Reaktor

Amerika még mindig az amerikaiaké?
Kína és Latin-Amerika közeledése

Rengeteg elemzés, cikk veszi központi témájaként a Kínai Népköztársaság, vagy miként a sajtóban sokszor hivatkoznak rá, a kínai óriás 21. századi világpolitikai szerepét. A témát több szempontból is meg lehet közelíteni, jelen esetben a regionális szintű befolyásszerzés kerül a fókuszba. A címben is feltüntetett régióra pedig nem véletlen esett választás, példáján keresztül jól szemléltethető az amerikai - kínai versengés.

A kínai - latin-amerikai kapcsolatok története

A Monroe-elv meghirdetése óta (1823) egyértelműen csökkenni látszik az Egyesült Államok dominanciája a kontinensen, amelynek oka Kína jelenléte Latin-Amerikában (a fogalom alatt Mexikót, Közép-Amerikát, Dél-Amerikát és a Karibi-térséget értjük).

Míg az Egyesült Államok a 19. század óta saját hátsó udvaraként tekinti Latin-Amerikát, addig Kínával csak 1978-ban történt meg a diplomáciai kapcsolatfelvétel, majd a reform és nyitás politikája következtében, az 1980-as évektől beszélhetünk gazdasági kapcsolatfelvételről. Peking ettől az időszaktól kezdve fogalmazta meg az új piacok felkutatásának szükségét, ugyanis gyors ütemben növekvő gazdasága egyre nagyobb nyersanyag- és energiakeresletet eredményez. Ennek következtében már az 1990-es évektől megfigyelhető, hogy Kína legfontosabb kereskedelmi partnereiként azokat a fejlettebb gazdaságokat tekinti, amelyek nyersanyagokban bővelkednek. Egy olyan hagyományos centrum-periféria felosztás jön létre az ezen országokkal kialakított kereskedelemi kapcsolatokban, amelyben Kína magas hozzáadott értékű ipari termékeket exportál (például textil, háztartási és elektronikai cikkek).  Latin-Amerika exportcikkei közül fontos kiemelni a kínai társadalom számára nélkülözhetetlen termékeket, mint a különböző ásványkincseket, az energiahordozókat, illetve az élelmiszeripar is jelentős mértékben támaszkodik a latin-amerikai termékekre, például szójabab importjára. A kínai fél nyersanyagéhsége tehát egy olyan kiindulóalap volt a kétoldalú kapcsolatokban, amely az ezredfordulón számokban még aligha jelentős. Rendelkezésre áll itt olyan adat, miszerint 2001 környékén a  régió lakosságának 3%-a élt olyan országban, ahol Kína volt az elsőszámú kereskedelmi partner, majd ez a szám dinamikusan nőtt, 2022-ben elérte a 60%-t. Ami pedig a kereskedelmi kapcsolatok forgalmát illeti, 2022-re a tizenhétszeresére nőtt 2001-hez képest.

Az ezredfordulót követően már egy tudatosan kiépített startégiával lehetne jellemezni az együttműködést, a szabadkereskedelmi tárgyalássorozatok mellett előtérbe kerül a katonai együttműködés is, mely egy már standardizált, professzionálisan felállított intézményi keretben történik. Ezesetben sem elhanyagolhatók különböző politikai érdekek, amelyek a szorosabb együttműködés hátterében álltak. A latin-amerikai országok ebben az időszakban tett közeledését az ún. rózsaszín hullám, avagy pink tide fordulat alapozza meg, a hatalomra kerülő, antiimperialista és szuverenista kormányok új partnereken keresztül kapcsolódnak be a világgazdaságba, illetve törekszenek a külpolitikai kapcsolataik diverzifikációjára, pont az Egyesült Államokkal kialakított együttműködés különböző szintjeinek romlása miatt. A biztos bevételi források és diverzifikáció mellett megnőtt az igény a külföldi működőtőke befektetésekre. A régió politikai elitje számára világossá vált, hogy bilaterális kapcsolataik sokkal kompetitívebben működhetnek, mint például a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok, rengeteg projekttel, mind az infrastrukturális, mind az energiával és technológiával kapcsolatos beruházások terén. A kereskedelmi kapcsolatokhoz hasonlóan a kínai működőtőke-beruházások is számszerűsíthetők, ezeknek értéke 2022-re 12 milliárd dollárra nőtt.

 Itt érdemes egy olyan projektet kiemelni, amelyet a 2000-es évek eleje óta nagy médiafigyelem övez. 2008-ban a Kína és Latin-Amerika közötti első fehér könyvben először tettek említést az űrtechnológia-projektről, mely azóta is nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinthető az Egyesült Államok szemszögéből. Az űrtechnológiai projekt a kapcsolatok elmélyülésével egyetemben, egy komoly pénzügyi segítség lehet a populista rezsimek számára, avagy Kínától olyan forrásokra tehetnek szert, amelyekre a nyugati államoktól nem. Az űrkutatással kapcsolatos projekteket a Kínai Fejlesztési Bank finanszírozza. Ebben szerepet kap az űrkutatási infrastruktúra kiépítése, távérzékelők és kommunikációs műholdak felállítása, a földi állomások hatékonyabb adatmegosztása a Pekinggel folytatott jobb kommunikáció érdekében. Érdekes tény lehet például, hogy Kínának saját területén kívül, Argentínában van a legnagyobb űrlétesítménye. Peking rendszeresen hangsúlyozza, hogy támogatja Latin-Amerika műholdas technológiájának fejlesztését, a pénz- technológiai források mellett ezt szervezeti úton is teszi. Nem véletlen kért fel egykor például Venezuelát is az ILRS-hez (International Lunar Research Station) való csatlakozásra, melyet Venezuela elfogadott, a kutatóállomás így fontos bázisául szolgál a Kína, Oroszország, Pakisztán, Egyesült Arab Emírségek, Azerbajdzsán és Venezuela közötti tudományos eredmények megosztására.

Mindezek mellett a kínai befolyás Latin-Amerikában a nemzetközi kapcsolatok szintjén még úgy is mérhető, hogy 21 LAC ország (latin-amerikai és karibi országok) csatlakozott az Övezet és Út kezdeményezéshez, ezzel szemben a Biden-féle ’Build Back a Better World’ kezdeményezés kevéssé örvendhet népszerűségnek a kontinens országai körében.

 china_latin.jpgKína politikai érdekei a térségben, az Egyesült Államok politikai befolyásvesztésére kivetítve

Az említésre került kínai projektek azon túl, hogy nemzetbiztonsági kérdéseket feszegetnek az Egyesült Államokban, mindenképp presztízsépítésként érvényesülnek akár a közmédiában, akár Latin-Amerika politikai elitjének körében. Az építőipari és infrastrukturális beruházások például nagyon jól kommunikálhatók, az űrkutatás-technológia úgyszintén. Az ilyen látványprojektek így ellensúlyozhatják a nyugati sajtó Kínát célzó kritikáit, nemzetközi szinten tovább növelik a kínai technológiába és know-how-ba vetett bizalmat. Presztízsépítés szempontjából még megfigyelhető Kína részéről az emberek-közötti kapcsolatok tudatos fejlesztése, a rengeteg diákcsere-program, ösztöndíjprogram általánosságban növeli a civil társadalom bizalmát, szimpátiáját Kína irányába, míg ez a fajta szimpátia az Egyesült Államok esetében – főként az észak-amerikai hübrisz miatt - veszít erejéből. Ez egy olyan folyamat, ami a 19. századig visszavezethető, megmutatkozott az Amerikai Államok Szervezetén keresztül is. Ez esetben a latin-amerikai államok fő problémája lehet, hogy az USA politikai nyomásgyakorlása csökkenti mozgásterületüket, a szervezeti együttműködés intervencióval jár, miközben Latin-Amerika kerüli a gazdaságban és külpolitikában a politikai elköteleződést. Ezzel szemben Kína a non-intervenciót hirdeti, nem avatkozik be belpolitikába, ugyanakkor többszintű együttműködéseit az egy Kína elvéhez köti. Nem titkolt külpolitikai cél, hogy a LAC országok mindegyike szüntesse meg Tajpejjel diplomáciai kapcsolatait, hiszen jelenleg 7 olyan állam is található a térségben, amely elismeri Tajvant. Politikai befolyásra továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezetében tesz szert, például a kínai fejlesztési segélyekből részesülő államok esetében magas az ’együttszavazások’ száma, Kína javára.

Összegzésképp elmondható, hogy a Kína és Egyesült Államok között kialakult versengés nem pusztán ipari területekre, hanem földrajzi-térségekre is vonatkozik, különböző politikai célok érdekében. Az pedig, hogy Kína megvetette lábát Közép- és Dél-Amerika államaiban, előtérbe hozza az érdekszférák koncepcióját a 21. században.

süti beállítások módosítása