Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a láthatatlan, fizetetlen gondoskodási munka túlnyomó részét – több mint háromnegyedét – világszerte nők végzik. Más megközelítésben tehát a nők átlagosan háromszor annyi reproduktív feladatot látnak el, mint a férfiak, és ez az arány egyes országokban akár hétszeres is lehet.
Ez a munka nemcsak pénzbeli elismerés nélkül marad, hanem a gazdasági statisztikákból is hiányzik, miközben a társadalom alapvető működését biztosítja. A láthatatlan munka minden olyan tevékenységet magában foglal, amelyért nincs közvetlen pénzbeli ellentételezés, mégis nélkülözhetetlen a társadalom fenntartásához. Ide tartozik a főzés, a takarítás, a gyermeknevelés, az idősek gondozása, a betegápolás, az érzelmi támogatás, valamint a család mindennapi működésének megszervezése – vagyis az úgynevezett „mentális munka” is.
A koronavírus-járvány alatt különösen élesen mutatkozott meg ez a probléma: a nők egyszerre próbálták megőrizni munkahelyüket vagy vállalkozásukat, és ellátni az otthoni oktatás, gondozás és háztartási feladatok terheit. A kettős, sőt hármas teher azonban jóval régebbi probléma, amely mélyen beágyazódik a társadalom szerkezetébe.
Az egyik legfontosabb oka a láthatatlan munka elhanyagolásának, hogy nem része a GDP számításának, pedig az ILO becslései szerint, ha a háztartási és gondoskodási munkát beleszámolnánk, az sok országban a GDP 10–40%-át is kitehetné. A statisztikai láthatatlanság persze komoly következményekkel jár. Mivel ez a munka nincs nyilvántartva, a gondozást végzők gyakran kénytelenek úgy végezni ezt a reproduktív munkát, hogy közben hiányzik a formális elismerésük, ami hátrányt jelenthet a munkaerőpiacon is. Ez azt is jelenti, hogy a gondoskodási munka, amely nélkül a fizetett munka világa viszont nem is tudna működni, gazdasági szempontból másodlagosnak számít.
A pandémia hatásai – amikor minden egyszerre szakadt a nők nyakába
A COVID–19 járvány idején a gondoskodási feladatok mennyisége drámai mértékben nőtt. Az iskolák bezárása miatt a gyermekek otthoni oktatásából a szülőknek is nagyobb terhet kellett vállalniuk. Ezek a feladatok jellemzően a nőkre estek, akik eközben a háztartási munkát is folytatták, és igyekeztek a munkahelyi vagy vállalkozói teendőiket is ellátni. Ez a többletteher nemcsak fizikai, hanem mentális értelemben is megterhelő volt. A „mentális munka” – a folyamatos tervezés, szervezés, problémamegoldás – állandó készenlétet igényel, és könnyen vezethet kiégéshez.
Miért marad fenn mégis ez a rendszer?
A láthatatlan munka fennmaradását jelentős részben a társadalmi normák és kulturális elvárások tartják fenn továbbra is. Sok közösségben még mindig természetes, hogy a nők fő feladata a család gondozása és a háztartás vezetése. Ez a felfogás nemcsak a mindennapi életben, hanem a politikai diskurzusban és a munkaerőpiaci struktúrákban is gyakran megjelenik, mind itthon, mint pedig külföldön.
A láthatatlan munka elismeréséhez és igazságosabb elosztásához többféle intézkedés vezethet. Gazdasági oldalról számos országban bevezettek már olyan szabályokat, amelyek a gyermekgondozással töltött éveket beszámítják a nyugdíjba, vagy fizetett gondozói szabadságot biztosítanak a nők, férfiak számára. Egyes államok adókedvezményt nyújtanak a gondozási feladatok megosztásáért, mások pénzbeli juttatással ismerik el az otthoni gondozást.
Munkahelyi szinten a rugalmas munkavégzés, a részmunkaidős lehetőségek, valamint a családbarát munkahelyi intézkedések segíthetik a terhek igazságosabb elosztását. Kulturális szinten pedig elengedhetetlen, hogy a gondoskodást ne kizárólag „női munkaként” kezeljük, hanem közös társadalmi felelősségként értelmezzük át. Effelé az elmúlt évtizedek társadalmi diskurzusai többnyire pozitív elmozdulást és bíztató jeleket mutatnak. De fontos a férfiak nagyobb bevonódása a háztartási és gondozási feladatokba; kutatások igazolják, hogy ahol a férfiak aktívan részt vesznek ezekben a munkákban, ott kiegyenlítettebb a munkamegosztás és javul a családtagok életminősége is.
A láthatatlan munka tehát nem pusztán gazdasági kategória, hanem mélyen beágyazott társadalmi jelenség, amely összekapcsolódik a nemi szerepekkel, a hatalmi struktúrákkal és a kulturális elvárásokkal is. Az ENSZ és az ILO adatai egyértelműen mutatják: amíg ezek a feladatok túlnyomórészt a nőkre hárulnak, és láthatatlanok maradnak a gazdasági mutatókban, addig a nemek közötti egyenlőtlenség elleni küzdelem nem érhet teljesen célba.
