Magyarország - ahogyan a legtöbb fejlett, európai ország - demográfiai válságban van. Fontos látnunk, hogy a csökkenő születésszámok, és a Ratkó-dédunokák meg nem születése, nem csak azért baj „mert elfogy a nemzet”, hanem azért is, mert mielőtt ez még megtörténhetne, fenntarthatatlanná válik a nemzetgazdaság.
Néhány számadat a probléma súlyosságának illusztrálására KSH honapjáról:
A gazdasági elemzők és a statisztikusok a 15 – 74 éves a korosztályt tekintik gazdaságilag aktív népességnek. Ha megnézzük Magyarországon azt, hogy ebbe a korosztályba az elkövetkezendő 5 évben hányan lépnek be és hányan lépnek ki azt látjuk, hogy a belépők száma csupán 87% a kilépők számának (kb. 64 ezer munkavállaló fog hiányozni ebben a korosztályban).
A vállaltoknál dolgozó HR szakemberek – különösen a fizikai munkát végzők esetében - ennél szűkebb korosztályi határokat tekintenek preferált határoknak. A 18 – 65 éves korosztály esetében az elkövetkezendő 5 évben a munkaerőpiacról kilépők (nyugdíjba menők) létszámának csupán 71%-a munkaerőpiacra belépők száma (kb. 200 ezer munkavállaló fog hiányozni ebben a korosztályban).
Ez potenciálisan azt jelenti, hogy a nyugdíjra jogosultak (a munkaerő piacról kilépők) száma középtávon nagyobb lesz, mint ahányan aktív keresőként és adófizetőként belépnek a munkaerő piacra.
Ez önmagában nem feltétlenül kellene, hogy problémát jelentsen, hiszen 50 év alatt - amikor a most a munkaerőpiacról kilépők, elkezdtek dolgozni – sokat fejlődött a világ. Ezzel együtt a termelés produktivitása is növekedett, vagyis az egy dolgozó által létrehozott érték, a reálértéke is növekedett. Tehát, annak ellenére, hogy kevesebb ember lép be a munkaerőpiacra a következő 5 évben, mint ahányan kilépnek onnan, meg van annak az esélye, hogy a most belépők nagyobb értéket lesznek képesek előállítani. Elméleti szinten elképzelhető, hogy jelenlegi formájában is fenntartható marad a termelés, a gazdaság működése, a nyugdíjrendszer és az összes közszolgáltatás, mert szinten marad az adóbevétel.
Ilyen egyszerű lenne?
Sajnos nem. Ennek mélyebb makrogazdasági vonzatú okai között Magyarország globális értékláncon belül elfoglalt helye, iparszerkezete és szakmastruktúrájának összetétele szerepel. De a jelenlegi helyzetet ma kell kezelni - míg a fenti makrogazdasági okok megszüntetése évek lesznek - ezért szükség lehet a nyugdíj korhatár potenciális emelésére, vagy ami a témánk szempontjából még relevánsabb, a külföldi munkavállalók tömeges behozatalára.
Magyarországon 2020 végéig megközelítőleg 35-40 ezer külföldi munkavállaló volt, zömében szerbek és ukránok. Ez a szám, ezt követően gyorsan megugrott, 2024. augusztusában megközelítette a 100 ezer főt, mely az összes foglalkoztatott 2,1%-át teszi ki. (A 2024. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma a 15–74 éves korosztályban 4 millió 752 ezer; forrás: KSH)
(forrás: KSH.hu, saját szerkesztés)
Mindent összevetve, látjuk, hogy a magyar GDP-nek átlagosan, közelítőleg 2%-át, külföldi – főként harmadik országbeli (nem EU és EFTA országbeli) - munkavállalók munkájának eredménye adja, akik lélekszámukban a magyar lakossághoz mérten 1,05%-ot tesznek ki.
Ezen okokból fakadóan is, három kérdéssel nagyon fontos lesz rövidtávon foglalkozni.
Egyrészt fontos azzal a ténnyel foglalkozni, hogy a magyar iparszerkezet esetében jó-e, hogy ilyen mértékben az alacsony hozzáadott értéket előállító, külföldi munkavállalókra vagyunk szorulva?
Mi fog történni akkor, ha külső vagy belső okokból kifolyólag, már nem lesz érdeke ezen munkavállalóknak Magyarországon munkát vállalnia?
Elsőre furcsán hangozhat a kérdés, azonban az ukrán-orosz háború kitörése után, 2022-ben kicserélődött a külföldi munkavállalók etnikai összetétele Magyarországon. Míg 2022-ig zömében ukrán és szerb nemzetiségű külföldi munkavállalók voltak hazánkban, a háború kitörése után, az Európai Unió szabad mozgást biztosított az ukrán állampolgársággal rendelkezők számára. Ennek a rendelkezésnek a következménye lett, hogy az ukrán munkavállalók tovább álltak, és Közép-Kelet Európa helyett inkább Nyugat-Európában kerestek maguknak munkát.
A második, a mindennapi életünket közvetlenül érintő kérdés ebből fakad. 2024-ben, a közelítőleg 100 000 külföldi munkavállalóból több mint 76 000 harmadik országbeli, azaz, az EU és EFTA országokon kívülről érkezik. Ez az összes külföldi munkavállaló 75,24%-át teszi ki. Tömegesen jelentek meg indiai, filippínó, maláj stb. munkavállalók, akik mind kultúrájukban, mind életformájukban a magyartól eltérő értékeket képviselnek.
Ezen munkavállalók nem csak hazánkban dolgoznak, de a mindennapi életüket is itt töltik, a többségi társadalomtól való elszeparálásuk egyrészt morális és etikai gátakba ütközne, másrészt pedig kivitelezése nem megoldható, vagy csak nagyon nehezen. Ebből kifolyólag fontos kérdés kell, hogy legyen az integrációjuk, a magyar kultúrkörrel és viselkedési normákkal való megismertetésük, melyre egyelőre, kormányzati vagy vállalati törekvések csak limitáltan látszódnak.
A jelenséget övező társadalmi és politikai feszültségnek már látható jelei is vannak. 2023 márciusában a nagymarosi lakosok hangosan adták tudtára nem tetszésüket a helyi önkormányzatnak, mikor egy ázsiai cég állítólag (a hír pletyka szintjén terjedt el), az üresen álló munkásszállóba ázsiai vendégmunkásokat akart elszállásolni. Komoly politikai vitát indított el a fővárosban, mikor a BKK egyes járataira filippínó sofőröket keresett egy cég.
Harmadik, főként makrogazdasági jelenségként, érdemes foglalkozni a vendégmunkások fogyasztási szokásaival. Tendenciális, hogy ezen munkavállalók az itt eltöltött pár év alatt, a hazánkban megkeresett jövedelmük nagy részét nem elköltik, hanem megtakarítják, hazaküldik a családjuknak. Habár a kormányzat, és Nagy Márton Nemzetgazdasági Miniszter által is gyakran említett fogyasztás visszaesés oka elsődlegesen, de még csak másodlagosan sem a vendégmunkások fogyasztási szokásai, érdemes lehet elgondolkozni rajta, hogy azon lehet-e változtatni, és ha igen, hogyan.
A vendégmunkások hazánkban betöltött gazdasági és társadalmi szerepe megkérdőjelezhetetlen. Azonban a jelenséget körül ölelő kérdések és körülmények miben volta, és az azokra adott válaszok egyelőre váratnak magukra, mely egy olyan társadalmi kérdéssé teszi azt, melyről érdemes és kell is társadalmi diskurzust folytatni.
