Pintér Béla 2020-ban bemutatott darabja továbbra is műsorra van tűzve, amelynek neve VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD.
A történet egy disztópikus jövőt mutat be, az akkori Magyarországon, ahol tombol még a koronavírus és ahol az uralmat Köteles Lábán Leonárdó gyakorolja. A cselekményt a kormányzó elnök hozzátartozói és kormánya alakítja, a történet kezdő konfliktusa pedig az, hogy Leonárdó külügyminisztere Jón ás János hazaérkezik Oroszországból, ahonnan azt a hírt hozza, hogy az oroszok feltalálták a Covid ellenszerét és minden országnak eljutatták, kivéve Magyarországnak, mivel az orosz vezető lányát – aki mellesleg a kormányzó elnök volt felesége – meggyilkolták és azt kérik, hogy az elkövetőt találják meg és adják oda az oroszoknak, hogy bosszút állhassanak.
A történet előrehaladtával kiderül, hogy ebben a fiktív jövőben a cigányok teljesen átvették az uralmat az ország felett és az egész vezető kar cigányokból áll, kivéve egy embert, Patrick Mistoklaides.
A darab – Pintér Bélától megszokottan – az aktuális társadalmi és politikai lelkületet ragadja meg és erős kormánykritikával hívja fel a figyelmet a szerző politikai álláspontjára.
A túlpolitizált színház védelmében
Pintér Béla színháza művészetbe bújtatott kormánykritika.
Itt nem egy absztrakt erkölcsi kérdés kibontása zajlik, hanem reflektálás az aktuális kérdésekre.
Magyarországon a totalitárius politika teljesen kiöli a művészet valódi értelmét és a színházi előadások is csupán újabb lőállások, bástyák a magyar ellenzéki értelmiség megtépázott fegyvertárában – legalábbis gondolhatnánk ezt. Azonban az ilyen kritikus hangok egy olyan dolgot felejtenek el, hogy miért is jött létre eredetileg a színház intézménye, mire szolgált az a görög amfiteátrumokban. Az európai színházkultúra alapköve nem hogy politizált, hanem konkrétan az aktuális politikáról szolt, eleinte még kevesebb absztrakt szellemi üzenettel, majd később egyre inkább példázatokban mutatta meg a szerző a véleményét és nem olyan direkten.
Legitim álláspont, aki azt gondolja, hogy a színház ne törődjön a politikával, mert valóban a megosztott társadalmunkban már mindenhonnan a politika folyik, azonban pont a színházon számon kérni ezt, olyan mintha a parlamenten kérnék számon, hogy túl sokat beszélnek a politikai aktualitásokról.
Feldolgozás, parafrázis, paródia?
A darab címének kiegészítése az hogy ,,Szophoklész: Oidipusz király c. drámája nyomán”. Nem véletlenül kapott ilyen kiegészítést Pintér Béla darabja és Szophoklész drámájának kapcsolata.
Nagyon vegyes viszonyt ápol a mű, az eredeti darabbal.
A régi klasszikusokra való reflektálás mindig is nagy divat volt, de a posztmodern irodalom korában különösen nagy reneszánszát éljük a feldolgozásoknak, amely próbálkozások pedig többnyire rosszul sülnek el, hiszen sokszor a mondanivalónak a hiányát igazolják, csupán felhasználva a valódi katarzis értékű alkotások jogosan elnyert hírnevét. Ezzel nem csak egy értékelhetetlen, olcsó színházat kapunk, de cserébe bizonyosságot is kap a szerző, hogy minimális alázata sincs a kiválasztott, értékes mű iránt.
Azonban néha sikerül megragadni az eredeti mű esszenciáját és a reflektálással egy plusz réteggel kiegészítve, egyszerre tisztelegni az eredeti mű előtt azzal, hogy a feldolgozásunk által kicsit az eredeti mű is szebben csilloghat.
És hogy melyik sikerült a VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD-nek?
Talán egyik sem. A történetben inkább inspirációul szolgált Oidipusz tragédiája, mint hogy bármi viszonyt ápolt volna az eredeti művel. És amikor erre kísérletet tett, bár ne tette volna, hiszen a párhuzamos analógiái inkább erőltetett, izzadságszagúak tűnik. A darab élvezhetőbb, ha az ember nem tudja, hogy minek a nyomán íródott, mert a reflektálása pont kevés ahhoz, hogy bármi értelme legyen megemlíteni, de pont annyira sok, hogy az ember fejében elinduljon a gondolkozás, hogy miért így gondolta az író, hogy ilyen párhuzamokat von.
Cigánykérdés
A darab legtöbb humorát a cigánykultúra adja, amelyet meg kell hagyni, hogy rendkívül hitelesen hoznak és jóhiszeműen feltételezhetjük, főleg a valóban szellemes és sok munkát igénylő szóképek miatt, hogy nem a cigány kultúrán nevetünk, hanem azon keresztül a nagyszerű alakításokon. Azonban sokszor érzi magát az ember, mintha csak az Egy nap a hivatalban című klasszikust látná, ahol nagyon nem a cigánykultúrán keresztül nevetünk, hanem egészen rajta, kinevető módon.
A cigánykultúra bemutatása kicsit olyan érzetű lett, mintha valaki megnézte volna a Mónika show összes részét és ebből csináltak volna egy szövegkönyvet. Persze a darab elmagyarázza, hogy miért van szükség erre és végül az üzenet szempontjából kap magyarázatot ez a fajta kinevető humor,
de lehet úgy a cigánykultúrát védeni, ha közben nevetünk rajta?
Szórakoztat, kritizál, de nincs katarzis
A darab szövegkönyve, helyezet komikumai, rendezése, nagyon szórakoztató, folyamatos nevetés van a nézőközönség felől. Azonban a történet nem végzi el a valódi feladatát és azon kívűl, hogy a rOsSz oRbÁn rEnDsZeR bÁnTjA a cIgáNyOkAt, ezen kívűl sokkal több megértés nem tud lecsapódni a nézőben. Egyszerre akar lenni társadalomkritika, vásári bohózat, Mónika show és egy valódi dráma, ami alapvetően nagyon jól hangzik, csak nem sikerült, amely köszönhető az Oidipusz karakterének újragondolásából, hiszen nem véletlen úgy van felépítve az eredeti dráma törzse, hogy egy karakter adja az egész lényegét, amely vázat próbál átemelni Pintér Béla. De mivel mellékszerepbe utasítja a saját verziójában, így teljesen bizonytalan egyensúlyt kapunk és emiatt nem alakul ki egy nagy igazság, amit elvihetnénk magunkkal.
A VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD egy érdekes próbálkozás, ami szinesíti a magyar dámairodalom repertoárját, de a színe inkább VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD, mint az eredeti, jól bevált, valódi piros, fehér, zöld.
