Az ősi kontinens, ahonnan az emberiség több millió évvel ezelőtt kirajzott, mára sajnos környezeti katasztrófák által az egyik legjobban sújtott, gazdasági szempontból leginkább kiszolgáltatottabb hely a Földön. Jövője tekintetében azonban még azért egyáltalán nem érdemes eltemetni, hiszen van rá esély, hogy gazdag nyersanyag tartalékai és a beáramló tőke következtében a magas potenciállal rendelkező afrikai államok jelentős fejlődésen fognak keresztül menni.
Afrika kulturálisan sokszínűnek mondható, hiszen több tucat vallás és etnikum lakja. Történelme változatosabb, mint gondolnánk, ugyanis a középkor óta feudális királyságok alakultak ki a kontinens nagy részén. Voltak és a mai napig vannak is állam nélküli népek, de inkább az erős centrális hatalommal rendelkező nemzeteken van a hangsúly.
Említésre méltó a Núbiai Birodalom, mely az időszámításunk előtti 8. században sikerrel hódította meg Egyiptomot. A korszakra jellemző, hogy a fáraók is a fekete núbiai társadalomból kerültek ki.
(Núbia kiterjedése – i.e. 8. század / forrás: oi.uchicago.edu)
Núbiát nagyon erős egyiptomi kulturális hatás érte, majd szintén az észak-keleti irányból érkező keresztény, muszlim és izraelita vallási tanok is nagyban befolyásolták a helyi elit szokásait. Így alakult ki a máig erős kopt keresztény gyökerekkel rendelkező etióp állam, melynek érdekessége, hogy a legtöbb afrikai országgal ellentétben nem sikerült senkinek gyarmatosítani a 19. századra sem.
Nyugat-Afrika területén is rendkívül izgalmas folyamatok játszódtak le: Ghána és Mali erős birodalommal rendelkeztek, utóbbi állam a 15-16. századra oly erőssé és gazdaggá vált, hogy szunnita vallású uralkodójáról, I. Musa-ról a spanyolok illusztrációt készítettek, melyen ékes arany kiegészítőket visel.
Mind a keleti partvidéken, mind pedig a nyugatabbra fekvő részeken kialakult a kezdetleges írásosság is, de megjegyzendő, hogy a kommunikáció egyéb formái, így az éneklés és a szóbeliség hagyománya határozta meg alapvetően az afrikai emberek hétköznapjait.
Társadalmilag eltérő közösségeket lehet megfigyelni, mivel a már említett kulturális különbségek legalább annyira szembetűnők voltak, mint Európa népei között. Általánosságban azonban ki kell emelni, hogy a fekete-afrikai térség népei fontosnak tartották az ősök és még inkább az idősek tiszteletét, jellemzően őket választották meg vezetőiknek is Fokozta ezt a hagyományt, hogy a trópusi, esőerdők által borított környezetben az emberek igen fiatalon elhaláloztak súlyos betegségek következtében.
A gyarmatosítás előtt az egyenlítő vonalában elterjedő kisebb-nagyobb királyságok vallásáról elmondható, hogy a szellemvilággal való érintkezés gondolata nagyon erősen meghatározta a hívők felfogását és az életről alkotott képét. Nem szabad általánosítani, mivel a hitvilág etnikumról, etnikumra merőben eltért, ráadásul hol monoteista szemlélet, hol politeizmus bontakozott ki. Röviden összefoglalva, a legtöbb Fekete-Afrikában lévő tradicionális vallás szerint egyetlen főistenség teremtette a világunkat, aki aztán bevégezte a dolgát, s így a további ”feladatokat” más, alsóbb rendű istenek és szellemek igazgatják.
A tárgyaknak is van kultikus, vallási fontossága, mert a régióban élők hite szerint minden természetben megtalálható élőlény, sőt tárgy is lelkileg kapcsolatban áll egymással – ezt az irányzatot nevezzük animizmusnak.
(forrás: thesun.ie)
Az európai gyarmatosítás következtében nagyon sok állam fejlődése visszaesett és az egész kontinensen egyre szélesebb körben kezdett elterjedni a rabszolgakereskedelem. Rengeteg embert fosztottak meg családjától. Sokan igen hányattatott sorsra jutottak, mivel többeket a nyugati régiókból Amerikába deportáltak, hogy ott az ültetvényeken dolgoztassák őket.
Tulajdonképpen két fő gyarmatosítást tartunk számon: Először a portugálok érkeztek meg Ghána partjaihoz a 15. században, s ez a folyamat a további néhány száz évben is jellemző volt. Ekkor még azonban tartósabb gyarmatállamokat az európaiaknak nem állt módjukban létrehozni, inkább kikötőket, támaszpontokat létesítettek a kereskedelem akadálymentes lefolytatására. Más volt a helyzet a 16-17. században, mikor a „kis-háromszög kereskedelem” révén a helyi lakosokat soha nem látott mértékben deportálták az Új-Világba. A 19. századra tehető Afrika gyarmatosításának második hulláma, ekkor már az egész kontinens fel lett osztva.
Kizsákmányolás, recesszió és a munkaerő erőltetett kiszivattyúzása volt jellemző a gyarmati időszakokra, melynek kártékony hatásai napjainkban is tapasztalhatók.
(Az Afrikát felosztó berlini konferencia/ forrás: wikipedia.com)
Derülátó kilátások és súlyos problémák
Optimizmusra ad okot, hogy a dekolonizációt követően megfigyelhető egy olyan tendencia, mely az afrikai államok békés, demokratikus és harmonikus kooperációját célozza meg. Ilyen ambíció például az Afrikai Egységszervezet is, mely 2002 óta, reformokkal kibővítve, az Afrikai Unió nevet viseli, központja Addis Ababában található.
Sajnos Afrikában még mindig jellemzőek a helyi etnikai vagy vallási konfliktusok is, melynek egyik oka az, hogy a közelmúltban sok olyan vallásos, fundamentalista és radikális irányzat született, mely a népeket egymás ellen hangolja.
Megfigyelhetők szekta szerű, fanatikus szerveződések a keresztény közösségek és a muszlimok között is. Gondokat okozott továbbá az is, hogy még az 50-es, 60-as években lejátszódó dekolonizációs folyamat velejárója volt, hogy a határokat mesterséges módon, a helyi lakosság etnikumát, nyelvét és vallását figyelmen kívül hagyva húzták meg. A másik, közvetett előzménye a polgárháborúknak és regionális harcoknak az, hogy a pénz, az innovációk és az erőforrások hiánya hatalmas, közvetlen problémákat okoz Afrika szerte. Nincs megfelelő oktatás, egészségügy, se tiszta ivóvíz és az egyre nagyobb népességű országok sok esetben egyedül képtelenek megoldást találni ezen életbevágó kérdésekre. Említeni kell olyan tragikus belviszályokat, mint a közelmúltbeli ruandai népírtás, ahol ugyan az ENSZ békefenntartó misszió keretében fel kívánt lépni, de sajnos megdöbbentő módon végül több millió ember lemészárlásával járt az 1994-ben zajló eseménysorozat.
A COVID19 járvány csak fokozta a gazdasági problémákat, mivel több segélyező szervezet támogatási alapja, s így az ENSZ tartalékai is drasztikusan megcsappantak. Fő oka ennek az volt, hogy a centrum térség államai a járvány idején új, izolacionista gazdaságpolitikát kezdtek folytatni. Válságot okoz az orosz-ukrán konfliktus révén az Afrikába irányuló gabonaexport drasztikus csökkenése is. Magától értetődő az is, hogy a kialakuló félben lévő általános energiaválság is negatívan fogja érinteni a kontinens népeit.
(forrás: geopolitika.hu)
Mi adhat okot bizakodásra a jövőben?
Nincs még minden veszve, reménykedhetünk abban, hogy a nemzetközi összefogás a válság után új erőre fog kapni. A globális támogatáshoz az is kell, hogy mind a Nyugat, mind Kína kiálljon az afrikai érdekeltségei mellett. Hosszú távon valójában mindenkinek az az érdeke, hogy a helyi országok fejlődésen menjenek keresztül és a jólét felé vezető utat tapossák.
Három fő szempontot kell kiemelnünk, amikor Afrika fejlődése mellett érvelünk. Először is ugyanúgy fontos az európaiak számára, hogy a jelenleg fennálló hatalmi-politikai elit kapcsolatai a két kontinens közt megmaradjanak. Komolyabb financiális és politikai érdekek húzódnak meg az európai elit és az afrikai vezetők között, mint gondolnánk. Példának talán a legjobb felhozni a volt gyarmatbirodalom, Franciaország és a helyi, volt gyarmati elit virágzó nexusait.
Másodsorban ma már a világgazdaság kiterjedésének következtében a pénzügyi, banki hálózatok összefonódtak, azaz gazdasági interdependenciáról beszélhetünk. Kapcsolatban áll egymással a centrum, a fél-periféria és a periféria térség. Magyarán szólva, ökonómiai értelemben, egy periféria országban élő munkás ezelőtt még ennyire soha nem függött egy centrum ország fogyasztójától. Egyszerűen szemléltetve az esetet, például Németország egy tőkegazdag ország, s a lakosai olyan árucikkeket vásárolnak, melyeket az ottani alsóbb osztály nem gyárt le (mert ahhoz a németek már túlképzettek és helyben nem érhető el a szükséges nyersanyag), ezért a termék iránti keresletet egy harmadik világbéli ország munkássága fogja kielégíteni. Utóbbi esetből kifolyólag, Németország nem érdeket a periféria politikai és vagyoni instabilitásában.
Végül pedig hangsúlyos az is, hogy a nemzetközi politikai viszonyok terén átlátható, határozott és biztonságos vezetés kerüljön ki a világ valamennyi államából. Senki nem szeretné, hogy olyan szélsőséges szervezetek, mint az Al-Qhaida hatalomra kerüljenek. A radikális hatalomátvétel fokozott globális terrorfenyegetettséggel és potenciális vegyi vagy nukleáris háborúkkal járna, ezért érdeke a világ ”vezetőinek” a kontroll, s a szegény afrikai államok támogatása a jövőben.
(Borítókép forrása: gtreview.com)
