Reaktor

Győztünk? A Fidesz-KDNP állapota

42516936_50689a32bba29aac5f29c9caa8f17c91_wm.jpg

2010-et követően, a Fidesz-KDNP győzelme után egy olyan politikai klímában élünk, amelynek stabilitása szinte eddig az évig teljesen megkérdőjelezhetetlen volt, nem láttunk olyan erőt a TISZA-párt megjelenéséig, ami képes lett volna akár egy kicsit is kikezdeni a regnáló kormánypártokat.

Az elmúlt hónapok botránya után viszont a politikai berendezkedés radikálisan egy kétpártrendszer körvonalazódása felé halad, és szemmel láthatóan Magyar Péter lendülete nem hagyott alá, folyamatosan felkarol egy olyan társadalmi témát, amivel teljesen uralja a közbeszéd szinte minden elemét.

Mi lehet az oka annak, hogy az Orbán-kormány kommunikációja nehézkesebb lett a közelmúltban?

 

I. A valóság érzékelése

A 2006-ot követő eseményeket a Fidesz egy nagyon egyszerű, mégis hatékony eszközzel kapitalizálta: képes volt a mindennapi emberek, mindennapi nyelvén, mindennapi problémák megfogalmazására, és arra, hogy azok közbeszéd tárgyává is képesek tudjanak válni.

Magyar Péter - mondhatni - tanult a kommunikációból, ami a kormánypártokat ilyen sikeressé tette.

A kórház- és vasútlátogatásokkal olyan kérdéseket feszegetett, amivel kapcsolatban az elmúlt időszakban a kormányzati kommunikáció érdemi választ nem tudott adni az átlagember nyelvezetén, megfelelő tartalommal, amire a korábbi évek alatt nem volt példa.

Orbán Viktor mesterien volt képes az emberek nyelvén beszélni kormányalakításai után az emberek problémáit illetően. Ha a kormányzat fenn akarja tartani a kompetencia töretlen érzetét, valamint a kormányzóképesség képét, amit a magyar társadalom mindig is nagyra értékelt, akkor elengedhetetlen hogy a mindenki számára észlelhető problémákat ne irreálisan hárítsa, hanem képes legyen a kormányzat kompetenciát mutatni azzal, hogy a publikum számára kommunikálja a megoldás képességét, hogy képesek a helyzet megfelelő kezelésére.

 41987510_050e9d95d91e97eb87753a25a59038cf_wm.jpg(kép forrása: Index)

II. Orbán Viktor személye

A miniszterelnök személye egy kétélű penge. Orbán a kormánypárt legnagyobb formátumú és legtehetségesebb egyénisége, aki hatalmas karizmával, tudatos elszántsággal és megkérdőjelezhetetlen politikai kompetenciával vert köröket politikai ellenfeleire, 2010-re pedig kétharmados győzelemre vezette azóta is regnáló pártját.

Más kérdés viszont, hogy pont ez a személyiség képes arra is, hogy az innováció lehetőségének egyik legnagyobb akadálya legyen.

A kormányzat felépítése és a Fidesz teljes politikai közössége a miniszterelnök személye köré szerveződik. Pártját megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel vezeti, ami így több tekintetben az általa felállított koncepciókat hajtja végre, szerepe is erre korlátozódik, ez pedig a kormányzására is kihat.

Mostanra viszont Orbán Viktor figyelmét látványosan a külpolitikai ambíciók és tervek kötik le, a magyar belpolitika egyre feszültebb és vitatottabb kérdéseivel személyesen nem foglalkozott behatóan. Ezt mutatja számunkra békemisszió és a Patrióták Európáért EP frakció megalapításai is, melyek politikailag - különösen az utóbbi - látványos eredmények. A magyar emberek jelentős része viszont nem képes velük kapcsolódási pontot találni, a kormányfő pedig látványos szűkszavúsággal reagált a belpolitikai viszonyokra a Kötcsei Piknik alatt is.

Ha Orbán Viktor vissza kívánja venni a folyamatosan tematizáló Magyar Péterrel szemben az események folyamának nyilvános diktálását, pusztán azt a képet kell mutatnia amit a 2008-at követő gazdasági válságévek alatt, kormányzásának elején megszokhattunk tőle. A specifikus tervekkel rendelkező, a politikai mezőnyében legelőször cselekvő, karizmatikus kormányfőjét, aki egyszerűbb nyelven képes levezetni, nagy víziók folyamatos fejtegetése nélkül a problémák sebészi pontosságú megoldását, amiben érdekeltté teszi saját országát is.

 ov-eredmenyv-hr.jpeg(kép forrása: Magyar Hírlap)

III. A kommunikáció alapossága, minősége

Végső soron pedig a kormányzati válaszadás minősége. Az eddigi politikai klímában az óellenzék képviselőinek kompetenciája nem volt elegendően magas, hogy a közélet pillanatainak uralását és a Social Média felületeket átvegye a kormánytól.

Így kézenfekvő volt számukra, hogy egyszerű, alá-fölé rendeltségi viszonyokat kifejező, már-már lekezelő hangsúlyt használtak politikai ellenfeleikkel szemben, akik politikai tőkét kifejezetten csekély mértékben birtokoltak.

Más a helyzet azonban egy egyes mérések szerint 40%-os támogatottsággal rendelkező politikai szereplő esetén, aki konkrét, adatokkal alátámasztott, hideg profizmussal megszerkesztett Social Media jelenléttel és kommunikációval kéri számon a kormányzati döntéseket. Ennek a természetes immunreakciója a megoldástervezetek adatszintű lebontása annak érdekében, hogy mindenki számára követhetőek és megérthetőek legyenek a kormányzat lépései.

Hasonló probléma merült fel az elmúlt hónapok botrányainak szereplőivel. A kormányzati oldal hitelének megőrzéséhez elengedhetetlen szilárdabb kiállás mutatása az olyan szereplőkkel szemben, akik képesek a politikai közösség hitelességének bomlasztására, a puszta hallgatás vagy túl gyenge „kiállás” akár hallgatólagos beleegyezést is sugallhat.

 

 Amint látható, az Orbán Viktor vezette kormány olyan kihívásokkal néz szembe, mint az elmúlt 14 évben még soha. A mindenkit foglalkoztató kérdésre - miszerint, hogy meg tudnak-e újulni Magyar Péter menetelése mellett - a 2026-os országgyűlési választások fognak végső választ adni.

 

(Borítókép forrása: Index)

süti beállítások módosítása