Magyarország 22 borvidékkel büszkélkedhet, melyek az ország különböző pontjain szétszórva helyezkednek el. Vannak rendkívül nagy kiterjedésűek, mint például a Kunsági, vagy Etyek-Budai borvidék, de akadnak egészen kicsi, néhány tucat négyzetkilométernyi borvidékek, mint a Somlói. A borrégiók változatos borfelhozatallal rendelkeznek, hiszen mindegyikre más szőlőfajták termesztése jellemző. Találunk tradicionálisan vörös bort termelő vidékeket, de a rozé és fehér borok is számos régióban dominálnak. A napjainkban létező 22 borvidékből nem mindegyik emelkedik ki, de akad néhány, mely történelmi jelentősége és az ott termelt bor különlegessége miatt nemzetközi szinten is híres, elismert bortermelő vidéknek számít. Lássuk, melyek ezek a régiók!
Badacsonyi borvidék
Badacsony borát a romantika írói az ’istenek nektárjának’ nevezték, mely nagy valószínűséggel a bor magas minősége mellett a badacsonyi szőlőhegyek és pincék páratlan szépségű környezetére is utal. A régió bazaltkúpjai olyan vulkanikus eredetű kőzetekből állnak, mely a talaj összetételére különleges hatással van. A talaj összetétele pedig köztudottan nagy mértékben befolyásolja a szőlő minőségét és a belőle készülő bor ízét.
Badacsony területén már 2000 évvel ezelőtt is bizonyítottan szőlőtermesztés zajlott és a régió bortermelése szinte megszakítás nélkül folytatódott napjainkig. Ugyan 1400 hektáros területével Badacsony a legkisebb magyar borvidékek közé tartozik, az itt termelt bor messze földön híres. Badacsony körzetében hivatalosan 23 féle szőlő termeszthető, de mind közül kiemelkedik a kéknyelű, mely egyedülálló módon csak itt található meg. Badacsony leghíresebb borászata kétségkívül a Laposa.
A Badacsonyi borvidék 16 települése
Forrás: boraszportal.hu
Egri borvidék
Az egri egyházi élet és a bortermelés szorosan összekapcsolódik, hiszen a 10. században Egerben létrejövő egyházi központba a szerzetesek magukkal hozták a bortermelést is, mely azóta szakadatlanul zajlik a város körzetében. Eleinte fehér szőlőtípusok termesztése zajlott, a régióban a kékszőlő fajták csak a 17. századtól jelentek meg. A középkor óta a város alatt hosszú és szövevényes pincerendszer húzódik, melyek a bor érlelését szolgálták. Ugyan a terület adottságai a fehérszőlők termesztését teszik indokolttá, Eger a bikavérről vált híressé. A bikavér különböző kékszőlő fajták házasításával készíthető, melyet először Szekszárdon kísérleteztek ki. Az egri bikavér készítésének komoly szabályai vannak: legalább három, a borvidéken termő kékszőlő fajtát kell házasítani, de egy fajta aránya sem haladhatja meg az 50%-ot, valamint mindegyik fajta legalább 5%-ban jelen kell hogy legyen az elkészült borban.
A 22 ezer hektáron elterülő borvidék mérete hazai viszonylatban közepesnek mondható. A földrajzi elhelyezkedés Eger számára rendkívül kedvező, hiszen egyaránt alkalmas arra, hogy kiemelkedő minőségű fehér és vörös bor készüljön. A régió legjelentősebb borászatai a St. Andrea, Thummerer, Juhász és a Bolyki.
Szekszárdi borvidék
Szekszárd különleges helyet foglal el a magyar borvidékek sorában. A régióra jellemző testes vörösborok nemzetközi szinten is elismertek, ami nem meglepő a tekintetben, hogy Szekszárd környékén már a rómaiak előtt, a kelták idejében is zajlott szőlőtermesztés. A középkorban a szekszárdi borok jelentősége csökkent, mivel a fehérszőlő fajták, melyeket a területen termesztettek nem szolgált kiemelkedő boralapanyagként. A török hódoltság idejében azonban balkáni hatásra ismét megjelentek kékszőlő fajták, melyek a hely adottságaihoz sokkal jobban illeszkedtek. A kadarka mellett napjainkban a kékfrankos jelenti a szekszárdi bortermelés gerincét, de megtalálhatóak merlot és cabernet szőlőtőkék is.
A borvidák kiterjedése csupán 6000 hektár melynek nagyjából harmadán zajlik szőlőtermesztés. A régióban dominál a vörösborok termelése, amit jól jelez, hogy az ültetvények több, mint négyötöde kékszőlőből áll.
A Szekszárdi borvidék települései
Forrás: boraszportal.hu
Tokaji borvidék
A Tokaji borvidék kétségkívül a legjelentősebb és legnagyobb hagyományokkal bíró magyar borvidék. A szőlőtermesztés évezredek óta a helyi lakosok fő megélhetési forrása és az itt készülő bor évszázadokig a királyok boraként élt az európai közvéleményben. A dűlők földrajzi fekvése, a talajkondíciók és a régió éghajlata együttesen biztosítja a borvidékre jellemző magas alkohol-, cukor- és savtartalmat. A tatárjárás pusztításai után IV. Béla olasz telepeseket hívott az országba akik újra meghonosították a bortermelést. Jelenlétüket a régió településnevei (pl.: Olaszliszka, Bodrogolaszi) jelzik. Tokaj leginkább az aszúkészítésről híres, melyet az őszi párás napok során végbemenő aszúsodás tesz lehetővé. Az összetöppedt szőlőszemek aromája semmihez sem fogható ízharmóniát kölcsönöznek a belőlük készülő boroknak. A tokaji aszútermelés a 18-19. században élte fénykorát, amikor a lengyel és orosz területekre történő export a régiót prosperáló vidékké tette.
Az engedélyezett tokaji szőlőfajták köre limitált, csupán a furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kabar, zéta és kövérszőlő termesztése megengedett. A tokaji borvidék legjelentősebb borászatai a Grand Tokaj, Patricius és a Naár.
Hercegkút, a Tokaji borvidék egyik települése
Forrás: borutazas
