Az elmúlt napok és az elkövetkező hetek (nem kizárt, hogy hónapok) legfontosabb témája a Fidesz két prominens női politikusának (Novák Katalin és Varga Judit) lemondásához vezető kegyelmi botrány lesz. A téma érzékenységét tekintve nem meglepő, hogy komoly felháborodás övezte és övezi a döntést. Az ellenzéki pártok folyamatosan demonstrációkat és tüntetéseket szerveznek a kormányzattal szemben, nem elégszenek meg a már lehullott fejek mennyiségével. Ahogy a többi más politikai kérdésben, úgy ebben az esetben is a rendszer egészét akarják megdöntve látni. Noha ennek az esélye és módja erőteljesen vitatott, miután a különböző politikai aktorok (és politikatudósok) másképp vélekednek az Orbán-rezsim jellegéről. Ebben a cikkben nem is kívánunk ehhez a diskurzushoz csatlakozni.
Miután két választást is rendeznek idén Magyarországon, így kézenfekvő ennek a kontextusában áttekinteni a lehetséges forgatókönyveket, illetve válságértelmezési stratégiákat. Először röviden felvázolom a politika normál és rendkívüli állapota közötti különbségeket. A Fidesz és Orbán Viktor gyakran fordították az előnyükre az utóbb említett jelenséget, erre több példát is fogok hozni. Minden kétséget kizáróan Novák és Varga lemondása ebbe a kategóriába tartozik, azonban lényegesen eltér az eddigiektől. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a kormánypárt kommunikációs gépezete kidolgoz egy olyan narratívát, amely hatékonyan tudja csökkenteni a kormánypárti szavazók között potenciálisan fellépő elbizonytalanodást. Amennyiben ez a belsőválság-kezelés nem lesz sikeres, akkor a kormánypártok jelentős népszerűségcsökkenést szenvedhetnek el.
1) A politikai válság mint probléma és lehetőség
A politikának minden politikai közösségben megvan a maga dinamikája, ritmusa. Az x évente bekövetkező választások, a törvényhozás szabályozott, időszakos működése stabilitást és kiszámíthatóságot kölcsönöz a politikai életnek. Keretet szab neki és mederben tartja a történéseket. Ilyenkor a politika szereplői normakövetőek, a közösen elfogadott játékszabályok mentén politizálnak; azokat semmi esetre sem hágják át, hiszen az egyensúly megtartásában érdekeltek. Ez nagyjából leírja azt, amit a politika normál állapotának tart a politikatudomány.
Ezzel ellentétes világot fest le a politika rendkívüli állapota. Olykor a politikai közösségek válságokkal találkoznak, amelyek hathatós és gyors választ igényelnek. Ilyenkor a szabályokra és a normákra a politikusok inkább akadályként tekintenek, amelyeket a válságkezelés érdekében át kell gondolni. Természetesen a cél egy új egyensúlyi állapot elérése, a stabilitás biztosítása. A külső sokkok, gazdasági válságok, egy háború kitörése vagy akár egy alkotmányozási helyzet maga (2010) is alkalmat adhat az egyensúly rövidtávú kibillentésére, ami egyben lehetőséget is jelent.
A politika természetéből adódóan egyszerre magában hordozza a megtartásra és a változtatásra való törekvéseket. A normál állapot sokkal inkább az előbbire igaz, míg a rendkívüliség az utóbbira jellemző. Az orbáni hatalomgyakorlás előszeretettel használja ki és adott esetben generálja a rendkívüli állapotokat. A 2008-2009-es gazdasági válság és az őszödi beszédet követő morális-legitimációs válság lehetővé tette a jobboldal számára, hogy a kétharmados felhatalmazásával élve radikálisan felforgassa az addigi erőviszonyokat, illetve módosítson az alkotmányos kereteken. A gazdasági válságot Orbán Viktor sikeresen fordította le belpolitikai színtérre, hiszen azt a posztkommunista magyar demokrácia válságaként (a Nyugatéról nem is beszélve) aposztrofálta.
A migrációs válságot, a koronavírus-járványt, illetve az orosz-ukrán háborút a kormánypárt rendre felhasználta, hogy a lakosság számára biztonságot és stabilitást sugározzon. A rendkívüli helyzetekben nincs helye a technokrata megoldásoknak, a kezelendő válságok cselekvőképességet és mindenekelőtt karizmatikus fellépést igényelnek. Ezek némileg "korkövetelmények", de a demokratikus ember politikai megváltásigényét is kiszolgálja. Amíg Orbán Viktort az ellenzékiek megvetik, addig a kormánypárti szavazók feltétlenül bíznak benne, mivel Orbán az előbb kifejtett igényeiket kielégíti. Orbán Viktor és a Fidesz számára az eddigi tapasztalatok alapján a rendkívüli helyzet olyan, mint halnak a víz.
Ez a jelenlegi helyzet azonban más.
2) Élére kell állni? - A kormánypárt narratívája
A kegyelmi botrány és a lemondások körülménye egy olyan szellem, amelyet nem akart a Fidesz kiengedni a palackból. Pedig kikerült. Az egyedüli kérdés, hogy milyen hatékony lesz a kármentés? Miután a gyermekvédelem a magyar kormánypártok egyik zászlósügye, így nem meglepő, ha ez a esetleg némi feszültséget gerjeszt a fideszes szavazók körében. Az ellenzék a kormány, azon belül Orbán felelősségét és morális bukását próbálja a diskurzus lényegévé tenni. Ez a keretezés egy diszkurzív csatára készteti a Fideszt.
A kormánypárti kommunikációs gépezet egy meglehetősen erős, koherens, disszonanciát redukáló termékkel sikerült előállnia. Elsősorban a botrány jelentőségét csökkentik azzal, hogy a felelősségvállalásra helyezik a hangsúlyt. Minden azért történik, mert a jobboldalt felelősségteljes politikai aktorok teszik ki. Ez maga a normalitás keretei közé próbálja szuszakolni a helyzetet, magától értetődőnek beállítva a jobboldalon történő súlyos hibát követő lemondást. A kormánypártok kimondatlan célja a válság izolálása, a felelősségvállalás következtében "bukók körének" a minimalizálása. A lehetséges (morális) elbizonytalanodást tovább csökkentheti a kormánypárti szavazók számára a magyar baloldal 2006-os morális válságának a párhuzamba állítása. Sokat elhangzó, gyakran visszatérő toposzok foglalkoznak Gyurcsány Ferenc közéleti szerepvállalásáról, ezt szükségtelen hosszabban kifejteni.
3) A (rendszer?)válság lehetséges kimenetele
Azonban a jelenlegi politikai helyzet kezelésének a sikerességéből/sikertelenségéből fakadó eredmények értelemszerűen csak utólag, retrospektíven állapíthatóak meg. Az ellenzék egy "fordított 2006"-ban reménykedhet. A Fidesz abban érdekelt, hogy a megfelelő narratívával, a "megbukók körének" szűken tartása mellett úrrá legyen ezen a rendkívüli helyzeten, majd visszaállítsa a politika azon működésmódját, amely a párt számára kényelmes, bejárt.
Ez nem lesz könnyű feladat, hiszen rengeteg problémával néz szembe a kormánypárt. Több olyan ügy van, amely helyi szinten kihathat a kormánypártok támogatására (akkumulátorgyárak és vendégmunkások), mindezekre a kegyelmi botrány csak rátesz egy lapáttal. Ugyanakkor minden eszköze megvan a kormányoldalnak, hogy minimalizálja a károkat. Könnyen lehet, hogy mindez csak egy nagyobb botlásként fog bevonulni a magyar politikatörténetbe. Minderre csak utólag fogunk választ kapni.
Amennyiben a Fideszt a választói megbüntetik, akkor ezt a távolmaradással tehetik elsősorban. Egyedül a Mi Hazánk erősödhet érdemben, mivel a Fideszre sok radikális jobboldali szavaz, elsősorban a Jobbik néppártosodása óta. Az ellenzéki pártok erősödhetnek, hiszen komoly mobilizációnak vagyunk a szemtanúi. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a Fidesz szavazótáborából érdemben átfognak szavazni a baloldali ellenzékre.
