Finnországban április másodikán választást rendeztek, ahol a jobboldal nyert. Mint a legnagyobb kisebbség (20,7%-ot kaptak) a konzervatív Nemzeti Koalíció kap majd lehetőséget a kormányalakításra. Komoly fejtörést fog okozni Petteri Orponak, hogy kiket kérjen fel a koalíciós kormányzásra, ugyanis két utat járhatna be: a jobboldalit és a nagykoalíciósat. Az előbbi a jobboldali populista A Finnek Pártjával alkotott együttműködést, az utóbbi a Sanna Marin-féle Szociáldemokrata Párt bevonását jelentené. A Finnek Pártja bár jobboldali, azonban csak 20,1%-ot kapott, emellett euroszkeptikusak és bevándorlásellenesek, ez pedig a legtöbb szóba jövő kisebb párt számára elfogadhatatlan, míg a szocdemekkel azért nem lenne célszerű koalícióra lépni, mert azzal gazdaságpolitikai nézeteltéréseik vannak, illetve a jobboldali szavazóközönség is viszolyogna ettől a kék-piros tandemtől.
Kérdéses, hogy milyen kormányprogram keretén belül tudja megszervezni az új többséget, illetve mely miniszteri tárcák felajánlásával tudná magához édesgetni a többi pártot a Nemzeti Koalíció. A külpolitikában ettől függetlenül nem valószínű az éles irányváltás (a cikk és a magyar kormány szempontjából ez a leglényegesebb), a győzelem után Petteri Orpo, a kormányfői pozíció várományosa kifejezte szimpátiáját Ukrajnával és ellenérzését Oroszországgal szemben.
(kép forrása: index)
Egy biztos: az Európai Unió Tanácsában már nem a baloldali kormány miniszterei lesznek a tagok, miután feláll az új finn kormány. Ebből akár következhetne az is, hogy Magyarországnak valamennyire nőtt a mozgástere és kibővül a szövetségesi rendszere, hiszen egy baloldali kormánnyal ugyanazok az ideológiai alapú konfliktusok folytatódnának, míg egy jobboldalival legalább a kaptafa megegyezik.
Azonban ez korántsem ilyen egyszerű.
A magyar kormány és a Fidesz nem kis feszültséget keltett azzal, ahogyan a finnek és a svédek NATO-csatlakozásához viszonyult, ez a továbbiakban is megmutatkozhat a magyar-finn kapcsolatok alakulásában. Feltehetőleg a koalíciós kormány összetételétől függetlenül is egy fagyos finn állásponttal találkozna Orbán Brüsszelben. Már csak azért is, mert a NATO-csatlakozás és Finnország biztonsága egy kulcs kérdés volt ennél a választásnál is, ha valamelyik párt ellenezte volna a katonai szövetségbe történő belépést, akkor a választók komolyan megbüntették volna.
(kép forrása: mandiner.hu)
A NATO-baráti álláspont egyszerűen nem tudna összekapcsolódni egy olyan Európa-politikával, ami magyar-barátnak minősülne és a finn közvélemény számára elfogadható lenne. Kifejezetten összetett problémahalmazokkal szembesülnek azok a kormányok, amelyeknek egyszerre kell otthon és Európában is helyt állnia. A kétszintű játék lényege, hogy a tagállami kormányoknak úgy kell a nemzeti érdekeket képviselniük az Európai Unióban, hogy közben meg kell felelni a hazai közvéleménynek, illetve a kormány mögött álló frakció(k)nak is.
Magyarország mostani Európa-politikája távol áll az uniós fősodortól, a finn pártrendszer pártjai pedig nagyrészt megfelelnek ennek. A finn politika pedig egyhamar nem fogja elfelejteni Orbán Viktornak és a Fidesz-KDNP-nek, hogy ilyen sokáig elhúzódott a csatlakozási kérelmük elfogadása, hogy eddig blokkolták a törökökkel. Ha még a Finnek Pártjával is állna össze Orpo, akkor sem lehetne számítani a Fideszhez viszonylag közel állóbb párt hazai fenyegetőzésére, hiszen finn nemzeti konszenzus tárgyát képezte a a transzatlanti katonai együttműködésbe való belépés. Magyarország politikai mozgástere nem nőtt az Európai Unióban a finn választásokat követően.
