Emlékezet és felejtés – Mit tud valójában az agyunk, és miért jó, hogy nem emlékszünk mindenre?
Sherlock Holmes, a legendás detektív egyszer azt mondta, hogy az emberi agy olyan, mint egy padlás: csak véges mennyiségű tudást és emléket képes befogadni. Amikor Dr. Watson megemlítette neki, hogy a Föld a Nap körül kering, Holmes így válaszolt: „Most, hogy már tudom, igyekszem mielőbb elfelejteni.” A detektív logikája szerint, ha az agyunkat haszontalan tényekkel és adatokkal tömjük tele, akkor nem marad hely a valóban fontos dolgoknak – például a mérgek közötti apró különbségek felismerésének.
De vajon igaza volt Sherlock Holmesnak? Tényleg korlátozott a memóriánk, mint egy számítógép tárhelye? Vagy az agyunk szinte végtelen mennyiségű információt képes tárolni? És mi történne, ha egyszerűen soha semmit sem tudnánk elfelejteni?
Hol „laknak” az emlékeink?
A Pixar Agymanók (Inside Out) című filmje emlékként fénylő gömbökként ábrázolja a múlt eseményeit, amelyek a fejünkben polcokra vannak rakva, mint a könyvek. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb.
Nincs egyetlen „memóriaraktár” az agyban. Egy-egy emlék nem egy helyen, hanem számos agyterületen jön létre és él tovább. Amikor például felidézzük, milyen volt nagymamánk almás pitéje, az agy különböző részei kapcsolódnak be: egyes neuronok az illatot, mások a látványt, megint mások az ízt vagy az érzelmi élményt idézik fel.
A memória tehát nem fizikai tárgy, hanem folyamat. Olyasmi, mint a stadionban a „mexikói hullám”: egyetlen ember nem tudja létrehozni, csak akkor működik, ha sokan, egymással összehangoltan cselekszenek. Ugyanígy, egy emlék akkor „él”, amikor rengeteg idegsejt egyszerre aktiválódik egy meghatározott mintázatban. Ráadásul ugyanazok a sejtek többféle mintázatban is tüzelhetnek, ami nagyban megnöveli az agy memóriakapacitását.
A hippocampus – az emlékek kapuja
Az agy középső részén található egy csikóhal alakú terület, a hippocampus, amely kulcsszerepet játszik abban, hogy rövid távú élményeink tartós emlékké váljanak.
Ezt a tudomány az egyik legismertebb páciens, H.M. történetéből tudta meg. 1953-ban H.M. epilepszia miatt agyműtéten esett át, melynek során eltávolították a hippocampus nagy részét. A beavatkozás után bár a régi emlékei érintetlenek maradtak, elvesztette a képességét új emlékek kialakítására. Akárcsak az ötven első randiban, nem? Ez a tragikus eset mutatta meg, hogy a hippocampus nélkül nem tudunk új emlékeket „gyártani”, bár maga a tárolás máshol történik.
Hogyan válik egy élmény emlékké?
A folyamatot konszolidációnak nevezik. Állatkísérletekben például, ha egy egér egy labirintusban fut végig, az agyában bizonyos sejtek aktiválódnak. Később, amikor az állat alszik, ezek a sejtek újra „lejátszák” a mintázatot, mintha gyorsított felvételen ismételnék az eseményt. Ez a gyakorlás megerősíti az idegsejtek közötti kapcsolatokat – vagyis az agy alvás közben tanul. Hasonlóképp működik az emberi memória is: amikor reggel felébredünk, a fontos információk megszilárdultak, a feleslegesek pedig törlődtek.
forrás: https://theconversation.com/explainer-what-happens-in-the-hippocampus-32589
Amikor az agy megtéveszt minket
Az agy azonban nem tévedhetetlen. Előfordul, hogy hamis emlékeket hozunk létre. Ha például részletesen hallunk egy bűntényről, és elképzeljük a helyszínt, a szagokat, a hangokat – ugyanazok az agyi területek aktiválódnak, mintha tényleg ott lettünk volna. Ha pedig többször visszagondolunk erre, az élmény egyre „valóságosabbnak” tűnik. Ez az oka annak, hogy a szuggesztív kérdésekre épülő kihallgatások olykor hamis tanúvallomásokhoz vezethetnek.
A felejtés művészete
Bár sokan szeretnének többet és pontosabban emlékezni, a felejtés valójában az agy egyik legfontosabb funkciója. Három fő formáját ismerjük:
-
Passzív felejtés (elhalványulás): a neuronok közötti kapcsolatok idővel gyengülnek, így az emlékek lassan eltűnnek.
-
Célzott felejtés (alvás közben): az agy éjjel szelektál, és eltávolítja a felesleges információkat. Például, ha tegnap még azt hitted, hogy a Föld lapos, de ma megtanultad, hogy gömbölyű, az agyad törli a régi, hibás tudást.
-
Motivált felejtés: amikor tudatosan próbálunk elfelejteni valamit – egy szakítást, veszteséget vagy traumát. Ez a mechanizmus segít érzelmi önvédelemként működni, hogy ne rekedjünk a múltban, és képesek legyünk újraépíteni magunkat.
Egyes kutatók szerint a poszttraumás stressz-zavar (PTSD) épp azért alakul ki, mert az agy nem tudja „törölni” a fájdalmas emléket. A felejtés tehát nem gyengeség, hanem pszichológiai túlélő mechanizmus.
Amikor nem tudsz felejteni
Bár ritka, létezik olyan állapot, amikor valaki gyakorlatilag soha semmit nem felejt el. Ezt hívják hipertiméziának.
A legismertebb eset Jill Price, egy amerikai nő, aki 14 éves kora óta minden napjára kristálytisztán emlékszik – mit viselt, mit evett, milyen volt az időjárás, és mi történt a világban azon a napon.
Elsőre ez áldásnak tűnhet, de Jill számára inkább átok: nem tud megszabadulni a múlt fájdalmaitól és hibáitól. A rossz emlékek ugyanolyan élénken térnek vissza, mint a jók, így a tökéletes memória valójában pszichés teher.
Le lehet törölni a nem kívánt emlékeket?
Az orvostudomány régóta próbálja megfejteni, hogyan lehetne célzottan „kitörölni” fájdalmas emlékeket. Az elektrosokk-terápia (ECT) valóban képes emlékvesztést előidézni, de nem szelektíven – inkább kalapács, mint sebészi szike. Egyelőre tehát nincs mód arra, hogy egy adott élményt biztonságosan eltüntessünk a tudatból.
Valójában az agyunk pontosan úgy működik, ahogy kell: emlékezik, ha kell, és felejt, amikor szükséges. Ez a két képesség együtt tesz minket emberré – segít tanulni, alkalmazkodni és továbblépni.
Ahogy Sherlock Holmes sejtette: ha mindent megőriznénk, amit valaha láttunk, hallottunk vagy olvastunk, az elménk előbb-utóbb elárasztaná a felesleges információk áradata. A felejtés tehát nem gyengeség – hanem az élet egyik legfontosabb trükkje.
