Reaktor

Mi történik a frontokon orosz, illetve ukrán részről?

Egy rendkívül mozgalmas időszakot látunk, jelentős orosz támadásokkal, orosz előretörésekkel. Az ukrán hadsereg nagyon nehéz helyzetben van. Kurszkban volt egy ukrán betörés még nyáron, azóta az elmúlt hónapokban folyamatosan szorulnak vissza, most kellett kivonulniuk egy nagyobb térségből. Az oroszok igyekeznek katlanokat kialakítani, és az ukránok egyelőre sikeresen menekülnek ki ezekből a katlanokból. Azt nem tudjuk, hogy mekkora veszteséggel, de láthatjuk, hogy egymás után esnek el fontos pozíciók. Vohledar volt az utóbbi időszakban a legjelentősebb, ami még szeptember 30-án esett el.

Nagyon úgy tűnik, hogy Szelidovénél rosszul állnak az ukránok. Ez a pokrovszki régió nagyjából a donbaszi frontnak a centruma, ahol talán a legnagyobb a baj az ukránok szempontjából. Kijutottak múlt héten az Oszkil folyóig az oroszok, ez egy Kupjanszk környéke, egy kicsit északabbra, és legészakabbra pedig Kurszknál sem állnak jól az ukránok, valószínűleg ki kell majd vonulniuk az Oroszországban elfoglalt területről. Ez minél később történik meg, annál nagyobbak lesznek az ukrán veszteségek.

Az oroszok, hogyha az elmúlt évszázadok történelmét megfigyeljük, akkor elég jól szokták bírni a telet. A háború második tele hogyan érinti a védekező ukrán sereget?

A tél alapvetően mind a két felet akadályozza, az oroszoknak nincs valami beépített télellenes csodaszerük, és ebben az ukránok is legalább olyan jól hozzászoktak a telekhez, hiszen Ukrajnáról beszélünk, a saját teléhez hozzászokott Ukrajna. Magyaroknak, németeknek, románoknak a II. világháborúban az volt a baja, hogy akkor szembesültek az orosz téllel. Itt két tapasztalt országról beszélünk. Tél tábornokkal való küzdelem tekintetében mind a kettőt hátráltatja a tél.

A tél nem a legjobb időszak a nagy támadásokra, bár jobb, mint az ősz, illetve a tavasz saras időszaka. Ha megfagy a talaj, akkor az segítheti a támadást egyértelműen, de segítheti akár a védekezést is annyiban, hogy logisztikailag nagyon problémás a sáros időszak, mert akkor az aszfaltozott utak használhatók. A teherautók nem tudnak a sárban elmenni,viszont télen, ha megfagy a talaj, akkor mezőn át elmennek azért a teherautók is. Nehéz azt mondani, hogy az egyik vagy a másik fél számára kedvezőbb. Sáros időszakra azt tudjuk mondani, hogy a támadót lassítja, és a védekezőnek inkább kedvező. A télen a támadó is, ha megfagy a talaj, akkor tud előre haladni. Illetve van még egy fontos dolog, ami mind a kettőnek hátrány.

Önmagában nem ez dönt. Az dönt - és ezért gondolom azt, hogy az ukránoknak rendkívül nehéz tele van - hogy szétverték az ukrán energetikai infrastruktúrát, mely nem csak a civil lakosságot érinti, hanem a katonákat is, hiszen nehézkessé válik a logisztika, hiszen ha nem lesz áram, akkor az elektromos mozdonyokat nem tudják a vasúti hálózatban használni, kevesebb vasúti szerelvény fog keletre menni, nehézségeket okoz. Szinte mindenhez kell áram, így a hátországban nehezebben tudnak pihenni az ukrán katonák, ha egyáltalán rotálják őket, mert most már nagyon ritkák a rotációk az ukrán hadseregben, márr hónapokat vannak a fronton, nem heteket. A nagy kép az nagyon negatív Ukrajna számára, igazából nem látszik, hogy mi tudná ezt pozitívvá tenni.

Ezen nehézségek a politikai kommunikációt megfigyelve mennyire érződnek ukrán részről, Zelenszkij elnök és a hadvezetés részéről?

Hogyha megnézzük Zelenszkij győzelmi tervét és a hozzá kapcsolódó retorikát, akkor látszik, hogy Ukrajna nem áll jól. Elővette a nukleáris kérdést. Ukrajna lehet a nukleáris hatalom, azért ez egy elég radikális állítás. Radikális állításokat akkor tesz az ember, ha nem áll jól. Ennyire radikálisakat! . Ez az orosz propagandát nagyon sokban segíti egyébként. Végig arról beszéltek oroszok, hogy Ukrajna nukleáris fegyvert akar fejleszteni. Ukrajna ezt teljes okkal és joggal tudta tagadni, hogy nem, majd magas szinteken utalnak az ellenkezőjére.

A politikai retorikában is, meg az ukrán kormány cselekedeteiben is megjelent annak felismerése, hogy nem áll jól a háború. A felismerés megjelenik már a nyugati sajtóban is, ahol éveken át nem lehetett a valóságot leírni a fősodorbeli médiában, legalábbis erőteljesen hangfogót kellett rá rakni. Most jönnek le egymás után a cikkek a valódi fronthelyzetről, arról, hogy nem jól vezetett az ukrán haderő - megjegyzem az orosz se, csak korábban az volt, hogy az ukránok sokkal jobban vezetettek. A felszereltség az ukránoknál jobb, hiszen a nyugati fegyverek általában jobbak, mint a szovjet és orosz fegyverek, de a vezetés is számít. Most már látszik, hogy azért komoly hibák történnek ukrán részről is, melyek lejönnek a nyugati sajtóban.

Összefoglalva egy rendkívül nehéz tél elé néz Ukrajna, mind a polgári lakosság, mind a hadsereg révén. Nem gondolom azt, hogy még egy ilyen telet harcolva ki fog bírni Ukrajna. Ezt kibírja, de hogy a 25-26-os telet kibírja Ukrajna állva... Nyilván bizonyosság nincsen, forgatókönyvek vannak. Ezt egy kis valószínűségű forgatókönyvnek mondanám.

Lassan három éve tart a konfliktus. Biztonságpolitikai szakértőnként legnagyobb hibának vagy tanulságnak mit vonnál le ukrán, illetve orosz részről?

Az első évre azt tudom mondani, hogy inkább ukrán siker, '22-23 már inkább orosz siker, és 2024-re azt lehet mondani, hogy az ukránoknak a felőrlése folyik. Az oroszoknak a legnagyobb hiba volt elkezdeni ezt a háborút, és utána nagy hiba volt későn mozgósítani ezt a 300 ezer embert. Putyin már akkor mozgósította, amikor Herszon végveszélyben volt, Harkiv pedig gyakorlatilag elesett. Az utolsó pillanatban történt ez a mozgósítás, mielőtt még az orosz hadsereg összeomlott volna Ukrajnában, hiszen ha nem érkezik be ez az erő, a frontvonalaknak nagyon nagy szakaszai végleg katona nélkül maradnak. Ennyira kevés orosz volt bent Ukrajnában. Nagyok veszteségek érték őket főleg Kijevnél 2022 elején. Az a több tízezer ember, aki ott megsérült vagy meghalt, az már nem volt ott a donbaszi fronton.

Ukrajna. Egy része nem hiba, hanem adottság, hogy Ukrajna sok tucat országtól kap fegyvert. Ezek a fegyverek nagyon sokszor nem kompatibilisek egymással, mondjuk egy Abrams, vagy egy Leopard 2. Van, ami persze hasonló, de azért két nagyon különböző harckocsi. Vagy kapott Ukrajna F-16-ost, meg Mirage-t is. Az két nagyon különböző harci repülőgép. Elmondhatjuk a tüzérségről, hogy persze nyugati tüzérség, de azért az alkatrész nem ugyanaz lesz. Van, amikor még a lőszer sem tud ugyanaz lenni, pedig az űrméret ugyanaz. Itt annyi logisztikai láncnak kell lennie, de ez nem ukrán hiba. Az amerikaiak nem adtak oda mindent, mert az amerikaiaknak mindenből lett volna elég. Önjáróból, harckocsiból, páncélozott harcjárműből, a Bradleyk nagyon jók. Még Bradleyből se adtak eleget, pedig ott állnak. Abramsből se adtak, csak 31-etmiközben ezernyi Abrams áll lezsírozva. Az amerikaiak odaadhattak volna Ukrajnának mindent a 23-as offenzíva előtt. Valamivel többet adtak, mint az európaiak, bár nem harckocsiban, hanem pénzben és lőszerben, de közel sem eleget. Ez nem ukrán hiba, de főként ebből következik az ukrán hadsereg gyengesége. Az, hogy nagyon sok a logisztikai lánc.Van, amit vissza kell vinni Európába javításra, akad olyan eszköz, amit nem tudnak Ukrajnában javítani.

Melyik nyer? A nagyobb. Ahhoz, hogy egy kisebb nyerjen, annak sokkal, de sokkal jobbnak, hatékonyabbnak kéne lenni. Sokkal, de sokkal jobban kéne tudni harcolni. Ami kijön, hogy az oroszok sokat tanultak. Ukrajna jobban állt az elején, különösen drónok terén, de az oroszok túlnőtték őket drónokban. Az ukránok is nyilván tanultak, de miután feljebb álltak, ők nem tudnak annyival javulni, hiába bizonyos dolgokban följebb álltak, mint az oroszok.

Bóka János miniszter fogalmazott úgy a legutóbbi uniós csúcson, hogy az utóbbi évek legjelentősebb Európai Tanácsülésén vagyunk túl, a migrációról való gondolkodásra gondolva, ami 2015-höz képest mindenképpen változott. Ahogy ezen fordulat látszódik az európai migrációs politikában, várható a háború kapcsán egy efféle paradigmaváltás a nyugati országok részéről?

Ha a sajtót nézzük, a Politicót, a Wall Street Journalt, nem jutott még el mindenhova, de ez a háború nem úgy megy, ahogy elképzelték. Ahogy egyébként a nyugati véleménybuborék, politikai buborék nyomta, hogy itt ukrán győzelem, mert az oroszok nagyon bénák. Én nem mondom, hogy az oroszok nem voltak bicebócák, különösen az elején, mert gyenge volt az orosz teljesítmény, de hát azért nem reménytelenül gyenge orosz szempontból.

Van, aki keményvonalasat játszik továbbra is, de a legtöbb ország már tudja a valóságot. A valóság az az, hogy ez a háború nem ukrán és európai, meg a nyugati feltételek szerint fog véget érni. Nem is teljes orosz győzelemmel, mert én teljes orosz győzelemben nem hiszek, ami azt jelenti, hogy Ukrajnát sikerül uralmuk alá hajtani. Nem kell feltétlenül elfoglalni, de valahogy uralma alá hajtani egy taktikai orosz győzelemmel. Ukrajnának jelentős és fontos területei kerülnek orosz ellenőrzés alá, de ezt nem ismeri el, mondjuk egy-két államot, Észak-Koreát leszámítva senki.

Mennyiben látod valósnak a Trump által mondott azonnali békét? Mennyiben tekinted ezt politikai kommunikációs terméknek?

Ez nyilván egy politikai kommunikációs termék, de az, hogy Trump nyomást gyakorolna az oroszokra és az ukránokra is, ezt valószínűbbnek tartom, mint hogy ezt a jelenlegi vezetés, így Kamala Harris megtenné, és jobban is hinnének neki, hogyha Trump csinálná. Akár még hogyha nagyon őrültnek is tűnik az ötlet. Ilyen értelemben amellett, hogy a rövid távon nem látom esélyét, hogy a feleket kibékítse egymással, de Trumpnak szerintem jobb az esélye, arra, hogy valamikor a következő négy év folyamán békét hozzon Ukrajnába, de a legjobb forgatókönyv is inkább hetek, hónapok, mire egyáltalán a tárgyalási folyamat beindulhat. Itt nem napokról beszélünk, inkább hónapokról.

A Moszad és az IDF sorra likvidálta a Hamász és a Hezbollah magas rangú vezetőit, tisztjeit. Az ismert harcászati eszközök mellett mennyire fontos a vezetők szerepe, vagy éppen a vezetők hiánya a háborúkban?

A vezetők szerepe minden háborúban fontos volt, Nagy Sándor nélkül nem jött volna Nagy Sándor birodalma létre. Az más kérdés, hogy a makedón hadsereg nélkül nem lett volna Nagy Sándor. Volt egy kiváló hadsereg, ami találkozott egy kiváló vezetővel. Abból létrejött egy fantasztikus hódító hadjárat, bár valószínűleg akiket meghódítottak, ezt nem érezték fantasztikusnak. Modern háborúban fontos a vezető szerepe, de szerintem kevésbé, mint régen. Hogyha megnézzük, a régi időkben egy parancsnoknak a hozzáértése, bátorsága az el tudta dönteni egy ország sorsát.

Nyilván lehet arról beszélgetni, hogy mi lett volna Zelenszkij, elmenekül, és nem tart ki egy komoly veszéllyel szemben. Szerintem Ukrajna akkor sem omlik össze, ha nincs Zelenszkij. Tehát szerintem más ez a világ. A személyek fontosak, a tudás, a tapasztalat az fontos, de Zelenszkij egyébként tapasztalatlan, ezen a téren egy tapasztalatlan elnök volt, és mégis ebben az értelemben sikeresen, vagy sokáig sikeresen, most már kevésbé sikeres, de sokáig sikeresen vezette Ukrajnát. Persze van ennek szerepe, nem is annyira tapasztaltnak, ismeretségek, kapcsolati háló, tehát milyen kapcsolatai van valakinek, aki 30-40 éve benne van a politikában ahhoz képest, akinek mondjuk öt. Tehát ez teljesen egyértelmű. Van szerepe a személyiségnek, de nem kell túldimenzionálni szerintem a mai világban. A múltat tekintve azért nagyobb.

Egy év elteltével Izrael, hanem a libanoni Hezbollah pénzügyi és katonai célpontjait támadja. Meddig érdeke Izraelnek a harcok folytatása? Mikor jön el az a pont, amikor megálljt parancsolnak a támadásnak?

Izraelben megöltek 1200 embert egy évvel ezelőtt, szörnyű módon, és a közel-keleti hagyományok azt nem engedik, hogy ez ne legyen sokszorosan leverve azokon, akik ezért erről tehetnek. A Hamász vezetője nemrég halálozott el, meghalt a Hezbollah vezetője, nagyon sok közép és felső szintű vezető a Hezbollahnál. Egyébként ezek nagyon kemény lépések, így levadászni egy nemcsak katonai, hanem politikai vezetőt is. Most, hogyha izraeli szemmel nézzük a dolgot, akkor a múlt októberi események után nagyon nehéz átesni a ló túloldalára, tehát valószínűleg ez az izraeliek, talán a Netanjahu azt gondolja, hogy nukleáris fegyvert ne vessünk be mondjuk Irán ellen, tehát talán ez a vörös vonal, de az izraeliek mindent meg fognak tenni azért, hogy ledegradálják. Ugye megsemmisíteni nem tudják a Hezbollahot vagy a Hamászt. Tehát ilyen nincs. Minden egyes operátort nem fognak tudni megtalálni, van, aki elmenekül, civilnek mutatkozik, aztán majd x év után ezek újra összeállnak, és felépítik a Hamaszt. Ugyanez a Hezbollahnál, tehát teljes győzelmet nem lehet elérni. Egy nagy taktikai győzelmet el tud Izrael érni, vagy akár olyan értelemben stratégiait is, hogy mondjuk egy 15-20-25 évre ne legyen meg ez a fenyegetés, de újra ki fog épülni. A

Amíg politikai megoldás nincs a palesztin népnek a helyzetére, addig újra és újra ki fog épülni az ellenállás. Ezek bonyolult dolgok, de nyilván Izrael tehetne többet azért, hogy ez a konfliktus ne legyen ennyire éles. És itt elsősorban a palesztinok helyzetén kell javítani.

Minek köszönhető az izraeli haderő felkészültsége annak ellenére, hogy október 7-én egy váratlan támadássorozat indult meg ellene. Mit tudunk úgy általánosságban az izraeli felfogásról harcászat terén?

Vannak olyan pontok, ahol alig pár kilométer széles ügy, ha nem vesszük a nyugati partot oda Izrael. Azt hiszem, talán 12 kilométer a legkeskenyebb pont, hogyha a nyugati partot Izraelnek el kell engednie egy nap mondjuk valamilyen megoldás keretében. Nekik az agresszív támadóháború jutott, hiszen hogyha védekeznek, akkor saját területük számolódik föl, annyira pici ez a terület. Mit tudnak csinálni egyből? Ha van egy háború, egyből át kell helyezni, vagy a támadás visszaesése után a fegyveres konfliktust a szomszéd területére. Csinálták már nagyon sokszor. Van egy izraeli támadás, és akkor utána pedig átmennek a Golánra, azt el is vették, vagy Dél-Libanonba, vagy Bejrútba elmennek. Ezt az izraeliek elég jól kiépítették már, hogy támadásra megdobnak minket kővel, visszadobunk egy sziklával. Tehát ez az izraeli modus operandi, és ez működik. Nyilván én is látom azt, hogy 40 ezer halott, amit a Hamasz mond, azért, hogy az pontosan annyi-e, azt nem tudjuk. Mindenesetre több tízezres nagyságrendű palesztin halott van, rengeteg a lerombolt ház, de ez sajnos ilyen.

Október 7-én tényleg érte őket egy nagy vereség, most még külön kompenzálnunk kell, és technikai szempontból mindenképpen zseniális támadások, amit a Hezbollah, a walkie-talkie-k, akkor a pagerek felrobbanása, Haszan Naszrallah megölése, ezek mind az izraeli legendát erősítik. Azt, amit szétvert a Hamasz azzal, hogy be tudtak menni kibucokba, gyilkolni tudtak, azt most visszavette Izrael ezt, hogy mi vagyunk a legerősebbek, de nem csak a legerősebbek, hanem a legokosabbak is, meg a mi hírszerzésünk a legjobb.

A Trump elnökséghez köthetőek az Ábrahám-megállapodások a térségben. Izrael pozícióit és a térség stabilitását miben erősítené egy Trump vezette adminisztráció?

Izrael valószínűleg mindent megkapna, amit kér, nem lennének feltételek, nem lenne kérdés, hogy hány palesztin hal meg, vagy mekkora kárt okoznak a palesztin területek infrastruktúrájában. Könnyebb lenne Izraelnek, ez nem kérdés. Aztán egy nap persze lehet Trump is a kétállami megoldás felé próbálta terelgetni Izraelt és a palesztinokat. Trump meg tudja nyitni a pénzcsapokat, tud befolyást gyakorolni Izraelre, meglátjuk.

Minden háborúnak előbb-utóbb vége lesz, ha 100 évig tart, ha nem. Milyen reális békeszerződést látsz a jövőre nézve? Nem vezet-e mondjuk a jelenlegi helyzet eszkalációhoz és még több háborúhoz?

Eszkalációhoz vezethet, ugye még nem volt meg az izraeli válasz Irán ellen. Ukrajna folyamatosan kéri, hogy hosszabb távolságú fegyverekkel, modernebb nyugati fegyverekkel csaphasson le Oroszországra. Mind a két részen van eszkaláció, ugye az oroszok bevonták az észak-koreaiakat, ez is egy eszkaláció és egy alapvetően jogtalan. Tehát tényleg, mármint Oroszország se egy nagyon szankcionált ország, de azért mégse annyira, mint Korea, de ennek ellenére bevonják őket, valószínűleg, ha ez igaz. De egyre több az arra utaló adat, meg a dél-koreai hírszerzés mondja. Tehát van lehetőség az eszkalációra. Most Izraelnél szintén, elsősorban Irán kapcsán. Az a kérdés, hogy azok, akik nem akarják az eszkalációt, meg tudják-e ezt állítani. Az USA az egyik fő. Az oroszokat nem hiszem, hogy megállítják addig, amíg be nem vették a minimumot, amit akarnak, ez a Donbasz. Lesz ez még rosszabb is, mielőtt jobbra fordulna a helyzet.

2025-ben, így nyolc évtizeddel a második világháború vége után bármilyen nemű előrelépés a béke irányába szerinted fog történni? Ukrajna kapcsán említettél egy befagyást, meghátrálást. A 2025-ös évet hogyan képzeled el?

Békeszerződésre nem látok esélyt. Nagyon kicsi az esély. Olyan nincs, hogy nulla. Van forgatókönyv, hogy békeszerződés mind a két helyen. Izrael kivel? Izraelnél gyakorlatilag nem látok esélyt, hogy palesztin hatósággal, vagy a lefejezett Hamassza, Hezbollahhal békét kössön. Befagynak előbb-utóbb, az izraeli konfliktus is befagy, Gázát nagyon csúnyán megbüntetik, lehet, hogy szétszabdalják darabokra és valamilyen méretű izraeli ellenőrzés valószínűleg lesz Gázában.

Hezbollahot, meg a libanoni infrastruktúrát nagyon nagy mértékben meggyengítik, de nem fog semmilyen áttörés történni, hogy akkor Izrael eddig nem volt biztonságban, most meg biztonságban lesz. Ezt felejtsük el. Akármi is történik, Izrael nem lesz biztonságban. Lőttek rá a Gázából ezelőtt is, bár nem annyit, mint az egy évvel ezelőtti rakétaeső, de fognak ezután is. Ukrajna hasonló cipőben jár.

Oroszország nem fogja aláírni azt, hogy Ukrajna ne adjon fel területeket, Ukrajna meg nem írja alá azt, nem ír alá egy olyat, amiből feladna területeket. Tehát az Ukrajnának nagyon sokat kéne kapnia nyugatról, hogy föladja ezeket a megyéket. Főleg azért, mert a Donbasz kivételével, ami vélhetően azért nagyon nagy mértékben oroszpárti, ezek ukrán területek, ukrán népesség él Zaporizzsja nagy részén, Herszon nagy részén. Nagy az orosz kisebbség, de nem ők a többség. Az orosz nyelv fontos, mégiscsak ez Ukrajna az identitásalapja. A Krímet se könnyen fogadták el, de a Krím az döntő százalékban orosz volt. Ezen területeknél nincs ilyen arány, hogy 60 százalék orosz lenne, még a Donbaszban is kisebbségi nép az orosz. Azt látom, hogy majd elkezdenek tárgyalni, üzletelni, elhúzódik ez akár 10-30-40-50 évig, aztán lehet lesz majd egy ilyen döntés, amit az oroszok vagy betartanak vagy nem.

A máglyatűz immár negyedik kiadását éli meg. Annak idején milyen indíttatásból írtad meg ezt a regényt?

Az első gondolatom az már nagyon régi volt ezzel a regénnyel kapcsolatban. Mindenképpen már húsz évvel ezelőtt is akartam írni egy könyvet arról, hogy ezek a nemzeti kisebbségi kérdések a térségben mennyire robbanékonyak. És hogy ezek milyen jól manipulálhatók kívülről, akárki által, de most a Máglyatűzben alapvetően az oroszok játsszák a manipulátornak a szerepét, és ez egy nagy hibrid műveletet mutat be, ami magyar kisebbséget is fölhasználja Erdélyben és a Felvidéken a magyarellenes román és szlovák nacionalistákat is fölhasználja, és akkor így egymásnak uszítja a népeket. Illetve azt is, tehát a magyar közvéleménynek is a figyelmét, hogy tényleg elnyomás van. Tehát nem arról van szó, hogy az Európai Unió elhozta a nemzetiségi egyenlőséget Romániában vagy Szlovákiában. Bizonyos esetekben, miután már nem kellett azzal foglalkozni, hogy fölveszik-e ezeket az országokat, még romlott is a helyzet. Ez egy fontos kérdés, de azért sok minden másról is szó van a könyvben, tehát szó van erről, akkor van egy kínai-orosz vonal. Ugye ez a negyedik kérdés, ez egy bővített kiadás, amiben a két ország közti dinamikát próbálom bemutatni. Ez a nem egyenlők szövetsége, és ahogy mind a kettő próbálja ezt a szövetséget a saját érdekei szempontjából kihasználni, ott egy ilyen kémszál van, amiben most nem akarom lelőni a poént, de mind a két fél azt gondolja, hogy ő viszi a prímet ebbe az ügybe, és hogy ő találja ki a másik gondolatait. Tehát itt van egy ilyen orosz-kínai szál, és akkor próbálom bemutatni, hogy szerintem Hszi Csin-ping, meg a kínai vezetés hogy gondolkodik Tajvanról, Oroszországról, az Egyesült Államokról, és ugyanígy igazából a könyvnek van sok főszereplője, de a negyedik kiadásnak már Vlagyimir Putyin mellett a főszereplők közé, ha nem is annyira látványosan beállsz egy Jim Ping is.

Vannak a politikus főszereplők, meg a teljesen kitalált szereplők. Ez a könyv is egy hibrid könyv, valós helyszínek, valós leírások és valós problémák, illetve valós vezetők is vannak benne, valós emberek keverednek a fantáziával vagy a kitalált résszel, de úgy akartam ezt a könyvet megalkotni, hogy aki elolvassa, az nemcsak szórakozik, hanem tanul is, egy kicsit ilyen infotainment-szerű módon. Ez nem egy nagyon egyszerű könyv, tehát mindenképpen oda kell rá figyelni, mert sok szálon fut, tehát ez egy több évtizedet is átível. Szerintem azt a helyzetet, hogy hogyan került ide a világunk, mert a nyugati dolgokat is bemutatjuk, bizony a Nyugat nem vette figyelembe az oroszoknak az ellenzését, kínaiakat nem vette figyelembe. Tehát, hogy hogyan jutottunk gyakorlatilag - a könyv erről szól - az a címe, hogy Máglyatűz, de az alcíme, és ezt '18-ban adtuk ki először, akkor is az volt, hogy a háború peremén. Ugye a háború peremén állunk Oroszországgal is, meg Kínával is. Na, hogyan jutottunk idáig? És mondom, ez egy ilyen kémtörténetek, akciótörténetek, sok minden van ebben, tehát ez nem egy száraz leíró könyv, de nagyon sok leírása van annak a geopolitikai helyzetnek. De például egy olyannal, hogy mondjuk Macron hogy tárgyal Putyinnal, és akkor mind a két félnek a helyzetét bemutatom egy ilyen Macron Putyin-tárgyalás keretében. De ugyanígy, hogy Hszi Csin-ping tárgyal Putyinnal, hogy Hszi Csin-ping mire gondol adott esetben, mit akar Kína elérni. Ezeket próbáltam egy ilyen nagy, tényleg 500 oldal fölötti, már inkább közelebb van a 600-hoz, az egy vaskos könyv, de egy könyvben összefoglalni.

Amennyiben ma állnál neki, lenne bármilyen elem, esemény, amit megváltoztatnál, vagy úgy is kérdezhetném, hogy mit látsz másképpen így 6 évvel a megjelenése után?

Igen, '18-ban jelent meg, tehát hat év. De nem '18-ban írtam meg, tehát ugye ezt inkább a tízes évek, 2008-9-től kezdtem el írni. 2008 volt az, amikor tényleg rádöbbentem, hogy Oroszország ezt nem fogja hagyni a grúziai háború után, amit nem fogja hagyni, hogy a Nyugat benyomuljon az oroszok által sajátnak tekintett geopolitikai térbe, és ezt az orosz kvázi védekezést írtam meg. Orosz szempontból ez az, hogy Ukrajnához, Grúziához ne nyúljatok, mert ez a mienk. Ami nyilván nem igaz, tehát Ukrajnának is, meg Grúziának is egy jó világban lenne egy önálló döntési pozíciója, de a világ az nem jó, hanem olyan, amilyen. 

Szerintem ennél negatívabb lenne az orosz kép. Azt nem gondoltam, hogy ennyire brutálisan fogják ezt intézni. Azt tudtam, hogy le fognak számolni Ukrajnával, tehát abban biztos voltam, aki elolvassa a könyvet, az láthatja, hogy leírom többször, hogy igenis akarják Ukrajnát, de azt gondoltam, hogy inkább hibrid eszközökkel, aláásás, ilyesmi. A könyvben ez van leírva, hogy az oroszok próbálják Kínát tolni abba az irányba, hogy Tajvannál avatkozzon be, és akkor az oroszokról elmegy a figyelem, a kínaiak pedig próbálják az oroszokat beletolni egy háborúba Ukrajnában, hogy a kínaiaknak legyen könnyebb a saját pozíciókat elérni. Lehet, hogy ez is egy kicsit finomabb lenne, mert most már többet látok erről, hogy a kínaiak valójában hogy akarják ezt a dolgot lerendezni, mert Tajvan az egy komoly probléma Kína szempontjából. Kicsit más lenne a kínai szál is, de az orosz az mindenképpen negatívabb lenne.

A Máglyatűz itt rendelhető meg.