„Gott ist tot” (Isten meghalt) – Friedrich Nietzsche tanait idézve, közelebbről megismerkedhetünk a felvilágosult európai értelmiség korabeli felfogásával. A 18. századi nagy francia forradalom is igyekezett az egyház és a vallás befolyását a lehető leginkább kiszorítani, s ez a törekvés aztán Európa, majd a világ jelentős részén elterjedt. Gondolhatnánk, hogy ez természetes módon vonta magával azt is, hogy az európai társadalmak a felvilágosodás és a forradalom eszméiből kiindulva hangsúlyosan kezdtek eltávolodni Istentől. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb.
Mikor a 19. századi nyugati államokban – ezen belül főként a tőkésebb, iparosodottabb országokban, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – a kultuszharcok és a jóléti államok kibontakozása folyamán a kereszténység intézménye komolyan meggyengült és főként csak a vallás szakrális szerepe tudott változatlanul megmaradni. Az egyházi pénzeket ugyan nem kobozták el teljesen és a vallásos iskolák továbbra is tudtak működni, azonban a 20. század elejére egy merőben átalakult keresztény egyházat ismerhettek meg a kor emberei.
Az anyakönyvezést, az egészségügyet és az oktatást is az állam vette át, az egyház egyértelműen tekintélyt és befolyást veszített.
Vidéken és a hagyományos társadalmi csoportokban ugyan még élénken és rendszeresen jártak az emberek misékre, az erőteljes urbanizáció következtében a városi élet egy teljesen új, előtte nem tapasztalt miliőt alakított ki. Itt erős hangsúlyt kell fektetni az elsőként Angliában kibontakozó ipari forradalom hatásaira, mely alapvetően alakította át a hétköznapi emberek életét. A népesség egyre nagyobb része költözött a nyüzsgő és számos lehetőségben bővelkedő nagyvárosokba, metropoliszokba – emellett szerves része volt ennek a grandiózus gazdasági átrendeződésnek az, hogy megjelent a tőkés osztály mellett a proletariátus osztálya is. Sajnálatos, hogy a silány körülmények miatt a gyárakban dolgozó munkások között borzalmas betegségek pusztítottak, az életkörülményeik rendkívül embertelennek bizonyultak. Lelkileg is nehéz lehetett sok városi számára az élet, ugyanis hétköznapjaik rettenetesen szürkék és ingerszegények voltak, nem beszélve arról, hogy a hét nagy részét monoton munkával piszkos gyárépületekben kellett tölteniük.
(forrás: sutori.com)
Nem véletlen, hogy sok városi lakosnak nem volt lehetősége, hogy a vallással komolyabban tudjon foglalkozni. Emellett természetesen a világ is átalakult a 20. századra, hiszen a technológiai forradalom teljes mértékben megváltoztatta a kereskedelmet is: sokkal nagyobb értékű termékek jelentek meg a piacon, gondoljunk csak például a villanymotorok, autók, vegyészeti termékek vagy a repülők térhódítására. A piac is határozottan nagyobb lett és sok helyütt a fejlett infrastruktúra miatt gyorsabban, nagyobb számban és effektívebben zajlott a portékák szállítása, mint valaha. Hozzá kell tenni, hogy a mindennapi közlekedés szintén virágzott és az emberek életszínvonala fokozatosan kezdett javulni, jóllehet ehhez hozzájárult az is, hogy a szakszervezetek és a chartista vagy szocialista mozgalmak erejétől tartva a hatalmi elit egyre több és több engedményt szavazott meg. Ilyenek voltak a gyári törvények, a munkaóra lecsökkentése vagy a nyugdíjrendszer bevezetése is.
Úgy tűnt, a vidéki vallásos társadalom lassan kezd egy urbánus, metropolita közeggé válni, viszont a vallás továbbra is nagyon fontos identitásformáló tényezőként sikeresen meg tudott maradni a századfordulón.
A 20. században a kereszténység soha nem látott veszélynek lett kitéve. Az 1917-ben kezdődő oroszországi eseményeket a nyugati tőkés államok aggódva figyelték, s a lehető legnagyobb mértékben megpróbáltak beavatkozni az ott kialakuló polgárháborúba, hogy elejét vegyék a világforradalomnak. Végül azonban a bolsevik fél megnyerte a véres konfliktust és elnyomó proletárdiktatúrát vezetett be. Ilyen világban azonban a régi rendszer, az “ancien régime” híveként fémjelzett ortodox egyháznak nem volt helye. Lenin halála után a sztálini éra végleg igyekezett eltörölni a keresztény gyökereket és értékeket a szovjet társadalomban. Számos templomot leromboltak és gyakorlatilag agresszívan üldözték a vallásos polgárokat. Az ateista valláspolitikát bevezető Szovjetunió a második világháború alatt végbemenő német megszállás idején lazított eddigi szigorú intézkedésein és ugyan rövid ideig, de hajlandó volt bizonyos keretek között engedni az ortodox egyháznak. (Sztálin nem szerette volna, ha a háború sújtotta országban lázadások törtek volna ki.)
Miután a második világháborút a szovjetek megnyerték, újból elkezdődött a vallás üldözése, mely kiterjedt az újonnan megalakult szocialista országokra, így hazánkra is.
A kereszténység ettől függetlenül, sokszor titkos keretek közt, de továbbra is jelen volt. Voltak olyanok, akik nyíltan fel merték vállalni a hitüket, őket ezért azonnal megbélyegzést érte. Az óvatosabbak viszont inkább zárt keretek között keresztelték meg gyermekeiket és nem szerették volna a nyílt publikum előtt hangoztatni vallásos meggyőződésüket.
Egy biztos, a kommunizmusnak sehol nem sikerült végleg kiirtania a több ezer éves keresztény intézményt, noha több generáció is felnőtt a szocialista vezetés alatt álló államokban.
Mégis miben rejlik e hit ereje?
(forrás: broadwayworld.com)
A választ valószínűleg még egy jól képzett teológus sem tudná megmondani, de van okunk racionális következtetéseket levonni, s így közelebb kerülni az igazsághoz. Egyik fontos diszciplínája a kereszténységnek a megbocsátásban és a megváltásban rejlik, azaz ad az embereknek egy reményt, egy magasztos célt, mely segíthet a napi problémákat megoldani és életük tőle könnyebbé, elviselhetőbbé válhat. Lelkileg tehát egy morális tartást ad az egyénnek.
Érdemes azért megemlíteni, hogy a történelem más korszakaiban nem a szakrális értékeit tartották az egyház legfontosabb feladatának, hanem azt, hogy rendkívül erős összetartó ereje és befolyása miatt sikeresen kontrollálni tudta a népeket – gondoljunk csak arra, hogy Konstantin császár miért tartotta égető kérdésnek az új vallás elfogadását az egész Római Birodalmon belül.
A kereszténység tehát túlélte a zavaros huszadik századot, még ma is a világ legnagyobb vallásaként tartják számon, jövője viszont kétségekkel teli.
Újabb és újabb nézetek, iskolák alakulnak ki és a protestáns tanok mellett soha nem látott, radikális elképzelések születnek, ugyanis a különböző irányzatok más-más módokon értelmezik a Bibliát. Hatalmas törést okoz továbbá az is, hogy az ipari forradalmak még ma sem fejeződtek be, az emberek kifejezetten gyorsan és sokféle információt fogadnak be nap, mint nap – emiatt beszélhetünk információs forradalomról is egyben. Az élet felgyorsult és a 21. századi pénzügyi világ, a bankok tömkelege már fejlett kapcsolati hálóban teljesen össze van kötve egymással. A globalizáció olyan problémákat hozott napvilágra, melyek mindenkit sújtanak és környezeti katasztrófák ezrei veszélyeztetik az emberiség létét a Földön. Ezért is lehet azt mondani, hogy a hagyományos értelemben kialakult keresztény felfogás mára már idejétmúlt, napjainkban az embereknek nem az a legfontosabb, hogy mely vallás részesei, mostanra az egyének egyszerre több identitással és szereppel rendelkeznek.
(forrás: ulysses.travel)
Fel kell tennünk magunkban a kérdést, hogy ténylegesen nagy probléma-e a 21. századi ember radikális individualizmusa és materializmusa. Önmagában egy közösség számára bizonyosan káros, ha az egyének nem foglalkoznak a kollektív értékekkel, túlzottan anyagiasak lesznek. Habár sok folyamat látszólag arra tendál, hogy a jóléti, “elkényelmesedett” világ állampolgárai teljesen elidegenedtek az alapvető humán értékektől és csak a világ élvezeteit akarják korlátlan mennyiségben egyre mohóbban habzsolni, a kép ennél árnyaltabb. A jelenlegi, nyugati típusú társadalom képlete egyáltalán nem ilyen egyszerű. Igenis jelentősek maradtak az emberek fejében azon értékek, melyekből a keresztény hit is táplálkozik. Becsület, tisztesség, empátia, egymás segítése és az elesettek védelme: nagyon fontos alapelvek ezek, melyek még a mai napig szerves részeit képezik társadalmaink együttélésének. A morális, etikus ember magától érzi, ha segítenie kell például egy idős embertársának átkelni a zebrán vagy támogatni a sanyarú sorsú embereket, s ez nem racionális cselekvés részéről, hanem éppen azt mutatja, hogy fontos az ember lelkének az, hogy jót tegyen világon. Valójában ezen értékek mentén kell elindulni, hogy vallásaink fundamentális téziseit megértsük.
Nem attól lesz valaki keresztény, mert templomba jár és részt vesz az ünnepnapokon, hanem az tesz minket a jézusi elvek követőjévé, hogy meg tudunk bocsátani egymásnak és képesek vagyunk teret engedni a szeretetnek, hogy egy békeszerető, összetartó közösséget alkossunk.
Voltaképpen a modern kereszténység túlélésének záloga az alkalmazkodóképességében rejlik. Igaz, a sok protestáns irányzat sokszor arra enged következtetni, hogy tulajdonképpen hatalmas veszélynek van kitéve a vallás, nem is beszélve a különféle üldöztetésekről, például a Közel-Keleten.
Lényegében a keresztény hit folyton formálódik, egyáltalán nem egységes, de ez nem is gond. Éppen az a szépsége, hogy mindig megújul, hozzá tud idomulni az adott helyzethez. A nyitottsága és befogadása miatt elképzelhető, hogy még nagyon hosszú ideig meghatározó szerepet tölthessen be az emberek életében.
Isten valójában újraéledt és azt lehet mondani, hogy a nyugati világnak igen nagy szüksége van a hitre. Sokan egyéni utakat követnek, s egy sajátos istenképet konstruálnak magukban, de a legtöbb európai polgár hisz valamilyen felsőbb erőben. Egész biztos tehát, hogy a vallásnak így vagy úgy meg tud maradni a létjogosultsága a társadalmakban, amíg képes rugalmasan viszonyulni az új korszakokhoz és elég erős lesz ahhoz, lényegét megőrizze.
(Borítókép forrása: https://www.natursziget.com/test-lelek-szellem/20190911-a-hit-ereje)
