A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer, vagyis inkább a vele szembeni ellenállás mindmáig a rendszerváltás jelképeként él a magyar köztudatban. Az általánosan elterjedt vélemény szerint a nagymarosi vízlépcső egyfajta sztálinista, túlméretezett, környezetromboló hatású építmény. Előzményei és következményei – hiszen ez mindmáig megoldatlan kérdés – azonban ismeretlenek.
A Duna szabályozása – valóban „sztálinista” terv?
A Duna szabályozása már Széchenyi István munkásságában megjelenik, a konkrét tervek azonban az Osztrák-Magyar Monarchia idején jelennek meg. Előzménynek tekinthető, hogy Viczián Ede 1887-ben méri fel Magyarország vízkészletét; az első konkrét terv pedig 1911-ben jelenik meg: három vízlépcső építését tervezték Pozsony és Győr között. A nagymarosi vízlépcső gondolata a Horthy-korszakban jelenik meg, 1942-ben Mosonyi Emil kezdi el a megfogalmazását; vagyis már a nagymarosi vízlépcsőről is létezett elképzelés Magyarország sztálinista fordulata előtt. Míg Széchenyi munkássága elsősorban a közlekedés (hajózás) szempontjából szemlélte a Duna szabályozását, a Monarchia idejében már jelen van az energiaforrás gondolata is. Az ugyanakkor tény, hogy a sztálinista elképzelésekbe tökéletesen illett a vízszabályozás gondolata – erre a Szovjetunióban is voltak példák.
(forrás: https://www.klimarealista.hu/bos-nagymaros-tortenete/)
Az államközi szerződés és előzményei
A vízlépcsőrendszer ügyét ismét Mosonyi Emil karolta fel: 1950-ben már egy Szlovákiával közös vízlépcsőrendszert javasolt a Magyar Tudományos Akadémia ülésén.
A nagymarosi vízlépcső építéséről szóló kormányhatározat 1952-ben jelent meg, míg a Csehszlovákiával való egyeztetés 1958-tól 1977-ig tartott. 1977-ben írták alá az államközi szerződést a konkrét határidőkkel: 1986 és 1990 közt fokozatosan helyezték volna üzembe az áramot termelő egységeket.
Mit jelentett (volna) a vízlépcsőrendszer?
A vízlépcsőrendszer kiépítése a Pozsony-Nagymaros szakaszon érintette (volna) a Dunát. Dunakilitinél mintegy 60 négyzetkilométer nagyságú tározót terveztek, emellett egy mesterséges csatornába terelték volna a Dunát – ezen új szakaszon vízerőmű épült Bősnél, míg az eredeti mederben a víz mindössze két százaléka maradt volna. A bősi erőművön naponta kétszer engedték volna át a vizet, az emiatt létrejövő árhullám csillapítására pedig Nagymarosnál – vagyis 120 kilométerre – duzzasztógátat terveztek (és egy kisebb hozamú erőművet). Tovább az érintett szakasz földrajzi adottságai szükségessé tették a fokozott árvízvédelmet, így ennek a műszaki feltételeit is megtervezték.
A szerződés végül – elsősorban pénzügyi okokra hivatkozva – nem tudott megvalósulni: 1981-ben minden határidőt öt évvel eltoltak. 1986-ban osztrák hitelt vettek fel a megvalósításra, ugyanakkor a vízlépcsőt ekkorra már jelentős ellenállás övezte.
(forrás: http://www.szigetkoz.biz/tervek/eredeti/main.htm)
Hogyan is jelent meg az ellenállás?
Logikus lenne azt feltételezni, hogy egyfajta politikai ellenállás indult meg akár az ellenzéki szervezkedésekkel egyidőben, akár összekapcsolódva azokkal – a ’80-as évek társadalmi és gazdasági változásainak nyomán. A valóság viszont az, hogy éppen a terveket előkészítő MTA bizottságaiból indult el szakmai ellenállás – már 1981-ben. Kezdetben új ütemezést javasoltak, ugyanakkor 1983-ban már megjelentek a kivitelezést teljes mértékben ellenző irányok is. Ekkor az MSZMP még - politikai okokra hivatkozva - figyelmen kívül hagyta az MTA érveit, melyek szerint a tervezés során környezetvédelmi és ökológiai szempontokat nem vettek figyelembe, amelynek következtében a megvalósulás súlyosan károsíthatja az élővilágot.
Csakhamar jelentkezett a társadalmi reakció is: Vargha János biológus munkássága nyomán 1984-ben létrejött a Duna Kör, amely főként szamizdatokban igyekezte a lakosság körében felkelteni az ellenállást. Ugyanezen évben megmozdulást próbáltak szervezni a Margit-szigetre, de ekkor még a hatóságok betiltották, 1988-ban azonban már két tüntetés is meg tudott valósulni. Persze ekkor már nem kizárólag a vízlépcsőrendszer, hanem a demokrácia ügye is terítéken volt – ennek ellenére a Duna Kör nem vett részt az ellenzéki egyeztetéseken, és nem alakult párttá.
(forrás: https://www.infocsallokoz.sk/hirek/olvas/permalink:csallokozi-tortenelem-ii-bos-nagymaros-2020-06-19-120000)
Érvek és ellenérvek
A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer aktualitását részben az adja, hogy a 2022-es év Magyarországon rég látott aszályt hozott, ezzel együtt pedig erősen összefüggő gazdasági problémákat elsősorban az agrárszektorban.
A vízgazdálkodás szakemberei és más területek képviselői ugyanakkor eltérő válaszokat adnak. Bős-Nagymaros ügyére ez fokozottan igaz: az Akadémia bizottságaiban ugyanis a vízgazdálkodás kevés szerepet kapott, ahogy a Duna Kör sem kötődött hozzá.
A vízlépcsőrendszer legfontosabb ellenérvei az élővilág károsodása és az ivóvízellátás veszélybe kerülése volt, kiegészülve esztétikai (turisztikai) kérdések felvetésével. Mindemellett azt is kétségbe vonták, hogy képes-e ezen az egyébként sík területen elég áramot termelni az új rendszer. Megfogalmazódott továbbá az a kritika is, hogy a szerződés előkészítése során kizárólag gazdasági szempontokat vettek figyelembe, a környezeti kérdésekkel érdemben nem foglalkoztak. Ezzel szemben a vízgazdálkodás képviselői saját szakmai kompetenciájukra, gazdasági érvekre (például az 1986-os osztrák hitel miatti kártérítések kifizetésére) hivatkoztak; valamint felrótták, hogy a környezetvédők nem vettek figyelembe gazdasági és társadalmi szempontokat. Rendszeresen felmerül – tulajdonképpen máig – az is, hogy valóban károsodott volna-e az élővilág (példaként a Tisza-tó térségét és egy Bécs alatti erőművet emlegetve), ugyanakkor ez a megközelítés általában csak azt veszi figyelembe, hogy ilyen átalakulás során létrejöhet új élővilág azáltal, hogy a víz meghódít új területeket; ugyanakkor a Szigetköz (és részben a Csallóköz) rendelkezett olyan élővilággal, amely a Dunától függött, és veszélybe kerülhet (a legtöbb hasonló esetben ugyanis korábban víz alatt lévő élővilág nincs jelen, esetleg össze lehet kapcsolni az új rendszerrel, azonban a Szigetköz elveszíthette volna a Dunával való összekötöttségét).
(forrás: https://mult-kor.hu/20090513_a_rendszervaltas_szimbolumava_valt_a_bosnagymaros_elleni_kuzdelem)
Végkifejlet
Ugyan 1989 márciusában a magyar kormány még cáfolta az építés leállításáról szóló híreket, május 13-án Németh Miklós miniszterelnök ökológiai szükséghelyzetre hivatkozva javasolta a beruházás leállítását. A következmények súlyosak voltak: Magyarország kártérítést fizetett Ausztriának a korábban felvett hitel miatt, továbbá konfliktusba került Csehszlovákiával (majd Szlovákiával), amely egészen Hágáig jutott.
Bős-Nagymaros ügye ugyanakkor felveti a hagyományos vízgazdálkodás – tározók, csatornák építése – körüli kritikákat, hiszen így is jelentősen hozzájárult a szigetközi élővilág sérüléséhez, bár valószínűleg mindenképpen szükség lett volna műszaki beavatkozásra. Ahogy Budapest környékének az ivóvízellátása sem problémamentes, bár ez közvetlenül nem kapcsolódik a vízlépcsőrendszerhez. Azonban azt fontos látni, hogy Bős-Nagymaros nem kizárólag környezetvédelmi és vízgazdálkodási, hanem energiaellátási kérdés is, hiszen a mai eszközökkel már ilyen földrajzi környezetben is lehetséges áramot termelni – Szlovákia tehát profitál, hiszen a bősi erőművet felépítette. Ugyanakkor itt sincs egyetértés, hiszen Magyarországon az erőmű kritikusai többször is hangoztatták, hogy nem lenne gazdaságos. Ahogy a bősi erőmű teljesítményének megítélése sem egységes.
Az aszályos időre való tekintettel cikksorozatban foglalkozunk Magyarország vízgazdálkodásának történetével.
(Borítókép forrása:https://felvidek.ma/2017/10/a-bos-nagymarosi-vizlepcso-nem-energetikai-hanem-politikai-beruhazas/)
