A 18. század az újjáépülés korszaka volt Magyarországon – a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc utáni kompromisszum megkötése után ugyanis megindulhatott az ország fejlesztése. Csakhamar előtérbe került az áruszállítás problémái miatt a két fő folyó, vagyis a Duna és a Tisza összekötése. A stratégiailag fontosabb Közép-Magyarországra tervezett csatorna máig torzó, ugyanakkor a Délvidéken megvalósult egy hasonló projekt.
A visszafoglalt Délvidék
Magyarország török alóli felszabadítása ugyan már 1699-re lezárult - kivéve a Bánságot -, az újjáépítés még annyira sem volt egyszerű, mint a korábbi katonai akciók. Az alföldi területek ugyanis amellett, hogy elnépesedtek - nem ritkán éppen a felszabadító háború miatt -, újabb és újabb kihívásokat hoztak, mivel a gazdátlan természeti környezetet a mocsarak, lápok jellemezték. A korabeli Temesvárt például éppen emiatt az idegen utazó úgy írta le, mintha lakói már-már élőhalottak lennének, ugyanis a vizes környezetben a malária és a hasonló betegségek komoly táptalajra leltek.
"az utczákon csupa sápadt és kísérteties alakok láthatók, a legszebb épületekből pedig mindenütt halvány és beesett arczok kukucskálnak ki. Az asszonyok és leányok föl vannak puffadva a hidegleléstől. Hisz ez a halál országa, hol emberek, hol emberek helyett élő csontvázak járnak-kelnek."
- írta Born Ignác udvari tanácsos 1770-ben.
Temesvár ma - a 18. századi utazó sokkal rémisztőbb képet látott a városról (forrás: Wikipedia)
Amellett, hogy a környezet komoly egészségügyi problémákat okozott, gazdaságilag sem volt kifejezetten előnyös ez a helyzet. A mocsarak alatt ugyanis termőföld rejtőzött, a Magyar Királyság éléskamrája. További probléma volt emellett az, hogy nem igazán voltak utak, így a kereskedelmet is vízen kellett bonyolítani - miközben a lóvontatású hajók lovai a mocsarakat nem bírták, ráadásul a Duna elég nagy kitérőt tesz a Délvidéken.
Adva volt tehát a feladat: le kell rövidíteni a hajózási útvonalat, segítve így az erdélyi só és a bánsági gabona nyugat felé történő szállítását.
A csatorna
Több kísérlet után Kiss József kincstári mérnök és testvére, Gábor 1793-ban részvénytársaságot alapítottak egy csatorna megtervezésére és -építésére. A munka az ő felügyeletük alatt indult el, és bár később mellőzötté váltak, a csatornát 1802-ben átadták. Ferenc király nevét kapta, aki egyébként járt is a vidéken.
A csatorna a Dunát eredetileg Monostorszegnél hagyta el, majd érintette Zombort, Cservenkát, Kulát, Verbászt, végül Bácsföldvárnál torkollott a Tiszába.
Az építési (3 millió forint) és fenntartási költségeket önmagában a csatorna nem tudta volna fedezni, így a részvénytársaság bérbe kapta a Bács vármegyei kamarai birtokokat, egészen 1827-ig. Az ezt követő hosszas jogi huzavonát végül 1841-ben zárták le, amikor is a kincstár vette át a csatornát.
A csatorna az eredeti torkolatától nem messze, Bácsföldvárnál (forrás: Wikipedia)
A csatorna 227 kilométerrel rövidítette meg a dunai hajózást, nagyjából három héttel csökkentve azt. Ugyanakkor a 19. század a nagy vízszabályozások kora, így természetesen a történet itt még nem ér véget.
Az új csatorna
A Duna medrének megváltozása miatt az 1850-es évekre új zsilipet építettek Bezdánnál, vagyis Monostorszegtől északra 1854-ben, így meghosszabbították a csatornát; illetve szükségesség vált a felújítás - erre Türr István alapított részvénytársaságot. Baja és Bezdán közt egy új, szintén hajózható, de alapvetően tápláló- és öntözőcsatornát építettek. Mivel fokozatosan az öntözés is a társaság tevékenységének része lett, így a '70-es években megépítették a Ferenc József-csatornát (Sztapár és Újvidék között). Mindeközben pedig a Tiszát is átvágták Bácsföldvárnál, amelynek következtében a csatorna egy holttágba torkollott, tehát itt is meghosszabbították, mégpedig szintén észak felé. Az új torkolat Óbecse lett.
A csatorna mai torkolata a Tiszába (forrás: Wikipedia)
A csatorna további érdekessége, hogy 1895-1900 közt itt hozták létre a Türr István-zsilipet, amely Európa első, elektromos árammal működő hajóátemelő zsilipje. A bajai születésű Türr István 1848-ban az olasz szabadságharcban vett részt, az általános amnesztiát követően azonban szülőhazájába, vagyis Magyarországra jött. 1870 után a kincstári tulajdonban lévő csatornát ő vette használatba.
A csatorna jelentősége amellett, hogy rövidítette a dunai hajózási útvonalat, ezzel pedig elősegítette a kereskedelmet az is, hogy segítette a vizek lecsapolását, így lehetővé tette mintegy 150 ezer hektár földterület művelés alá vételét. A vasút megjelenése után kereskedelmi funkciója jelentősen lecsökkent, majd gyakorlatilag eltűnt.
Egy revíziós dal
A már említett, sztapári-újvidéki leágazás, vagyis a Ferenc József-csatorna elsősorban az öntözés miatt volt fontos, azonban a trianoni békediktátum után másképpen ismerte meg a magyar ember. Egy revizionista katonai induló tette ugyanis halhatatlanná a csatorna nevét:
"Ferenc József-csatorna
vissza lett az csatolva
visszatért már a Délvidék.
Zombor, Zenta, Szabadka
hazavágyó magyarja
ezt akarta megélni rég.
Piros, fehér, zöldben ragyog ma már
Duna-Tisza közt a magyar határ.
Ferenc József-csatorna
vissza lett az csatolva
visszatért már a Délvidék."
A borítókép forrása: hajozas.hu
Az idézetet közli: Kapronczay Károly: A hazai vízszabályozások hatásai a magyar közegészségügyi állapotra. Orvostörténeti Közlemények 188-189. (2004) 5-30.
