Amikor létrehozunk egy profilt valamelyik közösségi platform oldalán megadjuk a nevünket (vagy annak valamilyen becézett formáját), a korunkat, a városunkat, esetleg hogy hol tanulunk, illetve dolgozunk majd rákattintunk a regisztrálás gombra. Ezek közül csak egyik adatnak van hatása arra, hogy sikeres lesz-e a regisztrációnk és ez a kor.
A legtöbb platform használati feltételei (a Terms of Use, amit előszeretettel csak kipipálunk) nem engedélyezi a 13 év alatti kiskorúaknak a használatot. Ennek főként az az oka, hogy a 13 év alattiak adatai védve vannak az Egyesült Államokban a COPPA egyezmény, Európában pedig a GDPR rendelet által. Ezek értelmében – mivel 13 év alatti gyermek nem tud önállóan hozzájárulni személyes adatainak kezeléséhez – a szülők beleegyezése volna szükséges a gyermek minden tevekénységéhez, amit adott platformon tenni kíván. Ezt természetesen lehetetlen biztosítani, így a 13 éven aluliaknak a nagy platformok (TikTok, Instagram, Pinterest, Snapchat, Facebook) egyszerűen „nem engedélyezi” a használatot, ezzel sikeresen megfelelve a szabályoknak. Esetleg szembetűnő lehetett a Youtube hiánya a felsorolásból, ennek az az oka, hogy a Youtube csak 16 éves kortól áll(na) a felhasználók rendelkezésére. Ha ehhez tartanánk is magunkat talán nem is lenne komolyabb gond. Viszont megszámlálhatatlan a gyermekek által létrehozott, szülői felügyelet nélkül használt profil és talán a legnagyobb gond, hogy mivel ők maguk hazudnak, alig lehet a védelmük érdekében fellépni. „Saját felelősségre” használják a platformokat – kivéve, hogy nem képesek felelősen dönteni, ez a szüleik feladata. Milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre, amelyek miatt indokolt, hogy a szülő szigorúan monitorozza tevékenységüket?
(Fotó: Ivan Samkov)
Felnőttek esetében is gyakori jelenség a mentális egészség megingása, sőt romlása a közösségi platformok használatának hatására. Ez egy egyre kutatottabb téma, a társadalomra gyakorolt befolyás, amit az elterjedt és konstans szociális média használat eredményez szemmel látható. Egyre több felhasználónál jelentkeznek depressziós tünetek, szorongás és test-kép zavar. Az állandó visszajelzések valós-időben elmondják nekünk, hogy hány reakciót ért az aznapi öltözékünk, frizuránk, vagy épp a kávézásunk a barátnőnkkel. A pozitív visszajelzés (egy like, egy új követő) instant jutalom az agyunk számára, ennek gyakorisága pedig nem csak pillanatnyi érzést tud kiváltani. De ha elmarad, boldogság hormonok hiányát éljük meg és ennek is intenzív hatása van a közérzetünkre. Ezt egy stabil, felnőtt hormonháztartás is nehezen dolgozza fel, így aztán kamasz szervezettől elvárni, hogy hasonló körülmények között helyt álljon elég érdekes felvetés. Főként a kiskamaszok (10-15 évesek) demográfiáját teszi ez ki veszélyhelyzetnek, ami a személyiségfejlődést illeti. Ennek a korosztálynak a szociális kapcsolatok kiépítése, a csapaton belüli szerepük, megjelenésük és mások véleménye róluk korszakalkotó fontosságot töltenek be és a közösségi médiák ezeket a folyamatokat egy torz mederbe öntik.
A közvetett kommunikáció (chatelés, kommentelés) közepette maga a beszélgetés apró részletei maradnak el, amelyeket pont ebben a korban kéne feltérképezni és megérteni. Az emberi viszonyok kiépítését és fenntartását nem szemtől szembe, hanem képernyőn keresztül tanulják meg és ez a valós baráti kapcsolataikra is erős hatással van hosszú távon is, a romantikus kapcsolatokról nem is beszélve. A közvetett kommunikáció sokkal gátlástalanabb, a gyerekek olyan megjegyzéseket is megengednek maguknak, amiket még gyermeklétükre sem tennének az interneten kívül. Nem is élő-időben történik a beszélgetés, hiszen bármelyik fél akár hosszasan is eltöprenghet a stratégikus válaszán. Nem véletlenül hallhatjuk ma gyakran fiataloktól, hogy a „telefonálás stresszes”. Már az is eggyel közvetlenebb és ezáltal kényelmetlenebb kommunikációs forma, amit a szocializálásuk miatt megterhelőbbnek élnek meg – mégha az csak egy pizza megrendelése.
Még kisebb korban is találkozhatunk már felhasználókkal az interneten. Ezer és egy Youtube-csatorna készít kifejezetten gyermekek számára tartalmakat és érdemes ezeket is egészséges gyanakvással kezelni, mert nem feltétlenül a gyermek érdekét tartják szem előtt a tartalmak legyártása közben.
Vessünk egy pillantást a legsikeresebb ilyen tartalomgyártóra; a Cocomelon – Nursery Rhymes nevű csatorna büszke 167 millió feliratkozót számlál (2023. 11. 30.-án). A mesék, énekek és mondókák a csatornán első látásra tökéletesen gyermekbarát módon vannak összeállítva és egészen kicsi korú gyerekek számára sincs megterhelő tartalom a képernyőn. Viszont két dologban is „ügyesebb” a Cocomelon az által gyerekmesénél. Az egyik a telítettség, ami a gyermekek szemének minél magasabb, annál érdekesebb a másik pedig a vágások léptéke, amely szintén a figyelem fenntartását szolgálja. A csatornát a brit Moonbug Entertainment tartja fent és ahogy egy New York Times cikk is fogalmaz a vállalatról: semmit nem bíznak a véletlenre. Havonta egyszer felmérést tartanak többek között a Cocomelon epizódok érdekességét vizsgálva. Ehhez váltakozó életkorú kisgyerekeket ültetnek egyenként egy szobában a képernyő elé, majd figyelik hajszálpontossággal, hogy mely képsoroknál lankadt a gyermek figyelme. 2 évesnél idősebb gyerekek esetében egy igazán bizarr nevet viselő második képernyő is a gyerekek elé kerül: a Distractatron (avagy „zavar-gép”). Ez mindennapi jeleneteket játszik le, nem volna különösebbe érdekes a bárki számára, de a Cocomelon fejlesztőit pontosan az érdekli, hogy milyen képkockák nm alkalmasak a kisgyerek figyelmét lebilincselni, akár enyhe zavaró tényezők között. Az analízis úgy tűnik kifizetődő, a clippek a csatornán garantáltan több-milliós nézettségre tesznek szert. Mi ezzel az igazán nagy gond?
(Fotó: Ksenia Chernaya)
A babák, kisgyerekek, amelyeket képernyő által túlstimuláció ér megint csak – akár a kiskamaszoknál – fejlődés beli zavarok érhetnek. Megjegyzendő, hogy egyáltalán nem csak képernyő által érheti kisbabát túlstimuláció, egy nagyobb ismeretlen társaság, vagy sűrűn váltakozó környezet is kiválthatja. Ennek a tünetei az ingerlékenység, kitörésszerű sírás, fáradtság, dac, étlenség, ügyetlenebb mozgáskultúra, kevésbé együttműködő viselkedés, unalom vagy akár figyelemigény. Hosszú távú tanulmány még nem nagyon született a téren, hiszen egy viszonylag új jelenségről beszélünk, de főként a gyerek figyelme kerül veszélybe a huzamos kiskori túlstimuláció által, amely kihat a későbbiekben a tanulmányaira, az életminőségére.
Ennek és még sok más közösségi platformokkal kapcsolatos döntés felelős mérlegelését nem bízhatjuk se 2 éves, sem 10 és talán még 15 éves gyermekre sem. Ha felnőttek mentális egészségére gravírozó hatással van a globális közösség reflektorfénye, a kisebbekre még nagyobb figyelemmel kell lennünk.
(Fotó:Jelleke Vanooteghem | Unsplash)
