Reaktor

Petőfi és Arany mellett szoktuk lekicsinylően emlegetni a kis gömöri falu református lelkészét, a népi-nemzeti iskola kiemelkedő képviselőjét – Tompa Mihályt. Kisnemesi, de szegény sorból került a sárospataki kollégiumba – és lett a levert szabadságharc melankolikus megörökítője, illetve a népies líra mestere. Portrénk a méltatlanul elfeledett költőről.

Keserű árvaság

Tompa Mihály szülei, a Borsod vármegyei, igrici származású céhen kívüli iparos, id. Tompa Mihály és a cselédként dolgozó, rimaszombati származású Bárdos Zsuzsanna 1817 nyarán házasodtak össze Rimaszombaton, majd két hónapra rá megszületett a későbbi költő.

amely I. Lipóttól kapta nemesi címét (korábban azt gondolták, hogy a Székelyföldről származtak, de ez bizonytalan és valószínűtlen). Tompa apjának házasságkötésére, a kortársak szerint, valamiféle saját félrelépés nyomta rá a bélyegét – valószínűsíthetően azért vette el a lányt, mert az terhes volt tőle (nincs okunk más apát feltételezni tekintve, hogy apja nevét kapta a született fiú). A diszharmonikus házasságról árulkodik az is, hogy a következő gyermek öt évvel később született József (a korban ritka volt, hogy három-négy év teljen el két gyerek születése között) – akinek a születése után nem sokkal az anyát elvitte a tüdővész.

Tompa Mihály később különös képet fest, mely talán személyes élményekből táplálkozott. Ez alapján úgy rekonstruálhatjuk anyja temetését, hogy Tompát a kopott ruhája és lábbelijének hiánya – amelyeknek nyilván a család nélkülözése volt az oka –, továbbá a sáros, hideg idő miatt nagybátyja bezárta a házba, így hiába vágyott legalább arra, hogy láthassa a koporsót, nem tehette meg.

mesterségét céhen kívül, kontárként gyakorolta, de inkább szőlőt művelt, illetve úgy néz ki, hogy verseket írt. Ő maga Miskolcra ment, feleségül vett egy félszemű nőt – akitől három gyereke született, de őket is elhanyagolta. Legidősebb fiát szülőfalujába, Igricibe küldte szegény szüleihez – akik inkább kötelességtudatból, mint szeretetből nevelték. Ha valami elveszett a kis házban, rögtön Tompán keresték, akármit csinált, apja romlott természetét látták benne – akinek különben úgy néz ki, volt egy lólopási ügye házasságkötései előtt, amely miatt börtönben is ült.

Az igrici református templom, ahová Tompa Mihály is járt gyermekkorában (forrás: Wikipedia)

Tompa nagyszülei és nagybátyjai keserű bánásmódja ellenére kortársaival megtalálta a közös hangot, ugyanakkor ennek is következménye lett. Egyszer a falu tanítója a templomba ment, a kisdiákok eközben, akik a házában sepregettek, megtalálták a puskáját – mely Tompa Mihály kezében eldörrent, a tanító pedig három pálcát vert szét a fiú hátán. Kortársai közt – írja Tompa – vita volt, hogy 101-et vagy 102-t kapott…

1829-ben befejezte a népiskolát, ugyanakkor a faluba új tanító érkezett a szegény sorból származó teológus, Bihari György személyében, aki mellett az iskolát éppen befejezett diákok némi szolgálatokat vállaltak. Ekkor fedezte fel Tompa Mihály tehetségét, 1832-ben pedig a sárospataki kollégiumba küldte.

Nélkülözések közepette

Sárospatakon eleinte a jómódú diákok szolgája volt, ugyanakkor kiemelkedő felfogása miatt könnyen tanult (legalábbis az nem ment szolgai kötelezettségeinek rovására), és már második évben a legjobb diákok közé került. Később sikerült segélyt igényelnie, bár csak második próbálkozásra kapta meg.

Sárospatak, a református kollégium épülete (forrás: Wikipedia)

Valószínűleg a jövő iránti bizakodó szemlélete tartotta meg a diákot Patakon. Ez a bizalom nem is volt hiábavaló:

Itt a társaságokban kifejezetten kedvelték mesemondásai miatt, melyet először a gyerekek, majd a felnőttek hallgattak. Itt érezte először, hogy milyen a függetlenség: szeretett a Sárréten vadászgatni, bár fizetése nem volt túl magas. Mindemellett gyengéd érzelmeket táplált egy helyi birtokos, Mészöly Gábor lánya, Klára felé.

A sárbogárdi egyházközség megelégedve eresztette vissza 1839 márciusában Patakra azon célból, hogy folytassa tanulmányait, ugyanakkor 1840 elején ismét tanítóskodik, mégpedig Hernádkakon, Zemplén vármegyében (egyházigazgatás terén Borsodhoz tartozik), a Sissáry családnál. Itt a korábbinál is nagyobb megbecsültségben volt része mind anyagi, mind erkölcsi értelemben – illetve későbbi költészetére is ható szerelmet élt át egy helyi birtokos lányával, Pankotai Józsa Franciskával.

Hernádkakról 1840 végén visszament Patakra, és sorban elvégezte a bölcsészeti, jogi és a teológiai tanulmányokat. 1844-ben végzett, majd Eperjesre ment nevelőnek – de

Költészetének kibontakozása

Érdekes, hogy pályája egy évvel korábban indult Petőfiénél, viszont lassabban teljesedett ki: már 1841-ben jelentek meg versei az Athenaeumban, ugyanakkor ezek többnyire kevés saját, költői élményből táplálkoztak. Már kollégiumi évei alatt is írt ún. népregéket (mondák), viszont ezek többségét csak a negyvenes évek végén adta ki.

Tompa Mihály 1847-ben, Barabás Miklós lotigráfiáján (forrás: Wikipedia)

Petőfivel barátsága 1847-ben kezdődött, de 1848-ban meg is szakadt. Tompa ekkor Pesten tanult jogot, ugyanakkor végül – és kiemelkedő szónoki képességei miatt inkább ez felelt meg neki – református lelkész lett a gömöri Bején (1847-49), majd Keleméren (1849-53). 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatára beadta nemzeti költeményét, a Szuhay Mátyást, de a pályadíjat végül Arany Toldija nyerte el. Ezután viszont, Petőfi hatására, Tompa a népköltészet felé fordult. Arannyal 1847-től leveleztek, de csak 1852-ben találkoztak.

A szabadságharcban személyesen is részt vett, többek között a schwechati csatában is,

„Nagy vihar volt”

Ilyen gyerekkorral talán nem meglepő Tompa szürke világa, amelyet a szabadságharc leverése és családi tragédiái csak fokoztak. Ugyan keleméri lelkészként megnősült – felesége runyai Soldos Emília egy jómódú gömöri nemesi családból származott –, illetve 1853-ban a szintén gömöri Hanvára hívták lelkésznek, ahol élete végéig maradt, költészetében is ekkor jelent meg ez a világkép.

Tompa Mihály felesége, Soldos Emília (forrás: Wikipedia)

Témáiban kifejezésre jut a nemzetéért, világáért aggódó költő világa: család, a haza sorsa, emberi érzések, sors stb. Kifejezetten kedveli a tájleírásokat, a természetet, mint azt már korábban is láthattuk. Annak, hogy Tompát elfeledtük, talán az lehet az oka, hogy a népiesség nem annyira meghatározó forma nála, mint Petőfinél. Nem keresi emellett Arany „nemzeti hőseposzát” sem. Valójában ő a nemzet hangulatát örökíti meg az 1850-es években – bár ha belegondolunk, valahol Arany is ezt teszi, csak Aranytól nem ezt várták. Éppen emiatt legsikeresebb versei A madár, fiaihoz és A gólyához. Ezekbe a hatóságok nehezen tudtak belekötni a szimbolikus jelentés miatt, ugyanakkor az egész nemzet értette – és nem véletlenül terjedtek oly könnyen, kéziratban. Az 1850-es évek végén azonban ismét a regék felé fordult.

A hanvai református templom, ahol Tompa Mihály élete végéig lelkészként szolgált (forrás: Wikipedia)

Mint azt írtuk – családi élete sem volt mindig boldog: gyermekei halála mellett felesége is betegeskedett, illetve nem egyszer került a hatóságok célpontjába. Bár vegzálták, végül felmentették.

1855-ben Arany Jánossal bejárták a tágabb vidéket, többek között Sárospatakot is, ahol a diákok ünnepelve fogadták őket. 1858-ban az MTA levelező tagjává választották.

Tompa Mihály (forrás: Wikipedia)

1864-ben ugyanakkor az amúgy hipochondriában szenvedő Tompa meggyengült, lebetegedett: mellkasi fájdalmak, levertség, nehézlégzés, lábainak dagadása kínozta. Évekig ápolta több orvos, köztük egykori iskolatársai is, míg végül 1866-ban Bécsben szívtágulatot diagnosztizáltak nála. Mivel dolgozni nem igazán tudott, Arany segítette írói kölcsön kijárásával, illetve 1868-ban, még halála előtt az Akadémia komoly jutalomban részesítette. 1867-től azonban valójában haldoklott, elkezdett elbúcsúzni barátaitól – míg végül 1868 júliusának végén elhunyt.

Tompa Mihály sírja Hanván (forrás: Wikipedia)

Felhasznált irodalom: Váczy János: Tompa Mihály életrajza. Bp. 1913.

Borítókép: a világosi fegyverletétel (forrás: Múlt-kor)