Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Mit jelent számotokra a néptánc? Hogyan vált az életetek részévé?
Nagy Borka: Ez egy nagyon összetett és mély kérdés. Gyerekkorunktól kezdve meghatározta a mindennapjainkat. Kezdetben hobbi és örömforrás volt, de ahogy fejlődtünk, beépült az identitásunkba. Ma már nehéz elképzelni az életemet nélküle; olyannyira a részemmé vált, hogy el sem tudom képzelni, mit tanulnék most az egyetemen, ha négyévesen nem kezdem el.
Hogyan jött létre a Frakció Társulat? Mit kell tudnunk a csapatról?
Imre András: A történet 2023-ban indult, egy évvel korábban, mint terveztük. Eredetileg a Tímár Együttesben táncoltunk, és egy baráti társasággal, sörözések alkalmával fogalmazódott meg egy saját műhely, egy kísérletező alkotóközösség ötlete. Egy felkérés miatt végül hamarabb összeálltunk.
Nagy Borka: Az alapítók eredetileg csak fiúk voltak (Imra Horvát András, Nagy Bálint, Kiss Zente és Petőcz András), de a fellépésekhez kellettek lányok is, így végül nyolcan lettünk – négy pár alkotja a társulatot.
Miért pont „Frakció” lett a nevetek?
Imre András: Ez is a Tímár Együtteshez kötődik. Egy próbán annyira energikusan és egymást buzdítva táncoltunk, hogy az együttes vezetője, Tímár Böske ránk szólt: „Ne frakciózzatok már annyira!” Innen jött az ihlet, hogy ha már amúgy is egy ilyen összetartó baráti társaság vagyunk, legyen ez a nevünk.
Hogyan zajlik nálatok az alkotói munka és a gyakorlás?
Nagy Borka: Általában megbeszéljük a próba célját. A fiú részekkel Andris készül, a női részeket én vagy egy másik táncosunk tanítja. Igyekszünk archív felvételeket kutatni és azokból meríteni.
Imre András: Vannak nehézségeink, például a próbaterem kérdése. Kezdetben egyik társunk pincéjében táncoltunk, most a Pázmány tornatermében gyakorlunk. Kihívás a nyolc ember időbeosztását összehangolni, és néha szakmai vagy emberi súrlódások is adódnak, de ezeket megbeszélésekkel, „meetingekkel” igyekszünk rendezni. Ezek a „kapuk”, amiken át kell mennünk a fejlődéshez. És ott van a logisztika. Nyolc ember naptárát összehangolni kész művészet. Van, aki nyolc órában dolgozik, van, aki a Corvinusra jár, van, aki néprajzot hallgat. Igyekszünk tartani a heti két fix próbát, de ha bemutatóra készülünk, ez jelentősen megugrik. Emellett ott vannak az emberi tényezők is. Mivel barátok vagyunk, néha nehéz szétválasztani a szakmai kritikát a magánélettől. Tanuljuk még, hogyan kezeljük a súrlódásokat, hogyan tartsunk „meetingeket”, ahol átbeszéljük a konfliktusokat. Ez egy tanulási folyamat, amit nem lehet megspórolni.
Mennyire fontos számotokra az autentikusság és a modern elemek ötvözése?
Imre András: Mindkettő fontos. Alapvetően az autentikus vonalra építünk, de kísérletezünk olyan mozgásformákkal is, amik távol állnak a néptánctól – legyen az egy gesztus, érintés vagy hétköznapi mozgás.
Nagy Borka: Az egyetemen szerzett kapcsolataim révén néha külsős segítséget, például modern táncosokat is bevonunk, hogy új impulzusokat kapjunk, mivel ezt korábban nem tanultuk.
Mesélnétek a legutóbbi, Fonóban bemutatott műsorotokról?
Imre András: Két darabot adtunk elő. A „Gondolatok” egy autentikusabb délalföldi koreográfia volt. A másik, a „Fiatalkoromban” egy nehezebb téma: a háború és a katonaság borzalmait dolgozza fel. Egy idilli környezetből indulva mutatja be, hogyan jutnak el a fiatalok a sírig a háború miatt.
András, te néprajzot hallgatsz az ELTE-n. Ez hogyan segíti a társulat munkáját? Mesélj kicsit a gyűjtéseidről!
Imre András: A néprajz és a tánc nálam kéz a kézben jár. Jelenleg pásztoremberek között végzek kutatásokat az ország különböző pontjain. Ez nem olyan romantikus, mint sokan gondolják: tömegközlekedéssel zötykölődöm, napokat töltök egy-egy helyszínen, interjúkat készítek, dokumentálom a mindennapokat. Legutóbb például a birkanyírás és a gyapjú eladhatatlanságának globális problémáit kutattam, de vizsgáltam egy juhász vokális népzenei repertoárját is. Ez a tudás segít abban, hogy ne csak a mozdulatot lássuk, hanem az embert is a tánc mögött. Amikor egy pásztortáncot állítunk színpadra, már ott van mögötte az az élmény, amikor az alföldi pusztán beszélgettem azokkal az emberekkel, akiknek ez a mindennapjuk.
Hogy látjátok a néptánc jövőjét a fiatalok körében?
Nagy Borka: Szerintem nagyon divatos. Országszerte rengeteg gyereket tanítanak, Budapesten pedig pezseg a táncházi élet, vannak kifejezetten kamaszoknak szóló események is.
Imre András: Elképesztő a fejlődés sebessége. Egy mai 15 éves táncos tudása sokkal nagyobb, mint 15 évvel ezelőtt egy korabelié volt. Nagyon intenzív és ígéretes időszak ez a magyar néptáncművészetben.
Mik a jövőbeli terveitek?
Imre András: Novemberben egy új műsorral készülünk „Rokonok” címmel. Ez a Kárpát-medencei táncok belső összefüggéseit mutatja be: a körtáncok energiáját, az ugrós táncok nyugat-európai gyökereit (Salterello) és a regionális hasonlóságokat Kalotaszeg vagy a Mezősség vidékéről. Szeretnénk megmutatni, hogy bár karakteresek a tájak, mégis egy közös egészet alkotnak.
