Ebben a cikksorozatban Európa legjelentősebb monarchiáit vesszük sorra. Az első rész brit és monacói monarchiái után következzen további három európai királyság: Spanyolország, Norvégia és Liechtenstein.
Spanyolország
Más európai monarchiákkal ellentétben a spanyol államforma többször is változott. Egyszer a 19., egyszer pedig a 20. században alakult köztársasággá az Ibériai-félsziget nagyobbik állama. 1873-ban a rövid életű első, majd Franco diktatúrája alatt 1931-1975. között a második spanyol köztársaság idején ugyanis a spanyol monarchia kontinuitása megszűnt. A két időszak közül egyértelműen a második izgalmasabb, hiszen Franco – ugyan karrierje kezdete óta támogatta a monarchiát – az 1930-as évek második felére ideológiai megfontolások helyett inkább személyes befolyásának erősítésére helyezte a hangsúlyt. 1936-ban már államfőként tevékenykedett, teljhatalmát pedig az 1939-es madridi bevonulástól egészen 1975-ös haláláig élvezte. A Franco-korszak végével I. Juan Carlos király megkoronásával Spanyolországban demokratikus átalakítások játszódtak le, melynek egyik fő támogatója maga a király volt.
Francisco Franco
Forrás: origo
A demokratikus berendezkedés az 1978-as alkotmány bevezetésével vált teljessé, melyet Juan Carlos szentesített. Az uralkodó regnálásának kezdeti időszakában rendkívüli népszerűségnek örvendett – mely nagy valószínűséggel összefüggésben állt elődje, Franco népszerűtlenségével – de a 20. század végére a nyilvánosság inkább az uralkodó botrányairól és kifogásolható életmódjáról ismerte Juan Carlost. Időskora – és az minden bizonnyal az említett botrányok miatt – Juan Carlos 2014-ben lemondott a trónról fia javára, mely a modern spanyol történelem első ilyen esete volt.
I. Fülöp 2014-es megkoronázása után a spanyol monarchia reformját hirdette meg, mely az Egyesült Királyságban II. Erzsébet uralkodására jellemző transzparencián, politikai semlegességen és a fényűzés látszatának kerülésén alapult. Ennek ellenére a spanyol közvélemény manapság sincs jó véleménnyel a spanyol királyi családról és a közelmúlt felmérései arra is fényt derítettek, hogy a spanyol polgárok többsége inkább köztársaságban élne, mint monarchiában. A királyság népszerűsége a sokak által asszimiláló és kisebbségi identitást elnyomó államforma képzetéből is ered, mely különösen a katalán és baszk többségű területeken elterjedt hozzáállás. A spanyol monarchia ugyan nincs felbomlóban, de stabilitása nem mérhető a brit vagy monacói példákhoz.
Norvégia
A norvég monarchia története bő egy évszázadra nyúlik vissza, hiszen az ország 1905-ben nyerte el függetlenségét Svédországtól. A különválás békés körülmények között történt és az államforma kérdése sem okozott nagy konfliktust. Az első norvég uralkodó a dán királyi ház egyik hercege lett, aki ugyan VII. Haakon néven uralkodott, valójában a független Norvégia első uralkodójának tekintendő.
VII. Haakon király
Forrás: Britannica
A második világháború idején Norvégiát megszállták a Harmadik Birodalom csapatai az ország stratégiai fekvése és nyersanyag tartalékai miatt. Az országot egy bábkormány irányította, de Londonban egy emigráns kormány is működött, melynek vezetője VII. Haakon volt. A király Norvégiában a stabilitás és a megszállás elleni küzdelem szimbólumává vált.
1990-ben a világon elsőként Norvégiában vezették be az abszolút primogenitúrát, mely kimondja, hogy a trónt az első szülött trónörökös nemtől függetlenül örökölheti. Ezzel a norvég uralkodói családban a monarchiákra ritkán jellemző teljes nemi egyenlőség vált törvényerejűvé az utódlásszempontjából. 1957. és 1991. között V. Olaf király uralkodása alatt Norvégia rendkívüli gazdasági fejlődésen ment keresztül. Az időszakban az ország társadalmában megerősödött a középréteg, ami társadalmi jólétet és az ország kollektív gazdagodását segítette elő. A sikeres gazdaságpolitika alapját Norvégia szociáldemokrata kormányai teremtették meg, akik szorosan együttműködtek az uralkodó családjával. V. Olaf az ’Emberek Királya’ becenevet kapta, hiszen rendkívül közvetlen, barátságos személyiségéről vált híressé az emberek körében, ezzel erősítve a monarchia presztízsét. Örökségét a mai napig tisztelik, hiszen a királyi család attitűdje továbbra is közvetlen az ország polgárai felé. A norvég monarchia emberközeli és őszinte, mely fenntarthatóságának jó alapul szolgálhat.
Liechtenstein
A Monaco-nál ugyan nagyobb, de kétségkívül a mini államok közé tartozó Liechtenstein szintén monarchia. Független államnak az 1815-ös, napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus során ismerték el. A hercegség erőforrások és komoly területi kiterjedés hiányában a semlegesség megőrzésével próbálta megőrizni függetlenségét az elmúlt két évszázad során – meglepően sikeresen. Liechtenstein sem az első, sem pedig a második világháborúban nem vett részt, így komoly veszteségek nélkül vészelte át az európai határvonalak többszörös átrendeződését. 1921-es alkotmányának számos rendelkezése a mai napig érvényben van és a monarchia eszménye is rendkívül népszerű. A hercegi család – az adóparadicsomi státusz mellett - a parányi ország tradicionális imázsához tartozik, melyet II. Hans herceg nyilvános szereplései során rendszeresen hangsúlyozni is szokott.
II. Hans herceg
Forrás: Britannica
A brit, monacói, spanyol, norvég és liechtensteini monarchiák bemutatása után a cikksorozat harmadik részében további európai országok kerülnek nagyító alá.
