Az egész Száhel-övezetben megfigyelhető folyamat a természeti erőforrásokért folyó küzdelem, köszönhetően a túlnépesedés és a klímaváltozás hatásainak. Mali középső területe az ország legfontosabb mezőgazdasági vidékeként jellemezhető, az országban folyó rizstermesztés 40%-át, a köles és cirok termesztés 20%-át adják termékeny földjei.
Az állattenyésztés szempontjából, főként a szarvasmarha- és a kecsketartás miatt is a legjelentősebb régióról beszélhetünk, Ezek alapján láthatjuk, hogy Közép-Mali kiemelten fontos szerepet tölt be az ország élelmezésében, tehát a terület biztonsági stabilitása kulcsfontosságú. Azonban a térségben élő földműveseknek és pásztoroknak nemcsak a klímaváltozás hatásaival, hanem egymással és az országban jelentős számban jelenlévő dzsihádista felkelőkkel is meg kell küzdeniük.
Mali hadsereg, a FAMA egyik katonája. Kép forrása: BBC
A földkonfliktus legfontosabb résztvevője három etnikai csoport, a hagyományosan főként földműveléssel foglalkozó bambarák, dogonok és a nomád, vagy félnomád, pásztorkodó életmódot folytató fulánik. Az 1970-es évekig nagyrészt békében fel tudták osztani egymás között a természeti erőforrásokat, és egy olyan közös megegyezésen alapuló rendet kialakítani, amely minden félnek kedvező volt.
A túlnépesedés és a klímaváltozás következtében meginduló belső vándorlás miatt a művelhető földterület iránti kereslet megnőtt, amit csak úgy tudtak kielégíteni, hogyha új földterületeket vontak művelés alá, amely viszont ütközött az évszázadokon át működő felosztással, és érintette a pásztorok legelőit.
A pásztorok számára is nehézségeket okozott a klímaváltozás, hiszen arra kényszerültek, hogy új legelőket találjanak állataiknak, hiszen az elsivatagosodás következményeképp számos legelő alkalmatlanná vált az állatok legeltetésére. A földműves dogonok és bambarák a pásztorokat a termények letaposásával vádolták, a pásztor fulánik pedig a földfoglalásokra panaszkodtak pásztor területeken.
A két fél, főként a pásztor fulánik a 2015-ös béketárgyalásoktól várták a megoldást, azonban ez nem következett be. Mali kormánya csupán az északi területen folyó lázadás megoldásával foglalkozott. A fulánik becsapva érezték magukat kormányuk által, amihez a nagyfokú korrupció is hozzájárult, amely a két fél közötti vitás esetek eldöntésekor a gazdagabb földműves csoportnak kedvezett. A kormány által cserben hagyott pásztorok alternatív módszerekhez folyamodtak a konfliktus megnyerése érdekében.
Közép-Maliban a dzsihádista csoportok megjelenése a 2012-es válságot lezárni próbáló algíri béketárgyalás hiányosságai miatt következett be. A konfliktus az északi területek lázadásával kezdődött, majd megjelentek a dzsihádisták, akik egész területeket tudtak irányítás alatt tartani. 2013-ban a francia Operation Serval úgy tűnt megoldja a problémákat, azonban a középső területek elhanyagoltsága és az etnikai sérelmek miatt egy olyan űrt vettek észre a dzsihádisták, amit betöltve újra ki tudták terjeszteni hatalmukat.
A földkonfliktus károsultjait, főként a fulánikat, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek megtalálták a középső területekre húzódó dzsihádista csoportok toborzási célból. Fegyvert, kiképzést és védelmet kínáltak nekik. A fulánik csatlakozásának ez vált a legfőbb motivációjává, hiszen így fel tudták venni a harcot az önvédelmi milíciákba tömörülő dogon és bambara földművesekkel szemben. Tehát, mint láthatjuk a helyi konfliktus kihasználásával a dzsihádista csoportok növelni tudták harcosaik számát.
Az állam számára a konfliktus megoldásának a nehézséget az adja, hogy bár a dzsihádisták által kontrollált területeken élő fulániknak szigorúbb szabályok alatt kellett élniük, de számukra a rendszer egy igazságosabb alternatívája volt a korrupt Mali államnak. A földviták kormány általi rendezéséi olyan mély sérelmeket hagytak a fulánikban, hogy szívesebben éltek a dzsihádista felkelők által irányított területeken, mint ahol az állam kontrollált, ezért az állam számára nem csupán ezeknek a területeknek a visszafoglalása, hanem a bizalom visszanyerése is elsődleges feladatuk volt.
Közép-Mali válságának megoldása kiemelten fontos feladat, hiszen csak így biztosítható a térség stabilitása. A válság regionalizálódásának köszönhetően azonban nagyon nehéz feladata van a nemzeti hadseregeknek és a velük együttműködő új, orosz szereplőknek. Ahogy láthattuk Közép-Maliban, a dzsihádista felkelők azért tudtak újabb erőre kapni 2015-ben, mert egyes, az állam által elhanyagolt etnikai csoportokat meg tudtak szólítani, és csatlakozásra bírni. Az államnak vissza kell nyernie a lakosság bizalmát és újra biztosítani őket arról, hogy az állam által kontrollált területeken jobb élni a dzsihádisták által irányítottakon. A puccsok következtében hatalomra kerülő új kormányok feladata, hogy ezt a bizalmat visszanyerjék és újra stabilizálni tudják a régiót. Azonban ez nehéz feladat lesz, hiszen a dzsihádista támadások és a civil áldozatok száma folyamatosan nő.
