Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Mi az ősélményed a médiával?
Az, hogy az első szavam az volt, hogy "posztabank", ezt néztem gyerekkoromban. Valószínűleg nem ez volt a kérdés, de ez jutott hirtelen eszembe, hogy gyerekként az első szavam az volt, hogy postabank, ültem a tévé előtt, és megismételtem, ami ott volt benne, csak akkor még pöszén.
Pont most egy fesztiválon találkoztam egy operatőr kollégával, aki bringás, BMX-esek voltak, és pont erről dumáltunk, hogy hányan vagyunk, akik úgy kezdtek el a filmezéssel vagy a videóval foglalkozni, hogy valami extrém sportfilmeket kezdtek el felvenni. Én gyerekszínész voltam, szóval nekem inkább onnan jön, ötéves koromtól, Földessy Margit dráma stúdiójába jártam. Az ősélmény onnantól származtatható, hogy szerepeltünk egy-két játékfilmben gyerekként, de maga az, hogy én kreálom a videót, az szerintem ott jött, hogy mindenféle paródiákat, extrém sportfilmeket kezdtünk el gyártogatni.
Hogy kezdődött, honnan jött az ötlet, hogy akkor nem csak extrém sportot űztök, hanem ezt fel is veszitek, ki is rakjátok valahova?
Gyerekként, hogy elkezded másolni, amit látsz. Nagyon sok MTV-t néztünk, meg Jackass-t, illetve akkor még az elődjét ezeknek a műsoroknak, és elkezdtük másolni. Akkor még nyilván voltak DV kamerák, még digitalizálni kellett, stb., és elkezdtük feltöltögetni a Youtube-ra, mely anyagok nyilván teljesen koncepció nélküliek voltak. Amikor éppen valamelyik extrém sport divatba jött, a parkourtól a bringáig, akkor azzal elkezdtünk kicsit foglalkozni. Ez volt az első. A másik része az úgynevezett Ki Mit Tud-ok világa a drámastúdióban Földessy Margitnál, ahol ezeket a paródiákat előbb-utóbb felvettük és kiraktuk. Szerintem még azok voltak az első videók, ahol ilyen paródiákat kirakosgattunk, mert ha már megcsináltuk a Ki mit tud-ra, akkor azzal a lendülettel miért ne vettük volna fel.
Mikortól professzionalizálódik a videós biznisz?
Azt mondanám, hogy ilyen 20 éves koromban. Hatosztályos gimibe jártam, majdnem húsz lettem már, mire leérettségiztem, és két opciót láttam magam előtt, vagy színmű, vagy komédia, leánykori nevén kommunikáció és médiatudomány. Végül a Pázmányra mentem komédiára, a tévés rádiós újságírást pedig PR (Public Relations) szakirányon végeztem, és valahol szerintem ott dőlt el az én sorsom, akkor már volt egy tehetségkutatója a Magyar Televíziónak, melyben ifjúsági szerkesztőségbe kerestek riportereket - akkor még egy másik Magyar Televíziót láthattunk, nagyon-nagyon távol a mostanitól. Innentől kezdtünk el kvázi, bár nagyon fiatalként, de végül is képernyőn szerepelni.
Mi vezetett odáig, hogy a YouTube-ról már átnyergelsz egy hivatalos újsághoz, az Indexhez?
Ezt megelőzném még gyorsan, mert hogy ennek nincsen ennyire időrendi sorrendje. Szóval ez a váltás, ez nem is igazi váltás, mindig mind a kettő létezett egymás mellett. Utána mindenféle online weblapnál elkezdtem riporterkedni, például utca embere interjúkat készítettünk, amit aztán hirtelen lecsaptak, mint minden egyes média produktumot. Nem tudom, hogy ez miért trend, de gyakorlatilag akkor annak idején egy-másfél évig tartott mindig minden, majd megszűnt a finanszírozás. Amikor annak vége lett, mondtuk azt, hogy mi lenne, akkor, ha megcsinálni a saját szájunk íze szerinti tartalmat. Így született meg Madar Csabival a mi kis Youtube csatornánk, hogy hirtelen vége lett valaminek, felszabadult egy csomó erő, meg idő, és akkor elkezdtük hetente a kis szatirikus híradót.
Számodra a riporterség mindig ugyanazzal a karakterrel jár, avagy egyféle szerephalmozást jelent, ahol helyzetfüggően mindig más és más oldalat mutatod?
Teljesen más attitűdrendszerrel kell nekimenni ezeknek a dolgoknak. Rengeteg olyan riporter van - és biztos, hogy én is átestem annak idején, vagy a mai napig átesek mondjuk a lónak a túloldalára - aki nagyon szeretne szerepelni, és előtérbe hozza magát. A reakció erre általában az szokott lenni, hogy "ez ki ez?". Nekem csak kérdeznem kell, és nem feltétlen kell odabiggyesztenem a kommentáromat, ilyenkor vissza kell venni az embernek.
A riporterkedésben, bár a mai világban, azért már elhalványultak a mindenféle formátumok közötti dolgok, de a régi iskola szerint azért vissza kell menni oda, hogy te ott utána ne reagálj rá, amennyiben nem olyat csinálsz, mint Miskovits Marci és a K-OSZ TV, ami tök más, nem hívnám feltétlen kvázi riporteri dolognak, az egy showműsoros történet.
Ebből a szempontból teljesen szét kell választani. Ha egy influenszer, egy host, vagy egy műsorvezető vagy, akkor viszont abszolút bele lehet vinni a saját személyiségedet, attitűdödet, humorodat, esetleg véleményedet, már amennyire a formátum engedi, illetőleg akinek éppen gyártod. Most ezt a kettőt tudnám így kettéválasztani és az sem mindegy, hogy kinek a platformján csinálod.
Tarr Béla számára a filmkészítés egyfajta drog, még ha szeretne se tudna leállni. Számodra a nyilvánosság mennyire egy drog? Mennyire érzed, hogy függője vagy a nyilvánosságnak?
Egyre jobban azt mondom, hogy nem. A nyilvánosságnak nem, mert nagyon szívesen elbújnék, pláne ha vége van egy három hónapos nyári session-nek, akkor itt most nagyon szívesen egy hónapig nem szeretnék mondjuk senki előtt lenni, amit természetesen nem tehetek meg. Azt mondanám inkább, hogy nem a nyilvánosságot tartja egy ilyen exhibicionista ember drognak feltétlen, hanem a munkavégzés, magának a szereplésnek a körülményei az, ami inkább drog. Hogyha te exhibicionista vagy, akkor nyilván hiányozni fog, hogy kamera előtt lehess, és ne feltétlen csak mondjuk vágjál, vagy szerkesszél, egyéb háttérmunkákat végezz.
Igazából a nyilvánosság drogja az nem a te saját indíttatásod, hanem egy karrier indíttatás, hogyha ki van rakva az arcod, akkor látnak, akkor hívnak. Ha nincs kirakva, és nagyon sokáig nincs kirakva, akkor egyre jobban senkit nem fog érdekelni. Ez összefügg sajnos magával a szakmával, hogy neked pusholnod kell az arcodat, mert akkor létezel egyáltalán. A médiában engem az foglalkoztat a mentálhigiéniai szempontból, hogy mennyire kell az embernek egy külön arcot, egy külön karaktert kitalálnia, egyfajta média perszónát alkotnia.
Hogyha megnézünk bármilyen videós tartalmadban, az mennyire egyezik a hétköznapi Olivérrel?
Nagyon sokáig nagyon nem egyezett. Szerintem, amit régen csináltunk például Youtube-csatornásdi, fiatalabbként, az egy egészen másik én. Az az Olivér kifejezetten szerepel. Elképesztő hadarás, nagyon gesztikulálsz, nagyon ott akarsz lenni - ilyen voltam. Ma azt mondanám, hogy most az indexes anyagoknál, riportoknál egyre jobban saját magam vagyok. Valami olyasmi, mint ahogy most válaszolok, nagyjából az egy önazonos dolog. Amint Tiktok tartalmat gyártunk, szerintem ott már megint eltávolodsz.
Ott már megint nagyon gesztikulálsz, megint nagyon nyomod, nagyon impulzív akarsz lenni, hiszen gyakorlatilag egy perced van, sőt, az elején három másodperced, hogy bevond a nézőt, és valami nagyon-nagyon olyat mondjál, amivel behúzod a befogadót.
Általánosságban nyilván nem jó dolog, hogyha valaki teljesen eltávolodik ettől. Elcsépelt lózung, a legyél önazonos, meg marha unalmas, de úgy összességében a nap végén egyébként tényleg arról szól, hogy annak kell lenni, mert az fog jól állni. A feleségem mindig azt mondja, hogy nem kell a manír, mert akkor szeretnek, amikor önmagad vagy. Ez tudom, hogy nagyon közhely, de összességében érdemes erre törekedni, és nem tudod hosszú távon megvezetni a nézőt. Akár műsorvezetőket nézve látod, le fog esni a nézőnek, hogy ez egy elképesztő kamu szerep.
A Tiktokra ott egészen más perszóna kell ezek szerint, mint például egy Tarr Béla filmhez.
Egészen. Az egy pálfordulás ahhoz képest. Tényleg elcsépelt dolgok ez az önismeret, meg elfogadás, vagy önmagad elfogadása, viszont én 32 éves vagyok, és az elmúlt két évben kezdtem el nagyjából egálba jönni magammal. Tegyük fel ha valaki olyat kommentel, akkor nem az van, hogy a sárga földig lemegyek lelkileg, hanem tudom, hogy ez igaz, vagy nem igaz, helyre tudom rakni a dolgot. Ha rendben vagy magaddal, azt látják a nézők is.
Javaslod azt, hogy olvasson az ember kommenteket? Te szoktad olvasni?
Nem szoktam végig. Általában az van, hogy attól függ, hol. Megválogatom, hogy hol olvasom el, milyen platformon, hiszen sokszor nem a produktumom fogja megítélni azt, hogy az milyen visszhangot kelt, hanem a platform. Ha munkahelyre csinálok anyagot és nem saját social media platformra, akkor az első három-négy-ötöt nagyjából megnézem, de valószínűleg magáról a témáról fognak inkább fröcsögni az emberek, egészen elképesztő módon. Erről egyébként külön podcastet lehet csinálni, hogy milyen állapotban van a magyar közvélemény, meg a magyar mentálhigiéné, mert az nagyon para.
Érdekes módon, ha meg a saját követőtől a saját valaki influenszer, akkor meg ott kap egy nagyon jó kis buborékot, ott meg elolvassa, mert ott meg általában dicsérik. Amikor ezer éve csináltuk a mi kis Youtube csatornánkat, akkor mindig minden pozitív volt. Aztán amikor elkezdtél mondjuk dolgozni egy online újságnál, akkor pedig hirtelen egészen megváltoztak a kommentek. A személyed nem hiszem, hogy túlságosan változott volna, de mondjuk a platform, vagy a témának a megítélése, az tudja magát a kommentszekciót is változtatni.
Teljesen elzárkózni nem érdemes, meg az egy önbecsapás. Nagyon-nagyon fontos szerintem ilyen kis fakkokat, kis cellákat készíteni a kognitív rendszeredben, hogy már egy félmondat után te be tudd azonosítani, hogy ez egy rosszmájú ember, ez egy komplexusos ember. Ebben a mondatban egy helyesen leírt kifejezést nem látok, ezért nem lenézve, de nem vagyok benne biztos, hogy éppen az ő véleménye lenne a legrelevánsabb
Az embert az tudja igazából mellbe verni, amikor egy hozzászólás hosszan, rendesen és nem fröcsögve, de úgy egy erős kritikaként van megfogalmazva. Az tud szerintem mélyre menni valakinél.
Az Indexes videóidban található különböző témákat mi alapján választod meg?
Nagyon fontos, hogy nem én választom csak meg egyedül. Viszek témát a rovatvezetőktől, magán a videós szekción belül is dobálnak nagyon sok témát, általában ez egy csapatmunka, hogy végül is melyik kerül kiválasztásra. Én valahol úgy raknám össze, hogy két szegmense van ennek. Nyilván média, fontos a nézettség, mi az, amire az emberek fel fogják kapni a fejüket, mi az, amit valószínűleg sokan lekattintanak, kár hipokratának lenni ilyen szempontból.
Mindegyik téma olyan volt, aminek van egy nagyon erős társadalmi ráhatása, reakciója, ami sok emberre hat, sok ember rezonál vele, és sok embert érint. Most az Onlyfans az nem valószínű, de ez mondjuk egy olyan dolog, ami sok embert viszont nagyon érdekel, és nem lát mögé. Azt mondom, hogy nyilván van egy clickbaites része, és van egy olyan része, ami valahol meg egy picit ilyen társadalompszichológia, vagy kutatás, merthogy mindegyik témán keresztül lehet az emberi viselkedést, vagy a mi kis társadalmunkat vizsgálni.
Mennyire tekinted ezt művészetnek, mennyire társadalmi felelősségvállalásnak vagy ez egy munka, egy tükör a társadalomról?
Művészetnek nem mondanám. Nagyon nüansznyi rész, az maximum annyi lehet, hogy például volt egy költővel egy beszélgetésem, és akkor tudok vele úgy rezonálni, hogy mondjuk ő mond egy versrészletet, és akkor mondjuk én is vissza tudok neki dobni egy versrészletet.
Nagyon dagadt a mellem, hogy én hú de művelt vagyok, közben mit tudom én, tízéves koromban egy színházban volt egy három sor Shakespeare, amit meg kellett tanulni:)). Az a része az tud művészet lenni, hogyha valakinek van egy ilyen kicsit érzékenysége erre, de alapvetően nem erről szól.
Társadalmi felelősségvállalás, az mindenképpen. A társadalmi felelősségvállalás részében az egy nehézség, hogy azért nagyjából neked a műsorvezetői vagy a riporteri attitűdödnek azért találkoznia kéne egy normatívával, vagy találkozni kéne egy általános közvélekedéssel, ami nehéz, mert elképesztően szétszakadt már ez a kis társadalmunk, meg hatalmas a társadalmi olló. Nehéz mindenkit képviselni, de hogy valami normatív gondolkodással vagy értékrenddel ezt az egészet közvetíteni, vagy kérdezni az mindenképp társadalmi felelősségvállalás, de ez nagyon nehéz, mert rengetegek vagyunk, rengetegféle helyről jöttünk, meg társadalmi rétegbe tartozunk, és egyre kevésbé értjük meg egymást, úgy meg azért nehéz nagy társadalmakat reprezentálni, értük felelősséget vállalni.
Szerinted mi a bulvár, bulvártartalom-e, hogy valaki onlyfans modellekről csinál videót? Mitől lesz valami bulvár, és neked mi a viszonyod a bulvárral?
Érdekes, mert pont múltkor valaki mondta, hogy én csinálom az indexben a bulvárt. Ezen gondolkozva arra juttottam, hogy szerintem nem.
Van olyan része persze, amikor kimegyünk Sztárbox sajtótájékoztatókra. Ez abszolút az, de most az említett Onlyfans-nél is például. Szerintem amikor a Blikk meghívja mondjuk az Onlyfans-eseket, akkor az inkább bulvár, amikor ott beszélgetnek, hisz a magánéletével kapcsolatos kérdések hangzanak el, ami igazából inkább az ő személye. Hát, nem az érdekes, igen, hogy hol van ennek a határa. Ezt inkább nem mondanám. Ott jobban ezt érzem. Nálunk azért nem érzem, mert nem arra vagyok kíváncsi, hogy ez most mekkora botrány az ő élete, hanem arra, hogy ő kvázi nekem egy "szakértő" egy olyan témakörben, amiben nem mozgok, a felnőtt filmekben. Az ilyenfajta közösségi médiában meg egyáltalán nem. Nekem az onlyfans-esek, amikor bejönnek egy beszélgetésbe, ők nekem egyfajta "szakértőként" funkcionálnak, akik mesélnek egy olyan jelenségről, amit ők művelnek, és amilyen hatásait ők tudják a legjobban mérni igazából a fogyasztóknál.
Milyen műfajnak mondanád, amit csinálsz? Tömegtájékoztatás, vagy te hogyan gondolkozol erről?
Szerintem az infotainmentre szeretnél kitérni. Hogyha en bloc, holisztikusan kéne valamit mondani, akkor az infotainment volt szerintem mindig az a típusú műfaj, amit szerettem volna képviselni, aztán vagy sikerült, vagy nem, de nagyjából ez. Igen, legyen benne tartalom, de nem feltétlen gondolom én magamat a nagy ősgondolkodónak, aki meg fogja fejteni ezt a tartalmat, viszont szerintem jól tudom interpretálni embereknek. Lényeg, hogy a szórakoztatás része érthető módon legyen tálalva, olyan stílusban, ami valamilyen szempontból szórakoztatja is a közönséget, és akkor így jön be ez a kis humor, vagy az egésznek az előadás része.
Mit gondolsz, a mai médiafogyasztási szokásainkról? Mennyire látod drasztikusan a mostani infotainmennek a helyzetét, és ebben te hogyan képzeled el magad?
Borzasztóak. Próbálom valahonnan nem Krisztus előttről kezdeni, vagy a prehisztorikus időkből, de a Tiktok Kínában nagyjából edukatív célra jött létre. Az, hogy itt Európában, meg hogy Amerikában hogy funkcionál, az teljesen más, de valahol azért ott is vannak ilyen típusú edukatív tartalmak. A fele, a másik fele meg táncikálós, meg live-olom a semmit.
Alapvetően igen, jó lenne az edukálása, de szerintem felszínes edukálásra jó, mivel impulzív, mivel szétzilálja a koncentrációs képességedet, kattogsz tőle, és képtelen vagy végignézni már egy sorozatot, egy filmet, például egyetemen nem tudom, hogy valaki hogy tud jelenleg másfél órát végigülni és koncentrálni valakire, mert már magadon észreveszed, hogy nem. Erősen, erősen meg kell erőszakolni magadat, hogy tudj koncentrálni.
Talán ha egy csatornát bekövetsz, amely egy tematika alapján halad, és ilyen témáról témára feldolgoz valamit, és azt ha végignézed, akkor el tud mélyíteni, de összességében erre szerintem alkalmatlan. Egy felszínes tudást ad, nagyon sok mindenbe belekóstol, és nagyon-nagyon széles lesz a világlátásod, ezáltal szorongsz, mert ekkorának érzed magad az univerzumban, de úgy igazán elmélyült tudásod semmiről nem lesz. Úgyhogy ilyen szempontból a hagyományos régi iskola szerinti edukálást azt nem gondolom, hogy segíti, maximum tájékozottá tesz széles körben, felszínesen.
Visszakanyarodva nyilván a Youtube-ra, ahol jelenleg azt látjuk, hogy a podcastek, a hosszabb típusú tartalmak dukálnak, ahol lehet mondjuk beszélgetni legalább fél órán keresztül, amire már kevésbé tudnak az emberek fókuszálni, ott azért lehet tanulni. A százaléka magának az edukációnak, meg a szórakoztatásnak, az nyilván a szórakoztatás felé azért jobban elmegy egy tiktoknál.
Ezt lefele tartó folyamatnak tartod, hogy itt a világ idő kérdése is összeomlik, vagy pedig egy hullámzásról beszélünk, ami talán mindig változik?
Szerintem a hullám. Olyan, azt hiszem nincsen a történelemben, hogy valami egyfolytában lefelé megy. Egy dolog jutott eszembe a podcastekkel kapcsolatosan, hogy akár ebből is most három mondatot kivágunk Tiktokra, és rohadt sokat fog menni, teljesen kontextusból kiemelve, rengeteg ilyen van. Ez olyan borzasztó dezinformációt okoz az emberekben, és gondolja, hogy az az ember azt mondta... és egy másfél órás podcastből kiragadott három mondat teljesen más értelmet tud nyerni. Ilyen szempontból szerintem teljesen meg tudja kavarni az embereket, hogy akkor most mi is az igaz, mi nem az igaz.
Valóban erre gondolt-e az az ember.
Nem lehet, hogy ez segítség is? Hogyha nem nézne meg bárki is egy másfél órás podcastet, hogyha nem hallott volna egy kis részletet belőle, és emiatt az egészet megnézi?
Nem, nem, ez szerintem, hogyha az tényleg egy új, egy ilyen eleje vége, egy ilyen magvas gondolat ki van véve, az szerintem oké, csak nyilván sokszor látunk olyanokat, hogy ilyen három mondatok vannak kirakva, és az, mint mindenhol, hogyha nagyon meg van vágva egy anyag, akkor azzal elképesztően lehet torzítani, tehát ezzel teljesen lehet manipulálni.
Most valaki másfél órán keresztül nagyon odaadóan, nagyon feltétel nélküli pozitív odafordulással beszél az emberi társadalomról, és utána van benne két mondat, ahol éppen elszakad a cérna, és mond valami nagyot, akkor az van kirakva, onnantól kezdve meg is lehet valakit bélyegezni.
Feltételezhetjük, hogy olyan filmesztétikai igényeket tud kielégíteni a videós újságírás, bár ez nem biztos, hogy így van, minden esetben reménykedjünk. Meg tud-e maradni egyáltalán az írott újságírás?
Én azzal vetekednék, hogy filmesztétikai szempontból fogyasztanak az emberek videós tartalmakat, és ez sem igaz, hogy lusták, de olyan szempontból igaz, hogy amiről beszéltünk, hogy az impulzivitás dukál, és hogy az emberek igazából már nem feltétlen koncentrálnak. Megnézed a cikkeknek a hosszúságát, nagyon kevesen olvassák el a mély véleménycikkeket, meg az elemzéseket, kivéve ha Puzsér írta, mert akkor mindenki.
Ez is inkább emiatt van, hogy a figyelmedet le tudd kötni. Most pont egy ilyen témán gondolkoztam nemrég, hogy szerintem nem a videós fog bejönni teljesen, vagy fogja átvenni a cikkektől a helyet, hanem be fog jönni előbb-utóbb az az AI a cikkek alatt, amikor szimplán egy gombnyomással felolvassa neked a Google. Mosod a fogadat, és kvázi mint egy podcastot egy egy percben valaki felolvassa, az a gépi hang, amit még te is tudsz beállítani, hogy Morgan Freeman mondja-e, vagy a Friderikusz.
Azt tudom még elképzelni, ha már AI-ról van szó, szóval tartalomgyártásban dolgozom 12-13 éve. Ha már napi 2-3 Tiktok-videót kell kreálnunk, és ezt hetente ötször-hétszer, akkor az egy teljes állás, akkor már megroskadok benne, hogy felvegyem, megvágjam, feliratozzam, kijavítsam, stb. Hogyha ez annyira automatizálódni fog, mondjuk az AI által, hogy gyakorlatilag még fel sem kell vennem, hanem azt a szöveget egy karakter fel fogja olvasni, azt sajnos el tudom képzelni, hogy az nagyon át fogja venni. Amikor ilyen gyorsan tud kijönni egy anyag, ennyire aktuális tud lenni egy videós anyag, úgy, hogy valaki megírta a szöveget, sőt, meg se kellett írnia, csak átvette
Minden bizonnyal igen, de ugyanakkor meg az emberek ezeket a problémákat észreveszik. Az, hogy nem tud koncentrálni, hogy ne telefonozzál lefekvés előtt, mert egyszerűen szét van zilálva tőle az agyad. Szerintem azért próbálunk már tudatosak lenni ebben is. El tudom képzelni azt, hogy nem csak egy birkanyájként sodródunk mindig - sokszor igen - és mondjuk a tartalomfogyasztás vagy a napi szokások szempontjából előbb-utóbb elkezdenek az emberek tudatosak lenni, és azt mondani, hogy nem.
A nem nézek tévét állítást már tíz évvel ezelőtt az én egyetemista társaim is mondták, hogy nincs téve, nem néznek tévét. Ez így is maradt az ő korosztályukban, de hogy már tudatosabban próbálnak az emberek fogyasztani, elzárni magukat. Nem is a fogyasztási szokások miatt van, hanem a mentálhigiéne miatt. Ha ezt mind megpróbálom feldolgozni, akkor felkötöm magam egy fára valószínűleg.
Meg is van a szalagcím:)) Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?
Nem titkolt célom a műsorvezetés, tehát azért alapvetően a riporteri dolgokat előbb-utóbb azért arra szívesebben váltanám, illetve nem csak az a műsorvezetésnek inkább az, ahol amúgy szintén emberekkel lehet rezonálni. Én azt gondolom, hogy abban vagyok erős, mint ahogy a podcast neve is mondja, hogy Reaktor, tehát amikor reagálni lehet, amikor, mint a Balázséknál a Jani volt a reaga. Ha műsorvezetés, és ugye ilyenkor azt mondják, hogy tévé, abban nem vagyok benne biztos.
Már azért elég régóta mondogatják, hogy majd az online világban majd olyan műsorok lesznek, mint a tévében, de azért a finanszírozását azért még mindig nagyon kevésbé tudják ezt megoldani. Még mindig ott van a lóvé, és még mindig ott vannak ezek a típusú dolgok, de nagyon szeretném, hogyha tíz év múlva ott tartana az online tartalomgyártás, hogy tényleg azt mondhassuk, hogy online tévék vannak a magyar piacon, és nem csak azt, amiket manapság úgy hívunk. Igazából egy olyan negyed büdzséből próbálnak hasonló dolgokat gyártani, szóval az tök jó lenne. Az meg, hogy képernyő előtt, azt előbb-utóbb el fogom tudni engedni, ha kell. Nincs egy ilyen görcsös exhibicionizmus, hogy akkor most feltétlen, feltétlen neked szerepelni kell. Nyilván az ember ismeri magát, akkor töltődik fel, de nem biztos, hogy ez nekem 50 felett is majd annyira fontos lesz.
(Borítókép forrása: index.hu/szerzo/lenzser_oliver )
