Reaktor

Látszik-e a már a LogMeIn, a Prezi és a Ustream utáni startup-nemzedék? Miért alszanak rosszul az észtek, és mi köze ennek vállalkozásaik világsikeréhez? Miben jobb az élet Magyarországon, mint Amerikában? Mi az a magyar startup-jelentés és mi szükség van rá? Fehér Gyulát, a Ustream, a Bridge Budapest és a Startup Hungary alapítóját kérdeztük.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

A 2000-es évek elején indultak a világhírűvé vált magyar startupok, a Prezi, Ustream, LogMeIn. Látszanak-e már az utódai az ún. Bridge-generációs cégeknek? 

Szerintem látszanak, igen, van számos, nagyon ígéretes cég. Némelyikük már egész komoly üzletméretet elért, befektetést kapott. Pont most adták el az egyiket a Cisconak.

Ez milyen cég?

Ez egy Banzai Cloud nevű cég, nem akarok nagyon belemenni a technológiába, szerver architektúrához használható technológiákat fejlesztettek ki.

Milyen területeken működnek még a cégek, amelyeket említettél?

Főleg szoftvertermékeket fejlesztenek és vállalati ügyfeleik vannak. Ez nem csak a magyar startupokra jellemző, hanem a régiósokra is.

Tehát ha nem tudunk programozni, nem értünk az informatikához, ne is gondolkodjunk startup indításban?

Mindig nagyon nehéz, mikor arról beszélünk, hogy a technológiai cégek tudnak csak gyorsan nőni. Ebben benne van a tévedés lehetősége.

Nem a technológiai cégek tudnak gyorsan nőni, hanem azok a cégek, amik a technológiát képesek úgy alkalmazni, hogy az az üzletmenetükben is komoly versenyelőnyt nyújtson.

A Disney, ami egy hagyományos cégnek számít, idén nagyon nagyot nőtt annak ellenére, hogy be vannak zárva a vidámparkjaik, mert nagyon okosan átálltak a streaming megoldásokra a tartalmukkal. Számtalan ilyen példa van még akár az amerikai kiskereskedelemben, egy Walmart-nak jól megy, egy J. C. Penney-nek nagyon rosszul megy, miközben mind a kettő egy hagyományos kiskereskedelmi cég. Szerintem érdemes akkor is startupot csinálni, ha valaki nem fejlesztő, fejlesztőket fel lehet venni.

Te is jogászként végeztél.

Így van, én is jogászként végeztem. Tudok valamennyire programozni, de nem ajánlanám magamat jó szívvel senkinek ilyen célra. Szerintem a technikai tudásnál sokkal fontosabb az, legalábbis alapítóként, hogy valaki nagyon értse azt a piacot, amire belépni készül. Komoly energiát, tudást tegyen abban, hogy milyen terméket fejleszt, hogyan éri el a vásárlókat azon a piacon. És azt is értse, hogy a technológiával hogyan tudja mondjuk a termékének az előállítását és elterjesztését elősegíteni.

Mennyire érvényesül a most induló magyar startupok között az a szemlélet, hogy egy megoldandó problémára fókuszálnak és ahhoz a technológia csak egy eszköz?

A sikeresebbek így fogják fel. Akiket látok kezdeti sikereket elérni, azok tudatosan mennek ebbe az irányba. Komoly szakirodalma van, nem én találtam ki, elérhető információ. Azt látom a mai alapítókon, hogy nagy átlagban jóval felkészültebbek és tudatosabbak, mint mi magunk voltunk tizenévvel ezelőtt.

Nincs egy startup lufi, hogy azt gondolom, hogyha viszek egy babzsákot egy garázsba és digitális megoldást kínálok, akkor gyors sikert várok és emiatt kevés startup jut el a profitábilis vállalkozásig?

A profitábilisig azért is kevesen jutnak el, mert nem divat profitot csinálni. Ami üzleti eredményt elér a cég, azt azonnal vissza kell fordítani a további növekedésbe, illetve lehetőleg még tőkét is kell bevonni. Ahhoz, hogy valóban eredményesen működjön, kell, hogy legyen egy olyan – még akár kicsiben is – letesztelt és működő modell, ahol ha mondjuk költök termékfejlesztésre, marketingre vagy értékesítésre többet, akkor valahol az út végén lényegesen több eredményem lesz belőle, mint a befektetett forrás.

Kicsiben kipróbálják.

Jó esetben igen. Én kifejezetten azokat a cégeket szeretem, akik már kicsiben kipróbálták, kreatívan, kevés erőforrásból, kevés idő alatt és látszik, hogy van valami magja a modellnek, ami elképzelhető, hogy sokkal nagyobban is tudna működni.

Ez a kísérletezés megvan Magyarországon?

Szerintem egyre inkább megvan. Azért azt látni kell, hogy

nagyon sok startup van, nem csak nálunk, hanem mindenhol és többségük bukó lesz. Ez egy ilyen műfaj.

Ha valahol nagyon kevés a bukó startup, ott valószínűleg alacsony a kockázatvállalási kedv. Miről szól a startup és a kockázati befektetés? Valahol arról szól ennek a kettőnek a találkozása, hogy egy cég, ami kicsi, de ígéretes, annak évekre előre annyi forrást biztosítunk, amit ő maga nagyon hosszú idő alatt termelne ki. Ennek a tézisnek az a lényege, hogy így gyorsabban tud magának piacot szerezni, illetve kevésbé esélyes, hogy lemarad azokkal szemben, akik ugyanezt megteszik. Ez arról szól, hogy ami még kicsi, azt gyorsan megpróbáljuk naggyá növeszteni.

Az említett három sikeres magyar vállalkozás mind Amerikában kötött ki. Törvényszerű-e, hogy ez a vége, ha a kicsiből nagy lesz?

Annak az oka, hogy ezek a cégek Amerikában kötöttek ki, szerintem két fő dologra vezethető vissza. Az egyik, hogy még mindig igaz, bár Kína miatt egy árnyaltabb válasz, de oda belépni az egy külön művészet. Szerintem még mindig igaz az, hogy a legnagyobb egybefüggő, egységes szabályok alapján működő és nagy vásárlóerejű piac a világon az Amerika. Tehát, ha valaki egy szoftvertermékkel ott gyökeret tud verni, akkor ott nagyon sokáig lehet növekedni. Anélkül, hogy új nyelvet kellene behozni, anélkül, hogy a fizetésnél új devizanemeket kellene behozni, új jogrend alá kellene az értékesítési szerződéseket alkalmazni, stb. A másik oka az, hogy ebben a startup világban is nagyon erős hálózati gócpontok vannak. Habár ez most pont elég nagyot változik a koronavírus alatt, mert például Kaliforniából nagyon nagy a kiáramlás és annak egy része már soha nem fog visszatérni. De ha visszanézek az elmúlt évtizedekre, akkor mindig a Szilícium-völgy volt az első számú hub, és ezt követte New York, Boston, esetleg Chicago és Austin. Európában is így megvoltak például London, Berlin és a regionális központok is, mint Stockholm és általában ezekbe csatornázódtak be. Ezzel az egésszel azt akarom mondani, hogy sokkal nagyobb értéket és befektetési lehetőséget adott egy startupnak az, hogy San Franciscóban jelen volt egy irodában. Szerintem ez egyébként 12-13 éve sokkal igazabb volt, mint ma. Ma már nem mondanám olyan kötelezőnek ezt a mutatványt, mint akkor.

Nektek megfordult a fejetekben, hogy a cégekkel együtt kiköltöztök? És mivel nem tettétek meg eddig; mi tartott itthon?

Én nagyon sokat voltam Amerikában és föl is vetődött, hogy kiköltözöm. Két dolog miatt nem mentem. Az egyik az, hogy ami teljesen objektív szempont, hogy itt volt több mint 100 alkalmazottunk Magyarországon és ezt az irodát én raktam össze és vezettem, tehát nem lett volna praktikus évekre távol lennem tőlük. A másik ok pedig szubjektív volt. Én nagyon szeretem Amerikát, egész otthon tudom magam érezni, de nem szeretnék ott élni.

Miért nem?

Ezeknek a többsége praktikus hülyeség, például nagyon nehéz olyan kenyeret venni, amit mi Európában eszünk. Vagy egy átlag budapesti piacon kapható élelmiszerek minősége sokkal magasabb, mint az átlag amerikai élelmiszereké. Nyilván lehet ott is kapni minőségi élelmiszereket, de azokra prémimum árazás vonatkozik, elképesztő, hogy mennyi szemetet esznek. Ilyesmi dolgok. Praktikusan végiggondolva nem érdemes olyan helyen élni, ahol nagyon nagy számban koncentrálódnak nagyon jómódú emberek, mert ott egy buborék van. Ha megnézzük, hogy San Franciscóban mennyibe kerül egy átlagos lakás, mennyire előre kell foglalni egy normális étterembe, stb… szerintem ott már egy egészségtelen vagyonkoncentráció van.

Mennyire van jelen ez nálunk, mennyire van közel Budapest egy gócponthoz?

Budapest szerintem körülbelül átlagosan áll a régiós országokkal, fővárosokkal összevetve és, őszintén szólva nagyjából annyira vagyunk közel bármihez, mint Prága vagy Bukarest. Az viszont egy kedvező trend, amire rá is erősített ez a koronavírusos év, hogy most már sokkal bátrabban fektetnek be ebbe a régióba komolyan, akár amerikai befektetőcégek, illetve sokkal több a felvásárlás is.

Szerinted egy nagy csoda, nagy technológiai siker lendíthetne nagyot Budapesten vagy a sok kis startup megjelenése?

Ez a kettő nem választható el egymástól, mert ez egy olyan játék, ahol azért kell a kritikus tömeg, akár még egy szerencsés történéshez is. Annak nincs realitása, hogy nagyon kevés startupból hirtelen kiessen egy hatalmas nagy sztori.

Hogyan tudod segíteni, hogy nagyobb buzgalom legyen a budapestiekben?

Egyrészt, idestova már tíz éve, hogy a Prezivel és a LogMelnel közösen megalapítottuk a Bridge Budapestet, illetve egy jóval frissebb idei fejlemény, hogy elindult a Startup Hungary, aminek alapító tagja vagyok jómagam, és sok más, hasonló pályát befutott magyar startup alapító, valamint csatlakozott a kezdeményezéshez a Google, az IVSZ és a Design Terminal is. Ennek az egész összefogásnak az egyik első lépése az lesz, hogy elkészül az úgynevezett magyar startup jelentés, mert mi magunk is gondban vagyunk, ha meg kell mondanunk, hogy hány aktív magyar startup van, kik ők, hol vannak, mivel foglalkoznak.

Nagyon nehéz egy ökoszisztémát úgy építeni és segíteni, hogy a szereplők nincsenek tisztában azzal, hogy ők maguk kik, és kik vannak rajtuk kívül, akikkel dolgozhatnának.

Igyekszünk egy szervezettebb formában segíteni a magyar startup világ fejlődését. Jómagam és Pistyur Vera pedig közben csináljuk az Oktogon Ventures-t, ahol befektetőként is részt veszünk ebben. De az előző kérdéshez még visszatérve, szerintem ha lenne egy valóban nagy milliárdos sztori, az sokat lendítene. És ezt azért is mondom, mert például a román startup szcénában van egy UiPart nevű cég, amit legutóbb sok milliárd dollárra értékeltek és bejött nekik. Nyilván nagyon keményen dolgoztak érte, de azt látom, hogy azóta Romániában mindenki elhiszi, hogy ezt meglehet csinálni.  

Ők is nagyvállalatnak készítettek IT megoldást?

Igen. Ezt egy román srác alapította, aki évekig Seattle-ben dolgozott a Microsoft-nak. Ő rájött, hogy ezt az úgynevezett robotikus folyamatautomatizálást – a nagyon monoton, ismétlődő munkát végző fehérgalléros emberek munkáját – hogyan lehet leautomatizálni. Hivatalosan megkönnyíteni, de rossz nyelvek szerint elvenni. Erre rájöttek, és ezt sokan csinálják mások is, de ők valahogy megtalálták a módját, hogy ők ezt igazán jól csomagolják, és sok nagy cégnek eladják. Szóval igen, ez is tipikusan „business to business” modell.

A már említett Bridge Budapest projektjeinél gyakran felmerül, hogy a vállalkozások korlátja az önbizalom. Célotok, hogy Magyarországon az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény legyen. Az oktatási rendszerünk mennyire támogatja az innovatív gondolkodást?

Nem jártam mostanában iskolába. A sajtóból ítélve a közoktatás még mindig erősen ragaszkodik ahhoz, hogy dolgokat kell memorizálni. Ezzel az égvilágon semmi bajom nincsen, mert mindig a jó memóriámból éltem. Ugyanakkor nekünk a magyar és az amerikai irodában is elég sok pénzügyi, üzleti elemzőnk volt, többnyire közgazdász végzettségűek. Ha a pénzügyi felkészültséget néztem, a magyarok semmivel sem voltak rosszabbak. Az amerikai kollégáik látható előnye az volt, hogy rengeteg gyakorlatot tudhattak a hátuk mögött. Ezeknek egy részét cégeknél töltött gyakorlatból, a másik részét egyetemi tanulmányaikból szerezték. Megoldókulcs nélküli, teljesen szabad végű dolgozatokat írtak. Nekik kellett összerakniuk a munkát. Beszélgettem erről corvinusos oktatókkal. Azt mondták, hogy az ilyen típusú ZH-k sokkal jobbak, de az Istenbe’ nem fogják kijavítani. Nincsen sem idejük, sem erőforrásuk hozzá. Érdekes egyébként, hogy van egy magyar oktatási stratégiai dokumentum, amit én elolvastam. Rögtön az első célkitűzése a kritikai gondolkodás és emberközpontú megközelítésre nevelés az oktatásban. Szerintem ez a helyes megfejtés, csak akkor ezt kéne csinálni.

A jövő startupperei inkább a Budapest School féle magániskolákból kerülnek majd ki, mint a Fazekasból?

Ezek közül egyik intézménybe sem jártam, úgyhogy nem tudom, hogy honnan fognak kikerülni.

Viszont észrevettem magamon, hogy az amerikai cégtársaimmal szemben – és ez nemcsak a magyarokra, hanem a többi régiós országra is igaz – teljesen más méretben gondolkodunk.

Ha csinálok egy terméket és azt a belföldi piacomon eladom minden potenciális vásárlómnak, akkor lehet egy cégem, ami csinál évi pár száz millió forint forgalmat. Ha ugyanezt amerikaiként végiggondolom, akkor ennek a végén egy globális szinten is értékesnek mondható vállalat van. Nekünk egy rémisztő gondolat, hogy Amerikában eladunk valakinek valamit. Nem tudjuk megugorni fejben. Nagyon nehéz elfogadni, hogy ez tényleg lehetséges és megtörténik. Aki Amerikában szocializálódik, neki ez hazai pálya, és miért ne történhetne meg. Ezt érdemes az iskolai oktatástól függetlenül minél jobban elsajátítanunk.

Akkor ebben a jó példák hozhatnak áttörést.

Az észteknek a Skype vagy a TransferWise óta nem nagyon kell magyarázni, hogy meg lehet csinálni, mert tudják. Szerintem a példáknál jobb motiváció és bizonyíték nem nagyon létezik.

Húsz évvel ezelőtt még európai cégek (Nokia, Siemens) domináltak a mobiltelefon-piacon. Ma már szinte csak amerikai és ázsiai gyártókat látunk, ami jól mutatja, hogy merre változik a világ. Mi kell ahhoz, hogy újra legyen európai alternatíva?

A Nokiánál volt egy, az iPhone első verziójához nagyon hasonló prototípus. Ezt megmutatták a mérnökök a vezetőségnek, akik közölték, hogy az embereknek nyomógomb kell, nem ez a vacak. Ez a fajta, a végén már-már önsorsrontó befelé fordulás roppant veszélyes. Az amerikai nagy techcégek abban különböznek a Nokiától, hogy folyamatosan képesek megújulni. Folyamatosan nézik, hogy mivel lehet a másikat megfogni. Ha a Facebook mellé valaki akár egy részterületen felzárkózik, azt vagy megpróbálják eltaposni, vagy megveszik. Az európai cégeknek érdemes többet foglalkozniuk azzal, hogy ha önmaguk piacát akarják megzavarni valami újfajta megközelítéssel, akkor mi lenne az, és ezt megcsinálni saját maguknak, mielőtt más megteszi. Az pedig, hogy az Európai Unió és az európai kormányzatok mit tehetnek, egy messzire vezető kérdés.

Van rá ötleted?

Írtam sokat erről az európai DARPA-s gondolatról, ez hosszabb kifutású lenne. Az EU rengeteg pénzt elkölt innováció és startup jogcímen, nagy az akarás. A befektetett összegen elért eredmény nem olyan jó még.

A DARPA nemzetállami szinten is releváns lehet? Zalaegerszegre érkezik a hadiipari csúcstechnológiát képviselő Lynx. Kiépülhet körülötte egy érdemi kutatási-fejlesztési központ?

Talán. Európa egyik problémája, amiben nem jutunk dűlőre, hogy lehet valamit nemzetállami szinten csinálni, csak nehéz. Az észteknek sikerült a méretükhöz képest a legtöbbet elérniük, nyilván segített nekik, hogy rosszul alszanak az oroszok miatt. Egy amerikai vagy kínai innovációs rendszerrel nehéz versenyeznie egy tízmilliós országnak. Ha tisztán csak nemzetállami szinten próbáljuk ezt megoldani, akkor legjobb esetben oda lőhetünk, ahol a finnek voltak a fénykorukban, vagy az észtek most. Ez már egyébként nagyon sok lenne, de közben, ha már Európa nagy része az Európai Unió tagja, akkor pazarlás nem egységesen fellépni ebben a versenyben, hiszen másképpen nem tudnak megfelelően hasznosulni az erőforrások.

Milyen kompetenciákból áll össze egy ütőképes startup csapat?

Nagyon fontos, hogy legyen egy jó általános vezető. Ezen azt értem, hogy legyen valaki, aki képes szervezetépítésre, egy kultúra létrehozására, képviseletre, más emberek megnyerésére. Kell egy olyan csapat köré, amiben megvannak az alapkompetenciák, mint a technológia, a marketing, az értékesítés. Nagyon fontos, hogy a cég kultúrájának integráns része legyen a folyamatos termékfejlesztés. A piac ütőerén rajta kell tartaniuk az ujjukat, beszélniük kell az ügyfelekkel, gyorsan kell iterálniuk.

A nap a végén a nagy cégekkel szemben a startupok előnye mindig is a gyorsaságuk lesz.

Nem tudják a nagyokat pénzzel megverni, csak nagyon jó termékkel és nagyon gyors végrehajtással.

Miben vagyunk erősek? Gondolom, pénzügyi elemzésben, informatikában nem maradunk el.

Nálunk a pénzügyi elemzők nagyon jó alapanyagnak bizonyultak, de a való élet problémáit illetően szükség volt még egy munka közbeni tanulás részre. Informatikában jók vagyunk, de az egész régió az. A befektetők fejében él a kapucnis szláv hacker sztereotípia. Kifejezetten erősek voltunk például a Ustreamnél is abban, hogy nagyon-nagyon kreatív, költséghatékony technológiai megoldásaink voltak.

A szűkösség miatt, gondolom.

Igen. Mindenki a Kádár-korszak után még harminc évvel is úgy van, hogy meg kell oldani a feladatot, de sosincsen rá erőforrás, aztán mégis sikerül valahogyan. Akkor szoktunk gondban lenni, ha gyorsan kell növekedni. Egy amerikai cég elkölti marketingre a teljes éves bevételét. Kelet-európai fejjel ez felfoghatatlan felelőtlenség, de aztán a végén ezek a cégek nőnek hatalmasra pár év alatt.

A Cápák között című televíziós műsorban is gyakran elhangzott, milyen fontos, hogy valaki hogyan prezentálja, adja el az ötletet. Jelentkeztél volna anno a Ustreammel a műsorba?

Anno valószínűleg nem lett volna merszem kamerák elé kiállni. Több évbe telt a Ustreamnél, amíg elértem azt a szintet, ahol magabiztosan tudtam elmondani, hogy mit csinálunk, mi az értelme, miért fektessen be valaki, vagy vegye meg a termékünket.

Ez az, amire a magyar oktatás egyáltalán nem készített fel, engem legalábbis, pedig jogra jártam és sok szóbeli vizsgán vagyok túl. Arra, hogy hogyan kell prezentálni, eladni.

Mert minden prezentáció végül is eladás, még akkor is, ha nem éppen sales pitch-ről van szó. Az elején teljesen olyan voltam, mint egy partra vetett hal. Ezt rengetegszer látom a mai napig a régiós alapítóknál. Ezt kénytelenek vagyunk felnőttfejjel, menet közben megtanulni.

Pár év távlatából hogyan értékeled a Ustream exitet? Jókor adtátok el az IBM-nek?

Valószínűleg ezen a napon még többet érne a videós technológiánk egyrészt, másrészt rengeteg pénz keresi most a piacon a gazdáját. A viccet félretéve, nekem ez a sztori így kerek volt. Jó érzéssel tekintek rá vissza. Megcsináltunk valamit, amire, ha tudtam volna, hogy mennyi esélyünk van, hogy összejön, nem kezdek bele. Nagyon kevés esély volt erre a kimenetelre, ehhez képest összejött. Nyilván keményen dolgoztunk és rengetegszer szerencsénk is volt. Ez így jó volt, büszke vagyok rá és nem csinálnám másképpen.

Milyen a vállalkozás utóélete?

Tavaly márciusig voltam az IBM kötelékében, azóta kevésbé vagyok képben. Az addig eltelt időben idehozott az IBM több új feladatot, ráadásul egészen komolyakat, amik a Watsonos mesterséges intelligenciával voltak kapcsolatosak. Munkavállalókat vettek fel pluszban. Láthatóan egy komoly befektetésként kezelik ezt a budapesti történetet.

Az interjút készítette: Fazekas Csilla és Papp Ferenc

Portréfotó: Huszti István, index.hu

FORRÁS: ORIGO (AFP)

Azt, hogy a magyar parlament belefoglalta az Alaptörvénybe a család általánosságban vett védelme mellett a család definícióját, és azt is, hogy „az anya nő, az apa férfi,” hangos kacajjal szokták nyugtázni a baloldalon.  Mondjuk nem teljesen értem, pontosan min nevetnek: azon-e, hogy miért kellett egy ilyen evidenciát törvénybe iktatni (ez a jobbik eset,) vagy azért, mert megkérdőjelezik ennek az evidenciának az igazságtartalmát (ez a rosszabbik eset.)  A lényeg, hogy egyelőre nálunk törvényi védelmet élvez a hagyományos családfelfogás.

A helyzet az, hogy ez a védelem szükséges. Elképesztő posztmodern, anarchista és/vagy identitáspolitikai vadhajtások válnak egyre inkább fősodratúvá tőlünk Nyugatra. És ami a legizgalmasabb az egészben, persze roppant ijesztő is, hogy milyen sebességgel igazolódik be az a feltevés, hogy a liberalizmusból mindig radikalizmus lesz, a radikalizmusból szocializmus, és a szocializmusból mindig kommunizmus.

Az eredetileg újbalos alapállásból induló, feminista társadalomkutató és író, Angela Nagle az amerikai katolikus The Lamp magazin online felületén jelentetett meg egy cikket a családellenes disztópiák térnyeréséről. Olyan fősodratúnak számító médiumokban megjelent, vagy azok által lelkesen üdvözölt írásokat idéz,

amelyek kifejezetten a család eltörlése ellen és többek között a gyermekek „közös termékként” való kezelése és felnevelése mellett érvelnek.

Az „A terhesség termékei” című cikk elöljáróban leszögezi, valójában érthetetlen, hogy miért születnek újabb és újabb támadások az egyre inkább erősödő szélbalon egy olyan intézmény, a család ellen, amely amúgy is évtizedek óta hanyatlik, és ez a hanyatlás minden kutatás szerint pontosan az alsóbb néposztályokat érinti hátrányosan, miközben az elitek nagy részére egyáltalán nem jellemző?  

Nagle a félreértések elkerülés végett elmondja, hogy a család felszámolásának követelése már nem a progresszív oldal szélsőséges, marginális elemeinek a credója, hanem egyre nagyobb legitimációt nyerő nézet. „

Az anarchisták csak az élcsapat,” mondja Nagle, mögöttük olyan mozgalmak állnak, mint az egyébként „nagyvállalatok által bőkezűen támogatott” Black Lives Matter, amelynek ténylegesen a követelései között szerepel a család eltörlése. 

A Vice, a Nation és más tökéletesen mainstream kiadványok lelkesen üdvözölték a befolyásos baloldali kiadó, a Verso Books által megjelentetett „Full Surrogacy Now: Feminism Against the Family” (Abszolút béranyaságot /szülőhelyettesítést azonnal. A feminizmus a család ellen) című Sophie Lewis könyvet. Az Open Democracy című, „netuddgi” által finanszírozott kiadvány megjelentette Lewis cikét arról, hogy a koronavírus is megmutatta, el kell törölni a családot.  Ezt hirdetik nyíltan az amerikai Demokratikus Szocialista párt vezetői is, írja a Jacobin magazin által szervezett 2019-es Szocializmus konferencián is panelbeszélgetés tárgya volt a „patriarchális kapitalista struktúrák eltörlésének eszközeként” család intézményének a megszüntetése. 

A különböző szervezetek és „tudósok” által propagált családmegszűntetés lényeges eleme, hogy

eltörölnék a hagyományos anyaságot, a terhesség és a gyermekszülés egyfajta „munka” státuszt kapna, amelynek „termékével,” a gyermekkel a nők a közösség, a kommuna közös „vagyonához” járulnának hozzá.

Ezzel „felszabadítanák” a gyermekeket a szülők elnyomása alól, önálló, egyszerre egyéni döntésekre képes és a közösségben felolvadó lényekként tételezve őket. 

Nagle, szerintem teljesen helyesen, azt is kifejti ezzel kapcsolatban, hogy a családot és a hagyományos nemiséget megkérdőjelező szexuális „másságok” tekintetében utolsó „vörös vonalnak” számító pedofília egy ilyen kontextusban elfogadottá válhatna, illetve nem lenne többé tabu.  A pedofília elítélése ugyanis többek között azon az előfeltevésen alapul, hogy a gyermek nem képes önálló döntéseket hozni, nem adhatja hozzájárulását egy szexuális aktushoz.    

A cikkel azt is érzékelteti Nagle, hogyan jár kéz a kézben a „haladás” és a mindenáron PC-nek mutatkozni akaró nagytőke, hogy osztályharcos zsargont használjunk. És lassan nem lesz, aki megállítsa őket Amerikában, írja keserűen Nagle, hiszen úgy tűnik, nincs már senki, akinek „ne lenne fontosabb mindennél az égvilágon, beleértve a saját gyermekeit is, az, hogy még véletlenül se tűnjön a haladás ellenségének.” 

Nos, a magukat és gondolataikat rendkívül újszerűnek, haladónak, felszabadítónak, és követeléseiket az „emberek érdekében” meghozandónak gondoló veszélyes fantaszták valójában egyszerűen újmarxista „debilek,” hogy egy magyar marginális, liberális blog tehetségtelen szerzőjének a Reaktor munkatársait értékelő kifejezését idézzem. Rendkívül ijesztő és elképesztő, hogy a jó öreg Marx Károly kétszáz évvel ezelőtti, a családot elnyomó kapitalista intézményként leíró és „nőközösséget” hirdető, sok-sok tízmillió ember halálával végződő tanításai hogyan hullanak még mindig termékeny talajra olyan országokban, ahol sohasem tapasztalták meg, milyen az, amikor a Marx-félék hatalomra kerülnek. 

Szinte mindent pontosan tudtunk heteken keresztül itthon a járvány kapcsán: hol, hányan haltak meg, milyen neműek voltak, milyen krónikus betegségben szenvedtek. Egészen egyértelmű tényeket kaptunk mindenről, amit számokkal és statisztikákkal lehetett bizonyítani. De mi a helyzet most a teszteket végzőkkel? Ez egy sokkal összetettebb kérdés, mert az ő helyzetükre való hatása az elmúlt heteknek most, az oltási szezon elején kristályosodik ki. Hogy vizsgáznak most az orvostanhallgatók? Kiesés volt ez a pár hét? Tényleg erősítette a hivatástudatukat?

Számtalan rémisztő hírrel találkoztunk: nincs megfelelő felszerelésük, évet kell ismételniük, akaratuk ellenére kényszerítették őket... Bencze Réka Julianna segít nekem pár zavaros kérdés tisztázásában.

Kötelezően kell nektek hallgatóknak tesztelnetek? Egyáltalán csak az orvostanhallgatóknak kell önkénteskedniük, vagy tágabb a hallgatók köre?

Amikor én jelentkeztem szűrni az Országos Mentő Szolgálathoz, akkor még ezt önkéntes alapon tettem. Azóta a helyzet azért egészen sokat változott, de nem ilyen egyszerű a kérdés. Eleinte úgy kezdődött, hogy kaptunk egy tájékoztató e-mailt, hogy az orvostan- és fogorvostanhallgatók közül az utolsó két évüket töltőknek kötelezővé tették a tesztelésben való részvételt. Látszott, hogy az OMSZ teljesítőképességének határát súrolja, és minden tartalékukat felhasználták, így teljesen logikus döntésnek tartom, hogy ezek után minket próbáltak fokozatosan bevonni. Abban a levélben, ahol erről tájékoztattak, azt is leírták, hogy nekünk, fiatalabb hallgatóknak is fel van ajánlva önkéntes alapon a dolog. Egy-két körülményt leírtak, de hogy az utána a gyakorlatunkba beleszámít-e majd, vagy bármi jutalmazás jár-e érte, arról nem volt szó, és persze mivel önkéntes alapon lett nekünk hirdetve, erre nem is gondoltam. Nem tagadom, azért reménykedtünk, hogy valamiképpen elismerik a munkánkat. Második kérdésedre felelve nem csak az orvostanhallgatóknak kellett, vagy volt szabad tesztelni, hanem szépen lassan kiterjesztették a kört [-Réka például szülésznőnek tanul, tehát nem csak az általános orvosisokra kell gondolni - a szerk].

Rövid időn belül kaptunk egy nyilatkozatot, amit azonnali módon vissza kellett küldenünk a dékáni hivatalnak.

Ekkor már azért sejtettük, hogy nincs messze az a döntés, hogy minket, a többi karon tanulókat is kötelezően bevonjanak.

A következő levél 2 napra rá érkezett, ahol további segítséget kértek, mert nem volt elég ember. Ekkor ez még mindig önkéntes alapon volt hirdetve, de „erősen ajánlott és elvárt” módon írtak róla. Én itt döntöttem úgy, hogy jelentkezem, mert már amúgy is egy ideje gondolkodtam, hogyan tudnék ebben a helyzetben segíteni úgy, hogy az tényleg segítség legyen. Le is töltöttem a hét napos mintavételezési időszakomat, miközben kijött a tájékoztató arról, hogy kötelező jelleggel kell részt vennünk a járvány elleni harcban. Ki-ki tanulmányai évétől függően. Itt már az egyetem összes karáról és tanulójáról szó volt. Az első- és másodéveseket nálunk, az Egészségtudományi Karon a pedagógusok és szociális dolgozók tesztelésébe vonták be, minket, a harmad- és negyedéveseket pedig minimum kéthetes időtartamra kirendelhetnek kórházakba. Innentől kezdve igen, kötelező jellegű a dolog, várjuk a telefonhívást, vagy e-mailt, hogy mikor, és hova hívnak.

Mennyi időt töltöttél a „terepen”? Mik voltak a tapasztalataid?

Mivel egy hetet lehetett csak vállalni, ezért egyhuzamban egy heti beosztásra írtam be magam hétfőtől vasárnapig.

Életem egyik leghasznosabb dolga volt ez tapasztalatszerzés szempontjából.

Azt láttuk, hogy az emberek megbecsülték azt, amit tettünk, nagyon hálásak és kedvesek voltak. Mindig, amíg vártuk a gyorsteszt eredményét, betekintést nyerhettünk egy-egy idősebb, vagy bármilyen életszakaszban levő ember, család életébe. A várost is jobban megismertem, és leginkább önbizalmat adott már az első alkalom után. Nyilván izgultunk, hogy hogyan fogják tűrni az emberek, mindenki tudja, milyen kellemetlen vizsgálat, én magam is előtte már rengeteg teszten voltam és tudtam, hogy nem viselik ezt annyira jól a páciensek. De mindig nagyon kedvesen fogadtak minket, és örültek nekünk. Az izgalom egészen az első mintavételig tartott, és mivel egyből jól ment, úgy gondoltam, nem érdemes tartani ettől, simán menni fog.

Azon a téren, hogy ki mennyire fél a vírustól, változó tapasztalataink voltak. De igyekeztünk mindenkit óvatosan arra instruálni, hogy tartsa be a szabályokat, hallgasson háziorvosára, és vigyázzon magára és a körülötte lévőkre.

Tudtad, hogy Schumacher felébredt? Olvastad az első szavait? Tudtad, hogy forró teával lehet védekezni a koronavírus ellen? Tudtad, hogy hétvégén Gergelyiugornyán landoltak a földönkívüliek, és emberalakban azóta is köztünk járnak? Tudtad, hogy Michael Jackson és Avicii élnek, csak titkolják? Tudtad, hogy az 5G terjeszti a koronavírust, melyért Bill Gates a felelős? Tudtad, hogy a világháborúk igazából meg sem történtek?

Avagy: álhírek kereszttüzében.

Az emberi természet egyik legalapvetőbb tulajdonsága a kíváncsiság.

Ez sarkallta az embert új kontinensek felfedezésére és ez a kíváncsiság a mozgatórugója nagyon sok olyan kutatásnak is, melyeknek eredményeképp az orvostudomány emberek tömegeinek életét tudja megmenteni. A pszichológiai definíciója szerint a kíváncsiság nem más, mint az embernek a környező világ megismerésében formát öltő, a tudásvágyból fakadó intellektuális-pszichológiai jellemvonása. Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy kíváncsiság nélkül ma az emberiség sehol sem tartana.

Alapvető igényünk, hogy megismerjük a minket körülvevő világot. Ez éppúgy vonatkozik a szűk környezetünkre, mint a makroszintű összefüggésekre. Szeretjük tudni, hogy mi – és jobb esetben: miért – történik. Évezredek óta így működünk, és ez mára sem változott. Ma is kíváncsiak vagyunk arra mi történt/történik a világban.

Legtöbbünk valamilyen szinten követi a híreket. Újságot járat, vagy vásárol a hírlaposnál, rádiót hallgat, televíziót néz, vagy esetleg az interneten milliószám fellelhető hírportálokat követi figyelemmel. A modern világ hírfogyasztójának bizonyos szempontból nagyon könnyű a dolga: soha nem volt egyszerűbb hozzájutni hatalmas mennyiségű információhoz. A modern technológiának köszönhetően ma már szó szerint másodpercek alatt megtudhatjuk mi történt a világban. A nagy mennyiség viszont felveti a hírek közötti tájékozódás kérdését. Melyik hír releváns, melyik nem? Sőt, melyik hír igaz, melyik nem?

Le kell szögezni: az álhírek terjedése nem új dolog.

Gondoljunk a tudatos, politikai szereplők által használt – tömegeket befolyásolni kívánó – dezinformálásra, vagy a „szájhagyomány útján” terjedő, sokszor a terjedése során önmagából teljesen kiforduló és eredeti tartalmához képest nagy mértékben torzulva célba érő történetekre. Mindegyik nagyjából az emberiséggel egyidős. Tehát a valótlan információk terjesztése/terjedése nem újkeletű, ám manapság – a modern technika által több emberhez eljutva – nagyobb kárt képes okozni.

Az álhíreket terjesztők általában két cél valamelyike miatt folytatják a tevékenységüket: vagy profitszerzés miatt teszik (például a világhálón a „clickbait”, szenzációhajhász címekkel ellátott cikkek, melyekkel forgalmat – és a hirdetések által bevételt – szándékoznak generálni a honalaptulajdonosok) vagy pedig sokszor valamilyen politikai álláspontot próbálnak megerősíteni vagy épp támadni.

Nem egyszer azt látni a közösségi média felületein, hogy emberek olyan híreket osztanak meg, illetve fogadnak el feltétlenül igaznak, melyekről egy kis utánajárással egyértelműen kiderülhetne, hogy valótlanságok. Ráadásul több esetben nem csak egy megosztásról van szó, hanem ezek az álhírek – vagy az ezekre alapozott vélemények – előkerülnek vitákban, és sajnos a megtévesztett emberek néha elég nagy erőkkel próbálnak másokat is meggyőzni ezeknek a valódiságáról.

Az álhírek – kiváltképp ebben a koronavírusos időszakban – nagyon komoly veszélyt hordoznak magukban.

Manapság leginkább online, a közösségi média felületein tudnak a legnagyobb sebességgel terjedni. Jól példázza a helyzetet a mondás, mely szerint „az álhírek a koronavírusnál is gyorsabban terjednek”.

A helyzetet nagyon komolyan kell vennünk, ugyanis jelenleg a társadalom egy jelentős része a közösségi médiára elsődleges hírforrásként tekint, és sokan tényként kezelik az ott olvasottakat. Jómagam részt veszek egy kutatásban, mely mindezeket csak megerősíti.

ezt követi a televízió, majd pedig az a módszer, hogy közvetlenül a hírportálokra keresnek rá. A kutatás megmutatta még – többek között – azt is, hogy a megkérdezett fiatalok 53%-a csupán alkalmanként néz utána a hír valódiságának.

Az online térben terjedő információáramlásnak jellemzője, hogy egy laikustól származó információ akár ugyanakkora figyelmet és jelentőséget kaphat, mint egy szakértő elemzése. Így jutnak nagy nyilvánossághoz különböző (politikai) összeesküvés-elméleteket terjesztők vagy épp a koronavírus-tagadók.

A pandémia idején a társadalom kifejezetten éhes az információra, ez táptalajt adhat az álhírek terjedésének. Vannak, akik a jelenlegi állapotokat gátlástalanul kihasználják: magam is találkoztam az online térben – többek között – magát szakembernek kiadó csalóval, illetve hatásvadász címmel ellátott cikkekkel operáló álhíroldallal. Ezeknek a megtévesztési kísérleteknek egy része könnyen leleplezhető, ám megtalálhatók olyanok is, melyek nagyon hitelesnek tűnnek. Illetve, ha az emberek nem is hiszik el a valótlan állításokat, ezek adott esetben alááshatják a szakértők által elmondott igazságokat.

A félretájékoztatásnak súlyos következményei is lehetnek. Maradva az egészség/járvány-témakörnél: történt már olyan, hogy a vakcinákkal kapcsolatos téves információk arra késztették a szülőket, hogy ne adassanak be bizonyos védőoltást a gyerekeiknek. Ez pedig a kanyarós megbetegedések számának robbanásszerű növekedéséhez vezetett.

Az álhírek félrevezethetnek minket, követésükkel akár csalók zsebét is tömhetjük szándékunkon kívül, illetve – mint a fenti példa mutatja – akár életveszélyesek is lehetnek.

Hogyan védekezhetünk az álhírek okozta veszéllyel szemben?

A legfontosabb: váljunk tudatos hírfogyasztóvá. Hivatalos, megbízható forrásokból tájékozódjunk, legyünk kritikusak a forrásokkal és lehetőleg több helyen is nézzünk utána az információknak! Ha egy hír szenzációhajhász, egy történet túl szórakoztató, vagy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…kezdjünk gyanakodni!

Egy kis odafigyeléssel és tudatossággal könnyedén gátat szabhatunk az álhírek terjedésének!

Pillanatok, amelyekre évtizedekig (többségében vidáman) emlékezhetünk vissza, attól függetlenül, hogy összességében milyenre sikeredett az idei év.

A középkornak voltak szörnyű és kellemesebb időszakai is, természetesen egyetemes értelemben nem lehet kijelenteni, hiszen attól, hogy Európában háború dúlt, nem biztos, hogy Kínában is relatíve rossz körülmények lettek volna. Ez természetesen fordítva is igaz. A felvilágosodás során kezdődött el a törekvés arra, főleg tudományos körökben, a középkort elavultnak mutassák be. Ezt követte a kommunista időszak, aminek nem csak egyfajta törekvése volt a középkor minden évét negatív fényben feltüntetni, hanem oktatás és kulturális szinten is egy anarchia alapú, szenvedéssel teli barbár korszakként kezelték. Ebben persze erősen közrejátszott a középkori erős keresztény hit, ami a kommunisták számára egy elpusztítandó dolog volt.

A kommunizmusnak vége Magyarországon, reméljük örökre. Ugyanakkor a fejekben tovább él a kép a középkorról, ami valójában nem volt olyan sötét, mint ahogyan azt sokan tanultuk. Épp ezért okozhat meglepetést a Diósgyőri vár esete is, ahol a romos, elhagyatott várépületből egy palota lesz. Pontosabban várkastély, olyan, amilyen eredetileg volt. A kommunisták nem értékelték a szépet. A szép érték nem számít, csak a funkcionalitás és praktikum és művészetmentes materializmus. Épp ezért, a történelmet alapvetően nem ismerő személyek minden középkori várépületet egy kalap alá vettek. Mindegyiknek hadi jelentőséget tulajdonítottak. Nyilván nem minden történész, de a társadalomban ez a kép alakult ki, és nem véletlenül.

A Diósgyőri várat azonban a királyok jegyajándékként adták a királynőnek, és nem tulajdonítottak neki különösebb hadi jelentőséget. Ebből következik tehát, hogy a vár sosem volt igazi erődítmény, sokkal inkább lovagvár, várkastély. Akik tehát vár tervezett megjelenését kritizálják, történelmi alapon nem tudják igazolni a véleményüket. Ez alapján vagy nincsenek tisztában a tényekkel, vagy gyermekkori emlékek fűzik őket a vár jelenlegi állapotához. Felmerül kritikaként az is, hogy a kormány idealizálja a középkort. Ez is téves állítás, hiszen nem idealizálja, nem építünk arany várat. Mindössze annyi történik, hogy a valóban létező és értéket, identitást képviselő épületeket felújítjuk, hogy majd a gyermekeink is megismerjék a múltjukat. Egyesek úgy vélekednek, a csonka torony Miskolc és a várossal együtt Diósgyőr jelképe is lett.

Szerintem ne egy rom legyen Miskolc jelképe.

Miskolc végtelen sok dologra lehet büszke, úgy gondolom a borsodi és miskolci identitást nem kell bizonygatni, ráadásul nem egy romos csonka torony védelmével. A miskolciakban hatalmas a kitartás éppen ezért az újjáépülés inkább jellemző ránk, mint sem a romos pusztulás. Ahogy a mondás tartja: sorsod Borsod. Gyakran hallható az az aggály is, hogy a vizes árok miatt a környéket szúnyogok fogják ellepni. Tapasztalatom szerint eddig is rengeteg szúnyog volt, a környező vizes, mocsaras területek miatt, viszont tény, hogy emiatt akár még több lehet majd. Erre azonban van megoldás, a szúnyog irtó szer, amit a várat körülölelő tóba lehet keverni, így megelőzve a szúnyoginváziót.

Persze a legfőbb kritika ez esetben is a „De miért nem építünk iskolát” és a „Bezzeg az egészségügybe nem teszünk ennyi pénzt”. Egyrészt építünk iskolát, és a magyar kormány az egészségügybe is rengeteg pénzt fektet, az állapotok pedig folyamatosan javulnak. Aki szerint ez nem így van, az ferdíti a valóságot. Hasonlítsuk össze a tíz évvel ezelőtti állapotokat a jelenlegivel. Szörnyű, hogy az embereket az ellenzék milyen könnyen befolyásolja hangulatkeltéssel. Ez pedig kiterjed minden történésre. A vár újjáépítése egy pozitív változás, hiszen értékteremtés valósul meg. Nem csak megőrizzük, hanem újjá is teremtjük az egyszer lerombolt értéket.

Sajnos a kommunista évek alatti funkcionalitás és praktikumimádat mellett a vallásellenesség is sokak gondolkodásába is beleégett.

Sokaknak az jelenti a problémát, hogy az állam a keresztény iskolákat is támogatja, és alapvetően elmondható, hogy kereszténybarát a kormány. Ez a szemléletmód a várnál is előkerül, és éppen ez fáj azoknak, akik elhitték, hogy „merjünk kicsik lenni”. Meg kell barátkozniuk a tudattal, hogy ugyan nem Nagy-Magyarországon élünk, viszont nem vagyunk kicsik. Ami azt illeti, Magyarország elnöke Európa egyik legnagyobb politikusa, Magyarország pedig értékeiről rendkívül híres. Mivel sok külföldit ismerek, így van lehetőségem megismerni azt, hogy hogyan látják Magyarországot máshol, egyáltalán tudják-e, hogy létezik. Tapasztalatom szerint jól ismerik, és több ismert látványosságot, várost tudnak megemlíteni általában. Ebből következik, hogy aki szerint Magyarország világhírű, csak a világ nem ismeri, az nem igazán beszélgetett még Nigériaival vagy éppen Kínaival. Persze úgy könnyű véleményt téves érveket felhozni, ha nem vagyunk kellően tájékozottak, és a külvilágról csak azt tudjuk, amit a hírekben hallunk, vagy az ismerőseink mondanak. Probléma lehet az is, hogy sokan pár mondatnál többet nem hajlandók olvasni, és gyakran cím alapján már ki is fejezik a véleményüket a kommentszekcióban.

Ehhez persze alapvető tájékozottság, nyitottság és kulturáltság is kell. Miskolc ambivalens ebben az esetben. Rengetegen vannak, akik nem mernek álláspontot foglalni megosztó kérdésekben, ugyanakkor mindenkinek nagyon erős véleménye van. Merjük kifejezni, de ésszel és higgadtan. A vitának, ahogy egy előző cikkemben kifejtettem már, érveken kell alapulnia. Viszont az érveknek megalapozottnak kell lenni, és valósnak. Ezért lehetőleg ne érzelmi alapon, hanem tényalapon hozzunk érveket a vitába, hiszen úgy lehet stabil és érthető álláspontot kialakítani. Ebből következik, hogy azok a téves érvek, amiket ebben a cikkben megemlítettem, nem hozhatók fel a várról szóló vitában. A cikknek célja az, hogy a Diósgyőri vár felújításának példáján mutassa be azt, hogy mi értelme van országos szinten az értékek újjáépítésének, és miért ijesztő az, ahogyan az ellenzék és a kommunista időszak politikája hangulatkeltéssel elhiteti az emberekkel a téves állításokat. Ettől függetlenül én nem aggódok, hiszen ahogy Wass Albert fogalmazott:

„Jön ezer új Kőmíves Kelemen,

ki nem hamuval és nem embervérrel

köti meg a békesség falát,

de szenteltvízzel és búzakenyérrel

és épít régi kőből új hazát.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

白山 (@dombibalazs) által megosztott bejegyzés

Igaz, kevesen töltötték idén a szentestét lövészárkokban, keveseknek kellett órákig alapvető élelmiszerekért sorban állnia 23-án, mégis, ahogy a háborús évek távolodnak, egyre kevesebben tartják meg ezeket az emlékeket viszonyítási alapként a mostani helyzethez. Én sem éltem még akkor, amikor ilyen súllyal nehezedtek a globális emberi tragédiák a legszentebb ünnepre. A karácsonyi híreket végig lapozva a cikkek mellett a képeken szomorkodó, szobában ülő, magányos alakokat látunk, és szerintem pár valós tragédiát is ezzel együtt. Ezek a tragédiák pedig, ha nem is olyan kétségbeejtőek, mint egy világháború, mégis, rémisztően hatnak. Komolyan az fáj, hogy nyolcig haza kell érni? Nem hiszem. Nézzünk pár valós, mélyebb okot.

1. Amikor összezárva vagyunk a családunkkal

Ha belegondolunk, hányszor mondtuk ki az elmúlt fél évben, hogy "összezárva a családommal", biztosan meglepődünk. A világjárvány előtt folyamatosan néztük az órát, idegesen topogtunk a lábunkkal, és azt kérdezgettük "mikor indulhatok már haza?", "meddig kell még itt ülnöm?" "annyi dolgom van otthon!", "beugranál helyettem? "vár a családom". És most hirtelen az áhított közeg terhessé vált. Őszintén, van, hogy én is sokallom az otthoni létet, de karácsonykor, amikor minden, még a Coca Cola is azt mondja, hogy a család a legfontosabb, nem ijesztő, hogy mint egy börtönben, az "összezárva" szót használjuk?

2. Amikor nem vagyunk szabadok a kijárásra. Vagy a menekülésre.

Ha tavaly megkérdeztük volna este 8 után a járókelőket az utcán sétálva, hogy merre tartanak, sokféle magyarázatot hallottunk volna. Többségében azt mondták volna: haza tartok. A maradék vagy őszintén elmondta volna, hogy már agyérgörcse van a barátnőjétől, és kellett nyugiban egy cigi, vagy előáll valami olyan halaszthatatlan feladattal, ami másnap reggel ugyanúgy megvalósítható lenne. Este 10 után pedig pár kivételtől eltekintve szinte mindenki, aki kint van, az menekül. Bentről. Bentről a házából, ahol a családja, szobatársa, szerelme lakik, bentről a gondolatai közül, amikbe belefárad, belezavarodik. Ebben az esetben, ha magunkba nézünk, biztos beugrik pár alkalom, amikor úgy éreztük, most elég, ki a házból, ki a világból. De ez a járvány odaszegezett minket a belső falakhoz, és rákényszerített egy konfrontációra, egy szembenézésre a kosszal és rendetlenséggel, egy fárasztó telefonra. Az ember, bár természeténél fogva nem a menekülésre van programozva, felfedezte annak kényelmét, és erről leszoktatni fájdalmas feladat. Ezt mindannyian érezzük.

3. Amikor meg kell állnunk, és úrrá kell lennünk a káoszon

Ismerek egy anyukát, akinek a gyerekei - kollégisták lévén - hazajöttek a karantén alatt. Az első két hétben lesápadt, mert szembesült vele: semmit sem tud a gyerekeiről. Megváltoztak az életcéljaik, a szókincsük, a hajszínük. Amikor a családok kényszerűen újraegyesülnek, nem a hatszor annyi mosogatni való miatt van káosz, hanem a felismeréstől, hogy le kell ülni, és be kell hozni a lemaradást. Most kell, most tudunk képbe kerülni azzal, kivel mi van, ki mire lett allergiás, ki miért dobta a pasiját, mivel issza a teáját.

Alázatosan be kell ismernünk, hogy őrületes teljesítmény hosszan és békében emberek között élni, ennek a logisztikájáért pedig mindannyian felelősek vagyunk.

Annak megértéséhez, mire hív minket a karácsony ebben a helyzetben, vallástól függetlenül érdemes szemügyre vennünk, mit is ünnepelnek a keresztények. Na, nem feltétlen a fát díszítő, mikulás sapis, éneklős keresztények (bár ez az ünneplési mód is helyén van), hanem az őskeresztények. Az ősi elmondások szerint egy 14 éves lányt várandóssága kilencedik hónapjában az uralkodó férjével együtt egy soknapi járóföldre való másik városba parancsol. Nincs kórházi igazolása, felmentése, le sincs ejtve, hogy megindul-e a szülés a szamár hátán. Menni kell. Mivel sokan jártak így, sokan útnak eredtek, csak értelemszerűen egy terhes lány szamárháton nem olyan átlagsebességű, mint egy csapat férfi lóháton. Így tehát, amikor már az ájulásig gyalogolták magukat, éjjel bekopogtak a város összes fogadójába, és mindenhol közölték velük, hogy sok sikert, remélik, szép neve lesz a kisfiúnak, de náluk már nincs hely. Mindezek után aznap éjjelre már végesek voltak a kapacitások, a bizonyára sosem mérges Szent József megkísérelte egy embernek elmagyarázni, hogy szülni az utcakövön nem jó, sem az anyának, sem a gyereknek, sem a lakosoknak nem lenne szép éjszakájuk ebben az esetben. Utóbbi érv mentén különösen logikus volna legalább egy istállóba beterelni a marhák mellé szegény lányt, a szülést meg levezeti ő, mert a júdeai ácsok ilyet is tudnak. Miután az irgalmasság dolgozott a fogadósban, azt mondta, oké. Vagy valami ilyesmit.

József és Mária még ekkor sem küldték el a halálba sem a fogadóst, sem az uralkodót, akinek mindenképpen szüksége volt egy tűpontos népszámlálási adatra, és el kellett őket zavarnia ki a bánatba. A pontos szám amúgy is kamu lesz a végén, aztán majd a számlálóbiztos verheti az asztalt, hogy ketten mentek be Betlehembe, és hárman jöttek ki. Miután kölcsönöztek a barikáktól egy nyilvánvalóan steril jászlat, és összehordtak valami szülésre alkalmas fekhelyet (amennyiben lehetett ezt annak hívni), Mária világra hozta gyermekét. Nem tudjuk, mennyi idő alatt, nem tudjuk, milyen komplikációkkal, hány centivel, hány grammal, mindenesetre senkinek eszébe sem jutott odamenni, hogy az ezen téren nem túl tapasztalt ács szülészeti ismereteit kiegészítse. Ebben a pillanatban a család úszik a boldogságban. Nem érdekli őket az éjjel, az igazságtalanság, a szeretetlenség, szerválnak egy csomó takarót, szalmát, mindenüket a hideg téli éjjelen az újszülött kisbabájukra borítják. Nem kiáltoznak az Úrhoz jelekért, nem könyörgik be magukat egy házba a kisfiút lobogtatva, hogy lám, nem hazudtunk, tényleg itt van december éjjel egy újszülöttünk, jöhet a CSOK, leültek, és csodálták, ahogy az élet utat tört magának. 

Nem kell hinni a csodákban ehhez a történethez. Ahhoz, hogy a karantént át tudjuk értékelni, nem kell elismernünk, hogy három királyt három égtájról egy csillag odavezetett a jászolhoz, és hogy fényes angyalok cibáltak oda pásztorokat, akiknél épp volt egy köcsög aludt tej, amit a félnapos csecsemő el is fogyasztott. Azt kell megérteni, hogy ez ennyi.

A karácsony nem piros, nem gazdag, nem fényes, nem cuki, hanem hideg, magányos, védtelen.

Könyörtelen beismerésre hív minket, hogy nem élhetünk úgy, hogy ajándékhegyek mögé bújunk. Nem játszhatjuk a vakot, amikor olyanok kérnek tőlünk segítséget, akiknek nem szeretünk adni. A magány megélése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük: egyedül állunk a problémáinkkal szemben. Minden képességünk, jászlunk, szalmánk adott a csodákhoz, csak nagyon gyengék és nagyon egyszerűek vagyunk hozzá elsőre.

Idén jó hírt kaptak az állatok és az állatvédők: a tűzijátékok árusítása és használata is tilos lesz szilveszterkor. De a jövőben vajon szigorúbb büntetést kapnak-e az állatkínzók? Lesz-e állatrendőrség? Miért gondolja, hogy a legjobb kóbor állat az, ami meg sem születik? Mi lesz a hazai cirkuszi vadállatokkal? Beszélgetés Ovádi Péterrel, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossal.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Idén is napvilágot látott jó néhány brutális állatkínzással, bántalmazással, éheztetéssel, vagy éppen állatviadal-szervezéssel kapcsolatos hír. Ezek elkövetői börtönbe kerülhetnének, ám az állatkínzók jellemzően enyhébb büntetéssel ússzák meg. Szerinted elég elrettentőek az állatkínzásért járó szankciók?

Én október elsejétől vagyok állatvédelmi miniszteri biztos, de azt gondolom, hogy sok minden történt már az elmúlt tíz év alatt ezen a területen. Nagyon sok pozitív dolgot el tudunk mondani. Ilyen például, hogy 2013-tól kötelező a négy hónapnál idősebb kutyákba chipet tenni. Ez a kóbor állatok miatt nagyon fontos. Mondhatnám azt is, hogy a kormány érte el azt, hogy a Btk. szigorodjon; ma az állatkínzókat két vagy akár három év börtönbüntetésre is tudja ítélni a bíróság. Vannak már jó példák, hogy egy bíróság letöltendő börtönbüntetést kér egy-egy állatkínzóra, de még hiányoznak azok a precedens döntések, amelyekkel el tudjuk rettenteni az állatkínzókat. Fontos, hogy a jogszabályi környezet megadja ezt a lehetőséget. Azt szeretném elérni, hogy a bírók éljenek a törvényi lehetőségekkel.

Mindig azt szoktam mondani, hogy aki egy állatot képes kínozni, az előbb-utóbb embert is fog. Nagyon komolyan gondoljuk ezt az ügyet, minden eszközzel fel kell lépni az állatkínzók ellen.

Mi a helyzet a visszaesőkkel?

Nehéz azokról az esetekről beszélni, amikor valaki pénzbüntetést vagy megrovást kap, és utána újra állatot kínoz. Ezért mondtam az előző kérdésre is, hogy minden eszközzel fel fogunk lépni az állatkínzók ellen. Fontos, hogy a jogszabályok adottak, a törvényi keretek jók.

Országosan kb. 300 ezer kóbor kutyával számolnak. A cél, hogy minél kevesebb állat kerüljön utcára, ezt elsősorban a már említett chipeléssel és ivartalanítással lehet elérni. Utóbbi téren hogy állunk nemzetközi összehasonlításban?

A kóbor állatállományról rengeteg szám terjeng, 80-tól 300 ezerig szokták mondani a szakértők is.

A legjobb kóbor állat az, amelyik meg sem születik. Az ivartalanítási programot támogatnunk kell.

2019-ben a kormány 100 millió forinttal támogatta az ivartalanítást, azon dolgozom, hogy ezt a lehetőséget hogyan tudjuk kiszélesíteni, több forrást biztosítani ivartalanításra. Fontos, hogy a gazdák is tudatában legyenek, hogy milyen fontos a házi kedvencük ivartalanítása, hiszen a kóbor állatállomány nagy része ebből kerül ki. Az állatmenhelyek erőn felül teljesítenek, rengeteg kóbor állatot fogadnak be, de nekik is véges a teljesítőképességük. Ezért is van nagy felelősségünk nekünk is abban, hogy államilag támogassuk az ivartalanítást. Ez 2020-ban folytatódik és 2021-ben remélem, hogy még nagyobb összeggel tudunk ivartalanítási programot elindítani. A részletekről majd tájékoztatni fogom a sajtó képviselőit is.

„Felelős lettél azért, amit megszelídítettél” – idézet A kis hercegből. A felelős állattartásra, állatszeretetre, az együttélés szabályaira már gyerekkorban meg kellene tanítani mindenkit. Ez a szülők, a tanárok vagy az állam felelőssége?

Mindenkinek van abban felelőssége, hogy a felelős állattartásra felhívjuk a figyelmet. Ez a munkám egy olyan pillére, amire nagyon sok energiát szeretnék fordítani. Rengeteg olyan jó anyag készült már a felelős állattartással kapcsolatban, amit be lehet csatornázni az oktatási rendszerünkbe. Maruzsa államtitkár úrral egyeztettem is erről, nagyon nyitott volt, készítjük az anyagokat számára, és megígérte, hogy megkeressük azokat a csatornákat, ahol az oktatási rendszerbe be tudjuk vinni ezeket a szakmai anyagokat. Nagyon sok gondolat jár a fejünkben, mivel lehet javítani a felelős állattartásra való felhívást. Az óvodai, iskolai rendszerben is szeretnénk, hogy az oktatók oktassák és sok civil is foglalkozik ezzel, szeretnénk őket is jobban bevonni a közös munkába. A Nébih is rengeteget tett már a szemléletformálás érdekében. A szabadagazdi.hu-n is rengeteg olyan anyag letölthető, amely a felelős állattartáshoz elengedhetetlen. Azt gondolom, hogy ennek közös ügynek kell lennie. Mindannyian felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen az, ha valaki 10-15 évre vállal egy állatot. Hogyan kell róla gondoskodni? Tudja-e hogy milyen felelősséggel jár? Ez mind olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Ezzel mindig kicsit közelebb visszük a társadalmat a felelős állattartáshoz.

A civil önkéntesek gyakran megfogalmazzák azt a problémát, hogy nincs hivatalos hatáskörük az állatkínzókkal, felelőtlen állattartókkal szemben. Az állatrendőrség mint rendvédelmi szerv felállításáról mi a véleményed?

Hadd köszönjem meg itt is a civilek munkáját, hiszen emberfeletti munkát végeznek. Az a feladatunk, hogy őket is támogassuk. Állatmenhelyeket üzemeltetnek, a szabadidejükből áldoznak arra, hogy az állatokat mentsék. Azt gondolom, hogy nekünk, mint állam is felelősségünk van ebben, az ebrendészeti telepek működése kötelezően kormányzati feladat. Mindenkinek van felelőssége, egy jó csapatmunkával sok siker elérhető. Amikor 2018-ban országgyűlési képviselőnek választottak Veszprémben, fő célom volt, hogy az állatvédelemmel foglalkozzunk és helyben szép sikereket tudtunk elérni. A tervünk az volt, hogy összehívjuk azokat a szakmai és civil embereket, akik az állatvédelemben érintettek.

Így került összehívásra egy olyan kerekasztal, ahol ott volt kormánymegbízott úr, rendőrkapitány úr, a hatósági főállatorvos, a megyei jegyző, illetve Veszprém városának a jegyzője és civil szervezetek is. Közösen beszélgettünk az állatvédelemről.

Ebből olyan jó együttműködés lett, hogy Veszprém megye ebben példát mutat. A rendőrség és a civilek együtt lépnek fel az állatkínzók ellen és nagyon jó az összhang közöttük. A rendőrségnél ott a hatósági jogkör, a civileknél pedig a szakmai tudás. A kettő jól elfér egymás mellett és az a tervem, hogy ezt kiszélesítsük országos szintre. Fejér megyében már volt egy ilyen kerekasztal-beszélgetésünk, Zala megyében is ilyet képzeltem el, de minden megyébe el szeretnék jutni. Az a célom, hogy a rendőrség működjön együtt a civil szervezetekkel, hogyha együtt lépnek fel, akkor sokkal hatásosabbak vagyunk. Nem vagyok annak a híve, hogy a rendőrségen belül legyen állatrendőrség, hanem a rendőrség működjön együtt a felkészült civil szervezetekkel. Ez már egy működő modell, azt gondolom, hogy országosan is működni fog. Minden megyében van olyan civil szervezet, amely rendelkezik a szükséges tudással, hogy együttműködési szerződést tudjanak kötni a rendőrséggel, és együtt lépjenek fel az állatkínzókkal szemben. Szerintem ez egy nagyon jó modell, ami működni fog.

A civil szervezetek munkájához jelentős anyagi forrásokra is szükség van, általában adó 1%-ból és egyéb felajánlásokból működnek. Állami pályázatok is vannak menhelyek, állatvédelmi szervezetek számára?

Rendelkezésre állnak ilyen pályázatok, bár nem akkora összeggel, mint szeretném. A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításában ez is egy külön részt fog kapni, hogy hogyan kell támogatnunk különféle pályázati felhívásokkal azokat a civileket, akik állatvédelemmel foglalkoznak, menhelyeket tartanak fenn. Ahogy említetted, az adó 1%-ból jelentős összeg áll rendelkezésükre, de azt gondolom, hogy az államnak is van további feladata. Most állítjuk össze azt a programot, amivel meg tudjuk őket szólítani és támogatást tudunk számukra nyújtani. Fontos, hogy a szakmai tudás is elengedhetetlen a civilek számára, mivel nagy felelősségük lesz a rendőrséggel való együttműködésben. Ezért is fontos, hogy a szakmával, az állatorvosi egyetem rektorával, Sótonyi professzor úrral is egyeztetve a civil szervezetek számára is ki kell alakítani egy oktatási módszert, hogy ők is felkészültek legyenek, és még jobban tudják végezni a munkájukat. Ezzel a szakmát és a civileket egymáshoz is közelíteni szeretném. Remélem pár hónapon belül be tudjuk jelenteni, hogy milyen komoly kurzusokat tudunk indítani az állatorvosi egyetemmel együttműködve.

Mi történik azokkal a kóbor állatokkal, akik a gyepmesteri telepre kerülnek?

György István államtitkár úrnál is jártam, és ahogy mondtam, elég szerteágazó az állatvédelem. Ebből kifolyólag is próbáltam mindenkivel egyeztetni, hiszen az egyik feladatom az, hogy koordináljam az állatvédelmet. A kormányhivatalok ellenőrzik az ebrendészeti telepek működését és én azt kértem államtitkár úrtól, hogy kapjunk egy olyan látleletet, amellyel el tudunk indulni, hogy hol is állunk most, mivel vannak jól működő és vannak nem jól működő ebrendészeti telepeink. Azt gondolom, hogy először felül kell vizsgálnunk, hogy hogyan működnek, itt a legalapvetőbb kérdéseket tesszük fel: van-e facebook profiljuk, ahol a gazdásítást meg akarják gyorsítani, hogyan regisztrálják az újonnan befogott állatokat. Nekünk ezeket mind vizsgálnunk kell, mivel nagyon nagy felelőssége van egy ebrendészeti telepnek abban, hogy milyen gyorsan tud visszatalálni a gazdájához egy kóbor állat, vagy ha nincs gazdija, akkor mielőbb bekerüljön a menhelyre és esélyt kapjon arra, hogy egy gazdához kerüljön.

Mit gondolsz a virtuális örökbefogadásról?

Egy jó kezdeményezésnek gondolom, ami a felelős állattartást erősíti. Hiszen, aki úgy látja, hogy nem olyanok a körülményei vagy a családban nincs meg az összhang egy házi kedvenc befogadását illetően, akkor erre megoldás lehet a virtuális örökbefogadás. Ez is segítség az állatmenhelyeknek. Veszprémben a kormányzat támogatásával egy ilyen pilot projektet szeretnénk megvalósítani. Egy olyan állatmenhelyet szeretnénk létrehozni, ahová bárki eljöhet, sétáltathatja a kutyákat, beülhet a macskák közé, illetve

egy olyan kompetencia központot szeretnénk kialakítani a már örökbefogadás utáni gazdik számára, ahová vissza tudnak járni. Kialakításra kerül kutyafuttató, kutyaterápiás lehetőségek is lesznek, ezzel is a felelős állattartást szeretnénk erősíteni a gazdákban.

Ezen felül a képzésre is jelentős hangsúlyt szeretnénk fektetni, nemcsak egy állatmenhelyet hozunk létre, hanem valóban egy kompetenica központot. Remélem ez az egész országban hasznos példa lesz. Én azt várom ettől a projekttől, hogy nagyon sok kutya és macska nagyon hamar gazdára fog találni. Azt mindenképpen meg szeretném jegyezni, hogy most is nagyon sok jól működő menhely van. Két hónap alatt 15 állatmenhelyet látogattam meg, és tényleg profin dolgoznak, nagyon jól működnek, úgyhogy innen is köszönöm a munkájukat.

Mikorra valósulhat meg ez a kompetencia központ?

Nemrég született meg a kormányhatározat, illetve már bejelentettük polgármester úrral is, nagyon örülnék neki, ha 2021 végére elkészülne. Jelenleg a tervezési folyamat kellős közepén vagyunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mielőbb felépüljön. Ez egy zöldmezős beruházás lesz, tehát fontos, hogy egy 21. századnak megfelelő központot hozzunk létre.

A kutyusokon és cicákon kívül több haszonállatról is hallunk, akiket nem megfelelő módon tartanak, sőt bántalmazzák, éheztetik őket. Az ebrendészeti vagy gyepmesteri telepeken nem találkozunk kecskékkel, tehenekkel. Velük mi történik?

Igen, sajnos megesik, hogy haszonállatok is áldozatul esnek az állatkínzók tetteinek. A haszonállat is ugyanolyan fontos, mint a hobbiállat, és az állam erre is nagy hangsúlyt fektet. A törvényi szabályozások ezen a területen is jók, Európában is kimagasló törvényi szabályozásunk van, ezek betartása egy másik kérdés. Itt is vannak olyan civilek, akikre támaszkodhatunk, hiszen több olyan szervezettel is beszéltem, akik például lovakat fogadnak be. A haszonállatok kapcsán, ha a Noé Állatotthonra tekintünk, akkor ott is vannak haszonállatok. Azt mérjük fel, hogy hogyan tudjuk ezt országos szintre bontani, kinek milyen területi felelőssége van. Ez is egy olyan probléma, amit közösen kell megoldanunk.

Több mint 40 országban tiltották már ki az állatokat a cirkuszokból, főként a rossz tartási körülmények miatt. Magyarországon is várható ilyen intézkedés?

Nemrég a Párbeszéd képviselője adott be egy módosító javaslatot. Akkor is elmondtam, amikor Szabó Rebekával beszélgettünk erről, hogy ezt a mostani formájában azért nem fogom támogatni, mert egy széleskörű konzultációt szeretnénk az emberekkel, a szakmával, a civilekkel.

Egyik napról a másikra nem lehet megszüntetni azt, hogy például a vadállatok ne lehessenek a cirkuszokban, hiszen felmerül a kérdés, hogy akkor ők hová kerülnek.

A Magyar Állatkertek Szövetségének elnökével már egyeztettem az ügy kapcsán, és én azt szeretném, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Program tartalmazza azt a megoldási javaslatot, amelyet a szakmával közösen dolgozunk ki. Szerencsére sok hazai követendő példa van, már most is vannak olyan cirkuszok, akik nem foglalkoznak vadállatokkal.

Az állatszaporítás is állatkínzásnak minősül. Sokszor nehéz megkülönböztetni a tenyésztőt a szaporítótól. Virágzik a piac, mivel az állatokra van kereslet. Ezzel a problémával mit lehet kezdeni?

Az illegális szaporítók ellen mindenféleképpen fel kell lépnünk. A kóbor állatok nagy része ezekről a szaporítótelepről kerül ki, arról nem is beszélve, hogy állatkínzást hajtanak végre az állatokon. Sőt mi több, adóköteles tevékenységet próbálnak adómentesen végezni. Azt gondolom, hogy nekünk minden eszközzel fel kellene lépni ellenük. Nagyon sok olyan civil szervezet van, amely jól végzi a dolgát. Az Állatmentő Sereggel szinte napi kapcsolatban vagyok, akik tényleg rengeteget tesznek annak érdekében, hogy ezeket a szaporítókat fülön csípjük. Sajnos Magyarországon sok helyen virágzik ez az illegális tevékenység. A Nébih-hel, a rendőrséggel, illetve a civilekkel egyeztetve azt ígérhetem, hogy minden eszközzel fel fogunk lépni.

Azokban nem lehetne tudatosítani, akik a keresletet jelentik – tehát megveszik ezeket az állatokat –, hogy azok az állatok milyen rossz tartási körülmények közül származnak?

Igen, ez is egy fontos lépés lenne, de szerintem mindig a kályhához kell odamennünk. Igazából a legfontosabb, hogy megszüntessük ezeket a telepeket, mivel ezek nem a törvényi kereteknek megfelelően működnek.

Ami nem a törvényi kereteknek megfelelően működik az ellen nekünk, az államnak minden eszközzel fel kell lépnünk.

Itt a vásárló még lehet, hogy jót is szeretne, hogy legalább annak a macskának, kutyusnak lesz egy jó helye. Igazából itt tényleg a szaporítók ellen kell fellépnünk.

Említetted, hogy a fővárosban van egy állatvédelmi megbízott, Szabó Rebeka. Más szempontokat kell figyelembe venni Budapesten, mint vidéken? Együttműködtök-e?

Egyeztettünk már Szabó Rebekával, habár a covid miatt nem került sor személyes találkozóra, de egy online beszélgetés létrejött. Én azt mondtam, hogy nincs országos állatvédelem Budapest nélkül. Remélem, hogy Főpolgármester Úrnak nemcsak hangzatos ígéretei vannak, mint minden más téren, hanem tényleg az állatvédelem felé fordul, hiszen Szabó Rebeka nem tud a főpolgármester nélkül döntéseket hozni. Én azt gondolom, hogy először tegyék rendbe azokat a dolgokat, amelyekkel az elmúlt egy év során nem sokat foglalkoztak. Pusztán, ha az Illatos útról beszélünk, akkor szerintem egy kicsit visszafelé fejlődött, és ezt semmiképp nem szabad engedni. Azt kértem Szabó Rebekától, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a civilekkel együttműködve Budapesten legyen egy olyan program, amit mindenki tud támogatni. Eddig, úgy érzem, sokat beszéltek róla, de sajnos én még tetteket nem láttam, de mindenkinek megadjuk a lehetőséget annak tekintetében, hogy a beszédet tették is kövessék. Minden nap nyomon követem azt, hogy mi történik a budapesti állatvédelemmel, de egyelőre nem sok olyan konkrét esetet látok, amellyel mi is tudnánk mit kezdeni.

Az állatokat gyakran a bundájuk miatt vagy kísérleti céllal tenyésztik. Fel kell-e lépnetek ezek ellen?

Természetesen. Nem olyan rég a javaslatomra született is egy rendeletmódosítás, ahol a húsevő prémes állatok prémcélú hasznosítását betiltottuk Magyarországon. Ez egy preventív intézkedés volt, hiszen félő volt, hogy a Dániában, Hollandiában, Lengyelországban felszámolt telepek beköltöznek Magyarországra. Hiszen Magyarországon a törvény még lehetőséget biztosított például nyércek prémcélú tenyésztésre. Most ezeket a kiskapukat bezártuk. Egy az, hogy itt az állatkínzás tekintetében is sok kérdés felmerül, kettő, hogy Dániában bizonyított volt, hogy a nyércek hordozzák a koronavírust. Szerintem közegészségügyi intézkedésnek is eleget tettünk azzal, hogy betiltottuk. Nagyon jól fogadták azok az állatvédők, akik már régóta harcolnak ezért. Nagyon fontos elmondani, hogy Magyarországon nem foglalkozott senki sem ilyennel, tehát munkahely sem szűnt meg. Ezzel a preventív rendeletmódosítással annak lehetőségét zártuk ki, hogy itthon kialakuljon egy hasonló fertőzésveszély.

Mivel foglalkozik és kik a tagjai az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanácsnak? Sokan talán nem ismerik ezt a szervezetet.

Ez most szeretnénk újjáalakítani, hiszen 2018-ban lejárt a mandátuma ennek a szervezetnek. Egy újabb feladatot szeretnénk adni számukra, mivel ez egy szakmai munka. Be szeretném vinni azokat a javaslatokat, amiket örülnék, ha a szakma megtárgyalna, illetve véleményezné. Ezért is fogjuk újjáalakítani és működőképes formába hozni.

Neked van háziállatod?

Van egy tízéves kutyám, Artúr. Az állatok szeretete egészen kiskoromból fakad, a nyarak nagy részét nagymamáméknál, nagypapáméknál töltöttem. Ott haszonállattól hobbiállatig minden volt, talán innen jön az állatok szeretete. Ebből kifolyólag is mondom, hogy nagyon fontos, hogy megóvjuk ezeket az állatokat és tényleg egy értékes társ egy-egy ember mellett.

Fontos, hogy ha ők nem tudják megvédeni a saját jogaikat, akkor mi emberek betartassuk azokat.

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla

A szálláshelyek bezárása miatt, illetve a turisták elmaradása miatt a szállodák bevétele márciusban 61%-kal, majd áprilisban 98%-kal múlta alul az előző év azonos hónapjainak bevételét.

A szilveszter számomra mindig nagyon furcsa ünnep volt. Jó érzés elengedni egy évet, hogy egy új, szebb jövővel kecsegtető üres vászon kerüljön elénk, de azért ijesztő is az egész. Sokak számára az újév egy tiszta lapot jelent, másoknak csak a csütörtök fordul át péntekbe. A 2020-as évet mindenki izgalommal várta, most pedig alig várjuk, hogy a hátunk mögött hagyjuk. Bár az ünneplési lehetőségeink most limitáltak a járványhelyzet miatt, azonban én ezt személy szerint nem bánom igazán.