A film, korunk művészeti csúcsteljesítménye, amely mellett a regény csak egy forgatókönyv, a zene, háttérzene, a festmények csupán szép kompozíciók. Hiába lesz egy mestermű ezáltal csupán egy alkotó eleme egy összművészeti alkotásnak, ellentmondásos módon azzal, hogy ez a sok művészet - amelyek magukban is megállnák a helyüket - nem független elemekként szerepelnek, sokkal többet tudnak adni magukból. Gondoljunk csak Lars von Trier újragondolt festmény ábrázolásaira vagy hogy a klasszikus zene a filmzenében tudott továbbélni a nagyközönség számára.
Ez egy olyan fúziós képessége a filmnek, ami méltányosan teszi a legmagasabb művészeti alkotássá, de ahogy tudhatjuk Ben bácsi óta:
,,A nagy erő, nagy felelőséggel jár”
és a nagy felelőség jelen esetünkben az, hogy az a rengeteg tényező, ami a filmet filmé teszi, úgy viselkedik együtt, mint egy pohár víz.
(Lars von Trier pár festmény újra gondolása a filmeiből)
Hiszen a pohár víz nem akkor lesz ihatatlan, ha benne lévő folyadéknak az aránya nagyobb részben mérgező, mint az egészséges része, hanem ha van már benne mérgező anyag - akár elenyésző is - akkor ihatatlan lesz.
Egy összművészeti alkotásnál, egy beszédnél, egy vitánál szintén ugyanígy működik az effektus, hiába 90%-ban helyes az összkép, egy hamis tény egy vitában, egy félreérthető mondat egy beszédnél, mind az egész alkotást ”ihatatlanná” teszi.
Ennek igazolására pedig ékes példát állít Tóth Barnabásfilmje, a Mesterjátszma. A történet Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációjából építkezik, amelynek cselekménye az 1956-os forradalom idején játszódik Magyarországon.
A történet azzal kezdődik, hogy egy szerelmes pár, Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni az országot, hogy nyugatra meneküljenek, majd az út során kiderül, hogy nem csak ők próbálják elhagyni az országot a vonaton, hanem egy pap is, aki a börtönbe töltött ideje alatt rendkívül sok sakkjátszmát memorizált.
(részlet a Mesterjátszma című filmből)
Az alkotás műfaja pszichothriller, ami egészen új a magyar filmgyártásban, amely műfaji jelzőt méltón érdemli ki.
A történet pedig egészen újító, meghökkentő és kellően mágikus hatását nagyon felerősítik a pszichothriller adta keretek, egyszerre van a filmnek egy feszült akció jellege, de egy nagyon elgondolkodtató értelmezése is. A film mágikussága nagyon jó irány, a varázslatos groteszk a közép-kelet európai térségnek kimondottan jól áll és egy olyan filmnyelvről beszélünk, amely megkülönböztethetne minket az európai filmgyártás versenyében, és amely iránynak többek között a Liza, a rókatündért is köszönhetjük.
A film fényképezése és operatőri munkáján pedig valóban érződik az avantgárd motiváció, az már más kérdés, hogy csupán pár erőltetett, sokszor használt bravúrra futotta ez a motiváció, egyetlen kivétellel, amely jelenetet nem kell megneveznem, hiszen aki megnézi a filmet pontosan tudni fogja, hogy miről beszélek, annyira markánsan eltér a film átlagos operatőri minőségétől. Amely jelenet, sajnos kivétel lett és nem a főszabály, de egy magyar filmnél az operatőri újításoknak már a motivációját is érdemes dicsérni, mert annyira le vagyunk maradva ilyen téren is.
(részlet a Mesterjátszma című filmből)
Hogyan lehetséges, hogy egy film, amelynél olyan rengeteg csillagállás sikeres volt, egy filmnél, amely valóban próbált valamit átadni a magyar nézőknek és nem a jól megszokott szájbarágós módon, gyerekek helyett már csak tininek nézve a saját nézőit.
Egy film, amelyben olyan színészek játszottak, akik már ezerszer bizonyítottak és csillagos ötösre, mégis, hogy lehet, hogy ennyi adottsága ellenére rossz lett a film?
Meglepő módon, azért, mert valaki elfelejtette, hogy meg kéne írni a szövegkönyvet. Egészen furcsa, hogy egy filmen nem a bugyuta sztorit, az operatőri munka hiányosságát, az értelmetlen jeleneteket kell számon kérni, hanem egy olyan dolgot, ami a legevidensebb lenne, az egyik legfontosabb alappillére a filmnek. De sajnos azt kell látni, hogy olyan sok időt fordítottak a film készítői arra, hogy a legkisebb apró részlethibákat kijavítsák - amely hibákra való figyelmeztetést már oly sokszor hallhatták a kritikusoktól - hogy nem jutott már idő arra, hogy olyan szövegkönyvet írjanak, amely él, amely nem zökkent ki a film nézése közben, amely szövegek hallatán nem azon pörögne az ember agya, hogy volt-e bárki is valaha, aki kimondta ezeket a mondatokat. Néhol egyenesen úgy érezheti magát az ember mintha egy thriller paródiát nézne, amelyben kifigurázzák a klasszikus gengszter thrillerek nyelvezetét, máskor pedig már ez a sanda gyanú is felszárad és helyette arcon üt a szekunder szégyenérzet és a fájdalom.
(részlet a Mesterjátszma című filmből)
A szövegkönyv pedig az egész filmet megfertőzi, szépen feloldódik és átitatja az egész vizes palackunkat. Elsőnek a karaktereket fertőzi meg bugyuta, életszerűtlenül egyszerűsítve az emberek motivációját annyira, hogy vannak a jók, meg vannak a rosszak vagy pedig konkrétan elveszi a motivációkat azzal, hogy nem ismerjük meg a karaktereket. A párbeszédek nem tágítják az ismereteinket a karakterekről, amelynek segítségével jobban megérthetnénk őket, hanem fájdalmat okoznak nekünk, hogy hogy lehet valami ennyire tipikus és egyszerű. Mácsai Pál és Váradi Gergely nem hiába bizonyították már több filmben és sorozatban a kiválóságukat, ebben a filmben még Mácsai Pál is megizzad, hogy valamit tudjon alakítani, a többi színész pedig csak próbál túl élni. A női karakterek kidolgozottsága pedig bicskanyitogató és ilyenkor vetődik fel minden jó ízlésű emberben, hogy talán van abban valami, hogy nők írják a nők szövegeit, mert tipikus sztereotip női karaktereket láthatunk, akiknek csupán annyi a szerepe, hogy segítsék a férfiakat.
A szövegkönyv tovább fertőz és a kidolgozatlan motivációk mellett a film nagy csattanója - aminek minden feltétele adott volt, hogy katarzist okozzon - csak giccses számító hollywoodi húzásnak tűnik és mivel a nagy csattanó nem csattant, így az egész film, minden kreatív energiája, minden bátor húzása jelentéktelenné válik és "ihatatlanná".
(részlet a Mesterjátszma című filmből)
Ez a film szolgáljon tanulságul a magyar nemzetnek, hogy a tökéletességre törekedés nem csak irányvonalnak kell lennie, hanem elvárásnak, hiszen egy elfelejtett, periférián kidolgozott része a filmnek, minden jó szándékot, minden bátorságot, minden üzenetet elbagatellizálhat.
Ez a film szolgáljon tanulságul, hogy a szövegkönyv nem csupán egy fontos része a filmnek, hanem az egyik legfontosabb alappillére, egy jó szövegkönyv már fél siker, nem véletlen voltak tüntetések Hollywoodban, amelynek a követelései sikeresek is voltak, nem véletlen, hiszen egy hollywoodi producernek minden pénzt megér, hogy ne essen olyan hibába, mint a Mesterjátszma készítői.
Ez a film szolgáljon tanulságul, hogy a film nagy ereje nem csak lehetőség, hanem felelősség is.
