Reaktor

Elveszett Virginia, pánikolnak a demokraták

3000.jpeg

(Kép forrása: apnews.hu

Nagy a baj a Demokrata Párt háza táján az USA-ban. Elvesztettek egy nagyon fontos választást: Virginia államban republikánus jelölt nyerte meg a kormányzói posztért folytatott versenyt. A győztes Glenn Youngkin egyébként heteroszexuális fehér keresztény férfi, ami, kis túlzással, már önmagában lassan ritkaságszámba megy a jelöltek között Amerikában. Ahogyan egy amerikai, baloldali újságírónő megjegyezte,

azért is fájdalmas a vereség, mert „Virginia a progresszió fáklyája volt” 2019 óta, amióta Bident itt is nagy többséggel választották meg. Mellesleg 2009 óta először fordult elő, hogy erős többséggel nyert republikánus jelölt George Washington államában.

Mondhatnánk, nincs ebben semmi meglepő, hiszen az amerikaiak, különösen egyes államokban, mint éppen Virginia, hajlamosak arra, hogy az éppen hivatalban lévő elnökétől eltérő pártállású helyi vezetőket juttassanak hatalomra. A lassan ultrabalossá váló The Guardian elemzőinek többsége  nagyszerű kognitív disszonanciával meg is írta, nincs itt semmi látnivaló,  demokraták csak haladjanak tovább a lenini úton, és a republikánusok amúgy is csak azért nyertek, mert „felkorbácsolták a fehér faji félelmeket.” Hát, ha csak úgy nem…

Igen ám, csakhogy Virginiában Joe Biden nem akárhogy verte meg Trumpot anno: Álmos Joe 10 százalékponttal kapott több szavazatot a narancsembernél az elnökválasztáson. Tökéletesen úgy festett, itt be van betonozva a demokraták előnye a kormányzóválasztás esetében is, és a közvéleménykutatások is főként ezt jelezték.

Mit történt tehát? Az elemzők, persze főként a konzervatív oldalon, erősen azt gyanítják, hogy

az emberek többségének elege lett a „woke” progresszív nyomulásból, és a radikális gender és kritikai fajelmélet erőltetését. Ennek az ultrabalos agendának és az arra adott reakciók egyik látványos megnyilvánulása volt a Virginia állam Loudon megyei iskolakörzetében történt, nagy port kavaró eset volt.

A transznemű diák (egy biológiai fiú) által elkövetett, elhallgatni próbált molesztálási botrányról a Mandiner írt cikket, és a Reaktoron is alaposan kielemeztük a gyermekeik ép elméjéért aggódó szülők terroristává bélyegzésének szép demokrata gyakorlatát. A megyében egyébként még így is a demokrata jelölt nyert, de mondhatni hajszál híján, szóval a választók itt is megrengették az amúgy kék bástyát.

Mi volt Youngkin ajánlata a helyiek számára, ami úgy látszik, nyerő volt? Például, írta az egyik loudoni hírportál, hogy lehetővé teszi 20 új alapítványi, ún. charter iskola létrehozását! A charter iskolák a nem túl jómódú szülők számára, akik nem engedhetik meg maguknak a drágább magániskolákat, lehetővé teszi, hogy kimenekítsék gyermekeiket az egyre alacsonyabb színvonalú oktatás, ellenben nagyon hatékony ideológiai agymosást kínáló állami iskolákból.

Győzelmi beszédében Youngkin nem véletlenül hangsúlyozta a családok, a szülők, nagyszülők fontosságát és emelte ki a gyermekek jövőjét meghatározó szerepüket: ő biztosan tudta, hogy pontosan ezeknek a húroknak a pengetésével nyerhet.

A már sokszor idézett Matt Taibbi szerint semmi kétség: a Loudon megyei botrány tett be a demokrata Terry McAuliffe-nek és a szülők látványos ellenállása került végül a kormányzói székébe. A Substacken megjelent cikkében Taibbi rámutat, hogy a demokraták és házi sajtójuk azonnal elkezdték a szokásos valóság-átfordítási kampányukat, azt állítva, hogy a republikánusok voltak azok, akik felkorbácsolták a faji félelmeket az államban a mesterségesen gerjesztett loudoni botránnyal. (Ez engem valamiért arra emlékeztet, mint amikor antiszemiták kijelentik, hogy amúgy a zsidók tehetnek az antiszemitizmusról.) Értjük, ugye? Tehát nem a kritikai fajelmélet, a fehér gyerekek megalázása, az eszement transz-agenda tolása volt a probléma, nem! Hanem az, hogy egyes jobboldali politikusok kiálltak az emberek mellett, akiknek az előbbiektől kifordult a gyomra.

Ahogyan Taibbi megírta, a Loudon megyei körzeti iskolában olyan is megesett, hogy egy testnevelő tanárt kirúgtak az állásából, mert kijelentette, hogy nem fogja követni a bevezetni kívánt iskolai gyakorlatot, mely szerint minden diákot olyan neműként kell szólítani (az angolban ugye a személyes névmásoknak van nemük), amilyennek a diák vallja magát. A tanár vallásos meggyőződésére hivatkozott, mire útilaput kötöttek a talpára.

Taibbi hangsúlyozza: bár nyilván nem minden szülő osztja a tanár nézeteit, nehezen viselték, hogy valakit egy még be sem vezetett szabály és a meggyőződése miatt meghurcolnak. Azt is hozzátette,

a szülők lázadásában szerepe volt az Ázsiából és Délkelet-Ázsiából érkezett bevándorlóknak, akik pont, hogy a szabadabb iskolarendszer miatt is választották új hazájuknak az USA-t. Nyilván arra szavaztak, aki ezt a fajta szabadságot fenntartani, és nem veszélyeztetni akarja.

Lássuk be: az amerikaiak nem szeretik, ha megmondja nekik valami autoritás, hogy mit csináljanak. Az egész amerikai demokrácia erre épül, és ha ezt megpiszkálják, előbb-utóbb visszacsap.

A demokraták és a progresszió hívei most azért pánikolnak, mert, valószínűleg jogosan, úgy érzik, a virginiai eset előrevetít egy masszív választási vereséget a haladárok számára a 2022-ben esedékes több száz, úgynevezett időközi választáskor, melynek során 36 kormányzót és rengeteg állami szintű törvényhozót juttatnak majd pozícióba a szavazók. Ha beválnak az előrejelzések, akkor a republikánusok ezek többségén is tarolni fognak, és Biden nagyon béna kacsa lesz elnökségének utolsó éveiben.

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása