Lassan közhelyként lesz számon tartva az a megállapítás, hogy a világrend átalakulóban van. Az Amerikai Egyesült Államok hegemóniáját egyre erőteljesebben megkérdőjelezi a feltörekvő Kína (új globális valuta létrehozásában fáradozik a BRICS országokkal együttműködve; komplett kontinensek első számú kereskedelmi partnerévé vált; az Új Selyemút programjával megpróbálja átformálni a világkereskedelem szerkezetét). Sokan a fő konfliktus vonalát a Kelet és a Nyugat között húzzák meg - nem is alaptalanul -, de érdemes megemlékezni a Globális Délről, hiszen egyre nagyobb figyelem hárul rájuk is.
Júliusban két igencsak fontos csúcsértekezletet volt: az Európai Unió Latin-Amerikával próbálta szorosabbra fűzni a kapcsolatait, nem sokkal utána hasonló kísérletet tett Oroszország az afrikai jelenlétének növelése érdekében. Azonban nem lehet azt mondani, hogy az Európai Unió és Oroszország maradéktalanul elégedett lehet a találkozók után, hogy minden céljukat elérték.
Több arra utaló jel van, hogy az átalakuló világrendben Afrika és Latin-Amerika nem kíván alárendelt szerepet játszani, illetve mindenáron elfogadni azokat a narratívákat, amelyeket az európaiak vagy az oroszok szeretnének.
Afrika és Latin-Amerika két erőteljesen periférikus részei a világpolitikának, ennek főleg történelmi okai vannak. A Globális Délt jellemzően a fejlődő országok képezik, amelyek történelmük során európai gyarmatok voltak, most pedig egyre keményebben próbálják meg az érdekeiket érvényesíteni a nemzetközi politikában a centrummal folytatott diskurzusokban. Az Európai Unió, Oroszország és Kína egymással versenyezve próbálnak gazdasági és politikai tényezők lenni (főleg a versenytársak kárára), a fejlődő országok pedig olybá tűnik olyan helyzetben vannak, hogy borsosan megkérhetik a partnerségük árát.
Az Unió és a régi-új partnere egy "elfeledett" együttműködést szándékoznak feleleveníteni, illetve megoldani azokat a problémákat, amelyek a 2019-es EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény elfogadása után keletkeztek. Fontos megemlékezni arról, hogy a két fél az ezredforduló után bekövetkezett válságoknak köszönhetően távolodott el egymástól (2008-as gazdasági mélyrepülés, adósságválságok kezelése, migráció, BREXIT).
A jövőbeni kereskedelem egyik sarokpontja az európaiak által elfogadott környezetvédelmi standardok elfogadása és betartása, amelyet a fejlődő országok sorát bővítő latin-amerikaiak nehezen tudnak lenyelni. Még a környezetvédelem mellett elkötelezett Lula elnök se tudja maradéktalanul elfogadni az uniós követelményeket, mivel azok mögött a gazdasági protekcionizmust vél felfedezni, sőt elfogadhatatlannak tartja a belügyekbe való beleszólást. Azonban vitathatatlan, hogy fontos előrelépésekről is be lehet számolni az EU-CELAC csúcs kapcsán: az EU a Global Gateway keretén belül 45 milliárd eurónyi beruházást jelentett be, ellensúlyozandó a kínai befolyást.
Azonban az is tény, hogy a csúcs eredményességét erőteljesen beárnyékolta az orosz-ukrán háborúra adott eltérő válaszok milyensége. A latin-amerikaiak elutasították, hogy Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök részt vegyen a csúcson, kivettek minden Ukrajnára utaló napirendi pontot, illetve meglehetősen elutasítóak voltak Ukrajna támogatását illetően, a háborút pedig európai belügynek titulálták. Továbbá a latin-amerikaiak alkalmazták a sérelmi politika eszközeit, amikor a transzatlanti rabszolga-kereskedelemre és a gyarmati időkre hivatkozva a kárpótlás kérdését is elővették.
Most áttérek az orosz-afrikai csúcsértekezletre, amely szintén több érdekes észrevételre adott okot. A szentpétervári értekezletnek az volt az elsődleges célja, hogy "felélénkítse és megerősítse" azokat a történelmi (szovjet időkből származó) kapcsolatokat, amelyek Oroszország és Afrika között fennállnak és elmélyítse a két fél politikai, biztonsági, szociális és gazdasági együttműködését. Putyin elsősorban az afrikai országok valós és vélt Nyugat-ellenességére alapozva próbálja meg a világpolitikai ambícióhoz hozzárendelni Afrikát. Azonban ez a "szovjet maradék", az antiimperializmuson nyugvó Nyugat-ellenes szövetség nem olyan erős, mint ahogyan azt az oroszok várták.
A 2019-es csúcshoz képest kisebb volt az érdeklődés: az afrikai országok korábbi részvételi aránya a harmadára csökkent, és több ország nem is küldte el csúcsvezetőit Moszkvába, öt ország meg sem jelent, és az államfők száma mindössze 17 volt. Moszkva a Nyugatot vádolja az alacsony részvételért. Hogy volt-e vagy nem bárminemű nyomás az Európai Unió vagy az Egyesült Államok részéről: nem tudni. Annyi biztos, Oroszország hagyományosnak vélt befolyása megingott.
Úgy tűnik Oroszországnak kőkeményen meg kell dolgoznia az afrikai országok partnerségéért.
Az afrikaiakat meglehetősen súlyosan érintette Oroszország kiválása az ukránokkal kötött gabonaegyezményből, ugyanis az biztosítani tudta az élelmiszerárak globális stabilitását, illetve a gabonaellátást, ami kulcsfontosságú Afrika stabilitása szempontjából. Az afrikai vezetők határozottan és összehangoltan sérelmezték az egyezmény egyoldalú felmondását, amire válaszként Putyin komoly engedményeket ígért. A következő 3-4 hónapban Burkina Fasónak, Zimbabwének, Malinak, Szomáliának, a Közép-afrikai Köztársaságnak és Eritreának egyenként 25-50 ezer tonna gabonát fog Oroszország ingyen szállítani, illetve 23 milliárd dollárnyi adósságállományt tervez elengedni - egyelőre nem tudni mely országok a kedvezményezettek.
Kérdéses, hogy ezek az engedmények mennyiben tudják Moszkva mellé állítani Afrikát, valamint képes-e ellensúlyozni Kínát.
A Globális Délnek egyre jelentősebb szerepet tulajdonítanak az új világrendszer formálói erő, sőt, Latin-Amerika és Afrika egyre inkább hatalmi tényezőkként kezdtek el viselkedni. Az Európai Uniónak és Oroszországnak egyaránt meg kell küzdenie az elhanyagolt kontinensek visszaédesgetésében a feltörekvő Kínával, amely megállíthatatlanul terjeszti az infrastruktúráját és szaporítja kereskedelmi kapcsolatait. A Dél át akarja formálni a nemzetközi rendet: az uni- vagy bipoláris világrend helyett egy multipolárisat szorgalmaz, melynek új erőviszonyait a nemzetközi fórumokon és intézményeken belül is foganatosítanák (lásd ENSZ BT kibővítése nem állandó tagokkal).
Egyelőre a Globális Észak nem tudja ráerőltetni az akaratát az egykor egyértelműen alárendelt szerepet játszó Délre. Latin-Amerika és Afrika egységesen tudta képviselni az érdekeit az Európai Unióval és Oroszországgal szemben, vonakodnak elköteleződni az orosz-ukrán háború kapcsán. Az Unió lépéshátrányban van Kínához képest a világ periférikus részein, jelenleg csak követni tudja az eseményeket, formálni kevésbé. Oroszország tekintélye és múltbéli teljesítményei nem predesztinálják arra, hogy Afrika tárt karokkal várja, azonban Kína már itt is komoly hídfőállásokkal rendelkezik és kirobbanthatatlannak tűnik.
