2022-ben kiemelt figyelmet kapott az Aranybulla – az évforduló miatt. Különösen nagy volt ez a figyelem a közbeszédben és a médiában az év végén, amikor a közmédia egy dokumentumfilm-sorozatot mutatott be II. András emlékére és tiszteletére. Ez kapott hideget-meleget, de egy valami biztos: felszínre hozta a II. Andrást övező ellentéteket. Hogyan alakult az évszázadok során II. András megítélése?
A középkor bizonyossága
Magyarországon a politika és a foci mellett a hadtörténethez értenek az emberek leginkább, illetve ehhez kapcsolódóan mindenhez, ami XX. század, de szinte elkerülhetetlen az, hogy a háborús események és a haderőfejlesztés ne kerüljön elő egy-egy vérre menő politikai vitában – ahol természetesen mindenki a legmélyebb meggyőződéssel igyekszik alátámasztani nézeteit. Ezzel szemben
a középkorról a legtöbben azt gondolják, hogy ott már minden tiszta;
egyrészt azért, mert elég messze vagyunk attól, hogy értékelni tudjunk; másrészt azért mert már minden forrást ismerünk.
A valóság ezzel szemben az, hogy ha valahol nehéz eligazodni, azok éppen a középkor forrásai.
Gyakran látunk keltezési problémákat – egyébként az Aranybulla esetében is, hiszen csak a kiadás évét ismerjük (mint minden 1222-es oklevél esetében), napra pontos dátumot nem –; máskor nem maradt fenn az eredeti forrás, csak jóval későbbi kódexekben, de eltérnek az egyes szövegváltozatok – az Aranybulla sem maradt fenn, de a tipikus példát Szent István király törvényei adják. Ezen források keletkezése sem mindig egyértelmű: arról is vitákat kell és lehet folytatni, hogy egy „törvénykönyvet” mégis ki és mikor szerkesztett egybe, és a későbbi szerkesztés miatt sok az ellentmondásos törvény. Gyakoriak a hamis oklevelek is. Mindezek megvizsgálása alapján tudunk levonni az adott korszakra következtetéseket – legyen az társadalomtörténet, gazdaságtörténet, egyháztörténet vagy bármi más. És itt a legkisebb eltérés is boríthat egész elképzeléseket.
Ez történik II. Andrással is, akit az utóbbi évszázadokban méltatlanul a fia, IV. Béla mögé raktunk, akit „második honalapítóként” tisztelünk, miközben Andrást zsarnoknak tartjuk, aki egész „vármegyéket” adott oda idegeneknek teljesen felelőtlenül, csökkentve ezzel a király és így az ország bevételeit, ja és nem mellesleg lerontotta a pénzt. (Bár ezek egyébként nem történtek meg.) Hogyan is alakult tehát II. András megítélése?
A „nemesi jogok gyökere”
Hagyományosan a magyar nemesség ünnepelte az Aranybulla miatt II. Andrást
– függetlenül attól, hogy mit gondolt az Aranybulla keletkezési körülményeitől –, mert adómentességüket és jogaikat ebből vezette le. Részben ezért is erősítették meg az uralkodók már a középkorban, de sokkal fontosabb itt a kárpátaljai köznemes Werbőczy István és az ő Tripartituma. Ez ugyanis bár nem emelkedett törvényerőre, mégis az egyik legfontosabb hivatkozási alappá vált egészen 1848-ig, és a magyar politikai gondolkodást valahol még később is meghatározta.
Werbőczy István jogtudós, nádor (forrás: Wikipedia)
Werbőczy teremtette meg II. András és az Aranybulla emlékezetét,
hiszen ő terjesztette ki a két kor terminológiájának megfeleltetésével az ellenállási záradékot saját korának nemességére – e cikkelyre egyébként először Bocskai István alatt hivatkoznak –, és ő tette a köztudat részévé azt, hogy a késő középkori királyok megesküdtek az Aranybullára (akár így volt, akár nem; annyi bizonyosnak tűnik, hogy 1267 után egészen Nagy Lajosig az Aranybullát szinte elfeledték). Ennek megfelelően Werbőczy hatására kialakult az a történelemszemlélet, amely II. Andrást az egyik legnagyobb uralkodónak tartotta a nemesi szabadságjogok létrehozása miatt, függetlenül attól, hogy miért adta ki az Aranybullát. Ezt a képet a magyar irodalom és a modern történetírás változtatta meg.
A Tripartitum címlapja (forrás: Wikipedia)
Az irodalom emlékezete
A ma ismert képet, bár jóllehet ennek voltak már XVIII. századi előzményei, egy XIX. századi, örmény származású katolikus pap és történész, Karácsonyi János hozta létre (és részben Erdélyi László bencés szerzetes, történész). De ne szaladjunk ennyire előre!
András megítélése már korábban átalakult. A felvilágosodás gondolkodásába már kevésbé fért bele a „nemesi jogok őrzője”, bár egyelőre még inkább háttérbe szorították, hiszen Magyarországon a felvilágosodás egyik hordozója maga a nemesi testőrség volt.
A reformkor gondolkodását már Katona József drámája, a jól ismert Bánk bán (1819-20) határozta meg, vagyis ekkortól úgy tekintettek Andrásra, mint egy idegeneket pozícióba juttató, egyébként gyenge kezű uralkodóra.
Ahhoz azonban, hogy koherens kép alakuljon ki, még további nyolcvan évet kellett várni, ugyanis Karácsonyi csak 1899-ben vetette papírra téziseit.
Karácsonyi az irodalmi emlékezet azon részét, miszerint András külföldieket – felesége rokonait – juttatott fontos pozícióba, megtartotta. De mit is tett hozzá?
Karácsonyi János, a sokáig elterjedt Aranybulla-kép megalkotója (forrás: Wikipedia)
Egy örmény katolikus pap elmélete
II. András a magyar középkor egyik legnagyobb uralkodójának, III. Bélának – aki megteremtette a kancelláriát, vagy legalábbis jelentősen megreformálta az oklevélkiadást – volt a rendkívül ambíciózus fia. Ezt már apja is felismerte, és részben emiatt kívánta számára megszerezni Halicsot, bár ennek sokkal fontosabb politikatörténeti-geopolitikai oka is volt, hiszen Halics hiányát igen erősen megsínylettük 1241-ben. De miért volt szükség erre? Hát azért, mert hiába az uralkodni akarás, ha András csak a másodszülött, és a trónt a valószínűleg gyenge egészségű, mindemellett kevésbé erőskezű uralkodó, Imre örökölte (1196-1204), majd halála után rövid ideig legfeljebb öt-hat éves fia, a korán elhunyt III. László (1203-04).
Imre az uralkodása alatt többször is konfliktusba keveredett öccsével, aki végül 1205-ben került trónra (bár egyes okleveliben már 1204-től számítja uralkodását).
Karácsonyi szerint, és ebben egyébként igaza volt, II. András új alapokra kívánta helyezni az ország gazdaságát, emiatt kezdett nagymértékű birtokadományozásokba,
sokszor idegeneknek, hiszen a várispánságokon alapuló bevételek helyett az uralkodói felségjogon beszedett adóbevételre akart építeni. Az egykor Imrét támogató magyar főurak azonban a kezdetektől fogva András ellen dolgoztak, ráadásul a hagyományos, Karácsonyi-féle elmélet szerint a legfontosabb pozíciókból kiszorultak (egyébként ez sem teljesen igaz, szinte mindig találunk olyan főurat hatalmi helyzetben, aki korábban Imre mellett állt). Ők harcolták ki 1214 körül Béla herceg megkoronázását, aki mögé később be tudtak állni bármilyen követelésük kiharcolása reményében. Karácsonyi elmélete szerint
ezen főurak 1222-ben megelégelték azt, hogy az uralkodó idegeneket juttat hatalomba, és egész vármegyéket adományoz el – mindezekkel csökkentve az ország bevételeit. Az urak a köznemesség elődeinek, a szervienseknek a segítségével magukhoz ragadták a hatalmat a székesfehérvári törvénylátó napokon, és kiharcolták az Aranybullát.
Persze nyáron András leverte őket, és ismét saját embereit helyezte vissza, de ismét palotaforradalom tört ki, és András akarata megint nem tudott érvényesülni.
Az Aranybulla rekonstrukciója (forrás: parlament.hu)
Ez az elmélet hosszabb távon is megmaradt, és ennek egy erősen lebutított változata van jelen mindmáig a történelemtankönyvekben. A következő kor legnagyobb középkortörténésze, Hóman Bálint elfogadta, bár megértőbb volt Andrással szemben – az ezt követő kor pedig ugyan leöntötte vörös festékkel, de ezen kívül konzerválta a XIX. századi felfogásokat. Esetleg más értékítélettel állt egyes szereplőkhöz vagy történészekhez, máskor kicserélt egyes alakokat – gondoljunk csak a Hősök terének a szobraira –, de sok újat nem tudott alkotni. Ez csak a 2010-es években történt meg, és ma már teljesen mást gondolunk II. Andrásról...
Kapcsolódó cikkünk:
Egy zsarnoknak tartott király rehabilitációja - II. András megítélése (II.)
Borítókép: II. András 1221 és 1233 között használt aranypecsétjének előlapja (forrás: ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, az eredeti az esztergomi Prímási Levéltárban van)
