Korábbi cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogyan is alakult ki a máig ismert II. András-kép, hogyan vált a kora újkori nemesség boldog emlékezetű uralkodójából "gyenge kezű", idegen érdekeket szolgáló uralkodó, akire a szerviensek erejére támaszkodó főurak rákényszerítették az Aranybullát. Mára azonban ez a kép átalakult.
Új intézkedések
II. András ambíciói már igen korán látszottak (az Aranybulla-sorozat egészen a gyerekkoráig vezeti ezt, és ez valószínűleg így is volt). Trónra kerülése után azonban ez a gyakorlatban is megjelent, mégpedig az ún. novae institutiones, vagyis az új intézkedések vagy új berendezkedés politikában. Ennek egyes, főként gazdasági elemeit már korábban is átértelmezték, mégpedig Kristó Gyula, az elmúlt évtizedek egyik legismertebb középkor-kutatója.
A politikatörténeti értelmezést, ezzel együtt az új Aranybulla-képet azonban 2010-ben teremtette meg Zsoldos Attila történész, akadémikus.
Álláspontja megjelent a Történelmi Szemlében is, jelen cikkünk legfontosabb forrása ez.
Zsoldos Attila 2022-ben megjelent művének címlapja (forrás: libri.hu)
Mértéktelen birtokadományozás
Mindmáig él a köztudatban, sőt az oktatásban is, hogy II. András mértéktelenül adományozta el a királyi birtokokat. Fenn is maradt egy olyan okleveles fordulat, mely szerint "az uralkodó számára az adományozás mértéke a mértéktelenség" - ez ugyanakkor a legnagyobb valószínűséggel pusztán az oklevelek nyelvezetének a fordulata, és inkább a királyhoz hű alattvalók megjutalmazására utal.
Tipikus elképzelés, hogy egész "vármegyéket" adományozott el András. Ez fizikailag lehetetlen volt,
hiszen egy vármegyében a királyi birtokok mellett voltak egyházi és földesúri, tehát magánbirtokok is, ezeket András nem tudta eladományozni.
A tévedés oka az, hogy a kor latin írásbelisége a vármegye szóra a comitatust használta (ez mindig is így volt), de ez várispánságot is jelent.
A várispánság olyan, Szent István király óta létező birtokigazgatási forma, amely a királyi birtokokat tömörítette, élén az ispán állt. A megye ispánja (megyésispán) a megye központi várispánságát kormányozta, de a megye több volt a várispánságnál, a nem uralkodói birtokok is ide tartoztak (és voltak olyan várispánságok, melyekhez megye nem tartozott). Egész várispánságot valóban adományozott el András, de összesen kétszer. Az egyiket 1207 körül, vagyis igen érdekes lenne, ha ez 1222-ben elégedetlenséget szült volna - a másikat, a nyugat-magyarországi locsmándi várispánságot nem tudjuk, hogy mikor. Később látni fogjuk, hogy egyébként nem is illett bele András politikájába az, hogy egész várispánságokat adományozzon el.
Persze tény, hogy II. András élt a birtokadományozás lehetőségével. Az is tény, hogy az új intézkedések politikájának megfelelően fejleszteni kívánta az ország gazdaságát, és a korábbi, királyi birtokokon (melyek várispánságokba "tömörültek") alapuló, részben természeti jövedelmek helyett a pénzgazdálkodásból kívánta fedezni a kincstár bevételeit, vagyis át akart állni a királyi felségjogon szedett jövedelmekre - vagyis a regalejövedelmekre, mint például a vámok, a bányászati jövedelmek vagy az évenkénti pénzverésből származó haszon. Ami viszont érdekes, hogy a kincstár bevételeinek már III. Béla korában is kevesebb, mint ötödét tették ki az ispánságokból származó jövedelmek, vagyis ez jóval kevésbé volt az új intézkedések jellemzője (összesen 15%). 1222-ben pedig még akkor sem lett volna üres a kincstár, ha minden várispánságot eladományoz - pedig, mint láttuk, összesen két esetben történt meg. Vagyis
az új berendezkedésnek elsősorban nem gazdasági, hanem politikai háttere kellett, hogy legyen, és ennek a lényegi eleme is politika, nem pedig gazdaság.
Valóban volt fontos ennek egy fontos gazdasági eleme, de ha belegondolunk, valójában az is politika. A királyi birtokok ugyanis várispánságokba tömörültek, és András a birtokot a rajta lakó népekkel együtt adományozta. Így az ott lakó várnépek már nem az ispánt szolgálták - ez pedig csökkentette az ispánok gazdasági erejét. De miért is kellett megnyirbálni az ispánok hatalmát?
Dacos, magyar urak útja ki a hatalomból
A hagyományos András-kép másik legfőbb eleme az, hogy "idegeneket" juttatott a legfontosabb pozíciókba. Ez ebben a formában nem teljesen igaz, sőt mindig találunk köztük még Imre-párti előkelőt is, akikkel szemben András bizalmatlan volt, de szükségesek voltak a kormányzáshoz. Persze valóban volt olyan pozíció, amelynek valóban idegen betöltője joggal verhette ki a biztosítékot, ez pedig Merániai Berthold kalocsai érsek, de 1222-ben ő már nem volt Magyarországon (meg nem is kalocsai érsekek akartak lenni az urak).
Mielőtt továbblépnénk, nézzük meg, hogy kik is voltak az ispánok! Gyakorlatilag ők rendelkeztek hatalommal, és
amikor Imre-párti előkelőkről beszélünk, akkor szükségszerűen olyan tisztségeket sorolunk, amelyek betöltői egyben ispánok is voltak, mégpedig fontos ispánok.
Persze más hatalommal járt, ha valaki egy dunántúli, nem vármegye-központ várispánság élén állt; mint ha egy olyan várispánságén, amely egyben megyésispáni tisztséggel is járt - és megint mással, ha valaki mondjuk pozsonyi ispán volt vagy nádorispán. Mindezen tisztségek hatalommal jártak, és az egyházi méltóságokon kívül gyakorlatilag csak ezek - ráadásul jelentős földbirtok és várnép, sőt vitézek álltak az ispánok rendelkezésére (ez utóbbi később lesz fontos), amely növelte a gazdasági és politikai hatalmukat, de csökkentette a királyét.
II. András tudta nagyon jól, hogy az ispánok hűsége nem kőbe vésett,
és már korábban is végleges helyzetet okozott (XI. század).
Valójában ennek felismerése állt az új berendezkedés intézkedéseinek hátterében, amelynek így az volt a célja, hogy csökkentse az ispánok hatalmát, megnyirbálja azok jogait.
Ezért érte meg Andrásnak csökkenteni az ispán szolgálatában álló földek és népek mennyiségét. És már csak ezért sem érte meg egész ispánságokat eladományozni.
Ezen folyamat másik része volt, hogy átalakította az előkelők rendszerét, és több, a szolgálónépek élén álló - valójában felettük hatalmat gyakorló, magas rangú - udvari tisztségviselőt az ún. bárók (előkelők) közé emelt, akik így részt vehettek a királyi tanácsban. Ezen tisztségekbe viszont valóban saját embereit ültette, vagyis csökkent Imre pártjának hatalma. Akik immáron Béla herceg köntöse alá bújtak.
II. András szobra a Hősök terén (forrás: Wikipedia)
Szerviensek - az ispán vagy a király emberei?
A hagyományos elméletben ami igaz, hogy az ispánok elégedetlenek voltak, viszont sokáig azt gondolták, hogy 1222-ben a kis- és köznemesség elődeire, a szerviensekre támaszkodva robbantottak ki kvázi "palotaforradalmat", és kényszerítették ki az Aranybullát (ez Erdélyi László történész elmélete). Ugyanakkor
egyetlen olyan forrást sem ismerünk, amely a szerviensek Andrásssal való elégedetlenségét támogatná,
pedig jócskán maradtak fenn - főleg a Váradi Regestrumban - szerviensekkel kapcsolatos ügyek. Mi volt ennek az oka?
Az, hogy
a szerviensek rétegét maga II. András hozta létre.
A korábbi birtokos szabadokat ettől kezdve nevezték először a források szervienseknek - a király szolgáinak -, és az első olyan hiteles oklevél is András uralkodásának idejéből származik, amelyben szerviensi kiváltságokat ad (a III. Béla korabeliek mind utólagos hamisítások, vagy más értelemben használják a szót). Hogy mit is adott András a birtokos szabadoknak a szerviensi jogállással? Kivette őket az ispán bíráskodási joga alól, illetve a katonáskodási kötelezettségüket is átalakította. Andrásig ugyanis a megyei csapatokban kellett harcolniuk, vagyis az ispán hatásköre alá tartoztak. Andrástól kezdve viszont már a király katonáinak számítottak, ugyanis a király zászlaja alatt harcoltak. Vagyis András a szerviensi réteg létrehozásával - a korábbi birtokos szabadokat automatikusan annak vette, kvázi jogfejlődésként - csökkentette az ispán katonai erejét, így a politikai hatalmát is. Ezt amúgy a méltán híres Rogerius is megírta. A szerviensek pedig a kisebb birtokadományok kedvezményezettjei voltak, hiszen ekkoriban a kiváltságok még együtt jártak a birtokkal, majd csak a középkor végén, még inkább a kora újkorban jelennek meg a birtokadomány nélküli nemesítések, így miért is szálltak volna szembe Andrással 1222-ben? Mert kivette őket az ispán hatalma alól? Ez volt az érdekük.
Az Aranybulla valós története
Nagyon úgy néz ki, hogy egy palotaforradalom tényleg volt 1222-ben,
amelynek háttere bizonytalan, és esetleg a kedélyek lecsendesítésének szándékával adta ki éppen akkor, éppen ebben a formában András az Aranybullát, de a korábbi politikáját írta le benne. Írásba foglalta a szerviensek jogait, megtiltotta a jogszerű adományok visszavételét és a tisztségek halmozását - hogy csak néhány főbb elemet említsek.
II. András kihirdeti az Aranybullát - Janytik Mátyás festménye (Országház, Felsőházi ülésterem) - forrás: Wikipedia
Azt, hogy mi a jogszerű adomány, a király döntötte el.
A szerviensek jogai éppen az ellenséges előkelőket gyengítették, a tisztségek halmozása pedig nem volt jellemző András politikájára. Voltak persze olyan cikkelyek, amelyeket senki sem tartott be, a pénzügyek intézéséhez ugyanis szükség volt izmaelitákra és zsidókra, mert ehhez a nemesség nem értett (miért is zavarta volna őket, hogy nem ők kapják?), itt talán az egyház hatása érvényesülhetett.
Az ellenállási záradék, amelyre egyébként először Bocskai (!) alatt hivatkoznak, érdekesen illik a képbe.
Büntetlenül ellenállhatnak a nemesek, ha a király megszegi azt, ami le van írva az Aranybullában.
Vagyis ha az Aranybulla valóban András akaratát tükrözi, akkor
a nemesek büntetlenül ellenállhatnak András akaratának, ha András nem azt hajtja végre, amit ő maga akar.
Ez nagyon jó, tekintve, hogy csak akkor állhatnak ellen, ha András azt csinálja, amit ők akarnak... Később ezt még maga András módosította (1231), és csak az esztergomi érseknek adta meg az ellenállás jogát - viszont 1232-ben amikor Róbert esztergomi érsek valóban ellenállt, és egyházi tilalmat mondott az országra, akkor sem az Aranybullára hivatkozott, hanem egy pápai bullára (persze ennek lehet az oka az is, hogy ekkor még András volt a király, de sokkal valószínűbb, hogy András politikájával szemben az ellenállási záradék semmit sem ért).
Mi lehet a valóság?
Látható, hogy II. András megítélése igen változatosan, szélsőségesen alakult az évszázadok során. Nagyon úgy néz ki, hogy a mai felfogás - amely egyébként valahol jobban megfelel a több évszázados, nemesi szemléletnek, mint a XIX. században kialakult kép, bár akkor sem gondolta mindenki azt, hogy András gyengekezű lett volna, akire kényszerítették az Aranybullát (pl. Marczali Henrik sokkal árnyaltabban látta, ő a hatalom megerősödésére következtetett). Nyilván lesznek még érvek és ellenérvek, de azt mindig szem előtt kell tartani, hogy
a középkor nagyon bizonytalan, sok forrás semmisült meg, így a teljes igazság valószínűleg rejtve marad.
Felhasznált irodalom: Zsoldos Attila: II. András Aranybullája. Történelmi Szemle 53. (2011) 1-38.
Borítókép: az Aranybulla függőpecsétje, amelyről nevét is kapta (forrás: Wikipedia)
