Reaktor

O1G: taktikai győzelem, stratégiai vereség

Szabad ország-e Nagy-Britannia? - teszi fel a kérdést Ed West, majd hosszasan, példákat sorolva borzolja a magyarok idegeit, akik beleolvasnak az anyanyelvünkön is publikált cikkébe, egyértelművé téve, a mi perspektívánkból, hogy nem az.

Nagy-Britannia egy szabadságszerető, 1989-es nemzeti minimumokat 2024-ben is értékelő magyar szemszögéből egy büdös, pártállami gyomorideggel kisembereket eltaposni akaró börtön. 

Börtön, mert menekülés nincs, szavazhat a brit bárhová; szavazott is majd másfél évtizedig a konzervatívokra, akik lófaszt nem konzerváltak, sőt.

Választása nincs, és ha panaszkodik, jön érte a rendőr, mert az elit hosszú távú terveire veszélyes panaszkodás megzavarja a nyugalmat

o1g.jpg

(Klímalázadni lehet, sőt, azt ki is lehet rakni a LinkedIn-re.)

Szabad ország-e Magyarország?

Mikor jött ki utoljára valaki véleménye miatt a rendőrség Magyarországon?

A COVID-pánik hajnalán, csúcsán, 2020 tavaszán írt valaki valami "veszélyes dezinformációt", és meghurcolták, úgy emlékszem, és nem csak én, az azóta megszűnt Öt panelének is ez az egy eset rémlett fel a kollektív emlékezetében, 4 évvel később. Emlékezetes, mert határozottan és ösztönösen helytelenítettem, rossz lépés volt, veszélyes precedens.

Magyarország egy szabad ország? Hevesen, mocskos hangnemben tiltakozna ezernyi mindenszarizmusban szenvedő: természetesen nem az, sem az, Magyarország mindenben a legszarabb pokol. De eközben névvel és arccal mocskolhatja az összes államférfit, közméltóságot és oligarchát, élet és halál urait. Buzik, gecik, miegymás, talán a halálát is kívánja, remeg érte, ami, úgy tűnik, végül nem lesz ürügy a szabadságunk megcsorbítására, helyesen. Ha Józsi a hegyről komoly fenyegetés, intézze el a TEK, ne 10 millió emberre tegyünk kollektív szájkosarat!

Magyarország maradjon egy szabad ország!

Nagy-Britanniával semmi gond nincs

Mondaná a Velünk Élő SZDSZ. Tudjuk, hiszen volt, amikor nem csak velünk éltek, hanem a nyakunkon, és az a büdös, autoriter börtön, ami a brit anarcho-zsarnokság ma, nekik kitűzött céljuk volt itthon.

Csalódott SZDSZ-esként megrendítő volt ráeszmélnem, hogy akiket liberálisoknak gondoltam, valójában az egyéni szabadság legszörnyűbb ellenfelei. Elvakított a gőg, amit kínálnak a támogatásért cserébe. Amint a gőgön átlát az ember, ráeszmél, hogy amit ők képviseltek, az a tekintélyelvűségben, a kirekesztésben, és a nepotizmusban mindenkit felülmúl, még azokat is, akik ezeket értékként explicit hirdetik.

Céljuk volt a mai brit elnyomás meghonosítása, de nem érték el, 2010 a történelem szemétdombjára küldte őket, immunreakcióként kinevelve egy kétszámjegyű Jobbikot. Pártpolitikai szinten eltűntek, de ettől még nem álltak le, keresték az új ügyet, a gazdatestet, amivel újra a nyakunkra ülhetnek; nem válogatósak, lásd a G-nap utáni Jobbikot, mert éhesek. Nagyon éhesek.

Maguk sem tudják talán, hogy milyen démonok űzik őket, talán elhiszik, hogy tényleg ők viselik a szabadság karszalagját, amikor tényeket akarnak ellenőrizni. Nem értik, miért szörnyülködik sok ember, amikor tényellenőrökről hall, miért látja maga előtt a 20. század hullarakásait.

Nem szabadságot akarnak, azt nem szeretik: börtönt akarnak, amit ők őriznek, ahová beterelnek minket, a biztonságra, a tudományra - tekintélyelvűség - mutogatva. Mindezt úgy, hogy ne tanúsítsunk ellenállást, sőt, aki tapsolva csinálja, jobb cellát kap.

C-betűs szó

Öncenzúrára nevelni egy társadalmat hosszú folyamat, és egyszer már nekilendültek, nem is eredménytelenül: a "cigány", egy ideig, szitokszó volt. Nem a rendszerváltás utáni nyomorban, panelházak között masírozó szkinhed szabadcsapatok tették azzá, hanem az SZDSZ. Ez volt az egyik első kísérlet: a c-betűs szó kimondhatatlan. Roma testvéreim, aki kimondja, támad titeket - többségi társadalom, aki kimondja, az veszítse el az állását, kerüljön feketelistára, dögöljön éhen! Mindezt a soft és a hard power összes csatornáján. A társadalom pedig, mivel megannyi más baja volt, beletörődött, elfogadta. Kerülgette, mint a tyúkszart. 

Ez sem volt elég, a hírekben is kerülgetni kellett, dugdosni, nem beszélni róla, tagadni, tagadni a valóságot, büntetni aki szóvá teszi, aki védekezni mer, erőltetve építve az anarcho-zsarnokságot, amíg csak lehet. 2006-2008-ig lehetett, aztán masírozott a Magyar Gárda, a fiatalok körében pedig a Jobbik lett a legnépszerűbb.

Az SZDSZ megbukott, a c-betűs szó tanult tehetetlenségét elhagytuk, sok mással egyetemben. Ma le lehet írni, ki lehet mondani, hogy cigány, ma szabadabban élünk. A cigányság pedig jobban, mint valaha, talán a legnagyobb nyertesei a NER-nek, Mészáros Lőrinc után. 

Magyarország szabad ország.

Visszanyal a geci

Amikor a Momentum Budapest utcáin rohangált 2018 telén, a partikellék-forradalom hevében röpködött az O1G, és a Velünk Élő SZDSZ egyik legsikeresebb soft power ága, a ma már Telex szerkesztőség rajongva közvetítette az eseményeket. O1G, O1G!

Velünk van a tömeg, az elégedetlen tömeg, szórják az átkot a csúti diktátorra!

Taktikai győzelem.

Csakhogy: ugyanez a társaság a szótlan ledermedéstől az elvörösödött arcú, valódinak megélt fájdalomból fakadó sikításig reagálna arra, aki kiejti a száján azt, hogy "buzi". Majd, lehiggadva, feketelistázná az elkövetőt - karszalag opcionális - menthetetlen ellenségeként a Történelem Jó Oldalának (gyerekeinek átnevelése opcionális).

A b-betűs szó. De lehet a c-betűs szó is. Sőt, egyre több és egyre cifrább szó, ami verboten. A kérdés is gyanús, tilos, a tekintélyt követni kell, tízszeresen, százszorosan!

A Velünk Élő SZDSZ nem csak lappangott a háttérben, konzerválva egykori önmagát, hanem folyamatosan kapta a memokat Nyugatról, mint egy szoftverfrissítést. Nem csak 14 év Fidesztől ilyen keserűek, hanem az alapprogramjuk is egy korszerűbb, kegyetlenebb világkép. Egymást is irtják a saját buborékjaikban, olyan ideológiai árnyalatkülönbségek miatt, aminek az alapszíne se létezett 14 évvel ezelőtt. Ami legyen az ő bajuk, én csak egy kávét kérek, csak ne legyen soha hatalmuk felettem, a családom és barátaim felett, felettünk. A sajátjaik felett hajrá, de csak ott.

Felettünk soha ne legyen hatalmuk, mert annál nagyobb tragédia nem érheti ezt az országot!

Buzi-e vagy? Sickratman 20 éve a konzervatív polgárokat pukkasztotta ezzel kérdéssel, ma, a (hegemonikus) liberálisok részéről eltörlést érdemel. Le merné ezt játszani bárki a Velünk Élő SZDSZ bármelyik sejtjében, a Telex szerkesztőségben? Nevetnének rajta a kollégák?

(Hasonló pályát járt be a Rózsaszín Pitbull is.)

A liberálisok által megrajzolt, karótnyelt-vaskalapos KDNPs karikatúrájává váltak. Ők lettek a Fidesz székháznál tüntető fiatalokra dühös Savas Bácsi. Persze nem ők tehetnek róla, hanem a kormány, vagy J.K. Rowling, vagy a nevetős reakció a posztjukon, amiből egy is sok, egy is elviselhetetlen. Tudnának ők újra nevetni, lazák lenni, ha végre a többségi társadalom önként, a látványosan meghurcolt, megsemmisített reakciósok kárából tanulva befogná a pofáját, ha helyreállna a hegemónia, ahol minden magas státuszú intézmény és gondolat birtokosai Ők. Csodáló, bólogató, tisztelettudó, mosdatlan tömeg, lent, a roncsfilmben, ami minden rohadt krumplinak örül, amit ledobnak nekik a páholyból.

Itt van megágyazva a probléma, a lavina, aminek az O1G nyitott - képzavarosan - ajtót: az ellenzék, élve a magyar szabadsággal, mocskos szájjal szidja a kormányt: a Tisza párt feltüzelt bázisa, korábban Jobbik-MZP-akármi támogatók, nem tesznek magukra szájkosarat. A DK hívei is harciasak, ami a szívükön, az a szájukon. A Mi Hazánk akkorát kiáltott, hogy még a Facebookról is kicsapatta magát, és csinált ezzel egy parlamentbe bekerülést.

Egyedül a Momentum került a szemétdombra, a párt, amihez a legközelebb állt az SZDSZ feltámasztása, amelyik a legnagyobb támogatója volt a nyugati szoftverfrissítések honosításának. 

Nem javítja a közbeszédet, ha Orbán Viktort lebuzizzák, akár a saját posztja alatt, de ez kis ár azért a nemzeti minimumért, amiben ma, 2024-ben, a Velünk Élő SZDSZ kirekesztő, gőgös, tekintélyelvű buborékján kívül egyetért a társadalom 95%-a: Magyarországon a szólás szabad! Legyen bármennyire is heves vita magyarok milliói között 2024-ben, abban teljes egyetértés van, hogy az a buziság, ami a briteknél megy, amit a Velünk Élő SZDSZ erőltetne ránk, népszerűtlen, nincs rá parlamenti küszöböt megugrani képes mennyiségű vevő.

O1G: taktikai győzelem, stratégiai vereség.

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása