Reaktor

Igaz-hamis játék - érvelési hibák az Elf Bar marketingcsatájában

2022061123.jpg

Ó, igen, ez még mindig téma, és aki olvasta az előző cikket, meg is bizonyosodhat róla, hogy miért. Pedagógusok, szülők, gyógyszerészek, toxikológusok, gyerekorvosok egyesével nyilatkoznak arról, hogy a tartózkodó magatartás, a kissé sznob "énaztsemtudomhogymiez" ("pedigpontosantudomhogymi") magatartás még a felnőtt függőségek és szenvedélybetegségek terén sem vált be, de ha mégis alkalmazzuk, legalább a gyerekek esetében legyünk intelligensebbek, és nézzünk szembe a problémával. Igen, ez egy ízesített elektromos cigi, a gyerekek könnyen hozzájutnak, tele van nikotinnnal, és egy ujjnyi bekezdés nem sok, de annyi vizsgálatot sem végzett rajta még senki.

Nézzünk pár érvelési hibát pro és kontra oldalról egyaránt!

1. A tiltás megoldja a helyzetet - Hamis

Miközben egy sor elhibázott döntés hatására az elektromos blokkok a határ innenső oldalán találták magukat, a gyerekek sorra vették, és lőn, megszerették a nikotinnal teli kis rudakat. Hagyjuk is, honnan eredeztethető, hogy a magyar lakosság hány olyan gyermeket számlál, akinek a szülei masszív dohányosok, nekik külön hálás feladat lehet érvelni a dohányzás ellen, az pedig végképp messzire vezet, hogy miért és hogyan nyúltak a cigarettáért anyuék. Ami tény:

miközben markánsan elhatárolódtunk az elektromos cigarettától, nem egy gyerek nikotinfüggő lett, aki a pár hónap múlva, amikor a megkésett szigorítások következtében kiszorul az Elf - ne legyenek illúzióink- valahonnan pótolni fogják a kieső hányadot.

Olyan gyerekekről beszélünk, akiknek a leleményességéről nem egy tanulmány született, bízzunk ebben, aki még a tiltás idején kiskorú, szerezni fog magának olcsó, kátrányos cigit. Jó ez a megoldás? Nem inkább két kézzel kapkodva kellene vizsgálni a terméket? Jelenleg elvekkel próbáljuk a tinédzsereinket győzködni: ne szívd az Elfet, mert a dohányzás "ölbutítnyomorbadönt". Amelyik tinit ez meggyőzte, azelőtt le a kalappal. Ha a vizsgálat kimutatja, hogy olyan durva cuccok vannak a rudakban, amitől óvni kell az emberi szervezetet, akkor talán kicsit jobb érv a tizenéves hölgyeknek és uraknak: szívem tücske, lelkem gyöngyháza, ha ezt a színes izét szívod, nem éled meg a karácsonyt/leszakad a karod/meghalsz tüdőrákban/karácsonyfává változol. Ha pedig kiderül, hogy igen, addiktív szer van benne, de amúgy nagyságrendekkel kevésbé káros, mint a cigi, akkor használjuk fel a meglévő képességet, segítsük vele a leszokást, és árusítsuk olyan felügyelt üzletekben, aminek kicsit nagyobb érdeke fűződik a kiskorúak távoltartásához, mint a Deák téri kollektívának.

2. Nem tűzveszélyes - (((Igaz)))

Tény és való, hogy rendeltetésszerűen alkalmazva az Elf Barral kisebb az esélye, hogy valamit véletlenül felgyújt a delikvens. Beleszív, elpakolja, üzemszerűen tehát lehetetlen kárt tenni vele. DE veszélyes hulladék, az eldobható akksik öko-lábnyomáról pedig külön átkos könyvet lehetne írni. Ráadásul a mi szittya magyar ifjaink találékonyságban verhetetlenek:

egy tanítványom mutatta be, hogyan kell az eredetileg eldobható, legolcsóbb, 600 slukkos verziót szétszedni és újratölteni.

Gyerekjáték, legalábbis annak tűnik, de rendkívül veszélyes metódus, mert rengetegszer baleset lesz a dolog vége, a srácok gyöngy kezében felrobbanó kis szerkezet pedig elég balesetveszélyes. Zárójeles megjegyzés, hogy olyan tinikkel kellene csak egyszer normálisan leülni és beszélgetni arról, hogy tulajdonképpen miért is menekülnek és mi elől a dohányzásba, akik maguktól megtanultak eldobhatóra gyártott akksikat feltölteni. Lehet mégsem ők a hülyék, hanem mi vagyunk kicsit lemaradva?

3. Több nikotin van benne, mint ami rá van írva - Hamis

Az Elf Barra sehol nincs ráírva, mennyi nikotin van benne. Rá van írva, hogy hány slukkos, és hogy hány százalékos, de ebből még semmit nem tudunk meg. A slukk ugyanis semmilyen rendszerben nem minősül egzakt mértékegységnek, így mivel nem tudjuk, minek  2%-a nikotin, így azt sem tudhatjuk, mennyi az. Az viszont a kezdeti vizsgálatok folyamán is kiderült, hogy

a legkisebb kiszerelésekben is 3-5 doboz klasszikus cigarettának megfelelő nikotinmennyiség lehet,

innen mérve már valóban soknak tűnik az addiktív szer aránya.

4. Fajlagosan olcsóbb, mint a rendes cigaretta - Hamis

Valóban 3800-5500 Ft értékben mozognak a rudak árai, azonban a csomagszolgálat minden esetben brutális felárakat számít fel (amennyiben nem kéz alatt vesszük valakitől), emiatt egyáltalán nem biztos, hogy annyit nyernek a megvásárlásával, mint amennyit a gyártó állít.

5. A dohányosoknak jó alternatíva, mert mennyiségében kevesebb nikotint tartalmaznak - Hamis

A gyártó azzal számol, hogy egy aktív dohányos napi 3-4 doboz cigarettát elszív, és emiatt jó alternatíva és leszokást segítő termék. Ha igaz lenne, hogy tényleg minden cigarettafüggő elszív ekkora mennyiséget, akkor az érvelés igaz lenne, de ezt semmilyen statisztika nem támasztja alá. 

6. Nem áll fenn vele a passzív dohányzás veszélye - Igaz

A kibocsátott anyag nem füst, hanem gőz, így a felhasználó körül valóban nem fognak passzívan rászokni a dohányfüstre a környező munkatársak, barátok, családtagok.

+1. Egyedi és kiemelkedő ízélmény

Zaher Gábor nyilatkozata alapján a termék (sajnos?) tényleg jó ízű és kellemes, de vajon ez tényleg előnyös? Valóban jó tendencia, hogy az új generációs cigaretták elvesztették az eddigi legelrettentőbb tulajdonságukat, a rossz ízt és a szagot?

süti beállítások módosítása