Elég sok minden jut eszünkbe a Hegyaljáról: a tokaji bor, a sárospataki kollégium, Kossuth – és természetesen a kurucok. Nem véletlen, hiszen egyrészt a Rákócziak egyik törzsterületéről beszélünk, másrészt komoly protestáns lakossággal bírt, ami általában együtt járt a Habsburg Birodalom politikájával való szembenállással. A török alóli felszabadító háborúk közben pedig a parasztság terhei az egekbe szöktek. Mindezek eredményeként 1697-ben parasztfelkelés tört ki, melyre sok tekintetben a Rákóczi-szabadságharc előszeleként tekintenek.
A Hegyalja világa
Ahhoz, hogy a felkelés hátterét megértsük, át kell látnunk a Hegyalja társadalmát és gazdaságát.
Egyrészt másfél évszázadon át a hegyaljai protestáns nemesség az egyik leghangosabb – mai szóval élve – ellenzéke volt a Habsburg-politikának. Zemplén és Abaúj többször is, mégpedig Bethlen Gábor alatt és I. Rákóczi György alatt, Erdélyhez tartozott, ami növelte a kötődést a kevésbé Habsburg-párti irányzattal. A legfontosabb pedig, hogy igen komoly birtokai voltak itt a Rákóczi családnak, amelytől a Habsburg-ellenes nemesség a folytonos ellenállást várta, illetve ekkor éppen részben az emigrációban lévő Thököly Imrétől, részben II. Rákóczi Ferenctől. Nem véletlen, hogy a máshonnan menekülő egykori végvári katonák (akik a jobbágysorstól féltek), a kettős adóztatás vagy az ellenreformáció elől menekülők és egyéb kétes elemek itt gyakran menedéket találtak.
A hegyaljai magyarság igen jelentős része volt protestáns, mégpedig református vallású.
A Habsburg család – olykor személyes vallási meggyőződéssel, máskor inkább a politika miatt (II. Mátyás például két szín alatt áldozott titokban, kacsintgatott a protestantizmus felé) – a katolikus egyházban látta a szövetségesét, és I. Lipót uralkodásának idején igen komoly protestánsellenes intézkedések zajlottak – ekkorra tehető a gályarabok időszaka, amely ugyan a hegyaljai felkelés idejére már a múlt volt, de a protestáns lakosságot így is érték inzultusok. (A Rákóczi család fejedelmi ága ekkor már katolikus.)
Sárospatak vára - a vár a Rákóczaik és a rendi mozgalmak történetében kiemelt jelentőségű (forrás: Wikipedia)
Nagyon fontos a terület gazdasági szerepe:
a tokaji borból, különösen is az aszúból származó bevétel megközelítette, sőt olykor meghaladta az állatkereskedésből származó jövedelmet.
Minden egyes épeszű uralkodó megpróbálja ezt a pénzt a maga hasznára fordítani, és ezt tette a bécsi udvar is. Csakhogy ezzel nőtt a lakosság terhe. A terület fontosságát jelzi, hogy a kelet-felvidéki és a máramarosi vidékre már I. Ferdinánd is úgy tekintett, hogy ha ezt nem szerzi meg, akkor gyakorlatilag nem is uralkodik – és ekkor a bor még közel sem volt olyan fontos, mint a következő évszázad végén.
Általánosan jellemző Magyarországra, hogy a felszabadító katonaság olykor egész falvakat irtott ki, ráadásul nőttek a jobbágyok terhei is ezzel kapcsolatban, hiszen valakinek el kellett látni és szállásolni a katonákat. A Hegyalját – részben a vallási és a politikai háttér miatt – különösen is érintette a katonák által okozott kár.
Vásár Sátoraljaújhelyben
Mindezen okok 1697-ben vezettek fegyveres összecsapáshoz. A Hegyalján állomásozó német katonák egy részét ekkoriban a török ellen vezényelték, de még így is tízezer fölött volt a katonaság létszáma. Az elnyomott tömeg és a német katonák végül 1697. június 30-án (vagy július 1-jén)
csaptak össze először a sátoraljaújhelyi vásárban. Ekkor kezdődött a felkelés.
S hogy kik voltak az elégedetlenek? Thököly nevében az év folyamán Tokaji Ferenc, a regéci vár egykori hajdúja, Szalontai György végardói bíró és Kabai Márton elüldözött református lelkész már toboroztak, főleg miután a lakosság összecsapott Vizsolyban (Abaúj vm.) egy huszárezreddel.
Bizonytalan, hogy pontosan mi is történt a vásárban. Valószínűleg az amúgy nem túl jól fegyverzett bujdosók a hegyekből érkeztek be, de más feljegyzések arról tanúskodnak, hogy az egyik német kapitány meg akarta vámoltatni a vásárban résztvevőket, amelynek hatására eldördültek a fegyverek. A katonák lemészárlása után kiáltványt intéztek a néphez, majd gyorsan elfoglalták – egyes források szerint nagy harcok állán, más szerint igen könnyen – Sárospatakot majd Tokajt – amelynek magyar parancsnoka, Bajusz Gáspár a felkelők mellé állt. Ezután kezdtek volna toborzásba, csakhogy volt egy kis baj. A nép és a vármegye is parasztlázadásnak vélte a felkelést, a nép félt melléjük állni. Nem volt ugyanis erős, országos hírű, komoly tapasztalatokkal rendelkező vezető, mint akár Thököly (bár őt a felkelők eléggé kiszínezték, inkább ő is kalandor volt, semmint vezető) vagy később Rákóczi.
Rákóczi Ferenc menekülése Bécsbe
A felkelők vezérei is felismerték a problémát,
ráadásul látható volt, hogy a komolyabb katonai tapasztalatokkal rendelkező végvári katonák – akik persze kevésbé voltak képzettek a császáriaknál – kisebbségben voltak a toborzott parasztokhoz képest. Meg kellett tehát nyerni a nemességet és a városokat. Mivel Thököly emigrációban volt, így nem hozzá, hanem nevelt fiához fordultak, II. Rákóczi Ferenchez, akihez küldöttséget vezettek Szerencs várába. Rákóczi előbb Kassára menekült, majd amikor megtudta, hogy a császári kapitányok gyanakodnak rá, Bécsbe távozott, hogy elvonja magáról a felkeléssel való kapcsolat gyanúját is. Nem lett tehát vezetője a seregnek.
II. Rákóczi Ferenc - ekkor még elhatárolódott a felkelőktől (forrás: Wikipedia)
A felkelők Tokajból Ónod felé indultak, de előbb itt (július 10.) majd a Harangod vidékén (július 11.) szenvedtek vereséget – igaz, először komolyabb veszteséget okoztak a császáriaknak. Mivel az udvarba is eljutott a felkelés híre, és ott úgy látták, hogy veszélyeztetheti a törökellenes hadjáratot, így komolyabban kezdtek foglalkozni a kérdéssel: Pálffy János és Koháry István hajdúit, továbbá a Mohács felé vonuló Vaudemont egri katonai parancsnokot küldték a felkelés leverésére. Tokajt július 19-én háromnapi ostrom után foglalták el, ahonnan a felkelők Sárospatakra menekültek, de napokon belül a császáriak ezt is elfoglalták. Tokajit és Kabait elfogták, akik birodalmi börtönökben raboskodva haltak meg.
Ónod vára (forrás: Wikipedia)
Mivel a felkelés ekkor nem volt túl veszélyes, az udvar inkább az átterjedéstől félt, így Lipót büntetlenséget ígért a résztvevőknek. Csakhogy a legkitartóbbak folytatták a harcokat.
A felkelés utóélete és mérlege
Az ígért büntetlenség ellenére komoly károkat okozott Vaudemont serege, Tarcalon például szabad rablást hirdettek számukra.
Ami komolyabb probléma volt, hogy egyeseknek, például Szalontainak sikerült elmenekülnie, így az amúgy igen hamar levert felkelést kvázi folytatni próbálták. Komolyabb sikereket nem értek el, viszont nehezítették a törökellenes harcot, az udvar úgy látta, hogy veszélybe sodorják a Szent Liga ügyét – így augusztusban a résztvevőknek Lipót már nem büntetlenséget, hanem szörnyű kínhalált ígért – hiszen olyan katonai vezetőket is át kellett irányítani a Hegyaljára és a Nyírségbe, akik eredetileg délen, a török ellen harcoltak volna.
Szalontaiék azonban érezték a hurkot nyakuk körül, így a tél folyamán Moldvába menekültek, ahonnan továbbmentek Thökölyhez.
A felkelés nem mondható sikeresnek. Túlzás lenne a Rákóczi-szabadságharc „főpróbájának” tartani, ugyanakkor jól mutatja a magyar ellenállást,
amely a központosító politika ellen irányult (szegény kisnemesek is részt vettek a felkelésben, nemcsak parasztok, bár ekkor még a megyei nemesség nem állt melléjük). Így mindenképpen intő jel lehetett volna Lipót számára, aki a felkelés leverése és a karlócai béke (vagyis a török kiűzése) után nem változtatott politikáján…
Borítókép: Tokaj vára Georg Hoefnagel XVI. század végi metszetén (forrás: Wikipedia)
