A nyugati magyarság legészakibb nyelvszigete, amely egyben a néprajztudomány által az egyik leginkább kutatott térség – miközben sok tekintetben rokonságot mutat a Nyitrától délre fekvő, ma már megfogyatkozott és tőle elkülönült magyarsággal.
A Zoborvidék
A Zoborvidék Nyitrától északra fekvő térség, a Zobor-hegy – helyesebben mondva a Tribecs-hegység – lábánál.
Tizenhárom magyar lakosságú települést sorolhatunk ide: Alsóbodok, Béd, Csitár, Egerszeg, Gerencsér, Geszte, Gimes, Kolon, Menyhe, Pográny, Vicsápapáti és Zsére, valamint Barslédec.
A térség vallásilag római katolikus, etnikailag magyar, bár ma már egyre inkább érinti az asszimiláció. Népességének kultúrájára már a múlt század elején felfigyeltek, itt kezdte népdalgyűjtő munkáját Kodály Zoltán is – amit biztosan tudunk, hogy rendkívüli archaikus elemeket őrzött meg a helyi magyarság, miközben igen gazdag történeti tudata olykor még Szent István emlékét is elénk tárja. Ezen archaikusság oka az etnikai elszigeteltség, melynek történeti okait ismertetjük.
Szvatopluk földjén
A középkori cseh történeti tudat – Prágai Kozma krónikás nyomán – azt a hagyományt őrizte meg, hogy élete végén ide vonult vissza, mégpedig a Zobor-hegyi apátságba álruhában, szerzetesnek öltözve a nagymorva fejedelem (a szlovákok szerint az „ószlovákok királya”, a két szóból álló szókapcsolatnak mindösszesen két szava nem igaz), aki csak halálos ágyán leplezte le magát szerzetestársai előtt. Mind a magyar, mind a szláv tudat ismeri Szvatopluk történetét a lóval: a magyar honfoglalást úgy ismerteti, miszerint egy a magyaroktól kapott fehér lóért cserébe eladta országát a nagymorva fejedelem. Nyitrát emellett fejedelmi székként emlegetik.
Szvatopluk szobra Pozsonyban (forrás: Wikipedia)
A valóság ezzel szemben az, hogy viszonylag keveset tudunk Szvatopluk haláláról, nem is biztos, bár valószínűsíthető, hogy Nyitráig tartott a nagymorva állam – és amennyiben valóban a Prágai Kozma által Zobernek nevezett apátságba vonult a fejedelem, akkor sem biztos, hogy az a későbbi Zobor-hegyi apátság lenne. Ami biztos, hogy a magyar honfoglalás idejére a fejedelem már halott volt.
Szvatopluk ábrázolása (forrás: Wikipedia)
Nyitra elfoglalása
Akár része volt a nagymorva államnak, akár nem, a Kárpát-medencét meghódító magyarság elsők között tette magáévá Nyitra térségét – a későbbi város területén talán állt egy vár (vagy várrom), amelyet a morvák is használhattak (vagy akár ők alapították), de ez sem bizonyos. Az is biztos, hogy a magyar állam (és törzsi előzményei) sokáig nem a természetes határokra törekedett, így a környék kvázi határterületnek számított, ahová éppen emiatt
igen hamar letelepedett a magyar nép, és talán még nagyobb számban olyan határvédő népek, mint a székelyek.
Ez utóbbiak emlékét vélik felfedezni a néprajzkutatók mindmáig, amikor az itteniek nyelvjárásáról és hagyományairól beszélnek, de valószínűtlen, hogy a hagyományok ennyi ideig fennmaradtak volna – ami viszont nagyon érdekes, hogy népballadák terén a székelyek mellett éppen a Zoboralja az, ami igen gazdag mind mennyiségben, mind tematikában. A zoborvidéki – és egyébként a Vág-völgyében élő – magyarság legalább részleges székely és besenyő eredete azonban igen valószínű, viszont inkább a későbbi Kárpátok felé terjeszkedéssel lehet kapcsolatban, amikor valóban határőröket telepítettek a gyepűkre.
A katolikus monostor hatása
Nyitra stratégiai fontossága – a vár miatt – mellett egyházi téren is kiemelt. A Zobor-hegyi apátság ismert, de nem tudjuk, hogy mikor alapították – a nagymorva hagyomány hívei szerint már a honfoglalás előtt is létezett, de valószínűbb, hogy magyar alapítású, Géza vagy István hozta lére. Az apátság két remetéjét, Zoárd-Andrást és Benedeket Szent Istvánnal, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt avatták szentté.
Az 1111-ből származó zobori oklevél, amelyet a zobori apátságnak állítottak ki (forrás: Wikipédia)
A monostor közelsége igen erős vallásos kultúrát hozott létre a Zoboralján,
azonban a Zoborhegy bencés apátságát Mátyás felszámolta, és nem alakult újjá. Bár a következő évszázadban megérkezett a reformáció, a monostor hatása lehet néhány, régmúltra visszanyúló egyházi hagyomány – például a legősibb pogány hagyományt átörökítő Szent Iván-éj énekeinek – a megmaradása.
A katolikus hatás azonban nem kizárólag a bencések maradványa. Az esztergomi érsekség katonai szolgálatában álló ún. egyházi nemesek egy csoportja a közeli verebélyi érseki székben élt, és ez a terület a reformáció korában is megmaradt, sőt egészen a XIX. század közepéig – igaz, a verebélyi székben is éltek protestánsok, sőt még református vallású jegyzőjéről (Nemes Pál) és szolgabírójáról (előbbinek fia, Nemes János) is tudunk a XVII. századból. Az esztergomi érsekség közelsége, illetve a verebélyi szék erősen hozzájárulhatott a térség katolikus voltához, miközben más nyitrai és barsi területek (főleg kisnemesi eredetű) magyarsága a reformáció híve lett (igaz, a Zoboralját sem hagyta érintetlenül, de jóval kevésbé volt jelentős).
Tömbből nyelvsziget
A középkor folyamán Nyitra vármegye magyarsága még kibocsátó volt: innen vándoroltak északra és keletre magyarok,
amelynek eredménye turóci és liptói magyar nyelvszigetek kialakulása lett – ezek a bevándorlással többségbe kerülő szláv népességbe olvadtak legkésőbb a XVI. században. A kora újkorban azonban a Zoborvidék még szervesen kapcsolódott a tőle délre élő magyarsághoz, amely a török elől menekülőkkel még nőtt is. Ami megtörte a kapcsolatot, az a XVIII. század volt.
A szatmári békét (1711) követő évtizedek következtében Nyitrából megindult az elvándorlás a déli, alföldi és dunántúli területekre.
Ennek következtében a magyar nyelvhatár délre húzódott, hasonlóan a zempléni-abaúji vidékhez, hiszen a megcsappant lakosságú vagy egyenesen üresen maradt magyar falvakba északról szlávok érkeztek, akik fokozatosan többségbe kerültek. Ennek következtében magyar nemesi falvakban is olykor a szlovák gazdasági cselédek váltak a többséggé, és bár a folyamat egyes helyeken a XX. század elejéig zajlott, a zoboraljai magyarok már a XIX. században elszigetelődtek – valójában „szűkült” a kapcsolat más, magyar lakosságú területekkel, helyesebb lenne nyelvi félszigetként hivatkozni rájuk, hiszen ekkor még a térséggel szomszédos, nem elszigetelt, tőle délkeletre fekvő falvak is magyar többségűek (és egyébként részben ma is, például Nagycétény esetében).
Zobor-vidéki lakóház Barslédecről (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Zoboralja a kultúráját tekintve sem teljesen sziget, hiszen sajátosságai rokonságot mutatnak más barsi és nyitrai magyar közösségekkel, amely alapján egykor kulturálisan is szerves részei voltak a térség magyar népének, viszont mivel egyes újítások nem honosodtak meg, így sokkal több régebbi elem megmaradt – ennek természetesen az is oka, hogy nincsenek kifejezetten nagy kiterjedésű határok, így a földművelés helyett, illetve mellett, más megélhetési módok jellemezték a Zoboralját, például a fazekasság (Gerencsér esetében) vagy a lókereskedés (Zsére).
A tájegység névadója, a Zobor-hegy (forrás: felvidek.ma)
A Zoboralja ma
A térség az első bécsi döntés után is Szlovákiában maradt, és természetesen nem kerülték el a jogfosztások – igaz, a kitelepítések kevésbé érintették. Mivel messzebb esik a beolvadás által amúgy is fenyegetett szlovákiai magyarságtól, így az asszimiláció nagyon erős, szinte itt a legerősebb. Ma már tízezer magyar sem lakik Zoboralján, és a helyzet egyre inkább romlik - részben érthető, hiszen magyar többségű város például a térségben egyáltalán nincs, a szomszédos Nyitra hatása pedig nagyon erős.
Borítókép: Nyitra vára ma (forrás: Slovakia.travel)
