödön tanárt – meglepődött, hogy életben maradt. Egy idő után aláírásokat gyűjtöttek ellene, majd mivel levelekben fenyegették, revolverrel járt prédikálni a szószékre.
A marosvásárhelyi református Vártemplom (forrás: Wikipedia)
1884-ben visszatért a fővárosba, de ekkor már szembe fordultak vele egykori tisztelői, például Gyulai Pál. Minden regényében a valós alakokat keresték, akikről a szereplőket mintázta, és meg is találhatták bennük olykor. Valójában ő a hibákat meglátta a kiegyezés után is, és ami még fontosabb: ki is mondta ezeket. És
a kiegyezés után is megmaradt negyvennyolcasnak,
szemben az irodalmi élettel, amely beletörődött. Ugyanakkor az ellenzéki Petőfi Társaság tagjának választotta.
Élete fénykora
Kiegyezni soha nem tudott, de
Budapesten írta legjobb regényeit, amelyek ugyanúgy erős társadalomkritikát fogalmaznak meg, de már irodalmilag is kidolgozottabbak, igényesebbek.
Szabó Dezső elődjévé vált: féltette a falut az átalakuló gazdaságtól (ugyanakkor egyben szükségesnek is tartotta az újat). Gyakran ír az elmaradott, konzervatív világról – saját világáról – és a tenni akaró, olykor utópista és naiv, a fősodortól eltérő emberekről. Rengeteg írása jelent meg 1891-től az általa alapított és szerkesztett Képes Családi Lapok c. folyóiratban, 1894-95-ben pedig megjelent életrajzi műve, A sötét világ. Ez fontos kordokumentum, és segít megérteni Tolnait. Egyetemi magántanár lett, de megakadályozták, hogy taníthasson, ugyanakkor mindeközben polgári iskolai igazgató is volt. 1902-ben halt meg Budapesten, halálára három évvel később már Mikszáth Kálmán sem emlékezett pontosan.
Tolnai Lajos (forrás: Wikipedia)
Irodalmi értéke
A Magyar Irodalmi Arcképcsarnok szerint
„Ő volt a magyar realista regény előharcosa, anélkül hogy meg tudott volna írni egy igazi realista regényt.”
Műveiben valódi problémákról ír, de sokszor elnagyolt az a kép, amit a társadalomról vagy az egyes szereplőkről ad, tényleg nem válik realistává, bár az akar lenni. Még fontosabb ennél, hogy
az igazságkereső, meg nem alkuvó író személyes indulatai, olykor gyűlölete elnyomja a valóság pontos leírását.
Ennek ellenére, főleg az 1884 után Budapesten keletkezett írásaiban, előfordulnak már pontosabb, irodalmi téren is jóval értékesebb és igényesebb művei. Kortársai közül azok, akik nem a kiegyezés elitjébe tartoztak, nagyon is elismerték, ugyanis
kívánták azt a botrányt, amely írásait övezte,
ráadásul a művei valóban igazságkeresők, leleplezők és botránykeltők.
Ez a soha meg nem alkuvó ellenzéki, negyvennyolcas ember egyébként egyházával szemben is kritikus volt, miközben megmaradt ostorozó kálvinista prédikátornak. Itt is az igazságot kereste: jótevőjét, aki pártfogolta, első magántanítványát szerezte, a gyönki gimnázium – ahol Nagykőrös előtt tanult – tanítóját, Filó Lajost önéletrajzi regényében megörökíti: később nagykőrösi lelkész lett, és lehetett volna püspök is, csak hát ellenfelének, Szász Károlynak mágnás kapcsolatai voltak…
A gyönki gimnázium jogutódja, a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium - az eredetileg Nagyszékelyben alapított gimnáziumot néhány év után áthelyezték Gyönkre, és Tolnai Lajos is itt tanult. Jogutódja Tolnai Lajos nevét viseli (forrás: Gyönk Város weboldala)
Akik maradéktalanul elismerték, azok természetesen Ady és Móricz. Ady szerint pontosan látta a problémákat, Móricz pedig egyenesen a modernség, a realizmus emberének tartotta, és a legnagyobb magyar regényíró elmének nevezte. Az igazságot azonban Mikszáth Kálmán és Németh László (A Nyugat elődei c. esszéjében) mondták ki:
a társadalom problémáit valóban jól látta, de a személyes ellenszenv, az indulatok tönkretették,
hajlamos volt szereplőitől – Mikszáth szerint – „irigyelni” a boldogságot, és – Németh László szerint – „első felháborodásában aljasságokba keverte hőseit”. Ugyanakkor a Nyugat folyóirat elődjének tartotta. Azt írja továbbá:
„Épen mert úttörő volt, nagyobbak támadtak nála”,
mégpedig Szabó Dezső és Móricz Zsigmond. „Vajdában és Tolnaiban emelkedik fel az új irodalom első hulláma.”
Borítókép: Buda ostroma 1849-ben (forrás: Wikipedia)
