Reaktor

A Reaktor Podcast vendége Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Az amerikai belpolitika legégetőbb kérdéseivel fogunk foglalkozni.

A múlt héten Kevin McCarthy, az amerikai szövetségi képviselőház elnöke bejelentette, hogy az elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás megindítását megelőző vizsgálatot kezdeményez Joe Biden ellen, családi ügyei miatt. Mit kell tudnunk az eljárás megindításának körülményeiről, mik azok a tények, körülmények, bizonyíték gyanánt szolgáló adatok, amik ennek az eljárásnak az alapját képezhetik?

Beszélünk a konkrétumokról is, csak általánosságban érdemes kitérni, hogy mi ez az egész impeachment eljárás.  Impeachmentnek nevezik, és nem is szoktuk magyarra fordítani, vagy nem szokás magyarra fordítani. Két véglet létezik, ahogyan magyarul mégis megjelenik, ez a bizalmatlansági indítvány, illetve a vádeljárás. Abból a szempontból mind a kettő megtévesztő, hogy mind a kettő eltalálja azt, hogy részben miről van szó, tehát egy politikai és egy büntetőjogi kérdésről vagy ügyről van szó, de az impeachment az abból a szempontból találóbb kifejezés -bármennyire is magyartalan-, mivel igazából ez egy büntetőjogi kategóriához tartozó fogalom.

Lényegében úgy néz ki a történet, hogy az Egyesült Államok alkotmánya alapján az elnök és alelnök, illetve általában köztisztviselők, magas szintű köztisztviselők elmozdíthatóak a hivatalból, ha valamilyen súlyos bűncselekményt követtek el. Ez lehet árulás, ez lehet vesztegetés, hivatallal való visszaélés, esetleg lázítás, tehát igen komoly bűncselekményekről van szó, amelyeket tételesen nem sorol fel az alkotmány, de a legsúlyosabbakat megemlíti. És amennyiben elindítják, akkor a kongresszus alsóházában ez a folyamat úgy néz ki, hogy az igazságügyi bizottság ezt megállapítja -mármint azt, hogy szerinte van valamilyen bűncselekmény és konkrétan egy vizsgálatot követően általa perdöntőnek vélt bizonyítékokat felsorakoztat- akkor ezt plenárisra viszi az alsóházban, ott szintén egyszerű többséggel megszavazzák az impeachment eljárásnak az indítását, és akkor utána felkerül a szenátusba, ahol a 100 fős szenátusban lényegében mindenki egyfajta esküdtszékként szépen összeül, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke elnököl. Lényegében itt, mint egy bírósági tárgyaláson a vád, illetve a védelem szépen kifejti a véleményét, vagy az álláspontját, hogy miért történt, vagy nem történt meg jelen esetben az elnök részéről valamilyen súlyos bűncselekmény.

Ez a legkomolyabb következménye egyébként az eljárásnak, de ettől függetlenül, ha olyan ügyről van szó, akkor utána már, mint egyszerű magánember, vagy amerikai állampolgár ellen egyébként büntetőjogi eljárást is lehet indítani, ha mondjuk adott esetben mondjuk börtönbüntetést vagy pénzbírságot szeretnének kilátásba helyezni az érdekeltek, vagy az érintettek. Tehát így néz ki általánosságban a folyamat.

Jelen esetben, Joe Biden esetében az történt, hogy a republikánusok amikor tavaly a félidős választáson, igen vékony többséget szereztek az alsóházban, és csak az alsóházban, a felsőházban továbbra is kisebbségben vannak, már akkor eldöntötték, vagy akkor lehetett hallani azt, hogy ők majd visszaadják a másik félnek, tehát a demokratáknak azt, amit a Trump-adminisztráció alatt el kellett szenvedniük. Tehát, hogy Donald Trump ellen kétszer is indult impeachment eljárás. Egyébként, ha visszaemlékszünk, akkor ha jól emlékszem Adam Shiff volt az a demokrata politikus, California államnak az egyik képviselője, aki már 2017 januárjában, tehát néhány nappal Donald Trump hivatalba lépését követően mondta, hogy ő majd indítani fogja, vagy kezdeményezni fogja az impeachment eljárást, ami aztán végül nem történt meg, de ő volt az egyik legnagyobb szószólója az azt követő kettő ténylegesen elindult vizsgálatnak, illetve eljárásnak. Ezt az egészet csak azért mondom háttérként, mert az impeachment, mint mondom, alapvetően egy komoly büntetőjogi kategóriába tartozó bűncselekményhez vagy konkrét tevékenységhez köthető, az kell hozzá, tehát valamilyen jogsértésre van szükség, hogy indítható legyen. Viszont végső soron mégiscsak egy politikai szavazásról van szó. Donald Trump ellen is elakadt az impeachment eljárás a felsőházban, mert egyszerűen többen voltak a támogatói között a republikánusok körében, mint a demokrata szenátorok. Tehát végül mégiscsak egy ilyen politikai szimpátiaszavazás lesz. Ezt két okból mondom. Egyrészt azért, mert most is ilyen szempontból borítékolható lesz a végeredmény, hacsak valami új információ napvilágra nem kerül, hiszen amit mondtam, a felsőházban, 52-48 arányban vannak többségben a demokraták, ráadásul volt olyan republikánus szenátor, aki már jelezte, hogy ő valószínűleg nem szavazná meg, hogyha esetleg oda jutna az impeachment eljárás, Joe Biden hivatalból való elmozdítása, tehát magyarul politikai szimpátiák vagy pártszimpátiák alapján ez előbb-utóbb majd elhal, ahogyan Donald Trumpnál is elhalt. Csakhogy, és itt ez a másik ok, amiért ezt mondom, annyira erős már a politikai szál ebben az egész impeachment történetben, hogy annak ellenére, hogy valamilyen büntetőjogi bűncselekményre van szükség ahhoz, hogy elindítsák magát az eljárást, azt lehetett észrevenni már a Trump-adminisztráció alatt is, hogy elég kisebb, apróbb ilyen botlások vagy hibákra mutatni, és a politikai hátszél majd megadja a lendületet ennek a folyamatnak. Ezért mondtam azt, hogy

Konkrétan pedig miről szól és nagyon röviden. Ugye Hunter Biden, az egész Hunter Biden ügy még ugye 2012 októberében pattant ki. Ha visszaemlékszünk, akkor a New York Post nevű folyóirat, vagy színmű folyóirat volt az, amely előjött azzal a történettel, hogy Hunter Biden laptopját megtalálták egy talán Delaware állambeli PC szaküzletben, és hogy ott erről a laptopról különböző kompromittáló információk kerültek elő Hunter Biden pénzügyeivel kapcsolatban. Na most a republikánusok már akkor rászálltak erre a hírre. Az első botrány az volt, ha visszaemlékszünk, hogy az akkor még Twitter néven futó, most már X közösségi felület, az akkor letiltotta ennek a hírnek a továbbítását, és a Facebook is korlátozta, ha jól emlékszem. Tehát alapvetően az volt a demokraták álláspontja, hogy nincs látnivaló. Azóta kiderült, hogy azért van látnivaló, tehát Hunter Bident egyrészt kábítószer hatása alatt fegyverbirtoklással lehetne úgymond megvádolni, tehát ő magyarul fegyvert vásárol, de hazudott az űrlapban, amikor ki kellett tölteni a hátterét, hogy ő kábítószerfogyasztó volt. Bizonyítatlan kábítószer használata mellett kiderült, hogy volt fegyvere, és ráadásul a fegyvert az akkori párja még szabálytalanul is próbálta meg eltűntetni. Konkrétan nem messze egy középiskolától vagy általános iskolától egy kukába csak bedobták a fegyvert. Amit aztán később előkerítettek, de a lényeg, hogy tulajdonképpen van egy ilyen büntetőjogi eljárás, de ami igazából érdekli a republikánusokat, és igazából ezt próbálják meg nyomozni, hogy a különböző nemzetközi cégekben, többek között az Ukrajnai Burisma nevű cégnél milyen pénzeket akasztott le Hunter Biden. Valószínűleg azért, merthogy ő Joe Bidennek, az akkori alelnöknek a hozzátartozója. Ez önmagában még nem lenne Joe Bidenre nézve kompromittáló, azt próbálják kideríteni a republikánusok az alsóházban, hogy Joe Biden egyrészt erről tudott-e, amikor alelnök volt, másrészt profitált-e belőle, amikor ő alelnök volt, és harmadrészt pedig azt próbálják kideríteni, hogy találnak egy bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy már elnökként Joe Biden közvetlenül megpróbálta eltussolni magát az ügyet az igazságügyi miniszteren keresztül, aki a legfőbb ügyész az országban. Tehát igazából erre a három konkrét kérdésre keresik a választ. Eddig is erre keresték egyébként, csak most konkrétan most már formális impeachment vizsgálódás indul az ügyben. Úgyhogy gyakorlatilag így néz ki a történet. Azért mondtam el ezt a hosszú hátteret, merthogy nyilván a demokrata ellen válasz, vagy ellenvélemény az az, hogy az egész politikai indíttatású. Van benne igazság egyébként, hogy nyilván politikai indíttatású, de ugyanezt el lehetett volna mondani egyébként a Trump elleni impeachment eljárásokról is, legalábbis az elsőről mindenképp. Úgyhogy alapvetően itt van az amerikai közélet, a politikai megosztottságnak egy ilyen újabb fejezete ebből a szempontból.

Az impeachment eljárásnak a vonatkozásában van bármi jelentősége annak, hogy tulajdonképpen ennek a tárgyát Joe Biden elnöki ciklusa előtti időszak képezi? 

Nincs. Tulajdonképpen a hivatalban való elmozdítás az alapvetően arra irányul, hogy ő elnökként megpróbált visszaélni a hatalmával, vagy visszaélt-e a hatalmával. Az, hogy ő alelnökként mit követett el, vélhetően mit követett el, az egy másik történet. Ehhez politikai tőke is kell a republikánusoknak, mert jövőre választási év van. Tehát még hogyha nem is tudják végigfolytatni, ugye most ott vagyunk, hogy még el sem indították az impeachment eljárást, most még csak vizsgálat van. Ha el is indítják az impeachment eljárást, és valószínűleg elindítják, mert nincs értelme a vizsgálatnak, ha nem indítják el, akkor csak a levegőben bokszolnak. Tehát hogyha elindítják az impeachment eljárást, akkor viszont borítékolható a végeredmény, legalábbis jelen információk alapján, hogy ez majd elakad. De a republikánusok is élhetnek azzal a módszertannal, amivel a demokraták éltek a Trump elnökség alatt, nemcsak az impeachment eljárások kapcsán, hanem mondjuk a Robert Mallorch-féle különleges ügyészi vizsgálaton keresztül, hogy fogalmazzunk úgy, hogy megrázzák a fát, és akkor megvan konkrétan az a bűncselekmény, vagy az a konkrét ügy, amit várják, hogy leessen, de nem baj, ha nem az esik le, mert leeshet mellette öt másik dolog, ami aztán majd akár ki is lesz a republikánus elnökjelölt, majd jövőre, tehát Donald Trump, vagy Ron DeSantis, vagy bárki más. Hagyjuk ezt még nyitva ezt a kérdést, annak mindenképp hasznos adalék lesz, meg általában a republikánusoknak hasznos adalék lesz a választásra, hogy a legesélyesebb, és potenciálisan a demokrata jelölt, Joe Biden milyen ügyekben érintett. Tehát ennek mindenképp van egy politikai oldala.

Az előbb már beszéltünk arról, hogy az amerikai alkotmányos rendszerben ez a jogintézmény mégiscsak súlyos bűncselekmények kivizsgálására lett létrehozva, erre találták ki. Az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, hogy eltolódott ebbe a politikai irányba, politikai revolverezésre használják a felek. Tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy lejáratódik ez az intézmény a szélesebb közvélemény előtt, és ha egyszer tényleg szükség lenne rá, akkor majd senki nem hisz ennek a szükségességében, vagy amúgy ez egy hasznos és tényleg tényfeltárásra és a büntetőjogi következmények kivizsgálására megfelelő intézmény?

Az első részével kapcsolatban a Trump-adminisztráció alatt ezt sokan felvetették, főleg a jobboldalon, hogy így lényegében kiüresedik maga az impeachment eljárásnak az intézménye, hogyha politikai szimpátiák hiányában egyszerűen csak elindítható. Tehát, hogy ilyen szempontból valóban olyan a közhangulat, hogy potenciálisan kiüresíti magát az intézményt. Azt, hogy ez mennyire hasznos, mennyire haszontalan, nyilván akik szeretnék eltávolítani a másik politikust, azoknak továbbra is hasznos dolog lesz.

Ez egy kicsit olyan, mint az obstrukció a felsőházban. Az obstrukció a felsőházban azt jelenti, hogy adott esetben egy-egy törvény, vagy törvénytervezet - fogalmazzuk úgy, hogy halálra beszélhető, ami azt jelenti, hogy soha nem fogadják el, mindig joga van valamelyik szenátornak hozzáfűznie valamit, és szoktak így különböző törvénytervezeteket halálra beszélni szó szerint, hogy hát nem szavazunk róla, hanem még ezt szeretném elmondani, még azt szeretném mondani, és akkor ilyen tényleg ilyen nagyon hosszú, több órás monológok lesznek ebből, így a szenátor részéről. Tehát az obstrukcióval kapcsolatban merült fel pártállástól függetlenül Joe Biden is egy nagyon jó példa egyébként, hogy ha éppen a kormánypárti oldalnak a politikusa, vagy ellenzéki oldalnak a politikusa, hogy ennek függvényében alakítja ki a véleményét arról, hogy most akkor ez egy alkotmányosan fontos eszköz, vagy nem fontos eszköz. Tehát valóban kihasználható aktuálpolitikai vitákra. Ezt csak egy párhuzamként mondom, hogy arról is nagyon régi vita zajlik, de mivel mindig van legalább egy érdekelt fél, jellemzően egyébként az ellenzék, akik azt szeretnék kihasználni, akik éppen pozícióban vannak valamelyik házban, addig mindig erre lesz kereslet. Ilyen szempontból valóban ilyen idők jönnek, csak még egy gondolat.

Itt az impeachment meg a jogi vagdalkozás, illetve a csetepatéknak a margójára. Ugyanez a helyzet, kevesebbet beszélünk róla, ugyanez a helyzet a Trump vádemelésekkel. Donald Trump ellen négy alkalommal emeltek vádat, mint volt elnök ellen.

Tehát nem a szokásos úgymond sárdobálás van, illetve az eddig már évtizedek, vagy évszázadok óta látott lejárató kampányok, amiket nagyon jól ismerünk, főleg az amerikai közéletből. Hanem konkrétan valakit úgy fognak ellehetetleníteni, hogy egyrészt valamivel megvádoljuk, ez hagyján, ez még csak a sárdobálás része, de hogy úgy időzítjük majd a vádemelést, meg a bírósági eljárást, hogy az majd egybeessen a kampányidőszakkal, és az illető ne győzzön. Hát a tárgyalóterem, meg a kampányhelyszín között ingázni érdekes lehet, ugye Donald Trump esetében legalább kettő a négyből, lehet, hogy három is el fog indulni egyébként. Tehát, hogy ez is ide tartozik az impeachment kategóriába olyan értelemben, hogy ez is egy igen komoly jogi eszköz, ami viszont politikai célokra kiüresíthető, vagy használható.

Benne van az a pakliban, hogy az impeachment eljárás megindításával a republikánusok kinyitják Pandora szelencéjét, és ez esetleg a jövőben a választás előtt visszaüthet rájuk?

Abszolút benne van a pakliban, csak ugye ők azt mondják, hogy ezt a demokraták már megtették az első Trump impeachment eljárás kapcsán. Tehát ha visszanézzük az akkori kommentárokat, akkor már ott lehet látni olyan állításokat, miszerint nem eléggé megalapozott maga a vádeljárás, vagy vádeljárás indítása Donald Trumpal szemben. Itt már megoszlanak a vélemények, de a politikai környezet, meg általában a hangulat az már akkor ugyanilyen volt. Tehát ezért kezdtem azzal, hogy amikor 2022 novemberében az alsóházban többséget szereztek a republikánusok, akkor már tettek célzásokat arra, hogy akkor kölcsönkenyér visszajár. Tehát hogyha nekünk ezt kellett négy éven át hallgatni, akkor most rajtunk a sor. Tehát ilyen értelemben a Pandora szelencéje már kinyílt évekkel ezelőtt.

A CNN legújabb országos közvélemény-kutatása szerint Joe Biden munkájának az elfogadottsága jelenleg 39 százalékon áll. Esetleg ebből következtethetünk-e bármire is a jövőre esedékes választással kapcsolatban, illetve az impeachment eljárás lehetséges megindulása, hogy befolyásolhatja ezt?

A 39 százalékos elfogadottság vagy támogatottság az alacsonynak tűnik, és az is, tehát általában elnökök, olyan 60-65 százalék körül szokták megkezdeni az elnökségüket, és aztán van egy ilyen, általában száz napig, százötven napig tartó ilyen mézeshetek, vagy hónapok, pontosabban amíg ez kitart, és akkor utána elkezd csökkenni. És az, hogy ez hogyan csökkent, hogy mélyrepülés, vagy szépen fokozatosan, az nyilván elnökönként változó. Ha történik valami rendkívüli esemény, esetleg mondjuk megtámadják az országot, láttunk már ilyet, 2001. szeptember 11-én, akkor az amúgy alacsony támogatottság az egekbe tud nőni, tehát ilyen volt az ifjabbik Bush alatt. Ugye 2001. szeptember 11-én akkor lényegében 60, illetve 65-67 százalékra emelkedett a támogatottsága az ifjabb Bushnak, akinek nem volt kimondottan erős addig sem, viszont onnantól kezdve majdnem másfél éven át szinte stabilan kitartott 60 százalék körül, mert olyan volt a közhangulat.

Visszatérve Joe Bidenre, ez a 39 százalék, én azt szoktam mondani, hogy ez ilyen trumpi magasság, vagy mélység, attól függ, honnan nézzük. Tehát Donald Trumpnak volt rendszerint 40 és 43 százalék közötti támogatottsága, ami 38 százalék körülre csökkent le még 2018 nyarán, amikor volt a déli határon jelentkező ilyen nagyobb illegális bevándorlási hullám. Ugye itt a gyerekeknek a különválasztásról a szüleiktől, tehát hogy ez igen rossz képet festett róla a médiában.

Alapvetően mind a mai napig Donald Trumpnak a támogatottságát is mérik, az sem sokkal jobb. Továbbra is ilyen 39-40% körül van. A támogatottság, ez csak arról szól, hogy ellenzik, de ennyi százalék igazából, a 39 százalék az arról szól, hogy ennyien támogatják, vagy állnak ki határozottan Joe Biden mellett pártállástól függetlenül. Donald Trump esetében is ez egy ilyen 38-39 százalék körül van. Viszont van egy másik mérőszám, hogy mennyire nem fogadják el. Tehát, hogy általában mennyire elutasítják az adott jelöltet. Itt is eléggé magas egyébként Biden száma, tehát itt is egyébként több, mint 39 százalék, tehát ilyen 45 körül volt, amit legutóbb láttam, csak Donald Trump esetében ez még magasabb. Na most innentől kezdve ez egy ilyen módszertani kérdés, hogy hogyan készülnek ezek a felmérések, illetve mennyire a kemény magot szólítják meg. Alapvetően az mindenképp egy másik jelzése annak, hogy azért a Biden-adminisztrációval nem mindenki elégedett, hogy 39 százalékon túl. Ugye indul az ifjabbik Robert Kennedy is az elnökségért. Nincs reális kilátása, hogy ezt megnyeri az elnökjelöltséget, viszont az, hogy ő kétszámjegyű támogatottságot tudott elérni még pár hónappal ezelőtt, azért jelzésértékű volt arra vonatkozóan, hogy azért keresnének alternatívát a Demokrata Párton belül, csak nem találnak. Ha visszaemlékszünk 2020-ban is, ha Joe Bidennek a támogatottságát megnézzük, ugye hullámzott folyamatosan, amikor még 8-9-en voltak elnökjelölt aspiránsok, és hát végül azért ő jött ki, mert bármilyen furcsán hangzik, és ilyen banálisan, de nem találtak jobbat. Tehát nem találtak nála olyan mérsékeltebbnek, moderáltnak feltüntethető jelöltet, aki adott esetben megverheti Donald Trumpot.

És hasonló a probléma egyébként a republikánus oldalon. 39% Biden esetében önmagában alacsonynak mondható, a gazdasági mutatók sem a legjobbak, tehát gondolok itt az inflációra, üzemanyagárakra, meg a munkanélküliségi rátára.

Tehát ott voltak olyan helyek, amelyeket egy az egyben elvesztettek a republikánusok. Részben azért, mert trumpi jelölteket indítottak, ami adott esetben elriasztotta a mérsékeltebb szavazókat. Részben pedig azért, mert voltak olyan helyek, ahol egyszerűen mondjuk fogalmazzuk úgy, hogy például az abortuszpárti szavazók a lábukkal szavaztak, ahogy mondani szokás Amerikában, tehát hogy még a hatása alatt voltak a tavaly nyáron kijött legfelsőbb bírósági döntésnek, ami egy trumpi politikának a következménye volt, hogy 1973-ban országos szinten liberalizált abortusz szabályozást megfordítják, és visszaadják a tagállamok szintjére. Ez sok szavazó, főleg fiatal nők számára, a 20-as éveiben lévő nők számára azért ez úgy jött le, hogy megfosztják őket, vagy korlátozzák a jogaikat, és aktivizálták magukat. Ez kimutatható volt a félidős választáson. Ezt az egészet csak azért mondom, hogy a republikánusok már tavaly novemberben arra próbáltak építeni, hogy infláció, munkanélküliség, üzemanyagárak, élelmiszerárak, meg általában közbiztonság. Úgyhogy ezért mondom, hogy a 39% alacsony, de itt ezt kontextusba kell helyezni, hogy mellette milyen Donald Trump támogatottsága és elutasítottsága, meg hogy milyen körben mérik ezt. De itt a trumpi vonalra még külön érdemes visszatérni, mert ebből a szempontból egy még összetettebb képet lehet látni.

A Republikánus Párton belül van esély arra, hogy Trump helyett mondjuk De Santis legyen a befutó?

Elviekben van, de a mostani felmérések alapján nincs. Tehát  Donald Trumpnak akkora az előnye, nemcsak hozzá képest, hanem az összes többi republikánus elnökjelölt aspiránshoz képest, ha az összeset összeadjuk, az összes támogatottságát, akkor még így is legalább, ha jól emlékszem, ilyen 30-35 százalékos előnye van. Hasonló a helyzet egyébként a demokrata oldalon, tehát Joe Biden is toronymagasan vezet, például az ifjabbik Robert Kennedy előtt. Szóval, hogy alapvetően papírforma szerint lenne rá lehetőség, sőt, vannak olyan felmérések, amelyek idén augusztus közepén, augusztus vége felé lettek publikálva, amelyek azt mutatják, hogy

Szeretnének ők mást látni, de egyszerűen a politikai realitások egyik oldalon sem kedveznek egy alternatív jelöltnek. A Ron DeSantis kampányt nehezíti az is, hogy elakadt menet közben. Tehát neki, ha visszaemlékszünk, nagyon jól emelkedett végig a támogatottsága főleg tavaly a félidős választásokat követően, amikor a trumpi jelöltek elbuktak a szenátusban, illetve tagállamokban, meg általában az alsóházban, akkor kimondottan sokan ki is álltak Donald Trump mögül. Ron DeSantis belecsúszott abba a csapdába, hogy egyfelől, egyesek szerint nem eléggé karizmatikus. Ezt főleg a Trump-vonal mondja. Ebben van igazság. Tehát ő direkt kimondottan visszafogott retorikával operál. De nemigen lehet tőle hallani olyan karcos mondásokat, vagy erős mondásokat, mint Donald Trumptól, szinte bármelyik nap mondjuk a Twitteren egyfelől, másfelől viszont nagyon sok kultúrharchoz kapcsolódó kérdésben gondolok itt, adott esetben mondjuk a gyermekvédelem, illetve a kritikai fajelméletnek az ügyére, vagy akár a Disney-vel, illetve LMBTQ vonalon folytatott ilyen vitáira. Nagyon sok kérdésben, meg a másik oldal kifejezetten mondjuk Trump jelöltként azonosítja, meg hát régen még Donald Trump támogatta.

De ezzel együtt ugye még korai lenne leírni, mert ugye ő most arra hajt, hogy az első előválasztási államokban, tehát New Hampshire-ben, Iowában, tehát ott próbáljon meg majd lendületet szerezni. A felmérések egyébként ott is inkább Trump előnyt mutatnak, de nem muszáj neki kimondottan elsőnek lennie, tehát nem törvényszerű, hogy az, aki majd nyer New Hampshire-ben, meg Iowában, az majd elnökjelölt-aspiráns lesz. Donald Trump sem nyert, ha jól emlékszem még 2016-ban Iowában, hanem talán Ted Cruz, de mégis Donald Trump lett az elnökjelölt ugye 2016-ban. Tehát ez nem törvényszerű, de e

Következő kérdésem az elnökválasztás kimenetelének az amerikai külpolitikára gyakorolt hatására vonatkozna. Nagyjából az látható, hogy Ukrajna támogatásának kérdésében, a Tajvannal kapcsolatos kérdésekben a Demokrata Párt és a Republikánus Párt együtt mozog. Tehát ilyen szempontból van annak jelentősége, hogy most De Santisnak, Trumpnak, vagy Joe Bidennek fogják hívni az elnököt 2025 elején?

Mindenképp van jelentősége. Az amerikai külpolitikának az elsődleges felelőse az amerikai elnök. Részben az amerikai alkotmány második cikkelye alapján, tehát ő a haderő főparancsnoka, ő az elsődleges képviselője az országnak, az Egyesült Államoknak, illetve általában hozzá tartoznak ezek az ügyek. Plusz egy sor alkotmánybírósági döntés, illetve legfelsőbb bírósági döntés, illetve történelmi precedens is felépítette az elnök hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában, meg általában a végrehajtó hatalom hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában. Amit részben korlátoz a kongresszus leginkább az úgynevezett erszény hatalmával, tehát vagy ad valamire pénzt, vagy nem ad rá pénzt, vagy konkrétan előírja, hogy mire kell pénzt költenie a végrehajtó hatalomnak, ha tetszik, ha nem tetszik. Tehát meg tudja kötni az elnök kezét sok esetben, de a kezdeményezés általában az elnöknél van. Tehát ilyen szempontból számít, hogy az elnök milyen, azt tudjuk mondani, hogy milyen súlypontokat, milyen hangsúlyokat emel az amerikai külpolitikába. Gyökeres nagy változást nem feltétlenül tud elérni, főleg, hogyha a kongresszust nem támogatja.

Donald Trump egy klasszikus példa ebből a szempontból, tehát miközben négy évig azt hallgattuk, hogy ő mennyire az oroszok embere, mennyire támogatja Oroszországot. Tulajdonképpen erről nem lehetett egyértelműen meggyőződni. Persze voltak ilyen kisebb ügyek, ami alapján lehetett kommunikálni ezt a következtetést, viszont a gyakorlatban, gondoljunk itt, adott esetben az Oroszország ellen bevezetett még az orosz-ukrán háború, Ukrajna orosz invázióját megelőző amerikai szankciókra, azokat alapvetően bevezette a Trump-adminisztráció, csak ugye hozzá kell tenni, hogy a szankciók egy részét kimondottan a kongresszusból indították. Tehát nemigen tudtuk a gyakorlatban feltétlenül letesztelni, hogy egyébként, ha úgy tetszik, szabadjára engeded Donald Trumpot, milyen külpolitikát végzett volna. Ez furcsán hangzik így visszatekintve, főleg azok számára, akik hát kaotikus, meg következetlen külpolitikát társítanak a adminisztrációhoz, de az a helyzet, hogy sok tekintetben meg volt kötve a keze, és kimondottan nem is izolacionista elnökről volt szó, mint amit szoktak rá mondani. Tehát ha valami aktív volt 2017 és 2021 között, akkor az az amerikai külpolitika.

Az orosz-ukrán háború kapcsán például, hogy konkrétumot is mondjak, például az amerikai támogatás nem az egész, de egy jelentős része az úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Tehát amikor ilyeneket hallunk a sajtóban, hogy a Biden-adminisztráció 150 millió dollár értékben ad Himars eszközöket vagy bármilyen, csak mondtam egy random számot, meg egy eszközt, tehát hogy Ukrajnának ad x-100 millió dollár értékben valamilyen eszközt, akkor ez úgynevezett többnyire úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kongresszus felhatalmazta az elnököt, konkrétan Ukrajna kapcsán, hogy ennyi meg ennyi kereted van egy évben, itt legalább 1 milliárd dollárról beszélünk, és ezen belül tulajdonképpen a rendelkezésre álló, a Pentagonnak a felhalmozott készleteiben rendelkezésre álló adott esetben nem a legfrissebb, hanem inkább a régebbi technológiákat odaadhatod megfelelő feltételek mellett az adott országnak, jelen esetben Ukrajnának. Mivel ez elnöki döntés sok esetben, tehát nem arról van szó, hogy konkrétan utasítja erre a kongresszust, csak felhatalmazza. Akkor például ilyen területen, hogyha egy másik elnök lenne, mondjuk, Ron Desantis, akkor nem biztos, hogy erre sor kerülne. Azért Desantist említettem, mert most nemrég volt a republikánus elnökjelölt-aspiránsoknak az első vitája Milwaukee-ban. Ott Donald Trump nem vett részt, mert részben ezzel trollkodott, részben pedig igazából nem volt szüksége rá a támogatottsága alapján, de ott megkérdezték a műsorvezetők, hogy hát ki az, aki változtatna az Egyesült Államok Ukrajna politikáján? És ketten emelték fel leghatározottabban a kezüket. A lehangosabb Desantis volt, és az indoklás az az volt, hogy azért nem támogatja, hogy ugyanilyen mértékben erősítse Ukrajnát az Egyesült Államok, mert ez igazából egy európai kérdés. Nem azt mondta, hogy Ukrajnát nem kell támogatni, hanem azt mondta, hogy majd, hogyha az európaiak is támogatják, akkor majd esetleg lehet róla szó.

Ukrajna kérdésében a Trump-i vonal, akik kisebbségben vannak egyébként a kongresszusban, ők alapvetően külön mozognak. Tehát most nemrég szavaztak nyáron az úgynevezett NDA-ről. Nagyon röviden ez a védelmi költségvetésnek egy ilyen szerves, ha úgy tetszik egy alapzata, ami arról szól, hogy majd, amikor a védelmi költségvetésről szavaznak, hogy az erszény hatalmára visszautaljak, akkor konkrétan milyen célokra, milyen eszközökre, mennyi pénzt kívánnak allokálni vagy fordítani. És miközben a felsőház meg az alsóház is elfogadta, hogy Ukrajna alsó hangon 300 millió dollárt kaphat a következő években, az alsóházban megjelent egy olyan kiegészítés, egy olyan igény, hogy ennek az összegnek egy darabig csak a 2%-át tesszük lehívhatóvá, vagy elérhetővé, egészen addig, amíg az európai NATO tagállamok a GDP 2%-át nem költik védelemre. Ez igazából nem Ukrajnáról szól, ez egy republikánus vagy konzervatív panasz általában az európaiakkal szemben. Ugye itt is általánosítunk, mert itt országonként változó a helyzet, de a lényeg, hogy azért vannak nüansznyi különbségek, és számít, hogy ki lesz majd az elnök 2025 januárjában. Ahogyan az is számít, hogy többsége lesz a kongresszusban, vagy sem. Jövő novemberben ez is majd eldől.

Végezetül pedig Trump legújabb interjújában elmondottakkal kapcsolatban kérdeznék. Trump azt mondta, hogy ha őt választanák meg elnöknek, akkor nagyon gyorsan véget vetne a háborúnak, mint Volodimir Zelenszkijjel, mint pedig Putyinnal leülne beszélgetni, és olyan ajánlatot tudna nekik tenni, ami alkalmas lenne arra, hogy befejezzék a háborút. Van ennek realitása vagy ez csak egy politikai üzenet?

Ez inkább politika, már csak azért, mert ugye láttunk hasonló példát Észak-Korea kapcsán, amikor 2017-ben hivatalba lépett a Trump-adminisztráció, akkor a külügyminiszter elmondta még abban az évben, hogy amikor volt az átadás-átvétel, tehát az Obama-csapat átadta a stafétát a Trump-csapatnak, akkor a külügyminisztériumban figyelmeztették Tillersonékat az Obama-emberek, még az átadás-átvétel részeként, hogy a legfőbb problémátok, mondják ezt akkor '17-ben, a legfőbb problémátok a közeljövőben majd Észak-Korea lesz. Ha visszaemlékszünk, 2017 augusztusa magasságában, augusztus-szeptember körül volt, igen feszült a hangulat Észak-Korea és az Egyesült Államok között, mert Észak-Korea újra elkezdte, vagy fellendítette a ballisztikus rakétakísérleteit. Akkor volt az 2017 szeptemberében, amikor volt az ENSZ közgyűlés, és Trump akkor mondott ilyeneket, hogy rakétaember, akkor voltak ilyenek, hogy nekem is van gombom, és rossz hírem van, az enyém működik.

A Twitteren üzent Donald Trump, hogy egyeztetett a tábornokaival meg a katonai tanácsadókkal, és az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy, és bejegyzésnek vége. És kilenc percig nem jött semmi, és az újságírók azt hitték, hogy most megyünk háborúba Észak-Koreával, és 9 perc múlva jött a folytatás. Az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy transzneműek szolgáljanak az amerikai haderőben. Ez egy teljesen másik ügy, nyilván értelemszerűen, csak ilyen volt a közhangulat, azért mondom, hogy alapvetően volt rá példa, és akkor innen meg eljutottunk odáig, hogy kétszer is találkoztak, ami ugye példátlan volt. Emlékszem, mikor ugye először találkoztak, és átment a demilitarizált övezetbe, ugye Donald Trump, a Dél-Koreai Köztársaság, illetve Észak-Korea között. Emlékszem, akkor Japánban volt csúcstalálkozó, és a tévében hívtak engem is beszélgetni erről. Általában mindig előtte egy nappal szólnak, vagy még aznap. Kivételesen most, jól emlékszem, hogy ilyen csütörtöki nap szóltak, hogy na, akkor beszélgessünk erről majd vasárnap reggel. És akkor megvolt a találkozó Japánban hétvégén, majd hirtelen fogta magát az amerikai elnök, Donald Trump és átment Észak-Koreába. Illetve találkozott az észak-koreai vezetővel. És akkor nyilván, amikor beültünk a stúdióba, akkor mindenről beszéltünk, csak éppen nem Japánról, meg az ottani G7 csúcsról, hanem konkrétan, akkor beszélgessünk Észak-Koreáról, meg az észak-koreai-amerikai viszonyról. Ezt az egészet csak azért mondtam el, mert ott is megvoltak a találkozók, és igazából az észak-koreai, illetve amerikai kapcsolatok nem javultak érdemben. Tehát ez annyira nem egy one men show, nem egy egy emberes történet, hogy akkor az amerikai elnök majd megváltoztatja, már csak azért sem, mert a másik oldalon sem feltétlenül egy emberről beszélünk.

Tehát itt nyilván egy orosz szakértőt érdemes, vagy ukrán szakértőt érdemes behívni ez ügyben.

Tehát ha azonnal elzárná a pénzt, meg elzárná a fegyvereknek a szállítását, akkor nyilván azt megérezné Ukrajna, értelemszerűen, de azért itt a kongresszus egyrészt megkötheti az elnök kezét, én utaltam rá korábban, másrészt meg azért ezek nem egyik napról a másikra szoktak történni. Tehát ez inkább ilyen politikai mondás.

Itt arról is vannak viták, hogy megtörtént, vagy bekövetkezett volna-e az Ukrajna elleni olasz invázió, hogyha Donald Trump lett volna a hivatalban. Ez a mi lett volna, ha, tehát ilyen értelemben nem érdemes erre sok időt fordítani, mert csak spekulálunk. Abból a szempontból tényleg egy kérdőjeles történet, hogy az elrettentést, ami nem csak fegyverekből áll, hanem politikai elrettentésből is, tehát mielőtt még bárki fegyvert ragadna, én egyértelműen, én és a szövetségeseim egyértelműen jelezzük kifelé a politikai szándékot, hogy igenis, hogyha ezt meg ezt megteszed, akkor a legrosszabbra számíts magadra nézve. Zárójel az, ami a II. világháború előtt elmaradt, tehát ezért tudta Hitler folyamatosan lépésről lépésre megtenni, amit megtett, merthogy nem volt egyértelmű elrettentés a Nyugat részéről. Szóval, hogy alapvetően az elrettentés a Trump-adminisztráció részéről valószínűleg hitelesebb lett volna, már csak a kiszámíthatatlan retorika miatt is. Az, hogy ez javított volna-e a nemzetközi biztonsági helyzeten, vagy a környezeten, azon meg tényleg csak spekulálni tudunk. Ugye ne feledjük el, hogy vannak olyan nemzetközi fegyverkorlátozási megállapodások, ilyen megállapodás például, amelyek a közepes hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakéták számát korlátozzák, amelyek már a Trump-adminisztráció alatt mind amerikai, mind orosz részről sutba lettek dobva. Tehát alapvetően azért a helyzet elmérgesedése az nemcsak egyik adminisztrációról a másikra történik, hanem ez egy több éves folyamat. Úgyhogy ilyen szempontból én nem hiszem, hogy egyik napról a másikra ezen lehetne érdemben változtatni. Teljesen mindegy, hogy kiről beszélünk, tehát itt nemcsak Donald Trumpra igaz, igaz ez Joe Bidenre is, vagy bármelyik más elnökre. Úgy szokott ez történni, hogyha mondjuk vannak változások, hogy általában az elnök előre küldi valamelyik képviselőjét. Tehát a történelmi példa Nixon adminisztráció volt, amikor megnyitotta a vörös Kínát, azzal hogy elkezdett tárgyalni. Ugye előkészítették a Nixon-Mao találkozót, ugye az sem egyik napról a másikra ment, hanem előtte, például Harry Kissinger, az akkori nemzetbiztonsági főtanácsadó utazgatott Pekingbe, utazgatott Kínába, és konkrétan előkészítette ezt. Egyébként az akkori amerikai külügyminiszter tudta nélkül. Tehát, hogy ilyen, legalábbis a visszaemlékezések alapján ez így tűnik. Úgyhogy alapvetően azért nem egyik napról a másikra történne ez.

(Borítókép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230406-trumppal-vagy-nelkule-valosithato-meg-a-trumpizmus)