Rengeteg elemzés, cikk veszi központi témájaként a Kínai Népköztársaság, vagy miként a sajtóban sokszor hivatkoznak rá, a kínai óriás 21. századi világpolitikai szerepét. A témát több szempontból is meg lehet közelíteni, jelen esetben a regionális szintű befolyásszerzés kerül a fókuszba. A címben is feltüntetett régióra pedig nem véletlen esett választás, példáján keresztül jól szemléltethető az amerikai - kínai versengés.
A kínai - latin-amerikai kapcsolatok története
A Monroe-elv meghirdetése óta (1823) egyértelműen csökkenni látszik az Egyesült Államok dominanciája a kontinensen, amelynek oka Kína jelenléte Latin-Amerikában (a fogalom alatt Mexikót, Közép-Amerikát, Dél-Amerikát és a Karibi-térséget értjük).
Míg az Egyesült Államok a 19. század óta saját hátsó udvaraként tekinti Latin-Amerikát, addig Kínával csak 1978-ban történt meg a diplomáciai kapcsolatfelvétel, majd a reform és nyitás politikája következtében, az 1980-as évektől beszélhetünk gazdasági kapcsolatfelvételről. Peking ettől az időszaktól kezdve fogalmazta meg az új piacok felkutatásának szükségét, ugyanis gyors ütemben növekvő gazdasága egyre nagyobb nyersanyag- és energiakeresletet eredményez. Ennek következtében már az 1990-es évektől megfigyelhető, hogy Kína legfontosabb kereskedelmi partnereiként azokat a fejlettebb gazdaságokat tekinti, amelyek nyersanyagokban bővelkednek. Egy olyan hagyományos centrum-periféria felosztás jön létre az ezen országokkal kialakított kereskedelemi kapcsolatokban, amelyben Kína magas hozzáadott értékű ipari termékeket exportál (például textil, háztartási és elektronikai cikkek). Latin-Amerika exportcikkei közül fontos kiemelni a kínai társadalom számára nélkülözhetetlen termékeket, mint a különböző ásványkincseket, az energiahordozókat, illetve az élelmiszeripar is jelentős mértékben támaszkodik a latin-amerikai termékekre, például szójabab importjára. A kínai fél nyersanyagéhsége tehát egy olyan kiindulóalap volt a kétoldalú kapcsolatokban, amely az ezredfordulón számokban még aligha jelentős. Rendelkezésre áll itt olyan adat, miszerint 2001 környékén a régió lakosságának 3%-a élt olyan országban, ahol Kína volt az elsőszámú kereskedelmi partner, majd ez a szám dinamikusan nőtt, 2022-ben elérte a 60%-t. Ami pedig a kereskedelmi kapcsolatok forgalmát illeti, 2022-re a tizenhétszeresére nőtt 2001-hez képest.
Az ezredfordulót követően már egy tudatosan kiépített startégiával lehetne jellemezni az együttműködést, a szabadkereskedelmi tárgyalássorozatok mellett előtérbe kerül a katonai együttműködés is, mely egy már standardizált, professzionálisan felállított intézményi keretben történik. Ezesetben sem elhanyagolhatók különböző politikai érdekek, amelyek a szorosabb együttműködés hátterében álltak. A latin-amerikai országok ebben az időszakban tett közeledését az ún. rózsaszín hullám, avagy pink tide fordulat alapozza meg, a hatalomra kerülő, antiimperialista és szuverenista kormányok új partnereken keresztül kapcsolódnak be a világgazdaságba, illetve törekszenek a külpolitikai kapcsolataik diverzifikációjára, pont az Egyesült Államokkal kialakított együttműködés különböző szintjeinek romlása miatt. A biztos bevételi források és diverzifikáció mellett megnőtt az igény a külföldi működőtőke befektetésekre. A régió politikai elitje számára világossá vált, hogy bilaterális kapcsolataik sokkal kompetitívebben működhetnek, mint például a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok, rengeteg projekttel, mind az infrastrukturális, mind az energiával és technológiával kapcsolatos beruházások terén. A kereskedelmi kapcsolatokhoz hasonlóan a kínai működőtőke-beruházások is számszerűsíthetők, ezeknek értéke 2022-re 12 milliárd dollárra nőtt.
Itt érdemes egy olyan projektet kiemelni, amelyet a 2000-es évek eleje óta nagy médiafigyelem övez. 2008-ban a Kína és Latin-Amerika közötti első fehér könyvben először tettek említést az űrtechnológia-projektről, mely azóta is nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinthető az Egyesült Államok szemszögéből. Az űrtechnológiai projekt a kapcsolatok elmélyülésével egyetemben, egy komoly pénzügyi segítség lehet a populista rezsimek számára, avagy Kínától olyan forrásokra tehetnek szert, amelyekre a nyugati államoktól nem. Az űrkutatással kapcsolatos projekteket a Kínai Fejlesztési Bank finanszírozza. Ebben szerepet kap az űrkutatási infrastruktúra kiépítése, távérzékelők és kommunikációs műholdak felállítása, a földi állomások hatékonyabb adatmegosztása a Pekinggel folytatott jobb kommunikáció érdekében. Érdekes tény lehet például, hogy Kínának saját területén kívül, Argentínában van a legnagyobb űrlétesítménye. Peking rendszeresen hangsúlyozza, hogy támogatja Latin-Amerika műholdas technológiájának fejlesztését, a pénz- technológiai források mellett ezt szervezeti úton is teszi. Nem véletlen kért fel egykor például Venezuelát is az ILRS-hez (International Lunar Research Station) való csatlakozásra, melyet Venezuela elfogadott, a kutatóállomás így fontos bázisául szolgál a Kína, Oroszország, Pakisztán, Egyesült Arab Emírségek, Azerbajdzsán és Venezuela közötti tudományos eredmények megosztására.
Mindezek mellett a kínai befolyás Latin-Amerikában a nemzetközi kapcsolatok szintjén még úgy is mérhető, hogy 21 LAC ország (latin-amerikai és karibi országok) csatlakozott az Övezet és Út kezdeményezéshez, ezzel szemben a Biden-féle ’Build Back a Better World’ kezdeményezés kevéssé örvendhet népszerűségnek a kontinens országai körében.
Kína politikai érdekei a térségben, az Egyesült Államok politikai befolyásvesztésére kivetítve
Az említésre került kínai projektek azon túl, hogy nemzetbiztonsági kérdéseket feszegetnek az Egyesült Államokban, mindenképp presztízsépítésként érvényesülnek akár a közmédiában, akár Latin-Amerika politikai elitjének körében. Az építőipari és infrastrukturális beruházások például nagyon jól kommunikálhatók, az űrkutatás-technológia úgyszintén. Az ilyen látványprojektek így ellensúlyozhatják a nyugati sajtó Kínát célzó kritikáit, nemzetközi szinten tovább növelik a kínai technológiába és know-how-ba vetett bizalmat. Presztízsépítés szempontjából még megfigyelhető Kína részéről az emberek-közötti kapcsolatok tudatos fejlesztése, a rengeteg diákcsere-program, ösztöndíjprogram általánosságban növeli a civil társadalom bizalmát, szimpátiáját Kína irányába, míg ez a fajta szimpátia az Egyesült Államok esetében – főként az észak-amerikai hübrisz miatt - veszít erejéből. Ez egy olyan folyamat, ami a 19. századig visszavezethető, megmutatkozott az Amerikai Államok Szervezetén keresztül is. Ez esetben a latin-amerikai államok fő problémája lehet, hogy az USA politikai nyomásgyakorlása csökkenti mozgásterületüket, a szervezeti együttműködés intervencióval jár, miközben Latin-Amerika kerüli a gazdaságban és külpolitikában a politikai elköteleződést. Ezzel szemben Kína a non-intervenciót hirdeti, nem avatkozik be belpolitikába, ugyanakkor többszintű együttműködéseit az egy Kína elvéhez köti. Nem titkolt külpolitikai cél, hogy a LAC országok mindegyike szüntesse meg Tajpejjel diplomáciai kapcsolatait, hiszen jelenleg 7 olyan állam is található a térségben, amely elismeri Tajvant. Politikai befolyásra továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezetében tesz szert, például a kínai fejlesztési segélyekből részesülő államok esetében magas az ’együttszavazások’ száma, Kína javára.
Összegzésképp elmondható, hogy a Kína és Egyesült Államok között kialakult versengés nem pusztán ipari területekre, hanem földrajzi-térségekre is vonatkozik, különböző politikai célok érdekében. Az pedig, hogy Kína megvetette lábát Közép- és Dél-Amerika államaiban, előtérbe hozza az érdekszférák koncepcióját a 21. században.
AZ EURÓPAI UNIÓ FINANSZÍROZÁSÁVAL. AZ ITT SZEREPLŐ VÉLEMÉNYEK ÉS ÁLLÍTÁSOK A SZERZŐ(K) ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZIK, ÉS NEM FELTÉTLENÜL EGYEZNEK MEG AZ EURÓPAI UNIÓ VAGY AZ EURÓPAI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS VÉGREHAJTÓ ÜGYNÖKSÉG (EACEA) HIVATALOS ÁLLÁSPONTJÁVAL. SEM AZ EURÓPAI UNIÓ, SEM AZ EACEA NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE MIATTUK.
Projekt azonosító száma:
2022-3-HU01-KA210-YOU-000099246