Reaktor

A Reaktor Podcast vendége Horváth Benji, akivel a Fiatal Drámaírók Házáról, a fiatal dráma fórumáról, a keringés antológiáról és a magyar dráma helyzetéről fogunk beszélni. 

Te a Fiatal Drámaírók Házának az alapítója vagy, ezért így az első kérdésem az lenne, hogy miért gondoltad, hogy meg kell alapítani ezt a szervezetet?

Kicsit távolabbról indítanék. Biztos neked is volt már ilyen helyzet, amikor így belül éreztétek azt, hogy na most valamit csinálnom kell, és van egy ötlet, ami annyira mozgat, hogy igazából át se gondolod, csak tudod, hogy valamit lépned kell. Nekem is ilyen volt ez a Fiatal Drámaírók Háza, amit egyébként az szült meg, vagy kettő ilyen előzménye volt, hogy én is próbálkoztam még pályázatokkal, mint drámaíró, és pont akkor dobták vissza talán az egyiket így mindenféle kommentár nélkül, amit úgy egy kicsit sajnáltam. Mert az ember ír valamit, akkor tök jó, hogyha arra érkezik valami reakció. Meg nyilván láttam más pályázatokat is, hogy ugyanazok a nevek ismétlődnek, és egyszerűen azt éreztem, hogy így íróként kevés a lehetőség, vagy hogy így nagyon rá vagyok utalva másokra, hogy ők mondják meg, hogy én most jó vagyok-e vagy sem. Volt egyrészt egy személyes motiváció ebben nyilván, aztán mellette pedig, és talán ez fontosabb, hogy előtte évben voltam Norvégiában, Oslóban. Én norvég szakos voltam egyébként egyetemen, és akkor ott voltam egy ilyen tanulmányúton, ahol egy ottani diákszínjátszó fesztiválon önkénteskedtem, és nagyon megfogott az, hogy egyrészt, hogy létezik egy olyan szervezet, ez a drámaháza, így lefordítva Oslóban, aminek konkrétan az a feladata, hogy fiatal drámaírókat fogadjon be és adjon nekik teret. Tehát lehet jelentkezni mentorprogramokba, vannak előadások, és képzelj el egy színházteret, ami csak azoknak a drámaíróknak van fenntartva, akik a ház mentoráltjai. Már ez nagyon megérintett, meg az, hogy létrejön egy fesztivál, aminek az a struktúrája, hogy felkérnek fiatal írókat, vagy azt most nem tudom, hogy pályázatos alapon van mindegy, de hogy lényeg az, hogy fiatal írók írnak fiataloknak szövegeket. És nagyon megragadt ez az élmény, amikor ott vagyunk a fesztiválon, és ott van az író, ott van a diákcsapat, ott van a rendező, a zsűri, és kialakul egy beszélgetés, ahol az író megkapja azt, hogy hát lehet, hogy ez a szöveg nem működött annyira jól, vagy látja azt, hogy mik a hibái, de közben meg egy hatalmas élmény ez a találkozás.

És akkor azt csináltam, amit mondtam először, hogy visszadobták az egyik pályázatomat, hogy furcsálltam, hogy nem érzem magam rosszul tőle, hanem így volt egy ilyen, és azóta egyébként egyre gyakrabban vannak ilyen élményeim, hogy történik valami negatív, és nem érzem azt, hogy én ettől most rosszul lennék, hanem úgy érzem, hogy ebben van valami, amit még így nem tudok, és akkor elmentem zuhanyozni, és akkor jött az ötlet, hogy na, akkor én ezt most megalapítom, Fiatal Drámaírók Háza lesz a neve, és akkor így gondolkoztam, hogy jó, hát hogyha most megalapítottam egy ilyet, akkor mi az első lépés? Kiírtam Facebookra, és jött egy csomó gratuláció, hogy jaj, de szuper, mi ez? Sokan kérdezték, és valahol ez egy kamu volt akkor, mert hát ugye nem volt még Fiatal Drámaírók Háza olyan formában, de közben meg valahol mégsem, hiszen azt mondtam rá viccesen, hogy de van ház, mert én lakom benne egyedül. Tehát, hogy létezik.

De lényeg a lényeg, és be is fejezem ezt a sztorit, hogy még aznap felhívott az Illyés Lénárd Leó barátom, akivel még korábban dolgoztunk, és ő azt mondta, hogy na, akkor neki van egy ilyen programja, ami korábban futott, ez az Okuláré Projekt, akkor ezt most így élesszük újjá, hogyha már van egy ilyen szervezet, hogy létrejött Fiatal Drámaírók Háza néven, és akkor így indultunk be igazából. Tehát, hogy eltelt egy nap, és akkor rögtön már mondhatjuk, hogy egy nemzetközi programsorozat volt a kezemben. Úgyhogy ez egy ilyen hatalmas lépés volt. Lehet, hogy már előre szaladtam így a kérdésekre. Gyors az eredete igazából így a háznak. Az biztos, hogy egy-két évet ez úgy formálódott benne, meg nagy szerepe volt a Covidnak is, meg annak az időszaknak, hogy ez 21 januárja. Tehát ott nem nagyon volt akkor éppen mozgás, hanem így sok ilyen reflexív délután volt akkor.

Ez egy külföldi mintára megvalósult kezdeményezés, és akkor így konkrétan ez a magyar drámaíróház, ez pontosan mi is ennek a szervezetnek a célja?

Alapvetően igen, külföldi minta viszont, hát nem lehet összehasonlítani a norvég és a magyar kulturális vagy gazdasági helyzetet, szóval mintának ott a minta, de azt alkalmazni kell ebben a környezetben is. Alapvetően a célunk az az, hogy mi vagyunk, hát most nagyon röviden definiálva,

Azt hiszem, ez van most így az Insta bemutatkozásunkban. De én úgy szoktam magunkat hívni, hogy mi igazából a híd vagyunk így az amatőr és a profi között. Tehát, hogy egy olyan réteg, aki már nem a teljesen kezdő, de még nem is a már befutott író, hanem mi vagyunk így az a terep, ahol ők kísérletezhetnek, akiknek már van valamennyi gyakorlata. És egyszer beszélgettem Spiró Györggyel, és megkérdezhettem tőle, hogy szerintem mire van szüksége most a fiatal drámaíróknak, és ő nekem azt mondta, hogy a bukás lehetőségére. És így viccesen néha szoktam ezt mondani, hogy mi pont, hogy a bukás lehetőségét adjuk meg az íróknak, hiszen az ember gyakorlatból tanul, tehát hogyha te írsz egy szöveget, és mondjuk beválogatjuk, és látod, ezt felolvasva, akkor láthatod, hogy miért nem működik, vagy hogy mit lehet még rajta javítani, és mi vagyunk ez a. hát hogyha mondjuk egy ilyen háromszögben felrajzolnám azt, hogy vannak az alkotók, van a színházi szakma, és van a közönség, akkor mi így a három között középen, és végül is közvetítünk az alkotók és a színház között, tehát például születnek ugye szövegek a pályázatainkra, azok a hosszú távú célunk, hogy eljuttassuk olyan színházi intézetekbe, vagy akár csak olyan csoportokhoz, akik ezeket mondjuk előadhatják. Másik oldalon ugye ott a közönség, ezt talán nem is kell ragoznom, hogy a közönséget, meg az írókat hogyan kötjük össze. Mondjuk egy jó példa a fesztiválunk is. Nagyon sokat tudnék erről beszélni, de alapvetően ez a célunk, ez a közvetítés. Eggyel hátrébb lépve általánosságban pedig gyakran megkapom azért azt, hogy jó, hát kortárs dráma, kik foglalkoznak ezzel, meg hogy ez annyira szűk réteg. Igen, de hogy közben egy nagyobb dologról is van itt szó, egyrészt, hogy egy független kultúra és szabad alkotás, talán ezek az ilyen kulcsszavak, amik mögé így mi beállunk, és tágabb értelemben ezt is képviseljük.

A tevékenységi kör, ez egy közösség, egy műhely, vagy hogy lehet meghatározni, hogy mivel foglalkozik ez a ház?

Hát ez nagyon jó kérdés, mert azért nehéz erre válaszolni, merthogy állandóan változásban vagyunk. Nekünk, mi most abban az időszakban vagyunk, amikor a brandet építjük, kísérletezünk, hogy mi működik, mi nem működik, mi az a program, amit vigyünk tovább, mi az, amit ne vigyünk tovább. Nagyon leegyszerűsítve azt tudom mondani, hogy vannak pályázataink, rendszeresen kéthavonta oda érkeznek be szövegek, azokat mi kiválogatjuk, és akkor leszűrjük egy 6-os mezőnyre, és akkor annak a 6 szerzőnek mi mindig tartunk egy ilyen szakmai műhelyt, ahol ők akkor még fejleszthetik ezeket, és akkor ebből a hatból majd kiválasztunk hármat, amit bemutatunk az Okuláré projekt programsorozatban. Tehát ez egy ilyen állandó programunk például, és akkor annak meg az utóélete, meg mondjuk ez a keringésantológia, hogy akkor szeretnénk, hogy ezek a szövegek ne csak felolvasva legyenek, hanem jelenjenek meg írásban, vagy például készüljenek belőlük előadások, és akkor erre is volt példa most a fesztiválon. De közben meg nekünk azt gondolom, hogy az is a feladatunk, hogy valamelyest népszerűsítsük, nem csak hogy a drámaírás, de egyáltalán a színházat, meg az irodalmat. És ennek egy velejárója az is, hogy ez tőlünk mondjuk egy olyan online jelenlétet igényel, hogy ezt idézőjelben mondom, eladhatóvá kell tennünk. Tehát, hogy erre nagyon nagy hangsúlyt fordítunk, és szerintem ez egy fontos dolog, mert ha mondjuk most elkezdenék Facebookon böngészni, hogy megnézem a mi versenytársainkat, hogy kinek milyen a social felülete. Azért azt látom, hogy nagyon sokan nem fordítanak erre annyi energiát, akárcsak az interakció növelésére, vagy a vizuálra. Azért is gondolom egyébként, mert mondjuk nagyon sok olyan művész van, aki azt mondja, hogy jó, hát én megírom a szöveget, vagy megcsinálom azt az alkotást, de egyébként meg nem akarom úgy eladni magam, vagy így. Nem tudom, ez most lehet, hogy így nagyon leegyszerűsítve hangzik, és már lehet, eltértem a kérdéstől, de csak arra akartam kilyukadni itt a végén, hogy van azért nekünk egy ilyen intenzív kommunikáció és marketing tevékenységünk is, ami azt gondolom, hogy egyre fontosabb, mert egy ilyen hatalmas nagy zajban élünk most, egy ilyen kulturális területen is, tehát nagyon nehéz kiemelkedni szerintem, és erre kell valaki, aki nemcsak hogy felfedez esetleg egy tehetséget, hanem őt eladhatóvá is teszi.

Említetted itt többször is a fesztivált, hogy most volt szeptember 21-től 23-ig az első fiatal dráma fóruma, ami fórumfesztivál. Hogy jött ez az ötlet, miért pont egy fórum?

Ezt egyébként mindig én is összekevertem, hogy fórum vagy fesztivál, és így ösztönösen fesztivált mondok, hiszen egy fesztiválról beszélünk, de a nevében benne van az, hogy fórum és direkt került bele, az, hogy fórum. Az egyik alapötlet itt az volt, vagy amiből így építkeztünk, hogy volt egy drámaíró, most itt nevet nem mondanék, mert aztán végül nem lett az együttműködésből semmi, de ahogy ő mondta, hogy ő nagyon szívesen jönne műhelyt tartani, csak hogy olyan kár, hogy ez online van. Ugye ezek a kéthavi rendszerességű műhelyek, ezek mindig online vannak, hiszen nagyon sok olyan írónk van, aki nem fővárosi, tehát nagyon sokfele elérünk. Na és akkor ő mondta, hogy jó lenne, hogyha lenne valami személyes, egész napos valami, és akkor így elkezdtünk ezen gondolkozni. Ez volt az egyik pont, a másik meg, hogy tudtuk, hogy hát megint ki akarunk adni majd év végén egy antológiát. Ahhoz kéne valami eseményt csinálni, ami akkor nem csak annyi, hogy összejövünk és megünnepeljük, hogy kijött ez a könyv, hanem próbálunk megszólítani minél nagyobb közönséget, hogy eljöjjön. És akkor ezek az ötletek úgy adódtak össze, hogy akkor szerettem volna egy olyan találkozási pontot, vagy egy olyan, hát akkor használjuk ezt a szót, fórumot, ahol ott van az író, ott van a színházi szakma, és ott van a színház iránt érdeklődő közönség, és akkor adta magát, hogy jó, éppen készülnek előadásaink, akkor azokat ott be tudjuk mutatni.

Vannak ezek a műhelyek, akkor legyen drámaírói workshopnak. Mellette pedig még az is egy ilyen motivációm volt ebben, hogy mindenképp szerettem volna lenni. Ez volt az egyik ilyen első fix dolog, hogy egy elméleti konferenciát szerettem volna azért, mert előtte évben csináltam a szakdolgozatomat, és akkor azt láttam, hogy nagyon kevés a kutatható anyag, mondjuk így, kortárs magyar dráma területén, mármint most, hogyha szakirodalomra gondolok, és akkor úgy gondoltam, hogy az is fontos lenne, amivel aztán el tudjuk érni a színházi szakmát is. És most így utólag visszatekintve tényleg így örömmel mondhatom, hogy azon a délelőttön, amikor csináltuk ezt a konferenciát, végül is

Ebben a fórumban, vagy ezen a fórumon mit lehetett csinálni? Ugye említetted már a drámaelméleti konferenciát. Pontosabban milyen programok voltak még?

Az egészet egy fesztiválkóstolóval kezdtük. A Szatyor bárban volt. Az volt a célja, hogy az legyen egy ilyen, hát végül is egy plusz marketing felület nekünk, hogy aki arra jár, vagy éppen fogyaszt a Szatyor bárban, ő megismerhessen minket, és akkor ott volt tényleg egy ilyen, hát mondhatnám azt is, hogy ilyen vásári kitelepülés jellegű. Volt egy standunk, eljött a Mirrorman formáció, akik ilyen nagyon izgalmas tükörkosztümben mozgó emberek, művészek, nagyon izgalmas képek készültek velük, és akkor utána másnap követte ezt egy felolvasó est a Kelet Kávézóban, ahol kettő olyan szöveget mutattunk be, amik bár nem kerültek be az okuláréba, nem jutottak be abba a háromba, az adott fordulóban, viszont azt éreztük, hogy ezekben több van, és Nati, a kolléga végül is felkarolta ezt a két szöveget, és így összerakta egy programként, és a Keletben el tudtuk őket olvasni. Ide hívtunk el egy szociológust, hogy vele beszélgessünk, és akkor az este végül is a Feminizmus a kortárs drámában címet kapta. Az is egy nagyon izgalmas beszélgetés volt, ahol az volt igazából nagyon jó megélni, hogy a közönség is milyen aktívan vett részt. Tehát, hogy ez nekem új volt, hogy van egy ilyen kerekasztal beszélgetés, és nem az van, hogy csak az alkotók beszélnek, hanem tényleg a közönség is nagyon szépen belevonódott. Ja, ezek voltak az előprogramjaink. És akkor utána a f

Szerintem ezt is nagyon hamar kitaláltuk már, hogy ilyet mindenképpen szeretnénk. Pont ez az, amit korábban mondtam, hogy ez fontos, hogy az íróknak ne csak azt tanítsuk, hogy ne csak azt tanítsuk, hogy hogyan tudnak esetleg jobban írni, hanem hogy hogyan adják el magukat, vagy hogyan tudnak úgy kommunikálni a követőikkel, olvasóikkal, hogy kiemelkedjenek a többi író közül, szóval akkor így a Corvinus Művészeti Akadémiával együttműködve létrehoztuk ezt a szerzői önmenedzsment workshopot. Ott volt egy könyvkiadó, egy artist manager és egy kommunikációs mentor, szóval nagyon izgalmas volt a program. És akkor a fesztivált pedig végül az utolsó napon magával a könyvbemutatóval zártuk. Igen, lényegében ez volt így. Jó sűrű három és plusz kettő nap volt. Úgyhogy még egy kicsit én is így a hatása alatt vagyok. Hát ja, most már egy hét eltelt azért.

Ezek a színdarabok mi alapján lettek kiválasztva?

Minden Okuláré fordulóban, tehát amik így kéthavonta vannak, van egy közönségszavazás. Tehát, hogy ebben az Okuláréban általában egy ilyen 15-20 helyszín részt vesz minden fordulóban, és akkor ők egyenként leadják a szavazatukat valamelyik szövegre a háromból. És akkor a négy szöveg, amit bemutattunk, végül is ezeknek a fordulóknak a győztesei. Tehát, hogy valahol már van egy ilyen eredményünk, hogy na, akkor ők közönségkedvencek lettek. Az, hogy ezekből hogyan készült előadás, az viszont mind a négy esetében nagyon-nagyon különböző, még mi is keressük szerintem a járható utat, hogy ez hogyan lehet fenntartható, hogy létrejönnek ezek 15 perces szövegek, amik bekerülnek az Okuláréba, és hogy ezt hogyan lehet bővíteni aztán egy ilyen egész estésre. És nemcsak ez, hanem hogy abból hogyan lehet előadást készíteni, és hogy lehet azt megcsinálni, hogy ez esetleg fenntartható is legyen. Ezen fogunk valószínűleg gondolkodni így a következő hónapokban, de ezt nagyon jó látni, hogy már van legalább egy ilyen, hogy mondjam, portfóliónk, hogy akkor ezeket az előadásokat jó lenne, hogyha el tudnánk juttatni fesztiválokra, vagy esetleg más játszóhelyekre?

Egyszerre tűnik ez a fórum egy nagyon közönségkedvenc, nagyon könnyen kapcsolódható programnak, de közben egy borzasztó szűk szubkultúrának, akik ez iránt érdeklődnek. Mennyi igény volt erre a fórumra, mennyi néző volt, mennyire voltak aktívak, mennyire van jövője ennek a fórumnak a következő években?

Hát, ez egy nagyon jó kérdés, és bevallom, nekem is ezen kattogott az agyam, nagyon sokat így. Közben is, előtte is, mert azért folyamatosan figyeltük mondjuk a jegyeladásokat. És nagyon különböző gondolataim vannak most erről, mert egyrészt, mondom ezt úgy, hogy még nem volt meg a reflektáló lezáró meetingünk a csapattal. Amit mindenképp tudok mondani, hogy mondjuk a drámaírói workshopokra, amik fizetősek voltak, egy hét alatt elment harminc jegy, amire én soha nem gondoltam volna, hogy basszus ennek ekkora sikere van, és azt gondolom, hogy itt megtaláltunk egy ilyen fontos űrt talán. Tehát ebből én mindenképpen szeretnék még. Ott voltak a szerzői menedzsment workshopok, ahol mind a három előadóval úgy váltunk el, hogy ebből kell folytatást csinálnunk, mert hogy így érezzük, hogy van rá igény, és hogy a témában is több van, és többet érdemel. A színházi előadásoknál ott nagyon sokat izgultunk, mert nem akartak csak azért se emelkedni a jegyeladások, de aztán az utolsó pillanatra végül is, tehát ilyen érzékelhetően, ha nem is teltház, de ahhoz közeli volt mind a négy előadás. Tény, hogy mondjuk nagyon sok volt az ismerős, barát, tiszteletjegyes, de azt gondolom, hogy azért új emberekhez is el tudtunk érni. De valahol ez természetes, hiszen négy olyan produkciót mutattunk be, aminek nincsen neve, tehát hogy nem az van, hogy játszik benne egy híres színész, vagy egy híres rendező csinálta, vagy egy csapat neve már ott fémjelezi az előadást, hanem itt amatőr produkciókról van szó. És ezt nem lehet máshogy csinálni, csak hogy az ember kitapasztalja, hogy ez hogyan működik, és azt gondolom, hogy ez most jól sikerült. Azt viszont érzem, hogy nem biztos, hogy az előadások vonalban kell tovább mennünk, mert ez kevésbé tűnik fenntarthatónak. Meglátjuk, nem merek most még itt semmit ígérni. Az is egy jó kérdés egyébként, hogy mi alapján választunk mondjuk szöveget, mert most ugye mondtam, hogy ezek közönségkedvencek voltak, de közben megtudom, hogy volt jó pár olyan szövegünk az évadban, amiből hasonlóan jó színházi előadást lehetett volna csinálni.

Tovább kell előbb-utóbb majd lépnünk azon, hogy itt ismeretségek, meg baráti körök mozognak, hanem egyszerűen programszervezőként kell meghatározni, hogy jó, akkor most csak mondok valamit, hogy jövőre egy előadást tudunk bemutatni, és ki kell választanunk, hogy az öt győztesből melyik legyen az. Lehet, hogy egy kicsit elkalandoztam, és fontos lesz visszahallgatni, hogyha a csapattagok ezt megcsinálják, mert tényleg erről még mi nem beszéltünk, hogy nem zártuk le a folyamatot.

Ami nekünk meg azért is jó, mert ha az emberek tanulnak, fejlődnek, akkor jobb szövegek születnek, vagy több szöveg születik a pályázatainkra, akkor abból jobb előadások készülnek, szóval valahogy ez majd így visszaforgatódik, és azt gondolom, hogy előadások is fognak készülni a jövőben.

A fórumnak a végén a Keringés antológia bemutatója volt. Pontosan hogyan született ez az antológia, miről szól, hogyan készült el a tartalma?

Az nagyon fontos, hogy ez a második antológiánk már, és még az első az úgy született, hogy az egyik ilyen beszélgetésnél valamelyik Okuláré után, azt nem mondtam, mondom így most zárójelben, hogy minden felolvasás után van egy ilyen közönségbeszélgetés, ahol megvitatjuk a szövegeket. És akkor ott az egyik néző javasolta, vagy csak így feldobta, hogy milyen jó lenne, hogyha ezeket aztán el is lehetne olvasni. És pont akkor volt egy szponzorunk, aki azt mondta, hogy nagyon szívesen ad nekünk X összeget, csak hogy az lenne a jó, hogyha ezt le tudná számlázni nyomtatási költségként. És akkor így ez a kettő összeadta magát, hogy jó, akkor van egy igény, meg van egy felajánlott támogatás, akkor ebből szülessen egy könyv. És akkor tavaly kiadtuk a Kaptár címűt, ami az első volt. Hát ott még nagyon sok ilyen tanulási feladat jelentkezett. Tehát, hogy ez azért kemény menet volt, de a másodikhoz már úgy álltunk hozzá, hogy egyrészt biztosak voltunk abban, hogy ez lesz, tehát nem volt kérdés egy percig sem, hogy ne legyen újra antológia, hiszen tavaly is összeraktuk, másrészt meg sokkal nagyobb tapasztalattal, és azt gondolom, hogy tényleg ég és föld a különbség a kettő könyv között, a szövegek minőségében is, magának a könyvnek a minőségében is, ráfordított időben is. Tehát, hogy az első kötetünk azt hiszem, hogy másfél hónap alatt készült talán. Tehát ami a szerkesztés része. Erre azért volt legalább három-négy hónap.  

hanem nagyon egyszerűen minden oklevélbe bekerül három egyfelvonásos szöveg, tehát ezek ilyen 15-20 perces szövegek, és akkor, ha így összeadjuk, akkor ez azt eredményezi, hogy egy évadban van öt okuláré, az ötször három-tizenöt szöveg, és akkor így jött össze a könyv, ami most idén kiegészült azzal, hogy volt még nekünk szeptemberben egy ilyen, hogy Magyar Élet Fesztivál, ami egy ilyen a Tér 12 társulattal közösen szerveztünk egy fesztivált, és akkor oda is volt egy pályázat, ahonnan aztán három szöveg bejutott. Most vagyunk akkor 18-nál, és a maradék három szöveg, tehát 21 szöveg van a kötetben, az pedig úgy jött, hogy még az előtte évben volt egy évadzárónk, ami kimaradt az előző kötetből. Tehát ez egy ilyen bónusz dísz, végül is, ha úgy nézzük, ez a rukkola forduló.

Többször is mondtad, és azt lehetett eddig észrevenni, hogy nagyon fontos részét képezi a Fiatal Drámaírók Házának ez a bizonyos Okuláré projekt. Tudna erről mesélni, hogy pontosan ez micsoda?

Abszolút, hiszen nekünk most ez a fő programunk. Az Okulárét egyébként nem én találtam ki, vagy nem mi találtuk ki, hanem ezt még Illyés Lénárt alapította, vagy hozta létre, hát nem is tudom, mikor '13-ban, '14-ben, tehát már elég régen, és akkor volt is ennek egy felfutása. Aztán történt több változás, és akkor ez így mellékvágányra került, és akkor volt nem is tudom hány év, amíg nem is volt okuláré. És akkor mi ezt élesztettük végül is újra, vagy újra.

Nagyon egyszerűen itt annyi történik, és az volt az alapkoncepció, hogy egyszerre több helyen olvassanak fel ugyanazokat a szövegeket. Régebben ez könnyebben megvalósítható volt, de aztán amikor elkezdtük, akkor eljöttünk, hogy hát itt igazából csak magunkat szívatjuk ezzel, ha most azt mondjuk mindenkinek, hogy vigyünk most szeptember 30-án kell tartani a felolvasót, és akkor mind a tíz helyszínt tartsa akkor. Tehát rájöttünk, hogy ez nem működik, hanem akkor ebből ilyen Okuláré szezonok lettek, tehát egy ilyen kettő-három hét alatt, aztán 15-20 helyszínen van felolvasóest, ugyanazokból a szövegekből.

Alapvetően az Okulárénak kettő célkitűzése van. Az egyik, hogy lehetőséget adjon az íróknak, mert ahogy ezt mondtam, ők nemcsak hogy láthatják a szövegüket felolvasva, vagy valahol akár megrendezve, hanem utána van erről egy beszélgetés, ahol a közönség tényleg őszintén megmondja, hogyha valami esetleg nem működött. És még azt hozzátenném, hogy ráadásul olyan közönségről van szó, akinek talán a nagy része nem is a gyakori színházba járók közé tartozik, tehát nagyon sokféle véleményt kaphat a szerző, akárcsak itt mondjuk Budapesten a Trafóban, de nagyon érdekes lenne azt is nézni, hogy mondjuk különböző településeken egy-egy szöveg hogyan hat. Vannak olyanok, akik mondjuk a fővárosban nagy kedvencek, vidéken meg így nem nagyon értik az emberek a szöveget, szóval nagyon izgalmasan szoktak ezek alakulni. Tehát az egyik a lehetőség, a másik pedig az, hogy

Főleg most a külhoni magyarokra gondolok. Tehát, hogy több egész sok külföldi helyszínünk van, és mondjuk, hogy mondok kettő példát. Berlinben egy baráti társaság alakult ki az Okulárénak köszönhetően, tehát ők nem ismerték egymást korábban, és akkor ebből lett aztán egy amatőr színjátszó csapat, ami azt hiszem tavaly vagy tavalyelőtt alakult meg. A másik ilyen történet pedig Zürich, akik most kerestek meg minket júniusban, hogy ott indul most egy magyar színjátszó csoport, és hogy nekik akkor az Okuláré volt végül is az első ilyen megmutatkozásuk, mint csoport, úgyhogy ilyenek is vannak. Vagy van olyan is, meg ezt a történetet elmesélem gyorsan, hogy nagynéném Kolumbiában él, és ő is jelentkezett, hogy na, akkor az ottani magyaroknak csinálna valami felolvasót, csakhogy ott nagyon nagyok a távolságok, ezért online gondolta. És akkor mondtam, jó, próbáljuk ki, és az első kolumbiai okuláréba nagyon sokan bekapcsolódtak olyanok is, akik nem Kolumbiában éltek, hanem egyszerűen csak azt tudták követni. Például bekapcsolódott valaki Japánból. És annyira megtetszett az illetőnek, hogy utána rögtön jelentkezett, hogy na, akkor ő is szeretne egy ilyet csinálni Japánban, és akkor ott is tényleg kiírta csak a Facebook csoportba, és kialakult egy ilyen, hát nem tudom, egy 6-8 fős csapat, a japán okulárisok, és akkor most már ők is szerintem egy éve ezt csinálják. Szóval vannak ilyen példák, és visszakanyarodva.

Tehát, hogy lehetőség az íróknak, és közösségteremtő, vagy összetartó hatás, ez is fontos, hogy nagyon sok helyen léteznek színházi közösségek vagy kultúrakedvelő közösségek, csak nincs mondjuk olyan kínálat programokban, ami összehozná őket. És csak még egy gondolat ehhez, hogy mondjuk a külhoni magyaroknál is tök érdekes, hogy nem nagyon van lehetőség mondjuk ahhoz, hogy kortárs irodalomhoz jussanak, vagy akár csak valami formabontó programhoz, mert mit tudom én, mondjuk van ünnepi megemlékezés, táncest, gulyás, főzőest, nem tudom, de hogy az, hogy mondjuk kortárs drámák jussanak el, vagy egyáltalán kortárs irodalom jusson el külhoni magyar közösségekbe, az elég ritka. Úgyhogy ilyen szempontból is szerintem egy nagyon fontos dolog ez az Okuláré. Nekünk meg az volt ebben egy ilyen nagy lépcső, amikor még '22 őszén bejutottunk a Trafóba, és akkor onnantól ott tudunk teret kapni. Igazából akkor futott fel nagyon ez a projekt, és tényleg a trafós esteken most már ilyen 80-90-en rendszerint vagyunk, úgyhogy ez egy nagyon szép szám, és az utóbbi időben nem is kellett még csak ráhirdetnem sem. Tehát ez organikusan betelt.

Visszatérve a Keringés antológiára, hogy ugye mondtad, hogy különböző drámák alkotják ezt az antológiát. És az lenne a kérdésem, hogy ha más nem is köti össze ezeket a szövegeket, egy dolog biztos, a keringés. Pontosan miért lett ez a név az antológia neve?

Jaj, erről túl sok dolog jut eszembe. Visszaugranék az első kötetünkhöz, megint csak a Kaptárhoz, ahol nagyon sokat gondolkoztam a címen, és tényleg volt egy csomó ötlet, és nem éreztem azt, hogy na, ez lesz a tuti, és akkor már nem tudom, hogy ott miért lett a kaptár. Jó, nyilván van annak is egy ilyen etvit jelentése, meg tök szépen lefedte azt, hogy akkor így mi mik voltunk, mint szervezet. De aztán, és azért is kezdtem el mesélni, mert adtam egy címet, amiből az lett, hogy teljesen véletlenül rám talált a Kaptár Ifjúsági Klub, és akkor így valahogy összekötődtünk, és jártam oda drámaórát tartani egy évig. És akkor innentől már nem részletezhetem, de hogy onnan is jött egy lehetőség, ami továbbvitt valahova, ami továbbvisz éppen valahova, és most egy olyan, nem tudom, egy ilyen nagyobb dologban vagyok benne, amiről nyilvánosan még nem beszéltek, csak ezt azért kezdtem el mondani, mert valahol egy ilyen apró dolog, hogy címadás a véletlenek folytán eljuttathat valami olyanhoz, hogy csak így nézel, hogy aztán ez most komolyan ebből jött.

Na és akkor Keringés. Amiben biztos voltam, hogy szeretnék valami hasonlót, ami kicsit illeszkedik a Kaptárhoz így stílusban, hiszen végül is felfogható egy sorozatnak. És ez úgy alakult ez a keringés, hogy leültem a grafikusunkkal beszélgetni, és azt mondtam neki, hogy előttem most valami olyan borítóterv van, hogy nekünk vannak ezek a színes ikonjaink, az biztos volt, hogy azokat felhasználjuk, és mondtam neki, hogy milyen izgalmas lenne, ha ezt valahogy így össze-vissza rendeznénk el, minthogyha mondjuk egy várostérkép lenne felülről, és akkor ő megmondta azt, hogy ha már ilyesmi elrendezés, akkor lehetnének esetleg ilyen bolygók is, és akkor ez a kettő összeadódott, hogy hú, hát akkor bármelyik is lesz, benne van a keringés. És akkor mondtam, hogy basszus, azt hiszem, megtaláltuk a címet, mert így rájöttem, hogy amúgy most pont ez vagyunk, vagy erről szól az antológia is, hogy egyrészt mozgásban tart, tehát az írókat mozgásban tartja olyan téren, hogy vannak pályázataink, írnak, alkotnak, jönnek az új ötletek, tehát, hogy így is van egy keringés, meg úgy, hogy bekapcsolódás a keringésbe, tehát most nem akarok ilyen szavakkal dobálózni, hogy irodalmi keringés, de hogy lényegében, de hogy erről is van szó, hogy mi most itt tartunk, mint Fiatal Drámaírók Háza, hogy mi kopogtatunk az idézőjeles nagybetűs szakma ajtaján, hogyha a hó mi ezt létrehoztuk, most már másodjára teljesen függetlenül, alulról szerveződve, csatlakozzatok ti is a keringéshez. Ez meg csak egy ilyen tök jó szlogen lett még hozzá, amit utólag találtunk ki.

És ez meg egy olyan pillanat volt ellentétben a kaptárral, amikor így elsőre tudtam, hogy na igen, ez az, és kíváncsian várom, hogy mit hoz majd a keringés, mert Keringési Ifjúsági Klubról még nem hallottam, de ne jelentsen kórházat.

Az irodalom könyveinkben szeretik az irodalomtudósok és a tanárok is az összes korszakot behatárolni. Ez a dramatikus korszak, posztdramatikus korszak, így a kettő antológia alapján a mostani fiatal drámaírók milyen irányzatot vesznek fel, milyen művészi irány indult el? vagy mi az a folyamat, amit majd több száz évvel utána azt fogjuk mondani, hogy na, ez volt ez a korszak?

Ahány szöveg kb. annyifajta stílus, ami nagyon jó, mert arra vagyok büszke, hogy ebben az antológiában helyet kapnak olyan szövegek, amik teljesen a kísérletező kategória, és nem biztos, hogy közönségkedvenc, viszont én rendezőként azt mondom rá, hogy hú, hát ezt meg akarom rendezni. Meg helyet kapnak benne azok a szövegek is, amik meg tényleg ez a klasszikus közönségkedvenc szöveg. Én nem is akarom így műfajilag nagyon behatárolni őket, hiszen azt gondolom, hogy a szerzők többségénél is még egy kísérletezésről van szó, mindenki keresi talán a saját stílusát, viszont az nagyon jó, hogy tényleg vannak esetleg lírai szövegek, vannak ilyen klasszikus, komikus szövegek, szóval nagyon különböző. Hogy ez most tart-e valamerre, vagy hogy ezt lehet-e így összefoglalóként valahogy leírni.

Nem hiszem, majd esetleg pár év múlva lehet, hogy találunk neki helyet, ha rendszerezni akarjuk az irodalomkutatásban. Én egyébként mindig is úgy voltam ezzel, hogy az egy dolog, hogy milyen címszót aggatnak éppen arra a korszakra, de pont attól lesz izgalmas, hogy vannak más művek is, de most nem tudnám megmondani egyébként, hogy most, amiben vagyunk, az milyen korszaknak számít éppen. Nekem az az érdekes, hogy pont azt keresem, hogy egy szöveg tudjon működni színpadon. Ha működik, akkor igazából nem foglalkozom azzal, hogy ez most klasszikus, vagy esetleg valami posztdramatikus anyag.

A keringéstől kicsit elkeringve általánosabb témákra, például a művészeti irodalom és a dráma terén, hogy régebben akár a XIX. századot nézzük, rendkívül meghatározó a magyar irodalom, akárcsak azt nézzük, hogy egy vers képes volt cselekvésre buzdítani. A Petőfit nézzük, és hogy ennek a hatalmas nagy forradalomnak a megünneplését egy drámával ünnepelte meg a magyarság a Bánk bán bemutatójával. Valami más kérdés, hogy végig se ment a Bánk bán, mert annyira jól sikerült az ünneplés, hogy már nem is annyira voltak kíváncsiak a darabra, de hogy elképzelhető-e ma Magyarországon, hogy ugyanilyen fontos szerepet tölt be az irodalom vagy a dráma?

Ez nagyon jó kérdés. Lehet, hogy máshonnan indítanám ezt, mert azt gondolom, hogy egyrészt az nagyon fontos, hogy a szövegek aktuálisak legyenek, és ez alatt most nem csak azt értem, hogy egy aktuális problémára reflektáljanak, hanem feltétlenül kell, hogy ők most vegyenek egy konkrét jelenséget, hanem csak érezze az embernek azt, hogy ezek frissek, ezek most íródtak.

Elkezdtem a mondatot, és nem tudom, honnan kezdtem, és hova akartam kilyukadni. De az biztos, hogy azt el akartam mondani, hogy manapság azért nagyon sok színházi előadás nem egy adott író szöveg alapján készül, hanem mondjuk ez egy közösségi folyamat, ahogy ez a szöveg létrejön. Gondolok most itt akár a Kávának a munkájára. Ott is nagyon sok olyan van. Ugye pont ott a MU Színházban voltak ők, vagy hát vannak ők is, ahol a fesztivál volt. Nagyon sok olyan előadásuk van, ami nem egy már meglevő írószövegből jön létre, és erre nem egy példa van ma Magyarországon. És azt gondolom, hogyha

Erre akartam kilyukadni, hogy ezek a részvételi színházas előadások mondjuk elérhetik azt, és ezt nagyon jól is csinálják, hogy a nézőt aktivitásra buzdítják, hogy bevonják az előadásba. Itt azért lehet elkülöníteni tényleg a drámaszöveget, meg a színházi előadást. Az, hogy egy drámaszöveg el tudjon érni változást az egyénben esetleg. De abban valószínűleg fognak is, hiszen ha én is végiggondolom, voltak igen olyan szövegek, amik hatottak rám íróként, ami aztán megváltoztatta azt, vagy csak alakított azon, hogy hogyan gondolkodom az írásról. Ilyen hatással lehet, hogy lesz a keringés valakire, mert vannak benne olyan újabb stílusok, vagy ilyen megszokottól eltérő formák.

Viszont azért egy színházi előadásnak szerintem nagyobb lehet a hatása. Úgyhogy ez egy összetettebb kérdés van, akkor azon is függ, hogy ki csinálja ezt az előadást, meg hasonlók.

Mondhatjuk azt, hogy a mostani kortárs drámák már nem tekintik feladatuknak azt, hogy a közösséget szólítsák meg, hogy a közösségben egy társadalmi változást éljenek, hanem inkább az egyénre koncentráljanak, hogy az egyénben induljanak el változások?

Itt nagyon elhamarkodott lenne most itt bármi következtetést levonnom, azért sem merek itt bármit mondani, mert azért az elmúlt időszakban nagyon kevés előadást láttam, szerintem más kortárs drámákból. Vannak egyébként nagyon sok és az biztosan nem igaz, hogy nem létezik kortárs magyar dráma, meg hogy így rossz helyzetben van.

Bocsánat, visszakérdezek, meg én, hogy mi volt az eredeti kérdés.

Az, hogy a dráma, a kortárs dráma már nem tekinti e feladatának azt, hogy egy közösségi változást érjen el, inkább csak az egyénre fókuszál. Hogy ez valóban így van, vagy csak hogy történhetett az, hogy most már nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy esetleges kormányváltás során úgy ünnepeljünk, hogy egy színházi előadást nézünk meg, hogy minek köszönhető ez, hogy gyakorlatilag a közéleti közösség jelentőségét, ha nem is vesztette, de átalakult a drámának és a színháznak.

Mindenképp vannak olyan előadások, amik szerintem bírnának hasonló erővel, hogyha eljön ez a pillanat, és most ilyenekre gondolok, nem is előadás, hanem hogyha mondjuk egy színházi közösséghez kerül valahogy a reflektorfény. Meg azt gondolom, hogyha írok egy szöveget, akkor én legalábbis azért írom, mert ez valahogy nekem személyes. Lehet, hogy egy olyan témáról írok, ami egyébként másokat is jó esetben foglalkoztat, vagy esetleg pont egy olyan problémát dolgozok fel, ami nagyon aktuális, de valahol az írás szerintem mindig is egy személyes folyamat.

 Meg aztán nagyon sokan ugye azt látnak bele, amit éppen gondolnak. De hogyha most visszagondolok, hogy mi volt a legutóbbi szöveg, amit írtam ott is inkább. Volt nyilván egy személyes motiváció is, hogy arról a témáról írjak, viszont nyilván talán ez volt az egyik legpolitikusabb szövegem, de nem határoztam meg benne egy konkrét véleményt, hanem csak így leírtam, hogy mi a helyzet, ami konkrétan egy törvénymódosítás hatására született, hogy abból ihletődött. Nem tudom, hogy ezekbe a témákba mennyire mehetünk bele. Lényeg, hogy arra akartam kijutni most, hogy szerintem ez egy személyes dolog, és ahhoz, hogy ez tudjon szélesebb hatást elérni, ahhoz kell az, hogy

Ezt most így nagyon leegyszerűsítve.

Azt szokták mondani, hogy a magyar nép, a magyar néplélek az lírikus, hogy főleg magát lírában, versben tudja kifejezni. És ha csak megnézzük az irodalomokutatást, akkor is úgy gondolom, hogy eléggé erős túlsúlyt kap a líra, akár az epikával szemben, vagy akár a drámával szemben. És pont ezt szeretném kérdezni, hogy a magyar művészeti repertoárt nézzünk, akár az emlékezetben, akár így alapvetően, akkor hol helyezkedik el a dráma a magyar művészetben?

Erről teljesen igazad van, hogy meglehetősen alulreprezentált a dráma műneme, és hogy mondjam, ez nekünk kifejezetten jó, hiszen mi pont azért is jöttünk létre, hogy ezen változtassunk, vagy hogy mondjam, itt volt egy olyan űr, amit mi be tudunk tölteni. Én egyébként, amikor elkezdtem írni, akkor főleg még verseket írtam, és aztán abból a körből úgy ki is ábrándultam, hogy egy idő után elterelődtem onnan. A drámában ilyen szempontból több potenciált látok, vagy több dolgot tudunk elérni, már csak azért is, mert nem nagyon vannak olyan szervezetek, egy-kettő, aki mondjuk drámapályázatokat ír ki líra, meg novella pályázatok, rengeteg van.

11-12-ben a dráma az irodalomtankönyvben, és azt feltételezem, hogy az azóta csak még jobban csökkent, vagy azok száma csökkent, akik érdeklődnek ez iránt.

Azt gondolom, hogy erre már vannak ilyen jó visszajelzések, hogy ez működik, és ebben jók vagyunk. Hadd meséljem el itt is röviden ezt a történetet, ami talán az egyik legmegérintőbb dolog volt nekem az elmúlt egy évben, ami pont erről szól, vagy ebben egy ilyen megerősítés, hogy Székesfehérvárra mentem le Okulárét nézni még júniusban, akkor csatlakoztak be először, és vittem nekik az új kötetünkből, vagy a régiből, a kaptárból. Lement az este, és utána jöttek oda hozzám az ottani diákok. Nagyon sok diákszínjátszó volt bevonva a felolvasásba. Jöttek oda, hogy mi ez a pályázat, meg hogyan lehet ide pályázni, meg hova kell írni, meg van kötet, akkor anya légy szíves, meg ilyenek voltak. És akkor visszafele a vonaton kaptam egy képet a szervezőtől, továbbított egy képet, hogy az egyik szülő lefotózta, hogy a fia, aki ilyen, talán 12-14 év körül lehet, tényleg ilyen éjjel 11 körül ül a konyhában, és hangosan olvas fel neki a kötetből, amit ott vett aznap este. Ez azért egy nagyon megható pillanat volt, hogy na, akkor tényleg el tudunk érni ilyen hatást is, hogy a fiatalok elkezdenek drámákat olvasni. És hasonló történt egyébként pont most a héten is, amikor az egyik workshop vezetőnk írta, hogy kapott mind a három workshop vezető ajándékba egy példányt, és akkor írta, hogy hát még nem tudott belekezdeni, merthogy a 16 éves fia már lenyúlt tőle, úgyhogy ezek ilyen kedves pillanatok.

Azért is lehet egyébként ebben nagy szerepünk, mert itt ezek csak ilyen rövid szövegek, tehát néha már úgy hivatkozok rájuk, hogy a dráma egypercesei, és tényleg, ha belegondolsz, hogy mondjuk te mikor ültél le utoljára, úgyhogy na akkor most egy teljes drámát elolvasol, ami hát jó esetben mondjuk ilyen egy-másfél órás feladat, és nem az van, hogy mondjuk közben meg tudsz állni, mert azért ez folyton a figyelmedet igényli, tehát nem úgy van, mint egy regény, hogy bármikor lerakhatod, hanem

 És nagyon kevesen olvasnak szerintem drámát, de hát ez valahol meg rendben is van, hiszen a drámának az egyik fő feladata, vagy az egyik szerepe, hogy az elő legyen adva.

Megint elkalandoztam, és nem tudom, honnan jutottam el ide, de hogy lényeg, hogy az irodalomtankönyvekben nagyon-nagyon alulreprezentált a dráma, legutóbbi emlékeim szerint is.

A Fiatal Drámaírók Háza ez egy ugyanolyan célja az is, hogy a magyar művészetben a reprezentálásnak több szerepet kapjon a magyar dráma, vagy pedig ez csak egy ilyen mellékes ága?

Mindenképp egyébként ez is cél, de ha ezt nézzük, akkor ott inkább egy eszköz. Nekünk egy eszköz arra, hogy kulturális programokat hozzunk létre, egy eszköz arra, hogy emberek találkozzanak, hogy legyen valamiről beszélni, legyen lehetőség véleményt kifejteni. Egyszerűen ezen az úton indultunk el, hogy dráma, és azt gondolom, hogy milyen jó, hogy ezen az úton indultunk el, hiszen nagyon jó eseményeket lehet csinálni a színház területén. Másrészt meg tényleg sokkal kevesebb idézőjelben a versenytársunk.

 Pontosan kiknek ajánlanád akár most a Fiatal Drámaírók Házát, akár a keringést, vagy akár a fórumot? Ki az, aki úgy gondolta, hogy a célközönséged?

Magunkat elsősorban annak ajánlanám, aki mondjuk foglalkozik írással, drámaírással, vagy még nem foglalkozik drámaírással, csak szívesen kipróbálná magát. Mert mi az íróknak ezt adjuk meg, hogy különösebb kockázat nélkül, hiszen ezek mondjuk anonim pályázatok, küldhetnek be szövegeket, amikre aztán lehet, hogy kapnak visszajelzést, ha bejutnak, akkor drámaírók adnak visszajelzést, és tényleg nem egy ilyen szerzőnk volt, akinek az első próbálkozása volt az, ami bejutott. Korábban még nem írtak drámaszöveget.

Egyrészt szólunk mi az íróknak, másrészt meg szólunk minden színházkedvelőnek, aki keresi a friss szövegeket, vagy a friss alapanyagokat. Ugyanígy szólunk a színházi alkotóknak is, legyen az mondjuk egy diákszínjátszó csoport, vagy egy amatőr társulat, hiszen itt keletkeznek szövegek, amikből aztán keletkezhetnek előadások, és ilyenre is van példa. Pont ma délelőtt telefonáltam az egyik szerzőnkkel, aki most utazik le Tapolcára, hogy megnézze az ottani próbát, tehát ez a villámrandiból készül most egy előadás Tapolcán, és talán ez az első ilyen, hogy egy társulat megcsinálja valamelyik szöveget így Budapesten kívül. És hát az a célunk, hogy a jövőben több ilyen legyen. Tehát hogy mondjuk a Fiatal Drámaírók Házának legyen egy olyan szövegarchívuma, amiből lehet válogatni, hogyha te kortárs szöveget keresel.

Azt hiszem, így most lefogtam, vagy érintettem mindenkit. Író, néző, meg színházi szakma. De hogy egyébként meg ajánlom magunkat bárkinek, aki csak keres valami olyan programot, kulturális programot, ahol ő elmondhatja mondjuk a véleményét, vagy azt keresi, hogy valami, nem tudom, bontó vagy fiatalos programon vehessen részt, ami nem csak arról szól, hogy akkor jó, felolvasunk egy szöveget így néhány ember előtt, aztán meg jól vállon veregetjük magunkat, hogy ez az ügyes vagy, hanem, hogy ennek van egy ilyen, ez tart valahova, és van egy jövője, nemcsak az, hogy ami kifejezett célunk, hogy

Többször említetted itt a jövőt és a célokat, mi a terved a Fiatal Drámaírók Házának a jövőjére nézve?

Most pihenünk egyet, talán ebben a hónapban, bár lesz egy Okuláré, de az már könnyebb dolog, mint egy fesztiválszervezés. Az évadra az van betervezve, hogy szeretnénk az Okulárét elindítani angol nyelven is. Erre egyébként már van egy partnerünk, egy philadelphiai művészeti egyetem, velük kezdtünk el már gondolkozni erről, és szeretnénk létrehozni az Opular Internationalt. Most ez így a munka címe. Várhatóan majd így tavasszal. Egy ilyen próbaepizódot nyomnánk ebből is, ami akkor már úgy működne, hogy három különböző országból, akkor van egy-egy szerző, és angol nyelven olvasnak fel az összes helyszínen. Aztán ennek nyilván lehetnek ilyen továbbfejlesztett változatai, de hogy oda szeretnénk eljutni, hogy a magyar nyelvű mellett fusson egy angol nyelvű is, vagy akár más nyelveken is. És megint csak erre volt most nyáron egy példa, amikor az egyik szerző valahogy eljuttatta az adott forduló szövegeit Kubába, és ott lefordították spanyolra, vagy hát nem mondhatnám, hogy a Szegedi Egyetemen fordították le őket spanyolra, de a spanyol szövegek meg eljutottak Kubába, és az nagyon menő volt, hogy ott tényleg teljesen más, közel teljesen más kultúra, és ott látni, nem élőben, hanem felvételről a felolvasásokat, ez nagyon izgalmas volt. Úgyhogy ez mindenképp egy ilyen fontos pont most nekünk.

Mellette pedig az, hogy most mi arrafele tartunk, hogy

És hogy, hogy mondjam, mi is nagyon sokat találkoztunk ezzel, hogy mondjuk elkészül egy produkció, és nem tudjuk játszani, mert nem tudom, vissza se írnak nekünk sehonnan. Ezen sokat lehetne így bosszankodni, hogy hol van most éppen a független magyar színházi szakma, de ahogy elkezdtünk mondjuk egy saját pályázatot, vagy egy saját íróközösséget kialakítani, így mindenből szeretném azt megcsinálni, hogy jó, akkor legyünk mi a központ, és ehhez mondjuk kell egy hely, ahol mi tudunk lenni állandó jelleggel.

Nyilván szeretnék ilyet, hogy weboldal, webshop, hasonlók ezeket a szövegeket feltölteni, elérhetővé tenni, eladhatóvá tenni, bővülni, új embereket felfedezni, tehát hogy ezek nyilván vannak. Most talán ez a kettő ilyen, azt mondanám, hogy egy ilyen hároméves terv talán ez az önálló helyszín.

Nem, ezzel szerintem sokat mondtam inkább. Nyilván vannak ilyen nagyon hosszú távú tervek is, de most errefele aztán igazából az van, hogy valahányszor így nekiálltam hosszú távon tervezni, mindig történt valami, ami ezeket átírta. Tehát, hogy az tök jó, hogy te megszabsz egy irányt, hogy na akkor most így merrefele akarsz menni, de aztán az élet meg úgyis hoz olyan dolgokat, hogy aztán ezen változtatsz, és tényleg pont most tegnap beküldte, azt hiszem az Orsi volt a csapatba, hogy így pont egy éve ilyenkor. Ugye a Facebook emlékeztette. Kiraktam egy ilyen posztot, hogy hú, milyen eseménydús szeptemberünk volt, és hogy ahhoz képest meg a mostani, meg tényleg ilyen összehasonlíthatatlan, hogy honnan hova jutottunk el, és akkor ezt nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán lesz ilyen fesztivál. Ugyanúgy azt se gondoltuk volna még szerintem tavaly ilyenkor, hogy ilyen jó együttműködő partnereink lesznek, mint mondjuk a Kelet vagy a Szatyor bár, ahol év közben is volt kettő, felolvasunk, meg azért tavaly év közben kísérleteztünk több programmal is. Most is vannak ilyen kísérlet ötletek. Ja, úgyhogy sok minden van.

Hol találkozhatunk a közeljövőben legközelebb, vagy a nézők hol találkozhatnak legközelebb a Fiatal Drámaírók Házával?

Ezt most fejből nem fogom tudni elsorolni, de kövessetek be minket Facebookon is, és ott ez látható. Nagyon sok helyszínen leszünk, Sopronban, Tapolcán, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Berlinben, Zürichben, Madrid, Malaga, Japán, Vancouver, szóval most csak így mondtam néhányat, de hogy ezért is érdemes minket követni. Meg is hirdetjük a következő pályázatot, úgyhogy ha valaki érez magában késztetést az írásra, és mondjuk szívesen kipróbálná magát, hogy szeretne bekerülni egy ilyen programba, akkor erre lesz utána.