Az aszályos időre való tekintettel cikksorozatban foglalkozunk Magyarország vízgazdálkodásának történetével. Ha a magyar vízgazdálkodásról beszélünk, elkerülhetetlen a Bős-nagymarosi vízlépcső témája. Már írtunk arról, hogy Bős-nagymarosnak mi a jelentősége, a múltja, a jelene és az esetleges jövője. Ebben a cikkben tekintsük át ennek a vízlépcsőnek a jogi történetét is.
A tényállás
A Bős-nagymarosi vízlépcső és az egész per alapja is az 1977-es szerződés "a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítéséről és üzemeltetéséről”, melynek felei Magyarország és Csehszlovákia voltak. A szerződés rendelkezéseiből kiolvasható, hogy a megegyezés céljai a vízi energia előállítása, a Duna hajózhatóbbá tétele és az árvízvédelem voltak. Ezzel egyidőben a szerződő felek abban is megegyeztek, hogy a beruházás során törekednek arra, hogy a Duna vizét, környezetét és élővilágát óvják, azt csak a legszükségesebb mértékben károsítsák.
A munkálatok már 1978-ban megkezdődtek. Minden komolyabb problémák nélkül zajlott egészen 1989-ig, amikor Magyarország -az országos közfelháborodás hatására- május 13-án úgy döntött, hogy felfüggeszti a munkálatokat. A magyar miniszterelnök erről levélben értesítette a csehszlovákokat:
"A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányozta a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer nagymarosi részének elhagyásával illetve megvalósításával kapcsolatos környezeti, ökológiai, vízminőségvédelmi valamint szeizmológiai kihatásokat. [...] Az Akadémiának [e célból felállított] [ad hoc] bizottsága áttanulmányozta az eredeti tervnek megfelelő építkezések várható hatásait és arra a következtetésre jutott, hogy nem rendelkezünk elegendő ismerettel a környezeti kockázatok következményeinek megítélésére.”
Magyarország végül 1989 október 27-én döntött úgy, hogy nem folytatja a vízlépcső építését.
Ez idő alatt a felek folyamatosan tárgyaltak. Az egyik komoly problémát az jelentette, hogy amíg Magyarország leállította az építkezéseket, addig a csehszlovák munka a tervek szerint haladt, szinte teljesen kész volt.
A tárgyalások nem vezettek eredményre, Csehszlovákia úgy döntött, hogy saját területükön önhatalmúlag elterelik a Dunát, ezzel a beruházás rájuk eső részét a magyar fél nélkül is működésbe helyezik. Ez a megoldás C-variáns néven vált ismertté.
,,A C-variáns munkálatai 1991 novemberében kezdődtek meg. A két fél között folyó tárgyalások eredménytelenek voltak, és 1992. május 19-én a magyar kormány szóbeli jegyzékben értesítette a csehszlovák kormányt, hogy 1992. május 25-i hatállyal felmondja az 1977-es szerződést.”
A konfliktus kezelése érdekében a felek a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak.
A Hágai Nemzetközi Bíróság (forrás: https://www.ogyk.hu/hu/blog/posts/75-eve-jott-letre-a-hagai-nemzetkozi-birosag)
A kérdések
A felek a Bíróságtól az alábbi kérdések megválaszolását kérték:
Volt-e joga Magyarországnak felfüggeszteni a munkálatokat?
Volt-e joga Csehszlovákiának a C-variáns megvalósítására?
Melyek azok a jogkövetkezmények, melyek a feleket terhelik?
Volt-e joga Magyarországnak felfüggeszteni a munkálatokat?
Magyarország ebben a kérdésben úgy érvelt, hogy valóban felfüggesztett bizonyos munkálatokat, azonban az 1977-es szerződés megtartását soha nem függesztette fel. A leállított munkálatok esetén ,,ökológiai szükségállapotra" hivatkozott. A magyar fél szerint a beruházás a következő ökológiai károkat okozná: a talajvíz csökkenése, a víz minőségének a romlása és az élővilág kihalásának a veszélye. Magyarország emellett azzal is vádolta a másik felet, hogy az már korábban is megsértette a szerződés rendelkezéseit, amikor az építkezések során figyelmen kívül hagyta az ökológiai veszélyeket. Ezen kívül Magyarország a szerződés jogszerű felmondása mellett azokat az érveket is felhozta, hogy fennállt a szükséghelyzet, a szerződés teljesítése lehetetlenné vált, a körülmények alapvetően megváltoztak, Csehszlovákia súlyosan megsértette a szerződést, ráadásul a nemzetközi környezetvédelmi jognak új normái alakultak ki.
Szlovákia -természetesen- úgy érvelt, hogy a magyarok által hivatkozott ökológiai szükséghelyzet nem elég indok arra, hogy egyoldalúan megszüntessék a szerződést. Emellett azt is tagadta, hogy megsértette az 1977-es szerződést, valamint hozzátette, hogy a környezeti hatások vizsgálata nem csupán egyetlen fél feladata.
A Bíróság nem fogadta el Magyarország azon érvét, hogy az 1977-es szerződés alkalmazását soha nem függesztették fel. A Bíróság szerint a magyar magatartás következtében ,,a szerződésben kifejezetten egységesként és oszthatatlanként jellemzett műtárgyrendszer befejezése lehetetlenné vált". A Bíróság ezt követően rátér arra, hogy a nemzetközi jog pontosan szabályozza azokat az eseteket, amikor a szerződésben leírt kötelezettséget mikor lehet következmények nélkül felfüggeszteni: a nem teljesítő állam életbe vágó érdeke, súlyos és küszöbön álló veszedelem, egyetlen lehetséges eszközt alkalmazta az állam, amikor nem teljesíti kötelezettségeit, nem sérti komolyan a másik állam érekeit, valamint nem járulhat hozzá a cselekedet a szükségállapot kialakulásához. A Bíróság egyesével megvizsgálta, hogy Magyarország esetében minden feltétel fennállt-e, amikor leállította a munkálatokat.
Végül arra jutottak, hogy a veszedelem nem volt közvetlen, sem azonnaliak, így Magyarországnak nem volt joga arra, hogy felfüggessze a munkálatokat.
Az 1977-es szerződés aláírása (forrás: https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00072/moldova00073e/moldova00073e.html)
Volt-e joga Csehszlovákiának a C-variáns megvalósítására?
Magyarország szerint a válasz erre a kérdésre egyértelműen az, hogy nem. Szerintük a C-variáns az 1977-es szerződés durva megszegése. Ráadásul nem csupán az 1977-es szerződést szegték meg, hanem A határvizek vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozásáról szóló, Budapesten kötött 1976. május 31-i egyezményt, valamint az általános nemzetközi jogból folyó kötelezettségeit is.
Szlovákia azon a véleményen volt, hogy a C-variáns nem minősül olyan cselekedetnek, ami sérti a nemzetközi jogot, csupán egy jogszerű válaszlépés volt Magyarország jogellenes cselekedeteire.
A Bíróság ebben a kérdésben azt vizsgálta, hogy a C-variáns jogszerű válaszlépés-e. A nemzetközi jog szabályai szerint három feltételnek kell fennállnia, hogy a válaszlépést jogszerűnek lehessen titulálni: a válaszcselekménynek egyedül a jogsértő állam ellen kell irányulnia, a sérelmet szenvedett félnek először fel kell szólítania a másik államot, hogy hagyjon fel a jogellenes cselekményével, valamint a válaszlépésnek arányosnak kell lennie. A Bíróság arra jutott, hogy a válaszlépés nem volt arányos, mivel Csehszlovákia átvette az ellenőrzést egy közös erőforrás fölött, ezzel pedig megfosztotta Magyarországot attól, hogy méltányosan részesedhessen a Duna természeti erőforrásaiból. Ezen okok miatt
,,a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a C-variáns üzembe helyezése a nemzetközi jog alapján jogellenes cselekménynek minősül".
Magyar tüntetés a Bős-nagymarosi vízlépcső megépítése ellen (forrás: https://www.origo.hu/itthon/20110204-az-uj-szechenyi-terv-bukkant-fel-ujra-a-bos-nagymaros.html?pIdx=2)
Melyek azok a jogkövetkezmények, melyek a feleket terhelik?
Magyarország kimerítően felsorolta azokat következményeket, amelyeknek szerinte meg kell valósulnia a konfliktus rendezése érdekében. Tárgyalásokat kell kezdeni, hogy a megváltozott vízjárást pontosan meg lehessen határozni, egy végső elszámolást végre kell hajtani. Szlovákiának kártérítést kell fizetnie azokért a károkért, amelyeket Magyarországnak okozott a C-variáns üzembe helyezésével. Végül felszólította a másik felet, hogy függessze fel a jogellenesen folytatott cselekményét és adjon garanciát arra, hogy nem fogja ezt folytatni.
Szlovákia szerint Magyarországnak kellene abbahagynia azt a jogellenes magatartást, hogy akadályozza az 1977-es szerződés megvalósítását. Megerősítette, hogy kész tárgyalni a vízjárás és az elszámolás kérdésében. Azonban Magyarország kártérítéssel tartozik azokért a károkért, amiket a kötelezettségei teljesítésének elmulasztásával okozott.
A Bíróság ebben a kérdésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fent felsorolt okok miatt mindkét ország jogosult kártérítésre. A Bíróság a kártérítés kérdését egy mindent átfogó rendezés keretében javasolja rendezni, ahol a kártérítésen kívül a felek megegyezhetnének a már működő építményekkel kapcsolatban felmerült kérdésekben is.
(forrás: https://www.infocsallokoz.sk/hirek/olvas/permalink:csallokozi-tortenelem-ii-bos-nagymaros-2020-06-19-120000)
Magyarországnak nem volt joga felfüggeszteni, majd leállítani a nagymarosi beruházás munkálatait.
Csehszlovákiának joga volt ideiglenes megoldást választania, de nem volt joga a C-variánsot üzembe helyezni.
Magyarország azon bejelentése, miszerint az 1977-es szerződést érvényteleníti, nem járt azzal a következménnyel, hogy azok érvényüket vesztették.
Szlovákia, mint Csehszlovákia jogutódja az 1977-es szerződés részesévé vált.
Magyarországnak és Szlovákiának jóhiszeműen kell tárgyalniuk és mindent meg kell tenniük azért, hogy az 1977-es szerződés célkitűzéseit megvalósítsák. Amennyiben lehetséges, közös üzemeltetési rendszert kell létrehozniuk.
Magyarországnak kárpótolni kell Szlovákiát azokért a károkért, melyeket Csehszlovákiának és Szlovákiának okozott azzal, hogy felfüggesztette és leállította azokat a munkálatokat, amelyekért felelősséget vállalt.
Szlovákiának kárpótolnia kell Magyarországot azokért a károkért, amelyek azáltal keletkeztek, hogy Csehszlovákia üzembe helyezte, Szlovákia pedig üzemben tartotta az "ideiglenes megoldást".
A per megítélése igencsak változó. A konfliktus végső megoldása a mai napig is várat magára, a két ország az ítélet 1997-es kihirdetése óta sem jutott közös nevezőre ez ügyben (sem).
Az aszályos időre való tekintettel cikksorozatban foglalkozunk Magyarország vízgazdálkodásának történetével.
