Reaktor

A párhuzamos médiavalóságok esete a felmérésekkel
A párhuzamos médiavalóságok esete a felmérésekkel

d_kom20200415010.jpeg

Történt a közelmúltban, hogy a liberális európai agytröszt, a hangzatos nevű European Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Európai Tanácsa, ECFR) felmérést készített az Európai Unió országaiban arról, hogyan érzékelték az EU állampolgárai a Covid járvány hatásait, illetve hogyan értékelték kormányzataiknak a pandémiával kapcsolatban bevezetett intézkedéseit.

Nem árt hangsúlyozni, hogy mint minden elmérés esetében, itt is arról van szó, hogyan érzékelték az emberek a folyamatokat. Ez természetesen sohasem tükrözi teljesen a valóságot, de a valóságot tökéletesen megragadni sohasem lehet a közvéleménykutatások eszközeivel, mivel azok azt vizsgálják, hogyan élik meg azt az emberek. Ráadásul közhely ugyan, de az biztos, hogy amit az egyik ember rossznak érzékel, az a másiknak elfogadható vagy akár jó.

Azonban egy felmérés eredményeit ismertetve nem lenne rossz, ha az azokról tudósító médiumok megpróbálnák azokat objektíven ismertetni. Ez a mai elképesztően átpolitizált közegben néhány üdítő kivételtől eltekintve az ideológiai spektrum egyik oldalán sem sikerül maradéktalanul a legtöbb esetben, és az ECFR vizsgálata esetén is ez történt. Mindenki azt szemezgette ki belőle, ami számára, pontosabban a sajtóorgánum világlátásának jobban megfelelt.

A Mandiner volt talán az egyetlen, amelyik vette a fáradtságot arra, hogy az egyébként főleg a Nyílt Társadalom Intézet által támogatott intézet kutatását részletesen ismertesse. A többiek csak néhány aspektust emeltek ki, mind a bal, mind a jobboldalon. Ez persze nem meglepő, de annál nagyobb csalódást keltő.

A felmérés ugyanis egyrészt azt mutatta, hogy a magyarok voltak az egyik olyan nemzet, amelyik saját bevallása szerint az egyik legnagyobb elszenvedője volt az Unióban a pandémiának, mind gazdaságilag, mind az egészségüket tekintve. Tény, hogy sokan kerültek kórházba, veszítették el a munkájukat és/vagy szeretteiket a járvány miatt, a felmérés szerint többen, az Unió legtöbb másik tagállamában. Ez sok mindennel magyarázható, a nyugatiaknál gyengébb lábakon álló magyar kisvállalkozások helyzetével, a magyarok általában rossz általános egészségi állapotával, a budapesti idegenforgalom effektív megszűnésével.

Vicces azonban, ahogyan a kormánykritikus médiumok (amelyek egyébként annyira lusták voltak, hogy fogták a Népszava tökéletesen elfogult ismertetését, és gyakorlatilag be copy-paste-elték azt a saját cikkükbe) egyszerűen elhallgatták, vagy csak úgy kutyafuttában említették, jól elrejtve az ismertetések legvégén, a felmérés egyébként legérdekesebb és a jövő évi választások szempontjából egyébként legrelevánsabb megállapításait, hogy tudniillik a válaszadók elsősorban nem a kormányt hibáztatják mindezért, és hogy a kormány járványügyi korlátozásait összességében jónak tartják.

ke_pernyo_foto_2021-09-14_13_35_09.png

A liberális intézet által megkérdezett magyarok nem kevesebb, mint 71% -a szerint a koronavírussal kapcsolatos korlátozások „alapvetően megfelelőek”. Ez a magas szintű elégedettség a kormány teljesítményével különösen kiemelkedő, ha összehasonlítjuk az Ausztriában mért 52 vagy a Lengyelországban mért 39 százalékkal.

Sőt, a magyarok azok, akik nyilvánvalóan a legszabadabbnak érzik magukat Európában a járványügyi korlátozások dacára. Az ECFR megállapításai szerint a magyar válaszadók 88% -a, ez amúgy a legmagasabb arány az EU -ban, azt állította, hogy a korlátozások ellenére szabadnak vagy részben szabadnak érzi magát. Ezenkívül a magyar válaszadók a második legkisebb változásról számoltak be Spanyolország után a szubjektív szabadságérzetükkel kapcsolatban a két évvel ezelőtti, a világjárvány előtti időszakhoz képest: 2019-ben 69% mondta azt, hogy „szabadnak érzi magát a mindennapi életében” (hasonlítsuk ezt össze Németországgal, ahol 68% mondta ezt akkor), míg ezúttal 41% mondta ugyanezt (szemben Németországgal, ahol mindössze 11% érzi magát most szabadnak.)

Nos, ezek olyan megállapításai a felmérésnek, amelyek nincsenek ínyére a baloldali lapoknak. És mivel nem tetszenek nekik, elhallgatják, és cikkeiket hangzatos, és totálisan félrevezető főcímek alatt tálalják. Ha nem lenne annyira szánalmas az Orbán- és Fideszfób erőlködés, még mulathatnánk is rajta. Csak néhány példa a szalagcímekből, amelyek a függetlenség és objektivitás nagyobb dicsőségére válnak: Járványügyi elégtelennel indítja az iskolaévet Magyarország  (egyébként nem értem, hogy jön ide az iskolaév – illetve dehogynem, hergeljük a szülőket is!); Orbánék miatt mindenben a sor végén kullogunk Európában (nem érdekes, hogy amúgy pont az derül ki a felmérésből, nem Orbán hibáztatja a nehézségekért a többség…)

Mindenesetre, ahogyan azt az MCC médiaiskolájának vezetője, egyébként korábban a legnagyobb német lapok tudósítója, Boris Kálnoky is kiemelte a Twitteren, a felmérés valójában nagyon is jó hír a kormányoldalnak. Az ellenzék és sajtójának folyamatos, sunyi vakcina- és kormányellenes propagandahadjárata ellenére a magyarok többsége bízik a kormányban. A választók bizalmának megszerzése és megtartása minden ügyet tekintve életbevágó, de különösen az egy világjárvány közepén.  Az ECFR tanulmánya alapján is úgy tűnik, az Orbán-kormány jól áll ezen a fronton.  És ez persze rossz hír az ellenzéknek.

Ha nyálminta alapján randizol, fájni fog a lelked - a The One sorozatról
Ha nyálminta alapján randizol, fájni fog a lelked - a The One sorozatról

A Netflix krimi-thrillere egy rendkívül érdekes témát kezdett el boncolgatni, ami végső soron olyan egyszerű és fájdalmas tanulságot hozott magával, amit nehéz volt hallani. Romantikusok, első randizók - várjatok ezzel a cikkel egy pár hónapot még.

Rebecca és társai kezdetben egy igazán kedves képet nyújtó társaság: természettudományokat hallgatnak az egyetemen, az életük permanens legatyásodásban telik, boldogan a péntek esti sörökkel és az éjszakába nyúló tanulós etapokkal. Szó szót, sör sört követ, és mint minden jó egyetemi haver között, szóba kerül a szerelem. Hogyan találjuk meg a párunkat? Rebeccának egészen érdekes elképzelései vannak, szerinte ez pusztán biológiai folyamat, mindenkinek genetikai paraméterek alapján a világon létezik egy tökéletes párja. Barátai, a másik két srác egyszerűen kinevetik, Rebecca viszont ellopja lakótársa munkahelyi laptopját, amiről titkos adatbázist tölt le, benne megszámlálhatatlan civil ember DNS adataival. Ezt a bázist veszi alapul vállalkozásához, és ezt bővíti a felhasználók által önként beküldött mintákkal. A sztori két szálon fut fékezhetetlenül tovább, és a szereplők egyik szálat sem tudják kézben tartani, bár a mű fanyar humora, hogy mind azt hiszik, náluk a gyeplő.

theonetitlecard.png

Az egyik, kicsit talán kevésbé érdekes szál a gyilkossági ügy. Ez hozza magával a jól megszokott krimi kliséket, abból is azt a nehezebb műfajt, ami még egykor Colombo-nál csúcsosodott ki: az elejétől tudjuk, ki a gyilkos, és az események sorozatát azon izgulva figyeljük, hogyan jönnek rá az érintettek. Rebecca ugyanis később meggyilkolja azt a barátját, akitől az adatbázist ellopta, másik barátját pedig kirúgatná a cégből, hogy többségi helyett teljes tulajdona legyen. A klasszikus krimi műfajra még egyet kontrázik a rendezés, ugyanis eljön az a pont, ahonnan a gyilkossági szál mindegyik érintettje rájön Rebecca a tettes, a tudós lány pedig egyedül hallgattatja el őket - mindenkit személyre szabott módon.

Ennél kicsit érdekesebb a másik szál: Rebeccának ugyanis nem csak a leleplezőkkel kell megküzdenie, hanem azokkal is, akiknek az életét a The One - a DNS mintákkal dolgozó párosító cége - tönkretette. Az alkalmazás ugyanis ha belegondolunk, nem is olyan ártalmatlan: mi van, ha a kiválasztott tökéletes párod házas, gyerekei vannak, vagy nem beszéli a nyelved, a világ másik felén él, vagy kómában fekszik egy kórházban? Ezeket az eseteket egyesével bemutatja a film és kíméletlen részletességgel tárja elénk, hogyan mennek tönkre egyetlen minta beküldésével sok éve tartó házasságok, hullanak szét családok.

mv5bmtrizmy1ogytyze2ns00ztu1lwi0nwutytjjzmq4mtyyzwjhxkeyxkfqcgdeqxvynjewntm2mzc_v1.jpg

Mindezt legtöbbször azért, mert az embereknek a jó, és a csodálatos csak addig jó, ameddig fel nem kínálják nekik a tökéletest. Egy idillinek mondható házasság is tönkremehet attól, ha az egyik félnek egy megbízhatónak tűnő szervezet azt mondja, milliós nagyságrendű adatot felhasználva megtalálta számára a tökéletes párt - aki nem a mostani társ. Eltekintve Rebeccától, akire emberek százai mérgesek a széthulott életük miatt, a sorozat hibátlanul mutat rá egy fájó pontra amint mind tudunk, de egyikünk sem ismer el: egy igazi párkapcsolat jó nagy részben döntés kérdése is. És amennyire nyálas és unalmas sztorikat ont magából a filmipar a kezdeti rózsaszín ködről, olyan mellbevágóan racionális a The One gyakorlatiassága, amivel a kapcsolatokba fektetett munkát a kezdeti szerelem fölé emeli.

Erre világít rá az a tény is, amikor kiderül: a The One egy szóval sem mondta, hogy a tökéletes pár mellett az élet is tökéletes lesz: az új kapcsolatok annyi keserűséget hoznak magukkal, hogy már önmagában is nehéz fenntartani őket, és akinek éppen zavartalan is volt az ismerkedés, annak is be kell látnia: a tökéletesnek vélt, kiszámolt kapcsolat ugyanúgy két tökéletlen ember között jött létre. Meglepve tapasztalják, hogy a "Nagy Ő" mellett is kifut a tej, hangos a szomszéd, vacak az idő, és egy tudományosan tenyésztett kapcsolat sem mentes kiadós vitáktól.

A film semmi támpontot nem ad a második szál megfejtéséhez. Egyrészt mert a vásznon töltött időt nagyon lekorlátozza az egyre kibontakozó gyilkossági sztori, másrészt mert arra, hogy mit lehet tenni ha elmúlik a szerelem, senki sem tudja a választ. Rendben. Tartsunk ki, és higgyünk a tartós kapcsolatokban - de vajon megtérül a munka? Vagy éveket vesztegettünk el valaki mellett, aki meg sem érdemli? Vagy tegyünk ellenkezőleg: legyünk kitartóak, és keressük a tökéletes párt, amíg az be nem lép az ajtón? Ennek már a matematikai esélye is igen kicsi, és mint látjuk, még akkor sem nyernénk vele, ha egy számítógép kiköpné nekünk a DNS-ünk alapján tökéletes valakit.

Róma - látnivalók, tippek, csalódások
Róma - látnivalók, tippek, csalódások

Bár szeptemberben már az iskolakezdésé a főszerep, azért nem muszáj teljesen elengednünk a nyarat. Olaszország egyes részein még ősszel is élvezhetjük a júliusi meleget, így ha még vágynánk egy kis nyáridézésre, érdemes lehet kiruccanni egy hétvégére. Mi is így tettünk barátnőmmel: az ősz első napjait Rómában töltöttük, amiről most egy részletes útinaplóval készültem. Hol lehet a legjobbakat enni, és milyen látványosságok nem érik meg a kitérőt? 

Ez volt az egyik legjobban várt, mégis legkevésbé "felkészült" utazásom. Indulás előtti este igyekeztünk pánikban rákeresni a belépőkre, a közlekedésre, és úgy általánosságban mindenre. Úgy voltunk vele, hogy 4 teljes nappal gazdálkodunk, majd útközben alakul. Egyrészt jó volt ez a hozzáállás, hiszen nem volt beosztva minden napunk, így tudtuk cserélgetni a programokat, viszont egy-két dolgot mindenképp fontos az utazás előtt lefixálni. Ilyen például a belépők kérdése, hiszen sok múzeum előzetes időpontfoglaláshoz és jegyvásárláshoz kötött. 

 

Ami fizetős, de kihagyhatatlan:

Ezen a listán a három legfontosabb hely szerepel, amik Róma legfőbb ékei, és a belépők ára is abszolút megéri. Talán nem okozom nagy meglepetést, de az első helyet a Colosseum - Forum Romanum - Palatinus hármasa foglalja el. Ezek Róma legnépszerűbb látványosságai, amik egymás mellett találhatóak, és a jegyet is meg lehet vásárolni egyben mindháromra. (18 euró/fő) A Colosseumban idősávokra lehet foglalni, amit érdemes hamarabb megvenni, mert a helyszíni pénztárak a járvány miatt nincsenek nyitva, és - főleg hétvégi napokon - nagyon hamar betelik a létszámlimit. Erre érdemes legalább egy fél napot szánni, hiszen egy viszonylag nagy területet kell bejárni, és sok látnivaló/olvasnivaló van. 

 img_9955.jpg

img_1948.jpg

A következő helyszín ami szerintem nagyon megéri az a Vatikán Múzeum. (18 + 5 euró/fő - belépő + audio guide) A jeggyel akár 15 különböző kiállítást/helyszínt nézhetünk meg, ami egytől egyig lenyűgöző. Neves művészek alkotásai találgatóak itt - elég "csak" Raffaello és Michelangelo nevét említenem - és az egyiptomi fáraók korától egészen napjainkig található itt sok érdekesség. A múzeum legnépszerűbb pontja talán a Sixtus-kápolna, ahol szigorúan tilos a fényképezés, de cserébe addig gyönyörködhetünk a gyönyörű freskókban amíg csak szeretnénk. 5 euró többletet jelent ha audio guide-ot is kérünk a jegyhez, amit mindenképp ajánlok, hiszen rendkívül érdekes volt, és sokkal praktikusabb mint a kis táblákon olvasni az adott alkotások történetét.

img_2178.jpg

img_2161.jpg

A harmadik, és egyben utolsó fizetős helyszín, az a Szent Péter Bazilika kupolája. A templomba a belépés egyénként ingyenes, és már kora reggeltől látogatható. A kupolába csak külön jeggyel lehet felmenni, de a kilátás Róma egészére teljesen megéri. (8 euró/fő csak lépcsővel - 10 euró/fő lifttel + lépcsővel) A kupola belső részéből a templom egésze látható felülről, míg a külső részén egy kilátó rész várja a látogatókat. Bár ilyenkor megnövekedhet a tömeg, mégis a vasárnapi látogatást ajánlom, hiszen ilyenkor délben a Pápa megjelenik az egyik épület ablakában, és áldást mond a Szent Péter téren megjelenő embereknek. Nagyon emlékezetes élmény az biztos!

img_6695.jpg

img_7394.jpg

 

Ami ingyenes, és kihagyhatatlan:

Az alapoknál maradva a Trevi-kút az első a listán, hiszen Róma egyik legnépszerűbb turistalátványossága. Ajánlom nappal is, de az esti kivilágítással még gyönyörűbb. Az emberek kiülnek egy fagyival, és gyönyörködnek a látványban. Ez lett Rómában az egyik kedvenc helyem, bár érdemes elkerülni a délutáni órákat a tömeg miatt. 

img_2109.jpg

A Pantheon is erre a listára került, hiszen valóban gyönyörű, és a téren sok kis étterem várja a vendégeket, ahol egy-egy pizza és aperol mellett lehet csodálni az épületet. Bár a belépés ingyenes, a sor nagyon hosszú, szombaton kivárhatatlan, így azt csak az igazán lelkes kirándulóknak ajánlom. Ha nem szeretnék kiállni a leghosszabb sort, akkor egy rövidített, fizetős opció is van.

img_9191.jpg

A következő fontos helyszín a Spanyol lépcső, ami a város egyik legbájosabb részén található. Butikokkal teli utcák, és kicsi éttermek, borozók teszik a környéket különlegessé, na meg a híres lépcső, ami előtt hemzsegnek a turisták. Ha felmegyünk rajta, szép kilátás tárul Rómára, és a macskaköves kis utcák mindenképp megérnek egy kitérőt. Ha még szebb kilátást szeretnénk, a Spanyol lépcső tetejénél található a Cielo Rooftop Bar, ami nem csak finom italokkal, de elképesztő kilátással szolgál. Vigyázat: az árak borsosak!

img_6180.jpg

img_6210.jpg

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem a Trastevere városrészt. A környéket az igazi olasz életérzés jellemzi az aprócska bisztrókkal, és a borostyános szűk utcákkal. Utcazenészek, és a padokon ülő helyi bácsik beszélgetésre teszi még kedvesebbé az amúgy is idilli városrészt. Ha belefér, mindenképp együnk meg itt egy finom, házi készítésű tésztát. 

 img_6784.jpg

img_7144.jpg

Amit kihagynék...

Nem gondoltam volna, hogy lesz Rómában olyan hely ami csalódást okoz majd, de a híres Villa Borghese ilyen volt. Nagyon sokat sétáltunk a környező parkban, mert a hely maga nagyon népszerű a turisták körében, de valahogy nem nyerte el a tetszésem. Úgy tudnám leírni, hogy "Margitsziget feeling". Bár szeretjük a Margitszigetet, ettől valahogy mást vártam volna. A parkban állatkert is van, talán az megmenti az amúgy kicsit jellegtelen füves övezetet. Inkább menjünk még egy kört a belvárosban. 

Enni, inni

Ahogy már korábban is írtam, nem igazán terveztük meg hol fogunk enni, inkább a kis utcákon kerestünk szimpatikus helyeket, és szinte mindegyik lenyűgöző volt. Az olaszok nagyon kedvesen fogadják a külföldieket, és mindig volt egy két kedves mondatuk Magyarországról is, amikor megtudták honnan jöttünk. Voltak olyan helyek ahol ajándék pezsgő, vagy limoncello is járt a vacsorához. A 433 étterem pizzái, a Mimi e Coco tiramisuja, és a Tempio Bar tésztái és aperolja különösen tetszett. Ha különleges élményre vágyik az ember, akkor az Osteria da Fortunata étteremben amíg az ételre várunk, láthatjuk, hogy készül a tészta frissen, ott helyben. 

img_4227.jpg

Nagyon sok érdekességet lehetne még megemlíteni, de szerintem az embernek magának kell felfedezni a többit. Mindenképpen csak ajánlani tudom a római kiruccanást, és ahogy néztem még egész jó áron is vannak repjegyek a szeptemberi/októberi hetekre. Nincs más hátra: Irány Róma!

 

Toxikus magyar önkép
Toxikus magyar önkép

nem teljesen világos számomra, a társadalomnak milyen haszna származik abból, hogy azok, akiknek a kezén jelentős vagyon halmozódik fel, magyarok

- tette fel a kérdést Róna Dániel a Mandiner által rendezett vitán (Mi zajlik Magyarországon? – Lánczi, Giró-Szász és Róna vitáznak az elmúlt tíz évről). Fontos kérdés, főleg, ha egy politológus 2021-ben ennyire költőien teszi fel, holott a válasznak nemzeti minimumnak kellene lennie.

Irigység: konzekvensen nem probléma

Kell-e tapsolni akkor, amikor a kelet-európai gazdag ember G Merciket gyűjt, vagy az amerikai gazdag ember űrbe utazik? Ha nem teszem, sikertelen, irigy ember vagyok?

Nem, hiszen a gazdagságot senkinek nem ígérte senki ezen a 93 ezer négyzetkilométeren. A középosztálybeli létet viszont igen, sőt, 30 éve 30 éves távlatban a nyugati középosztály jóléte is meg lett ígérve, amihez csak sokat kell dolgozni, iparkodni, becsületesen adót fizetni, és szép lassan elérjük, mondotta mindenki.

Egy olyan világban, ahol az elénk belengetett nyugati középosztály bűnös, felszámolandó klíma és egyéb kuláknak van kikiáltva, a felső 1% es a lábvizében lubickoló (komprádor) burzsoázia teljes támogatásával, ami alig várja, hogy egy nagy társadalmi átrendeződés után a Globális Brazília kerítésének a szerencsésebb oldalára betonozza magát, joggal lehetünk kritikusak az egyre gazdagodó szupergazdagokkal szemben, legyenek lokálisak vagy globálisak.

A nyugati véleményelit tulajdonosi körének érdekéből kifolyólag az odaát - és ha ott van, ide is be fog gyűrűzni - egyre növekvő vagyoni egyenlőtlenség jelenlegi megoldásaiból kizárólag a középosztály eltörlésében van - kaphat teret - konszenzus. Ez csak a gazdasági része, az egyéb identitások leépítése is a csomag része. Mi magyarok kapunk bőven azért, hogy ebből a csomagból nem kérünk, mutogatva 1990-re vagy 2004-re, hogy akkor nem erről volt szó.

82569632_2774178765982705_8484484683797626880_n.jpg

Dögöljön meg a (magyar) szomszéd tehene

A mindenszarizmus első sorban az egyén nyomora: minden ami magyar, szar, én is szar vagyok. Mindig minden szar. Ezzel együtt élni nem a társadalom pokla.

Azonban az ebből fakadó - sőt, tudományszerű megalapozottsággal felépített - társadalmi mindenszarizmus már nem magánügy: az ebből fakadó gazdaságpolitikai korszellem egyszer már zsákutcába vitte a rendszerváltás utáni Magyarországot. Ez az önkép, használva a divatos wokeizmust, toxikus.

Mi, magyarok - bár nincs olyan, hogy "magyar", hangoztatta egykor egy kisebb kormánypárt ideológiai hátországa - reménytelenül visszamaradott buckalakók vagyunk: golyvás gyerekek, akiknek jobb mindent kivenni a kezéből, és egy külföldi gazdiéba adni. 

Ezt az illúziót kezdetben a rendszerváltás után a privatizáció átmeneti tulajdonosi rétegének - amíg el nem adta külföldre valutáért - rossz gazdái táplálták negatív energiával, majd az EU-csatlakozás hajnalára a neoliberalizmus adott hozzá egy pozitív ideológiai bázist: jobb, ha eladjuk, és a Szabad Piac működteti majd, aminek a láthatatlan keze jobb manager, mint mondjuk az állam. (Hogy ez a terhektől megkönnyebbülő, neoliberális, technokrata állam hogy tudott ennek ellenére még nagyobb, ezer sebből vérző újraelosztóvá dagadni, amíg az IMF-re nem volt szükség, külön történet.)

A 2010-es évek végére az Osztrák-Magyar Monarchiát visszasírni kétszámjegyű társadalmi bázissal bírt: a magyar politikai és gazdasági elitből való sokkszerű, végleges kiábrándulás találkozott a bezzegkülföldi tulajdonos mítoszával, és ezt a nyomorúságos alternatívát kínálta fel. Egészséges nép ilyen önképet nem erőltet magára.

Ebből a mélypontból bő tíz év alatt sikerült elmozdulni, ma már - ugyan gyanakvóan - képesek vagyunk elhinni magunkról, hogy tudunk egy vízművet üzemeltetni, ha űrállomást nem is. (Természetesen a terminális mindenszarizmusban szenvedők kivétel, az ő kezüket engedjük el.)

Jelen van azonban a toxikus magyar önképnek egy szelektív irigységi csápja:

aki gazdag és magyar, dögöljön meg. Fontos, hogy csak akkor, ha magyar, mert az tisztességes ember nem lehet.

Ha az angol vagy francia multi helyi muftija lakik egy villában a hegyen, boldogan nyírom a sövényét, és tapsolok minden eurocentért, amit elém dob, de aki magyar, és jobban él mint én, az rohadjon meg.

Ez az szemlélet csak az egyén tragédiája lenne, ha nem lehetne kihasználni politikai célra: innentől viszont ez a társadalom problémája is, mindannyiunkra nézve toxikus. Ez az a választóvonal, ahol a kérdés, hogy "a társadalomnak milyen haszna származik abból, hogy azok, akiknek a kezén jelentős vagyon halmozódik fel, magyarok?", sorsdöntő.

Az Elefánt

Az interjúban is kiemelt szerepet kap, mint meg nem hívott troll, Mészáros Lőrinc. Az ő haszna a toxikus szemléletet támogatók szemszögéből, hogy le lehessen söpörni a témát a dohányzóasztalról, mielőtt alaposabban meg lehetne vizsgálni.

Azt a hamis dichotómiát kínálja fel, hogy valaki vagy úgy tekint rá és a hozzá hasonlókra, mint valami magyar űbermeritokratikus, kis garázsból az égbe törő Steve Jobsra, és akkor könnyes szemű fideszbirka, vagy ellene van bármilyen magyar tőkésnek, és akkor nemzetellenes labanc.

A kettő között jelentős spektrum van, optimistán szemlélve ott a többség. Mészáros amúgy sem akkora elefánt, legyen bármilyen az előjele, hogy számítson, így egyszerűsíthetünk vele. Indoknak vagy kifogásnak a nemzet sorsáról és önképéről szóló vitában pro és kontra pehelysúlyú:

tumblr_402688e875b525d6738badfa596a973e_b8d769b9_2048.png

Elefántok és porcelánboltok (forrás)

Ha pedig mindenképp egy nemzetszínű elefántba akar valaki kapaszkodni, ott egy jóval nagyobb: a magyar állam, ami egyrészt a leghatalmasabb tulajdonos, másrészt az elmúlt évtized politikájában markánsan magyar tőkés párti.

Miért fontos, hogy magyarok kezében legyen A Vagyon?

A letolt gatyás neoliberalizmus kritikája külön könyvtárat érdemelne, legyen annyi elég, valahol érezzük - és magyarként az elmúlt 30 évben tapasztalhattuk - hogy az a szabad verseny, aminek köszönhetően 20 féle ketchup közül választhatunk a közértben, nem terjed ki az autópálya-üzemeltetésre, még nálunk nagyobb országokban sem, ahogy a házunkba is egy csonkon jön az ivóvíz es egy csonkon távozik a szennyvíz, hogy mennyiért jön es megy, maximum beletörődhetünk, kizárólag az urnáknál lehet 4 évente véleményt nyilvánítani, ha elviselhetetlenül sokba kerül egy köbméter.

Minél közelebb van az államhoz a tulaj, annál nyilvánvalóbb a választónak, hogy van általa is számon kérhető felelős. Ez a vízmű, amit magyarok építettek, magyarok üzemeltettek, majd "veszteségesen" valami káder kezébe privatizálódott, aki aztán eladta a franciáknak, úgyis jobban tudják? Ja kérem, kedves választó, ebbe nekem nincs beleszólásom, tessék fizetni a csekket! A Nyugat amúgy se nézne ránk jo szemmel, ha beavatkoznék, ugye.

A külföldi tulajdonos ellenérdekelt a nemzeti szuverenitásban: szabad kezet akar, ezt várja a gyarmati politikustól, ezért is jutalmazza a megfelelően cselekvőt, nem akarja, hogy a lakosság számon tudja - vagy akarja - kérni. Ha kell, a választókat tehetetlenségre tanítja az önrendelkezésük olyan területeivel kapcsolatban, ahol ki vannak "a piacnak" szolgáltatva: az államnak ebbe a brutálisan egyenlőtlen relációba beleszólni szalonképtelen, nyomorba taszító demagógia, ha nem rosszabb, szóval tessék beletörődni az új status quoba, az állami szabályozás - ez esetben - anakronisztikus kalapács, amit már meghaladtunk.

Az állam természetesen, ha kell, erőszakkal is beleszólhat mondjuk az egyének CO2 kibocsátásába, abban tévedhetetlen, főleg ha úgy tapossa az egyént, ahogy fejlettebb országok parancsolják neki, esetleg buzgóbban. A külföldi tőke szabályozása a gyarmati kompetencia vörös vonala.

Felelősség: értünk is van

Éltük ezt már. Választóként az az érdekünk, hogy az ilyen esetekben belesétáljon a politikus a felelősség csapdájába, hogy büszkén magara vállalja és - ha kell megmentőkent, a kisember képviselőjeként, szabadságharcosként tetszelegve - dicsekedjen vele. Ha az államférfi jó szándékát cinikusan félre is söpörjük, a számonkérhetősége a - minden létező rendszerben - kiszolgáltatott polgár számára vitathatatlanul előny (hiszen az alternatívája a számonkérhetetlenség).

A neoliberális szabadpiacra mutogatás a bukásra ítélt, impotens politikus utolsó figyelemelterelése, mielőtt taxiba száll a reptér felé, hogy a karrierjét az általa kiszolgált, gyarmatosító "szabad piac" által biztosított elfekvőben folytassa, várva a hazatereset egy mozgástér nélkül maradt Görögország 2.0-ba, mint leválthatatlan válságmanager.

2010-re az ország sorsa ebbe a satuba szorult, es a protestből felemelkedő hazai reakció vergődése csak átmeneti megtorpanásnak tűnt a külföld szemében; kockázatokba, áldozatokba, es óriási szerencsébe telt, hogy végül nem így alakult.

Magyarország továbbra is eladó

Ettől meg minden, ami magyar, továbbra is potenciálisan eladó, és amíg el nem adják, útjában áll a piacról kiszorított külföldi tőkének, és ahogy az indító idézet mutatja, van a magyar politikai elitnek olyan része, amelyik - akár csak doktriner rövidlátásból - végre is hajtaná ezt.

Hány tollvonásunkba kerülne eldobni a szuverenitásunkat?

Ha az önfeladásunk belső akadálya elhárulna, és a magyar tulajdonhoz, tőkéhez indifferensen - bizonyos esetekben ellenségesen - viszonyuló hozzáállás hatalmat kapna, lenne olyan külső erő, amelyik atyai szeretetből akadályozni próbálná, hogy a magyar állam kiárusítson mindent? Lenne külföldi fék, vagy csak magunkban bízhatunk?

A rendszerváltás utáni Magyarország történetéből egy külsős Jó Gazda sem rémlik fel, ha volt is kifogás, maximum a vevők vesztek össze azon, hogy kié legyen az adott vagyontárgy, az árverést egy sem próbálta akadályozni. Erre a fékre, gátra csak mi vigyázunk, ha egyáltalán akarunk. Ha úgy döntünk, hogy el akarunk mindent dobni, mert minden ami magyar az úgyis szar - bár akkor miért állnak sorba a vevők? furcsa -, senki nem fog az utunkba állni. Bíztatás bőven lesz.

Esettanulmány

Az elmúlt 30 keserű tapasztalata megmutatkozik a veterán szuverenitás-párti konzervatívok hozzáállásában Fudannal kapcsolatban: azzal szemben tudnak kritikusak lenni, hogy külföldi entitás nyer teret, azt viszont elutasítják, hogy relációjelet tegyenek egy ilyen térnyerés haszonélvezői közé; a szemükben egy kínai Fudan és egy franca Fudan egyenlő súlyú, csodavárásuk a Nyugattal - vagy akar Putyinnal, mutat az ujjam intően a 2014-es Jobbikra - kapcsolatban nulla, szerintük az érdekeinket egyik külföld sem fogja jobban képviselni, mint a másik külföld, azt kizárólag mi tudjuk, ha akarjuk.

Nem kell velük egyetérteni, de a cinizmusuk megalapozott, és a konzekvenciájuk becsülendő, ráadásul nem lehet őket beskatulyázni, nincs az az elefánt, ami miatt félre tennék az elveiket, ha a nemzeti szuverenitásról van szó.

A társadalomnak milyen haszna származik abból, hogy azok, akiknek a kezén jelentős vagyon halmozódik fel, magyarok?

Van egy jelentős vagyon felhalmozódás: a magyar állam hitelezői kezében. Nem mindegy, hogy kié a magyar államadósság? Hogy a magyaroknak tartozik az állam, vagy külföldinek? Nagyon nem mindegy, lásd Japán, amely a belső eladósodásával (240%) mindig kellemetlen csillagozás, tétel tisztaságát bepiszkító apró betűs lábjegyzet, amit magyaráznia kell annak a közgazdásznak, aki szerint a helyi vízmű jobb kezekben lenne a franciáknál.

Legyen az államadósságunk is a miénk!

Nekünk kell ehhez ragaszkodni, más nem fogja helyettünk megtenni. Ha azokra hallgatunk, akik a toxikus önképükből kiindulva mérgezik a közönségüket a mindennapos mindenszarizmusukkal, nem fogjuk akarni.

A saját - közös, privát, szürke zóna - nemzeti tulajdonunk jövőjének megvitatása olyan téma, amit nem szabad lesöpörni az asztalról lózungokkal, ami egészséges önképből fakadó nemzeti minimum nélkül, indifferensen megközelítve bizonyítottan tragikus következményekkel jár.

kor1.gif

Előnézeti kép: drMáriás: Mészáros Lőrinc Világtehénként elnyeli a Mátrai Erőművet Franz Marc műtermében
80 x 100 cm, akril vásznon, 2019

„Őszinte antirasszizmus”
„Őszinte antirasszizmus”

20210902labdarugas-vbselejtezo-budapest-foci-futball136.jpeg

A magyar válogatott súlyos vereséget szenvedett a Puskásban Angliától egy VB selejtezőn, 4-0-ra kaptunk ki. Azonban most senki sem a vereségről beszél. (Wzután Albániától is kikaptunk, ami szerintem minden hozzám hasonló fociszurkolónak fájó pont, de legalább Andorra ellen sikerült a győzelem.) Az angol meccs után az egész sajtó (sőt a világsajtó, mert már a CNN-n is megjelent) a magyarok rasszizmusától hangos.

Na de foglaljuk össze, hogy mi is történt!

Fütyülés, huhogás

Az angol válogatott játékosai a Black Lives Matter címén letérdeltek a kezdőrúgás előtt, amit a magyar szurkolók kifütyültek. Bár ezt előre lehetett tudni, viszont ez nem mentesít az alól, hogy az ellenfél térdelését ki kéne bírni fütyülés nélkül, ha nem akarjuk, hogy zártkapura ítéljenek. Továbbá a szurkolók részéről állítólag több rasszista bekiabálás történt, illetve megdobálták söröspoharakkal Rahem Sterlinget, miután a gólöröménél levette a mezét, és odarohant a magyar szurkolókhoz.

A meccs lefújása után az angol riporter, a válogatott mindegyik meginterjúvolt tagját kérdezte a rasszista bekiabálások felől. Ezután az angol médiában minden egyes lap „a magyarok rasszizmusáról” cikkezett, ahogy a fentiekben elhangzott, még a CNN-en is az jelent meg, hogy a magyar focidrukkerek rasszisták.

A FIFA intézkedik

Az angolok nem is tétlenkedtek, hanem egyből a Fifához fordultak, amely miatt a FIFA vizsgálatot is indított az ügyben. A FIFA az alábbi közleményt adta ki:

A hivatalos jelentések elemzése után a FIFA vizsgálatot indított a tegnap esti Magyarország–Anglia mérkőzésen történt incidensek miatt. A FIFA ismételten megerősíti, hogy továbbra is határozottan elutasítja a rasszizmus, az erőszak, a megkülönböztetés és a visszaélés minden formáját. Teljesen egyértelmű, hogy zéró toleranciát alkalmazunk az ilyesfajta utálatos viselkedéssel szemben a labdarúgásban.

A meccs körüli hercehurca kétségtelenül elterelte a figyelmet a csúfos 4-0-s vereségről, de még inkább az angol szurkolók rasszizmusáról.

Az angolok is alkottak az EB-n

Nem véletlenül van tele az angol sajtó a „magyarok rasszizmusával”. Nem is kell időben olyan sokat visszamennünk, elég csak az idei EB-re tekinteni.

Ugyebár az EB döntőt Angliában a Wembley-ben játszották, és az egyik fél a hazai csapat volt. A döntőn a 11-esek során több angol színesbőrű játékos is kihagyta a 11-est, ami után rasszista hozzászólások, és abúzusok tömkelege zúdult ezekre a játékosokra. Majd Rashford emlékművét megrongálták a focihuligánok,  a rasszista megjegyzések miatt még a Scotland Yard is nyomozást indított.

Érdekes módon most, amikor pár részeg szurkoló - nem összehangoltan - bekiabál rasszista rigmusokat, az angolok egyből ugranak ellene. Az embernek az az érzése támad, hogy az angoloktól ez a fajta antirasszizmus nem túl őszinte. Mintha csak hárítani akarnának, hogy ők mennyire elítélik a faji megkülönböztetést. Anglia tulajdonképpen a magyarok megleckéztetésével akarja magát tisztára mosni.

Gareth Southgate nem véletlenül nyilatkozta azt, hogy

A magyar szurkolók nem egyformák, nem mindenki tartozik a bajkeverők közé, a himnuszunkat például tisztelettel fogadták, egyetlen füttyszó nélkül, ezért nem lenne igazságos, ha általánosságban kritizálnám őket. Akik viszont a botrányos jelenetekért voltak felelősek, ki kell szűrni.

illetve

először a saját házunk táján kéne söprögetni

Ez egy őszinte elismerés volt az angol trénertől, és arra utalt, hogy a magyar-angolon történtek miatt ők nem mentesülnek a felelősség alól.

Kép forrás: origo.hu 

Van-e lelke az állatoknak, és üdvözülhetnek-e?
Van-e lelke az állatoknak, és üdvözülhetnek-e?

ke_pernyo_foto_2021-09-08_12_37_37.png

Ki kerülhet a mennyországba, és ki nem? Mi a helyzet a neandervölgyi emberrel és szükség van-e hittérítésre? Nagypál Szabolcs római katolikus teológussal beszélgettünk, akit keresztes háborúkról, angyalokról és démonokról is kérdeztünk.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Vajon minden állatnak van lelke? Ilyen szempontból van különbség egy hangya és egy kutya között? Illetve behoznék egy személyes példát, nekem volt egy Pamacs nevű kutyám, aki sajnos már nincs velünk, de amíg velünk volt, családtagnak számított. Vele mi lett? A mennybe jutott, és így, ha egyszer meghalok, akkor a mennyben újra találkozhatok vele?

A kereszténység emberközpontú világkép. Azt a tanítást kaptuk a Jóistentől, hogy az ember az istenképmás. Ez emeli ki a teremtett világból, és ez emeli ki az élőlények világából is. Az ember Isten képére és hasonlatosságára van megteremtve, tehát mikor tükörbe nézünk, az Istent kell meglátnunk magunkban, van, akinek már ez is nehézséget okoz. Illetve hát, amikor embertársainkra nézünk, akkor is Istent kell meglátni bennük. Az élőlényeket lehet szeretni. De ez egy másfajta szeretet azért, mint az emberközpontú szeretet. De szerencsére lehet árnyalni a szeretetvilágunkat. A halál minden élőlényt fenyeget. Arisztotelész szerint éltető lélek van az állatokban is, ezt elfogadhatjuk egyfajta munka-előfeltételezésként. Az anyagtól különbözik az élőlény, így a növények és az állatok is, meg mások, mint például gombák, de most ne menjünk bele a biológiába. Ezt az életet tiszteljük az állatban és szeretjük őt, mint élőlényt. Az ember lelke az isteni lélek. Az istenképmás rejlik föl az ember lelkében, ezzel csak az ember rendelkezik.

A mennyországot úgy képzeljük el, mint ami az embernek jut ki. Ugyanakkor az édenkert párhuzamára tekintve a paradicsom is be lesz népesítve növényekkel és állatokkal.

És akkor összefoglalóan, nem konkrétan Pamacs nevű kutyáddal fogsz találkozni a mennyországban, hanem csak simán kutyával fogsz találkozni. Az állat- és növényvilágnak a gazdagsága fogja ott körülvenni az embert. Ez egyben azt is mutatja, hogy az emberi testnek is kiemelt szerepe van a keresztény teológiában, és az anyagnak is kiemelt szerepe van. Mert nemcsak a lelkünk támad fel, hanem testben is feltámadunk.

Tehát akkor az állatoknak nincs lelke?

Ilyen isteni lelke, mint az embereknek van, nincs.

Gondolom már mindenki hallott a neandervölgyi emberről. A tudomány mai állása szerint a neandervölgyi emberek sem nem ősemberek, sem nem emberek, hanem a Homo sapiens egyik alfaja. Ebből a szempontból, hogyha sem nem állat, sem nem ember, akkor lehet, hogy nekik is van lelkük, illetve akár ők is a mennyországba juthattak?

A tudomány álláspontját tiszteletben kell tartani. Nyilván lesz holnapi álláspontja is a tudománynak, mint ahogy tegnapi álláspontja is volt. A tudomány fejlődik és a keresztény emberek is részt vesznek a fejlesztésében. Konkrétan a neandervölgyi kérdésre nekem az a válaszom, hogy nem tudom. Szerintem senki nem tudja. A biológia nem illetékes annak megítélésében, hogy törzsfejlődés, az evolúció során mely volt az a hatalmas ugrás, amikor az állatvilágból egy isteni lélekkel rendelkező ember kiemelkedik. Lehet, hogy ez a neandervölgyiek előtt volt, lehet, hogy utánuk. Engem egyáltalán nem zavarna, ha neandervölgyiekkel találkoznék a mennyországban. De ezt majd meglátjuk, az viszont biztos, hogy ez az ugrás nem magyarázható biológiai eszközökkel. Egy isteni közbeavatkozás ez a pillanat, amikor megjelenik az istenképmásiságnak a tulajdonsága, és ezáltal kiemelkedik az állatvilágból az ember.

Kolumbusz Kristóf 1492-ben fedezte fel Amerikát, és ezután kezdődött az indiánok megtérítése. Azok, akik ez előtt éltek ott, soha nem találkoztak a keresztény vallással, így nem is adódott lehetőségük arra, hogy megkeresztelkedjenek, így annak se, hogy Jézus tanait kövessék, továbbá, hogy Jézus tanai szerint éljenek. Ők akkor most bűnösök, illetve emiatt a pokolra jutottak?

Az fontos, hogy Kolumbusz csak a fehér ember, az európai ember számára fedezte fel Amerikát, Amerika már előtte is fel volt fedezve az őslakosok számára. De ekkor valóban létrejött egy tartós, földrészközi kapcsolat. Minden ember bűnös, nem csak az őslakosok, ugyanis ez az Istennek a B terve, amibe beleszületik az ember. A paradicsom volt az A terv, ezt az ember elrontotta. Ehhez nem kell olyan nagyon nagy ész, ha az ember körülnéz, kizökkentnek látja a világot. Emiatt fel kell venni újra a kapcsolatot Istennel, és meg kell próbálni belefogni az édenkert megvalósításába a Földön. A kérdés arra is irányul, hogy üdvözülhetnek-e a nem keresztények, akik akár azért nem keresztények, mert Krisztus előtt éltek, akár azért mert a jelenkorban, amikor már van kereszténység, nem keresztények. A katolicizmusnak erre egy befogadó válasza van.

A természetes teológia szerint az isteni törvény az embernek a szívébe van írva, tehát ez mindenki számára befele nézéssel, introspekcióval megismerhető.

Felismerhető az, hogy hogyan kéne élnünk. Ez egy mércét is ad, tehát konkrétan a kérdésre válaszolva az indiánoknak is a szívükbe írt belső erkölcsi törvény szerint kell, hogy éljenek. Illetőleg, akihez nem jutott el az ige hitelt érdemlően, az sem marad isteni kapcsolat felvétel nélkül, csak nem a kinyilatkoztatás siet a segítségére, hanem a lelkébe kell néznie. Ez alapján azt reméljük, hogy akik ma nem keresztények, és akik Krisztus előtt nem voltak keresztények, azok is ápolták ezt az istenkapcsolatot magukban, és így üdvözölhetjük egymást a mennyországban.

Tehát akkor egy pogány ember számára is ugyanúgy meglehet az Istennel való kapcsolat, és így kvázi élhet jó keresztényként, illetve üdvözülhet.

Elvileg igen. És ahogy mondom, reméljük, hogy majd minél több emberrel találkozunk. Az üdvösségnek a hiánya azt fenyegeti, aki tudva, akarva nemet mond az isteni tervre.

Ha felmerült Kolumbusz Kristóf, ehhez hozzá tartozik az is, hogy ezt a felfedezést egy véres hittérítés követte az Újvilágban. Ez a véres hittérítés nem számított bűnnek?

Általában a véres dolgok bűnnek számítanak. A hittérítés fontos dolog, és amikor új földrészbe botlik az ember a saját bolygóján, vagy, ezt csak viccesen mondom, másik bolygóba botlik az ember, ahol értelmesnek tűnő létezők vannak, akkor a hittérítés gesztusával viszonyul az ott talált lényekhez. Ezt véressé tenni nem a helyes magatartásmód, természetesen az ítéletben, ami részben történészi feladat, de a teológiában az Istennek lesz az a feladata az utolsó ítéletben, szét kell szálazni, hogy milyen mozzanatáért ki felelős. Önmagában a hittérítés, mint misszió, egy fontos feladata az Egyháznak. A mai eszünkkel persze ennek az erőszakos, véres módját bűnösnek tartjuk, célravezetőnek sem tartjuk, hitelesnek sem tartjuk. Bizonyos értelemben több kárt okoz, mint hasznot.

Éppen ezért az Egyház az elkövetett bűnök miatt több esetben bocsánatot kért.

Nyilván ez egy jövő hatályú fordulat, vagyis a múltat nem lehet helyrehozni, hanem a jövőbeli kapcsolatokat érdemes ápolni, a bocsánatkérésnek a gesztusával.

És ilyen szempontból, amikor az iszlám világ bevette Jeruzsálemet, amivel szemben szent háborút hirdetett meg az Egyház, azok a keresztes lovagok, akik Jeruzsálem visszafoglalásáért harcoltak, bűnösnek számítanak?

Ki van abban a a pozícióban, aki eldöntheti, hogy ki volt bűnös, és ki nem?

Abból induljunk ki, hogy a tíz parancsolatban benne van, hogy mást megölni bűn, és ők harcolni mentek Jeruzsálembe, vagyis embert ölni.

A tíz parancsolatban az van, hogy ne gyilkolj. Tehát a szándékosan, aljas indokból elkövetett emberölés a tilos. A szent háborúnak van egy teológiája, ezt nem Krisztus dolgozta ki egyébként, ő egyébként a mai szemléletünkkel nézve eléggé pacifista volt, hanem ez a harmadik-negyedik századtól elkezdve,

amikor a kereszténység államszervező pozícióba került, akkor kellett, hogy kidolgozásra kerüljön az egész politikai teológia, ezen belül a honvédelemnek meg a háborúnak a teológiája.

Nyilván a vallásháborúk egy összefüggésrendszerbe ágyazódnak, tehát Jeruzsálem elfoglalása nem áll egyedül, hanem egy több évszázadig tartó fegyveres konfliktusnak egy mozzanata. Ez a fegyveres konfliktus nagy vallások köré szerveződő civilizációknak az összecsapása volt már akkor is. Egy vallásnak és a köré szerveződő civilizációnak feladata önmaga megvédése, illetve az özvegyek és árvák védelme. A többi pedig hadászati szempont, hogy ebbe stratégiailag hogyan illeszkedik, mondjuk Jeruzsálemnek az elfoglalása. Ez tehát egy bonyolult feladat, nyilván ez nem ad felhatalmazást városok kiirtására, márpedig számtalan ilyen történt akár a keresztes háborúk idején is.

Újra visszatérnék ahhoz a gondolatmenethez, hogy vannak Krisztus előtti emberek, illetve, akik valamilyen pogány hitvilág szerint élnek. Ilyen szempontból van különbség aszerint, hogy valaki keresztény, zsidó vagy muszlim? Elvégre ugyanazt az Istent imádják, ezek szerint ugyanúgy üdvözülhetnek?

Hát van különbség aközött, hogy ki milyen vallású. Krisztus az egész emberiséget üdvözítette, nem csak a keresztényeket. Az más kérdés, hogy ki hogyan csatlakozik bele ebbe az üdvösségtörténetbe. Elvi alapon nincsenek kizárva az üdvösségből más vallásoknak a követői. A vallásközi párbeszéd teológiájának az a nagy kérdésfeltevése, hogy a vallásuk miatt üdvözülnek a más vallású emberek vagy a vallásuk ellenére üdvözülnek. És ez egy nehéz kérdés, nem könnyű megválaszolni. A zsidóságot azért nem venném egy kalap alá a többi világvallással, a zsidósághoz kiemelt kapcsolat fűzi a kereszténységet. Bizonyos értelemben anyavallásunk, más értelemben testvérvallásunk, nővérvallásunk, ugyanannak a történetnek vagyunk a résztvevői, a keresztények által Ószövetségnek nevezett szövegegyüttes, meg a főként zsidók által írt szövegegyüttes révén. Ezen áll a kereszténység, ebből a szempontból elválaszthatatlan a zsidóságtól.

És azok, akik nem keresztények, például hinduk vagy buddhisták, és betartják a tízparancsolatot, vagyis keresztényi szempontból egy ideális életet él, nem lop, nem hazudik, segít másokon, de nem Jézusban hisz, ezek a személyek a keresztény egyház szempontjából és Jézus tanai szerint bűnösök? Ez egy hibás életfelfogás vagy akár ők is a mennybe juthatnak? Ebből a szempontból egy ponton hibádzik, hogy nem Jézusban és a teremtő Istenben hisz.

Betartani a szívünkbe írt előírásokat, illetve az emberiségnek szóló egyetemes előírásokat sosem bűn. Az mindig nagy öröm, ha valaki e szerint szervezi az életét. Annak külön örülünk keresztényi szempontból hogyha ez egy személyesen Istenbe vetett istenszerelemnek a lendületében történik. 

Mi nem tudunk másra mutatni, mint a Jézustörténetre, mint amely alapvető az emberiség történelmében. A többi emberrel kapcsolatban nem az a feladatunk, hogy azt mérlegeljük, hogy üdvözülnek-e vagy nem, mi ezt a történetet hirdetjük és reméljük az ő üdvösségüket.

Szerencsére nem a keresztények dolga, nem a pápáé, nem a püspököké, nem a mi kettőnké itt a mikrofon körül, hogy eldöntsük, hogy ki üdvözül és ki nem üdvözül, imádkozhatunk mások üdvösségéért, sőt ez egy nagyon szép dolog is. Illetve nekünk meg kell tenni a hithirdetésnek nevezett feladatot, ami leginkább tanúságtételt jelent, hogy mások számára is vonzó legyen az a nagy narratíva, amelyet mi hirdetünk.

Felmerült, hogy az alapítása óta, a 2000 év alatt sokat változott a római katolikus egyház. Te ugyebár római katolikus és teológus is vagy. A katolikus egyházon belül még ma is elő van írva a papi nőtlenség, a cölibátus. Esetleg ez nem számít már idejétmúltnak, és nem lehetne engedni a papoknak, hogy nősüljenek? Ugyebár sok protestáns vallás ezt felülírta, ez volt az első reformációjuk. Ilyen téren nem lehetne újítani a katolikus egyháznak is?

A római katolikus egyház rítusokból áll, legalább tizenhárom rítusból. Ebből tizenkettőben vannak nős papok, egyetlen egy rítus van, ami megköveteli a papi nőtlenséget, ez a latin rítus.

Természetesen ez a túlnyomó többsége a római katolikus egyháznak. Ez nem egy kőbe vésett és nem egy örökérvényű tanítás. A papok sohasem nősülhettek, és ma sem nősülhetnek se az ortodoxiában, sem a római katolikus egyházban. Fordítva, nős férfiakat szenteltünk, vagy szentelnek pappá, vagyis van egy sorrendje a szentségeknek, tehát először van a házasság szentsége és utána a pappá szentelés. Egyébként az őzveggyé válás után sem házasodhatnak újra a keleti ortodoxiában sem, meg a római katolikus egyházban sem. A nős férfiak pappá szentelésének van teológiája a katolikus egyházban. Magyarországon is vannak nős katolikus papok, a görög katolikus egyházra gondolok. Ezek nem összeférhetetlen dolgok. A latin rítusban a szerzetességhez kapcsolódó fegyelem lett megkövetelve a cölibátus tekintetében. Ez bizonyos értelemben már akkor idejétmúlt volt, amikor bevezették, vagy pontosabban mindig is idejétmúlt volt.

A nőtlenség egy föltartott mutatóujj, egy intő jel a világ számára, hogy így is lehet élni, tehát ez nem volt korszerű sosem.

Az, hogy mikor jön el annak a pillanata, hogy a latin rítusban is nős férfiakat pappá szenteljünk, egy egyházvezetői döntés. Nyilván korunkban egyre erősödnek ezek a hangok, akár a bizonyos földrészekre jellemző paphiány miatt, bár meg kell jegyeznem, más földrészekre nem jellemző a paphiány. A katolikus egyházban ebben is okosnak kell lenni, hogy itt egy világegyházról van szó, és így nem lehet helyi problémákat teológiai szintre emelve világméretűvé tenni. De egyébként semmi megbotránkoztató nincs egy nős papban. Szerintem ebben az én életemben még lesz elmozdulás, ha jósolhatok.

Ugyebár ezt Jézus tanai nem írják elő, hanem ezt maga az Egyház találta ki, ráadásul a célja az volt, hogy a papi tisztségeket ne lehessen családon belül örökölni.

Hát igen, van egy ilyen magyarázat. Bár ez kicsit olyan marxista, osztályharcos ízű. Az, hogy az Egyház találta ki, ez úgy erős, hogy Jézus találta ki. Ő nem élt házasságban és nem voltak gyermekei. Legalábbis nem tudunk róla. Illetve inkább fordítva mondanám, ha lettek volna, akkor biztos, hogy tudnánk róla, de úgy tudjuk, hogy nem voltak. Az, hogy ez kötelező legyen a papságra, az valóban egy későbbi fejlemény. Igen, több célja volt. Bizonyos nehézségekbe ütközik majd a feloldása. De hát ma már vagyoni szempontból ez nem egy jelentős kérdés. Inkább a teljes élet átadottsága szokott, mint lelkiségi érv megjelenni.

Mások vallására, például az ókori görögök hitvilágára, úgy tekintünk, mint mitológiára. Akkor hogyha megfordítjuk ezt, akkor mennyire feleltethető meg a Biblia mitológiának?

Igen, mi keresztények a vallástudományban mitológiaként írjuk le a görög-római vallást. Nem hiszem, hogy ez megalázó lenne. Elképzelhetők olyan pozíciók, miszerint a Biblia is mitológiaként mutatkozik. Maga a kereszténység nem mitológiaként tekint magéra, persze ez attól függ, hogy mit értünk mitológia alatt.

A kereszténység igazságnak látja a saját történeteit, elismerve természetesen, hogy, aki nem ebben a történetben áll, hanem egy másik vallás történetében, vagy egyetlenegy vallás történetében sem, annak a számára a mitológiához hasonló működésmódok fedezhetők fel a kereszténységben.

A kereszténységben Istennek van egy története az emberrel. Jézus, aki központi alak a kereszténységben, nem mitológiai, hanem történelmi alak, tehát egy létező személy. Kevés kortársáról tudunk annyi mindent, mint ő róla. Ő történelmileg egy körülbástyázott személy, akiben a megváltót ismeri fel a kereszténység. De ezt nem a mitológia gesztusának tartjuk, hanem a teremtéskor elkezdődő történet kicsúcsosodásának.

Ha nem is mitológia a kereszténység, mégis számos mitológiára hajazó eleme van. Például a Bibliában szerepelnek angyalok, de ha ez még nem is elég, vannak benne démonok is. Tehát hogyha valaki hisz abban, hogy létezik Isten, akkor abban is hinnie kell, hogy léteznek démonok.

Így belül a kereszténységben nem szeretjük a mitológia szót, mint mondtam. Nem tartjuk mitológiának a keresztény világképet. De kívülről mindenkinek szíve joga, hogy mitológiának lássa ezt. Valóban a kereszténységnek van egy angyaltana, ez az angelológia része, amely az angyalok történetével foglalkozik. Első látásra a 20-21. században már lényegtelennek tűnhet, de aztán meglepődve vesszük észre, hogy a korszellem, az ezotéria világa nagyon is tud kapcsolódni ebben a kereszténységhez. Tulajdonképpen az angyalokról szóló beszéd az sosem volt népszerűbb, mint éppen manapság a 21. században. A kereszténység azért óvatosan beszél az angyalokról.

Aquinói Tamás azt mondja, hogy háromféle idő van. Az emberi idő, tempus, az örökkévalóság ideje, az isteni idő, mint aeternitas, és az angyaloknak az a ideje, az aevum.

Vagyis az angyaloknak egy saját történelme van, amelynek csak néhány sarokpontját ismerjük. Különösen azt a mozzanatot, amikor az angyalok fellázadnak Isten ellen, és akkor kettéágazik az angyali közösség, a jó angyalok és a rossz angyalok, az ördögök világára.

Ők a démonok?

A démon, az ugye egy görög szó. Jó, mondjuk nevezhetjük démonoknak is, ez ennyire nincsen kibontva hálistennek a kereszténységen belül. Az ember szempontjából annyi a lényegük, továbbra is emberközpontú és nem angyalközpontú a világkép. Az embereket kísértik és próbálják rosszra vinni, és a jó angyalok pedig megpróbálják védelmezni az embert. Tehát maga a lelki harc, továbbra is az ember körül zajlik. És az angyalok ebben igazából mellékszereplők. Az ember a teremtett világnak a teljessége, pont azért, mert szellem, lélek és testnek az együttese, és ez egyetlen más lényre sem jellemző.

És mi a helyzet a démonológiával?

Hát hogyha azt érted alatta, hogy mit kezdjünk az embert megszálló lényekkel, akkor az ördögűzésnek van hagyománya, és van jelenlegi gyakorlata is. Az már más kérdés, hogy a 19-20. században a tudomány sok területét átvette ennek, olyan értelemben, hogy az elmebetegségek, pszichiátriai, pszichológiai betegségeket, torzulásokat ismerjük fel sok olyan jelenségben, amelyeket még e tudományágak feltalálása előtt az ördögűzés módján keresztül kezeltünk volna.

De azért marad terepe az ördögűzésnek, ma is folyik még ördögűzés.

Ezek nyilván a végső esetek, amikor az Egyház azt ismeri föl, hogy valakit az ördög szállt meg, és ekkor az imádságnak az erejével igyekszik megszabadítani ezt az embert. De hát ennek nagyon szűkek a keretei, nagyon szigorúan szabályozottak, és csak meghatározott emberek végezhetik.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: Magyar Tudományos Akadémia

Viccből munkanélküli
Viccből munkanélküli

Minden ember életében elérkezik az a pont, amikor kilép a szülői hálójából, és, ha nem is teljesen, de részben megpróbál a saját lábára állni.Személy szerint én is elmentem anno diákmunkára, hogy keressek egy kis zsebpénzt, amiért megdolgoztam, és nem a szüleimtől kellett lejmolni. Elöntött egy jó érzés, hogy én megdolgoztam azért a pénzért

Ilyenkor viszont az embernek meg is kell felelnie. Itt valódi munkáról van szó. Ez nem ugyanaz, mint amikor anyukád rád parancsol, hogy mosogass el vagy például, hogy tegyél rendet a szobádban, itt már komoly felelősséget is vállalsz. Lesz főnököd, akinek meg kell felelned, és aki fölötted áll.

Pár fiatal diákmelós úgy tűnik ezzel nem volt teljesen tisztában. Egy melóhely más, mint az osztályteremben, a gimiben ökörködni. Na de mi is történt?

Meki a kulisszák mögött

A redditen megjelent egy érdekes videó, amiben pár mekis diákmelós érdekesen (vagy viccesen?) mutatják be egy McDonald’s üzlet színfalai mögötti kulisszatitkokat.

A videó címe az volt, hogy „I love meki: Hungary”. A videót azóta az eredeti feltöltők eltávolították, de mások, akik lementették, újra feltöltötték. Na, de mi is szerepelt ezen a videón!

A videón az volt látható, hogy a személyzet egyik tagja végighúz egy sajtszeletet a cipőjén, majd azt teszi a hamburgerbe. Erre valaki a videóban hangosan azt mondja, hogy „extra sajtos!”. Ez után hamburgerpogácsákat is megforgat a padlón, és úgy teszi be a hamburgerbe, ami abban a dobozban van, amit végül a vendégek részére átadnak. Azonban a videóból az nem derül ki, hogy azt valójában tényleg odaadták-e egy vendégnek. A Telex értesülése szerint a McDonald’s vezetősége egy bejelentésen keresztül szerzett tudomást a videóról. A videóból azonban nem derül ki, hogy az ominózus eset a McDonald’s melyik éttermében és mikor történt.

Ennyi a melónak

Azóta a McDonald’s kivizsgálta az ügyet, és az alábbi közleményt adta ki:

lezárult a belső vizsgálat, ennek eredményeképp kirúgták a videón látható két diákot. Az érintettek azt mondták, csak egymás között viccelődtek, a szendvicset nem adták ki a vendégeknek. Sajnálják, hogy nyilvánosságra került a videó, nem akarták lejáratni a McDonald’s-ot.

Az internetet pedig ellepték a mémek, több humorista is posztolt ezzel kapcsolatban, mint például ezt:

meki.jpg

Na vajon hol a hiba?

De kezdjük is el elemezni, hogy mi is a baj ezzel az egésszel, még ha ez egyértelmű is.

Először is, a srácok pazaroltak. Még ha egy olyan nagy franchise hálózatnak, mint a McDonald’s pár sajt és hamburger nem is nagy veszteség, de akkor is pár ezer forinttól elestek. Továbbá ezzel megsértették a McDonald’s jó hírnevét, úgyhogy az egyszerű kirúgással lehet, hogy még jól is jártak. Ki kell emelni, hogy a franchise hálózatok kiemelt figyelmet fordítanak a jó hírnév, vagyis a goodwill-re. Nem mindegy, hogy az emberekben az az elgondolás alakul ki, hogy a színfalak mögött a kiszolgáló személyzet azt tesz bele a szendvicsükbe, és azt csinál, amit akar, vagy a McDonald’s-nál nagy figyelmet fordítanak a higiéniára. Egyébként a jó hírnév megvédése nem csak a McDonald’s rendszergazda, hanem az üzletet működtető franchise-átvevő kötelessége is.

Azért valljuk be, sok embert elrettenthet ez a videó attól, hogy a mekiben egyen.

A mai fiatalok ilyenek lennének?

Felmerül a kérdés, hogy mit gondoltak azok a fiatalok, akik kitették a videót a világhálóra, még ha nem is látszódik az arcuk. Úgy tűnik nem tudnak különbséget tenni munkahely és gimis osztályterem között. Nekik talán jó pénz lesz ez az eset, de mi van azokkal, akik inkább csak röhögnek rajta, miközben ugyanilyen ökrök? És végül felmerül a kérdés, a mi generációnk ennyire felelőtlen lenne?

Nyelvtanítási módszerek tanároknak
Nyelvtanítási módszerek tanároknak

 Biztosan mindig a diákon múlik, ha nem képes megtanulni az adott idegennyelvet?

Egyszerű a válasz! Nincs nyelvérzéke, lusta, hogy leüljön tanulni, stb. Kétségtelen, hogy egy hivatást csak is kellő elszántsággal lehet űzni, ez alól a tanári állás sem kivétel. Aki nyelvtanárnak megy, annak a szent célja kell legyen, hogy még a legnehezebben kezelhető gyerekkel is megértesse, hogy mit miért mond úgy az a nyelv, ahogy. Amikor még én jártam gimnáziumba, sok tanáromtól láttam azt az egyszerű belenyugvást, hogy egyszerűen csak leadták a tananyagot. Azt, hogy nem rosszak a jegyeink, és nem tanultunk meg semmit, egyből ránk hárították. Be kell vallanom van benne igazság, de egy tanárnak meg kell próbálnia felkelteni a diákok figyelmét a tananyag iránt. Meg kell nekik mutatni, hogy miért érdekes az, amit tanulnak és miért fontos.

Összegyűjtöttem pár tippet, - első sorban nyelvtanároknak - hogy miként adhatják át hatékonyabban tudásukat az új generációknak!

Egy újabb idegen nyelv tanulása

A nyelvtanárok egy része általában csak azt a nyelvet ismeri, amit tanít, azt is már kb. 10-20 éve tanulta. Így a könyökén jönnek ki a nyelvtani szabályok, hatalmas a szókincse, és nem érti a diákok miért nem tudják megérteni, pedig olyan egyszerű. Pedig mennyire megváltozna a véleménye, ha új nyelv tanulásába fogna! A százszor előjött szavakra nem mindig emlékezne, a már megtanult nyelvtani szerkezeteket nem értené, és előtörne belőle a kérdés: „hú, hogy is volt ez?”. A lényeg, hogy újra átélné mennyire nehéz a nyelvtanulás, illetve jobban átérezné, hogy mit nem értenek a diákjai. Így sikerülne a diák szemével látnia a nyelvtanulás nehézségeit, jobban tudna diákjai agyával gondolkodni.

Biztosan jó állandó számonkéréssel kényszeríteni a gyerekeket a tanulásra?

Számos tanár annak érdekében, hogy a diákokat az állandó tanulásra ösztönözze, minden órán feleltet vagy röpdolgozatot irat. Ez véleményem szerint a legrosszabb dolog, amit tehet egy tanár. Ez megutáltatja a diákokkal a tárgyat, illetve az adott nyelvet. Emlékszem, bármilyen irodalomtanárom volt, mindegyikük kivétel nélkül minden órát feleléssel kezdett. Ennek köszönhetően rühelltem az irodalmat és nem láttam át a költészet szépségét és értékét.

Mindig, mint utált tantárgyra tekintettem az irodalomra. Ez a nyelvtanítás terén sincs másképp, bár a nyelvtanárok a szódolgozattal egy fokkal könnyebb helyzetben vannak. A bemagolt szavak később előjönnek, viszont azt is meg kell említeni, hogy sokan nem szeretnek így tanulni. Van, aki úgy jegyzi meg a szavakat, hogy csak olvassa a szöveget és így tapadnak rá az új szavak, esetleg amelyik ismeretlen szó gyakran előfordul, azt kikeresi a szótárból.

nyelvora.jpg

A nyelv folyamatos használata

A legjobban úgy lehet nyelvet tanulni, ha az ember azt folyamatosan használja. Kisebb fogalmazásokkal, esszékkel a diákok rákényszerülnek, hogy maguktól fogalmazzák meg a mondandójukat, ami így kihat a nyelvkészségükre is. Ami szerintem kimondottan jó ötlet lenne, - főleg angol tanárok körében - hogy házi feladatként feladják, hogy mindenki otthon nézzen meg a kedvenc idegen nyelvű sorozatából egy héten minimum egy részt, majd arról írjon egy kisebb összefoglalót. Így mind a mondatalkotási készség, mind az anyanyelvi beszéd megértése javulni fog. A fogalmazásokból pedig jól kiderül, hogy mit nem tud vagy mit nem ért az adott diák az adott nyelvből: például rossz igeidőt használ, vagy egy kifejezést magyarról tükörfordítással alkalmaz.

Nem szabad lemondani a gyengébbekről

Nem vagyunk egyenlők: van aki könnyebben, van aki nehezebben tanul. Sokszor tapasztaltam, hogy hiába tanultam többet, én mindig 3-ast, 4-est kaptam, míg az „okos gyerek”, bár kevésbé értette a tananyagot, mindig megkapta az 5-öst. A tanárokban már az első hónapokban kialakulnak sztereotípiák a gyerekekről, és így buta és okos kategóriákba sorolják be őket.

A legrosszabb az, ha lemond a tanár a gyengébb gyerekről, azt mondva, hogy ő rajta úgy se tud segíteni, inkább nem foglalkozik vele. A pedagógus szakma hivatás, aki tanárnak megy, annak az a szent célja kell, hogy legyen, hogy a tudását átadja az összes diákjának. Ami még fontos, hogy rá kell jönnie a tanárnak, hogy mindenki máshogy tud tanulni. Aki nem tudja befogadni az adott tanár módszereit, azoknál más módszerekkel kell próbálkozni. A legfontosabb, hogy felmérje egyénenként, hogy mit nem ért a diák, hol akadt meg.

Muszáj szelektálni

Sajnos minden osztályban vannak "bunkó" gyerekek, akiket messze nem érdekel a tárgy, és annyira zavarják az órát, hogy más tanulására is kihatnak, illetve a tanár sem tud tőlük rendesen órát tartani miattuk. Amit a tanár tehet az az, hogy valahogy megpróbálja őket is bevonni az órába. Így nem hagy nekik teret arra, hogy egymással ökörködjenek.

Persze 45 percet nem lehet teljesen frontális oktatás nélkül levezetni, de muszáj, hogy az óra interaktív részébe bevonják őket. Sőt, a frontális oktatás önmagában véve teljesen maradi, bukott oktatási módszer. Nekem anno egy fizika tanárom volt, aki még az órán feladott feladatokat is saját maga oldotta meg a táblánál. Ennek köszönhetően még én is, aki érdeklődött a fizika iránt, elvesztettem az érdeklődésem a tárgy iránt, és inkább megpróbáltam elfoglalni magam mással.

Pécs: egy tökéletes hétvégi kiruccanás!
Pécs: egy tökéletes hétvégi kiruccanás!

pecs_nyitokep.jpg

Lassan érkezik az ősz, visszatérnek a dolgok a régi kerékvágásba, vége a nyaralási szezonnak. De ha mégis jól jönne egy rövid kiruccanás, Pécs kiváló választásnak bizonyulhat. És hogy mit csinálj, illetve (még fontosabb!) mit egyél Pécs városában? Íme egy rövid összefoglaló!

A vonatos megoldást választva 2 óra 47 perc alatt lehetséges Budapestről Pécsre eljutni, egy felnőtt jegyár pedig 4605 forintba kerül (diákok féláron utaznak). Magától értetődő lehet, hogy elsőként a látogató a város központja felé veszi az irányt. Itt található ugyanis annak főtere, a Széchényi-tér, illetve Gázi Kászim pasa dzsámija, mely látványossága nem véletlenül teszi a város talán legnépszerűbb helyévé. A dzsámi hivatalos neve amúgy Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, és az eredeti létezésében is templom volt, csak az 1560-as években került átalakításra dzsámivá.

pecs_szechenyi-ter.jpg

Ha már templomoknál tartunk: a dzsámitól rövid sétára található a Pécsi Székesegyház (teljes nevén Szent Péter és Szent Pál Székesegyház), mely alapjai már a 11. században megszülettek, igaz jelenlegi arcát a 19. században nyerte el. Kortárs érdekesség, hogy 1991-ben II. János Pál pápa tartott misét Pécs repülőterén, a székesegyház pedig látogatása előtt nyerte el a basilica minor (kis bazilika) rangot.

pecs_bazilika.jpg

Az éjszakai szálláshelyről a pápai gépkocsioszlop reggel nyolckor indult a helikopter-felszállóhelyre. A gépek 8.20-kor szálltak fel, és egy és negyed óra múlva, 9.35-kor érkeztek meg a pécs-pogányi repülőtérre, a pápai szentmise helyszínére.
A város polgári és egyházi vezetőségének fogadása után a Szentatya pápamobilban körüljárt a több mint százezer hívó között, majd felöltözött és 10.15-kor megkezdődött a Magyarok Nagyasszonyához imádkozott szentmise.

(Magyar Katolikus Püspöki Konferencia)

A székesegyháztól nem messze számos múzeum található – ilyen például a 250 méterre lévő Csontváry Múzeum, illetve a további 100 méterre található Victor Vasarely Múzeum (ez utóbbi szerintem különösen is izgalmas) –, de ha elsétálunk a Király utcáig, akkor megtekinthetjük a Vasváry-házat is, ahol választhatjuk akár a Lantos Ferenc előtt tisztelgő tárlatot, akár a Roma holokauszt történéseit bemutató kiállítást. És ha közben megéheztünk vagy megszomjaztunk volna, a Király utcán számos étterem, cukrászda vagy kávézó közül választhatunk. Elsőként nézzünk be a Replay étterembe!

A Replay alapvetően amerikai jellegű étteremként kategorizálja magát, a választék pedig meglehetősen diverz: kaphatóak levesek, tészták, pizzák, hamburgerek és saláták is. A választásom egy könnyedebb fogásra, a Bang Bang Chicken-re esett (2990 forint), mely grillezett csirkemellből áll, illetve tartalmaz 3 különböző szószt, salátát és burgonyát is. Összességében a fogás finomnak bizonyult: a csirke állaga megfelelően el lett találva, a szószok közül a fűszeres tejföl fantáziadús volt, a burgonya pedig kellően feldobta az ételt. Az egyetlen kritikát a salátaágyat illetően fogalmaznám meg, amely kapcsán személy szerint több bátorságot is el tudtam volna képzelni: persze aki salátát választ, nem várhat valami őrületesen kreatívra, de bizonyos fűszerek segíthettek volna izgalmasabbá tenni az ízeket. Az ételen túl külön kiemelném azonban a pincéreket, akik az átlagnál jelentősen kedvesebbek voltak, illetve magának a Replay étteremnek a belső terét is, amely nagyon hangulatos és kellemes. Érdemes kipróbálni tehát!

pecs_replay.jpg

Amennyiben egy finom fogás után mellőznénk a városi közeget, itt az idő elsétálni az Alagút utcáig, ahonnan busszal (34-es a Dömörkapuig, 35-ös Misinatetőig) a TV-toronyhoz is könnyen eljuthatunk. Két dologra érdemes azonban figyelni: egyrészt a menetrendre – a buszok ugyanis nem járnak annyira gyakran –, másrészt arra, hogy legyen jegyünk, mivel a megállókban nincsenek automaták. A jegyeket azonban többek között telefonos applikáción keresztül, illetve kisebb boltokban is megvásárolhatjuk, így nagy fejtörést ezen ügynek sem kellene okoznia.

És hogy miért érdekes a TV-torony? Egyrészt azért, mert Magyarország legmagasabb épületéről van szó a maga 197 méterével, másrészt azért, mert 80 méter magasságban egy nyitott kilátóteraszról csodálható meg a panoráma, a magasból Pécs aprónak tűnő városa, illetve a Mecsek-hegység vonulata. A TV-toronyba egy felnőtt belépőjegy 1300 forintba kerül (diákoknak 1100), a kilátóhoz pedig lifttel lehet feljutni (vagy akár gyalog: ám a lépcsőzés még lefelé is kihívás volt). A kilátó alatt található egy étterem is (így aki nem a városban fogyaszt, az itt is tud), és bár maga a torony korántsem szép vagy új, a látvány miatt nagyon is megéri meglátogatni.

pecs_torony.jpg

pecs_kilatas.jpg

A toronyból a város felé akár gyalog is lesétálhatunk (egy amúgy nem túl könnyed ösvényen), ha pedig még maradnánk zöld helyszínen, adhatunk egy esélyt a Pécsi Állatkertnek. Az Állatkert 2016-ban komolyabb fejlesztéseket követően nyitotta meg újra kapuit, és mindent összevetve kellemes kikapcsolódást nyújt a látogatók számára. A bejáráshoz amúgy sok idő nem kell: ha valaki picit gyorsabb tempóban (ám egyáltalán nem rohanva) halad, 2 óra alatt mindent megnézhet.

pecs_seta.jpg

Ösvény a TV-toronytól az Állatkert felé

Egy fárasztó napot követő alvás után joggal játszhat egy kiadós reggeli, szóval a választás egyértelmű: irány a Reggeli! A Reggeli a Nappali csapat egyik projektje, mely célja (nem nagy meglepetésre), hogy széles kínálattal bíró reggeliző helyként pótoljon űrt a városban. A választék bőséges, ahogy az adagok is: az általam választott Croque Madame sonkás-sajtos melegszendvics tükörtojással például egy érdekes (és nagyon laktató) fogásnak bizonyult. A szendvics nagyon finom volt, ahogy a köretelemek ízei is passzoltak, bár számomra a besamel mártás túlzottan dominálta az egész reggelit.

Aki kicsit klasszikusabbra vágyik, dönthet az angol reggeli mellett is: sok kommentárra nincs szükség, tartalmaz mindent, amit egy angol reggelinek tartalmaznia kell! Az ételek mellé pedig hidegen facsart levek is kaphatóak, az egyszerűtől („Napfény” – narancs, grapefruit, lime, alma) az extrémebb (lehet csak számomra extrém?!) változatokig (például „Legelő” – uborka, spenót, kel, zeller, citrom, alma).

pecs_reggeli1.jpg

pecs_reggeli2.jpg

pecs_reggeli3.jpg

Pécs erőssége, hogy egy hétvége alatt gyakorlatilag lehetetlen mindent megtekinteni: a már bemutatott helyszíneken túl ugyanis a reggelit követően lehet egy sétát tenni a városfal körül, megtekinteni a Barbakán kapuerődöt, az ókeresztény sírkamrákat, további török építészeti alkotásokat (Jakováli Hasszán dzsámija és Idrisz Baba türbéje), vagy épp kisebb-nagyobb túrákat tenni a Mecsekben. Egy biztos: Pécs egy kulturálisan és történelmileg rendkívül gazdag helyszín, egy olyan város, amely a komolyabb művészeti értékek iránt érdeklődő, vagy épp könnyedebb kikapcsolódásra (és finom ízekre) vágyó utazók számára is tökéletes desztinációnak bizonyul.

Állami vagy magánegészségügy?
Állami vagy magánegészségügy?

A magyar egészségügy megkérdőjelezhető helyzetéről sok szó esik a médiában, és sokszor olyanok is véleményt nyilvánítanak, akik egy rendelő közelében nem jártak évek óta. Az elmúlt hetekben volt "szerencsém" belepillantást nyerni mind a magán, mind az állami egészségügyi ellátásba, így most ezek tanulságát szeretném megosztani. Fizetni vagy nem fizetni? Lássuk.

Nem egyszerű a helyzetem, hiszen még a szülővárosomban van bejelentett lakcímem, de már a fővárosban lakom. Ez egészségügyi ellátás szempontjából nem ideális, hiszen vidéken van a háziorvosom, ott vagyok jogosult orvosi ellátásra. Ha valamilyen fennálló probléma van, akkor mindig oda kérek időpontot, és a szülői látogatással egybekötve járom a kórházi köröket is, ha szükséges. 

Ez egy működő rendszer egészen addig, amíg nem történik valamilyen váratlan esemény, vagy egy hirtelen jelentkező tünet. Ilyenkor nem megoldható a 3 órás vonatút haza, hát nyilván a fővárosban próbálkozik az ember orvost keresni aki ellátja. A feladat meglepően nehéz, pedig számomra a logika azt diktálná, hogy ahol szükséged van rá, ott veheted igénybe az állami egészségügyet.

Ez részben igaz is meg nem is. A háziorvosok nem kötelesek olyan személyeket ellátni, akik nem tartoznak a körzetükbe, a körzetváltás pedig a koronavírusos idők óta nem egyszerű. Több ismerősről tudok például akik szerettek volna váltani, de a vakcinák miatti magas érdeklődés miatt nem tudtak. Elterjedt ugyanis a hír, hogy bizonyos körzetekben elérhetőek a keresettebb vakcinák, így ezt kihasználva sokan próbálkoztak a váltással. Sok háziorvos egyáltalán nem fogad új pácienseket, akkora a túlterheltség. 

Ha a választott egészségügyi szolgáltatónak nincs területi ellátási kötelezettsége a – beutaló nélkül igénybe vehető ellátásra – hozzá forduló – területen kívülről érkező – biztosított ellátását megtagadhatja, ha annak ellátása veszélyeztetné a területi ellátási kötelezettségének folyamatos biztosítását. - NEAK.GOV.HU

Ha mégis el tud menni valaki szakorvoshoz, az még a horribilis várakozási idővel együtt is jól járt, hiszen (a TB járulék fizetésével persze) ingyen részesülhet orvosi ellátásban. Aki ismeretes például az amerikai egészségügyi rendszerrel, az tudja, hogy ez mennyire óriási dolog. Sok negatívumot fel lehet sorakoztatni a magyar egészségügy mellett, de nem kell egy lakás árát kifizetni egy kisebb beavatkozás után, mint a tengerentúlon. 

gettyimages-_specialty_subspecialty_field_diverse.jpeg

Ha viszont nincs lakcímkártya és nem tudunk hazamenni, esetleg még hétvége is van, akkor megáll a tudomány. Nekem pont egy szombati napon lett volna szükségem ellátásra, olyan problémával amivel hazavonatozni nem lehetett volna, így más alternatívák felé kellett néznem. Sok ötletet kaptam, hogy hová tudnék menni, de a negyedik kórház után ahonnan elküldtek, már eléggé untam. Itt jött képbe a magán. 

Pár percnyi internetes böngészés után találtam egy belvárosi, közelben lévő orvosi rendelőt, ahol potom 22 ezer forintért hajlandóak voltak megvizsgálni. Ismétlem: 22 ezer forintért. Akik jártasak a magánegészségügyben, őket ez az info nem érheti túl váratlanul, az én ismerőseim is csak rávágták: "Hát igen, ez ennyi."

Az első sokkon túlléptem és siettem is a rendelőbe - ami egyébként hihetetlen szép, kényelmes, és modern - ahol kávéval, üdítővel kínáltak, elvették a kabátom, és egy hófehér bőrkanapén várakoztattak mindössze 2 percet mielőtt a doktor úr fogadott volna. Furcsa élmény a megszokott több órás várakozáshoz képest, és a csili-vili környezet is nagyon új volt. 

Összességében nagyon pozitív élmény volt a magán egészségügyi ellátás, hiszen hamar sikerült megoldást találni a problémámra, és mindenki nagyon kedves volt, viszont hosszú távon az átlagembernek megengedhetetlen anyagi teher. Én személy szerint csak akkor venném újra igénybe ha abszolút nincs más lehetőségem, hiszen eddig az állami ellátás keretein belül is segítettek az egészségügyi problémáimon, csak egy kicsit kevésbé csinos köntösben. 

A lakcím és a körzet kérdése még egy megoldatlan ügy számomra, hiszen nehéz bármit is tenni az ügy érdekében ha a kerületi orvos nem tud fogadni, de talán a járvány vége felé már jobb lesz a helyzet. Addig reménykedem, hogy nem lesz szükségem sürgősségi beavatkozásra, kivizsgálásokra meg továbbra is a szülővárosomba fogok bejelentkezni ha szükséges. Relatív, hogy ki mit tart olcsónak vagy drágának, de ha valakinek sürgető szüksége van orvosi ellátásra, és az állami szférában nem sikerül időpontot kapni, akkor egyszer egyszer be lehet vállalni a magán rendelőket, végtére is az egészségünk megőrzése a legfontosabb. 

 

süti beállítások módosítása