,,Legelőink porfészek, nem pedig tápláló növények hazája.” - így írt Érkövy Ádolf az 1863-as aszályról szóló tanulmányában. A vízhiány ugyan napjainkban is elkeserítő mértékeket ölt, a folyók vízellátása, a tavaink vízmennyisége és a várható terményátlag is szinte katasztrofális, mégis, az 1863-as aszály sokkal pusztítóbb volt annál, mint amire a szakemberek az idei évben számítanak.
Aszályok, azaz nagy mértékű és hosszabb ideig tartó vízhiányok évszázadok óta sújtják hazánkat. Írásos feljegyzések már a 15. századtól kezdve szólnak arról, hogy az aszályok komoly problémákat okoztak a mezőgazdaságban.
,,Nyara oly száraz, heves, hogy hat hónapig semmi eső nem esett, még a nagy folyók is majd elapadtak." - 1494-es feljegyzés.
Magyarország éghajlatára jellemző, hogy három-négy évente meg kell küzdeni a vízhiány okozta károkkal. Emellett előfordulnak olyan időszakok, amikor akár hosszú évekig nem esik elegendő csapadék, az így kialakult aszály pedig szörnyű károkat tud okozni.
Napjainkban az aszály következményeként említik a turizmus csökkenését, a mezőgazdasági terményekből a növekvő import szükséget... Magyarország történetének legnagyobb aszálya ennél sokkal súlyosabb dolgokat követelt. Rengeteg emberéletet, a haszonállatok jelentős részének elpusztulását, általános éhínséget, magasabb gyermekhalandóságot...
(forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/2022/07/11/szarazsag-az-uj-normalis)
,,Az Alföld a 19. század folyamán 28 ínséges esztendőt élt meg. Ezek közül 22-őt a száraz forró nyár okozott s csak 6-ot a túlságosan csapadékos időjárás. A legnagyobb szárazság 1863-ban sújtotta az Alföldet, különösen annak keleti felét, a Tisza mentét, a Tiszántúlt és a Temesközt." -írja Katus László történész.
A 19. század emberét az 1863-as aszály nem érte meglepetésként. Érkövy Ádolf tanulmányában leírja, hogy már 1861 is szokatlanul száraz volt, ez a szárazság a következő két év során csak még tovább fokozódott. A vízhiány miatt ősszel nem tudták megfelelően megmunkálni a vetéseket, ezt pedig egy csapadékmentes tél követte. Mivel 1863 tavasza és nyara sem hozott elegendő csapadékot, a korabeli emberek már tudták, hogy ínséges idők következnek.
,,Hazánk mezőgazdasága történelmének egyik legsötétebb lapját az 1863-ik év foglalja el." - így emlékezik vissza az aszályra Érkövy Ádolf.
(forrás: https://www.katasztrofavedelem.hu/292/katasztrofatipusok-az-aszaly)
1863 vízhiánya 14 megyében 1,7 millió lakost érintett, ahol a szárazság 5 millió holdnyi mezőgazdasági területet tett használhatatlanná. A gabona, kukorica és repce termésátlagok a tizedére csökkentek, ez a helyiek ellátására sem volt elég. Ez természetesen komoly éhínséget okozott.
Körrey Ferenc, szegvári katolikus plébános részletes feljegyzéseket vezetett a terményhiányról és az éhínségről: ,,a község szükséglete gabonában 57 788 pozsonyi mérő volt, 1863-ban azonban csak 12 218 pozsonyi mérő termett".
Az alföldi lakosok segélyekből próbáltak megélni, hiszen élelmiszertartalékaikat gyorsan felélték és napszámosként sem jutottak munkához az aszály következtében. Nem csupán a nincstelen zsellérek, de a tehetős gazdák is ínséges időket éltek meg. Annyi vetőmagot sem tudtak félretenni, amennyi a saját jövő évi szükségletüket fedezte volna; a parasztokkal együtt ők is a kormány segítségére szorultak.
Az éhínség olyan mértéket öltött, hogy az emberek ,,megőrölték a búza és a rozs konkolyos ocsúját, majd darált fakéreggel és kukoricacsutkával keverve sütötték meg". Érkövy Ádolf így ír a pusztító éhínségről: ,,Az emberek füvet, a sertések húst esznek. Azok is, ezek is só nélkül. A mi megehető zöldet talál a szegény nép, összeszedi s ételnek megfőzi, az elhullott lovak hulláin pedig a sertések lakmároznak.".
(forrás:https://koponyeg.hu/hireso/vizhiany-a-vilagon)
A nagymértékű vízhiány hazánk demográfiai adataiban is látható hatással volt. Katus László kutatásai bizonyítják, hogy a halálozási arány növekedett ebben az évben, míg az aszályt követő 1864-es évben a születési arány jelentősen csökkent. Pontos számokban ez azt jelenti, hogy kb. 65 ezer emberrel több halt meg 1863-ban, mint az azt megelőző és az azt követő években. A megyéket vizsgálva megállapítható, hogy az alföldi megyékben, ahol az aszály a legjobban pusztított, ott ezek a számok még inkább drasztikusabbak.
A vízhiány a haszonállatokat sem kímélte. Katus László a Nagykunság községeinek adatait vizsgálta, ahol az aszály évében a haszonállatok 73%-a pusztult el. A megmaradt állatokat eladni sem lehetett, mivel nem volt semmi, amivel etetni tudták volna őket, így az aszály következményei egy ördögi kört hoztak létre.
Noha ilyen katasztrófasorozat valószínűleg nem várható az idei aszálytól, Érkövy Ádolf szavai a jelenünket is meghatározhatják: ,,több romlást és veszteséget okozott magában ez egy év a nemzeti vagyonban, mint mennyit egy évtizedi gabonakivitelünk összesen jövedelmezett".
(Borítókép forrása: https://erdmost.hu/2019/06/17/kincs-ami-nincs-globalis-vagy-helyi-problema-vizhiany/)
Az aszályos nyárra való tekintettel cikksorozatban foglalkozunk Magyarország vízgazdálkodásának történetével.
